Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3zsu%C3%A9%203&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3zsu%C3%A9%203&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Isten vágyik arra, hogy csodákat tegyen értünk úgy személyesen, mint közösségi szinten, de ahhoz, hogy teljességében megtapasztaljuk hatalmát, együtt kell működnünk Vele. Az első dolog, amit meg kell tennünk az, hogy elismerjük törvénye szentségét és engedelmeskedünk neki. „Ha ... látjátok, ... akkor ti is kerekedjetek föl, és menjetek utána” (3. vers - új prot. ford.). Aztán oda is kell szentelnünk magunkat (5. vers). Meg kell tapasztalnunk lelkünk megtisztítását és szívünk odaszentelését.
Amikor keressük Isten akaratát, és átéljük a megújulást és a reformációt, amelyet Isten szándéka, hogy megtapasztaljunk, látni fogjuk a csodákat, amelyeket nekünk tartogat (5. vers). A maga idejében és a maga módján Isten szabad hozzáférést biztosít minden áldásához, amelyeket vágyik nekünk adni.
Willie Edward Hucks II
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 34-35. fejezet
35. fejezet – KÓRÉ LÁZADÁSA (2. rész)
A hűtlenség, az elégedetlenség munkálásában mindig nagyobb volt a gyülekezet nem egyező elemei közötti egység és harmónia, mint előzőleg bármikor. Kórénak a népnél elért sikere megnövelte magabiztosságát és megerősítette őt abban a hitében, hogyha a Mózes által gyakorolt tekintély bitorlását nem akadályozzák meg, akkor az végzetes lesz Izrael szabadságára. Kóré azzal az igénnyel is fellépett, hogy maga Isten nyitotta meg előtte ezt az utat, és maga Isten hatalmazta őt fel arra, hogy mielőtt késő lenne, vigye véghez a változást a kormányzásban. Sokan azonban nem fogadták el Kóré Mózes ellen felhozott vádjait. Türelmes, önfeláldozó szolgálatainak emléke megelevenedett szívükben és a lelkiismeretük is feléledt. Ezért Kórénak ki kellett találnia valami hamis indítékot, hogy ezzel magyarázhassa meg Mózes mély érdeklődését Izrael iránt. Elkezdte ismételgetni azt a régi vádat, hogy Mózes tulajdonképpen azért vezette ki népét a pusztába, hogy ott elpusztuljanak és így rátehesse kezét mindarra, amivel rendelkeztek; az egész vagyonukra.
Egy ideig Kóré ezt az eljárást titokban folytatta. Amint azonban mozgalma elég erősnek mutatkozott a nyílt szakadáshoz és lázadáshoz, azonnal a pártütés vezetőjeként jelent meg és nyíltan annak a tekintélynek és hatalomnak a bitorlásával vádolta meg Mózest és Áront, amelynek gyakorlására ő és társai is fel voltak jogosítva. Továbbá azzal is vádolták őket, hogy a népet megfosztották szabadságától és függetlenségétől. "[...] Sokat tulajdonítotok magatoknak, holott az egész gyülekezet, ezek mindnyájan szentek, és közöttök van az Úr; miért emelitek azért fel magatokat az Úr gyülekezete fölé?" (4Móz 16:3).
Mózes nem sejtette, hogy ez a cselszövés ilyen mélyen gyökerezik. Mikor szörnyű jelentősége rászakadt, csendes könyörgéssel borult orcájára Isten előtt. Azután valóban szomorúan, de mégis megnyugodva és megerősödve emelkedett fel. Isten útmutatással és vezetéssel ajándékozta meg. Azt mondta Kórénak és az egész gyülekezetének: "[...] Reggel megmutatja az Úr: ki az övé és ki a szent, és kit fogadott magához; mert akit magának választott, magához fogadja azt" (4Móz 16:5). A próbát reggelig el kellett halasztani, hogy mindenkinek alkalma lehessen az elmélkedésre. Azután mindazoknak, akik vágyakoztak a papi tisztség után, meg kellett jelenniük egy-egy tömjénezővel és tömjénezést kellett felajánlaniuk a sátorban a gyülekezet jelenlétében. A törvény nagyon világosan kimondta, hogy csak azok szolgálhatnak a szentélyben, akiket már felszenteltek a szent tisztségre. Sőt még Nádáb és Abihu, noha papok voltak, elpusztultak, mert "idegen tüzet" hoztak az oltárra és nem vették figyelembe az isteni parancsolatot. Mózes ennek ellenére arra szólította fel vádolóit, hogy - ha merik - hozzák ügyüket az Úr elé.
Mózes azután kiválasztotta Kórét és lévita társait, és ezt mondta nekik: "Avagy keveslitek-é azt, hogy titeket Izráel Istene külön választott Izráel gyülekezetétől, hogy magához fogadjon titeket, hogy szolgáljatok az Úr sátorának szolgálatában, hogy álljatok e gyülekezet előtt, és szolgáljatok néki? És hogy magának fogadott tégedet és minden atyádfiát, a Lévi fiait teveled? hanem még a papságot is kívánjátok? Azért hát te és a te egész gyülekezeted az Úr ellen gyülekeztetek össze: mert Áron micsoda, hogy ő ellene zúgolódtok?" (4Móz 16:9-11).
