Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes%2027&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes%2027&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Hogyan tekintünk a fejezetben található átkokra? (Ebben a fejezetben nincsenek áldások felsorolva, csak átkok; az áldások a következő fejezetben találhatók). Vajon