Dáthán és Abiram nem foglaltak olyan vakmerően állást Mózes és Áron ellen, mint Kóré. Mózes abban reménykedett, hogy ugyan belevonhatták az összeesküvésbe, de nem ronthatták meg őket teljesen. Magához hívatta őket, hogy jelenjenek meg előtte, hogy személyesen tőlük hallhassa meg azokat a vádakat, amelyeket felhoznak ellene. Azonban nem mentek el Mózeshez és szemtelenül nem voltak hajlandók elismerni tekintélyét és hatalmát. Sőt ilyen feleletet adtak neki az egész gyülekezet füle hallatára: "Avagy kevesled-é azt, hogy felhozál minket a tejjel és mézzel folyó földről, hogy megölj minket a pusztában; hanem még uralkodni is akarsz rajtunk? Éppen nem tejjel és mézzel folyó földre hoztál be minket, sem szántóföldet és szőlőt nem adtál nékünk örökségül! Avagy ki akarod-é szúrni az emberek szemeit? Nem megyünk fel!" (4Móz 16:13-14).
Szolgaságuk helyének leírására ugyanazokat a szavakat alkalmazták, amelyekkel az Úr a megígért örökségüket írta le. Azzal vádolták Mózest, hogy úgy tett, mintha isteni útmutatásra cselekedett volna és ezt eszközül használta fel tekintélye és hatalma megalapozására. Kijelentették, hogy nem engedelmeskednek többé neki és nem tűrik el tőle, hogy vak emberekként vezetgesse őket, hol Kánaán felé, hol meg a puszta felé úgy, ahogy éppen megfelel becsvágyó terveinek. Mózest - aki gyengéd apa, türelmes pásztor volt számukra -, sötét jellemű önkényúrnak bélyegezték. Kánaánból való kizáratásukat, amely saját bűnük következménye volt, neki tulajdonították és őt vádolták érte.
Nyilvánvaló volt, hogy a nép az elégedetlenek pártjával érzett együtt és azok mellé állt. Mózes nem tett semmit önigazolása érdekében. Ünnepélyesen az egész gyülekezet jelenlétében Istenhez folyamodott, mint indítékai tisztaságának és viselkedése becsületességének tanúbizonyság-tevőjéhez, és arra kérte Istent, legyen bírája.
Másnap reggel a kétszázötven főember, élükön Kóréval, megjelent tömjénezőikkel a kezükben. Bevezették őket a sátor udvarába, miközben a nép kívül gyülekezett, hogy megvárják az eredményt. Nem Mózes volt az, aki a gyülekezetet összehívta, hogy tanúi lehessenek Kóré és társai vereségének. A gyülekezet összehívását maguk a lázadók követték el. Elvakult önteltségükben ők hívták össze a gyülekezet tagjait, hogy mindenki megláthassa győzelmüket. A gyülekezet nagy része nyíltan Kóré mellé állt, aki erősen reménykedett abban, hogy érvényesíti akaratát Mózessel és Áronnal szemben.
Amikor így összegyülekeztek Isten színe előtt, "[...] megjelenék az Úrnak dicsősége az egész gyülekezetnek" (4Móz 16:19). Az isteni intést az Úr így közölte Mózessel és Áronnal: "[...] Menjetek ki e gyülekezet közül, hogy megemésszem őket egy szempillantásban;" (4Móz 16:45). "ők pedig arcukra borulának, és mondának: Isten, minden test lelkének Istene! nem egy férfiú vétkezett-é, és az egész gyülekezetre haragszol-é?" (4Móz 16:22).
Kóré visszavonult a gyűlésből, hogy csatlakozzék Dáthánhoz és Ábirámhoz. Mózes pedig a hetven vén kíséretében lement, hogy még egy utolsó figyelmeztetésben részesítse azokat a férfiakat, akik nem voltak hajlandók elmenni hozzá. A sokaság követte őket, és mielőtt Mózes átadta volna az üzenetet, isteni utasításra a következőket parancsolta meg a népnek: "[...] Kérlek, távozzatok el ez istentelen emberek sátorai mellől, és semmit ne illessetek abból, ami az övék, hogy el ne vesszetek az ő bűneik miatt" (4Móz 16:26). Ennek a felszólításnak engedelmeskedtek, mert a küszöbön álló ítélettől való félelem telepedett rájuk. A fő lázadók - bár jól látták, hogy egymás után elhagyják őket azok, akiket becsaptak - elszántsága rendületlen maradt. Családjaikkal együtt ott álltak sátraik nyílásában, mintegy semmibe véve az isteni intést.
Izrael Istenének nevében Mózes most kijelentette a gyülekezet füle hallatára: "[...] Ebből tudjátok meg, hogy az Úr küldött engemet, hogy cselekedjem mind e dolgokat, hogy nem magamtól indultam; Ha úgy halnak meg ezek, amint meghal minden más ember, és ha minden más ember büntetése szerint büntettetnek meg ezek: akkor nem az Úr küldött engemet. Ha pedig az Úr valami új dolgot cselekszik, és a föld megnyitja az ő száját és elnyeli őket, és mindazt, ami az övék, és elevenen szállanak alá a pokolba: akkor megismeritek, hogy gyalázták ezek az emberek az Urat" (4Móz 16:28-30).
Az egész Izrael szeme Mózesen függött, amint ott álltak, félelemmel és várakozással várva a Mózes által említett események bekövetkezését. Szinte ugyanabban a pillanatban, amikor Mózes abbahagyta beszédét, a szilárd föld szétvált és a lázadók elevenen zuhantak alá a mélységbe, mindazzal együtt, ami hozzájuk tartozott "[...] és elveszének a közösség közül" (4Móz 16:33). A nép elmenekült és ezzel önmagukat a bűnben való résztvevőkként ítélték el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése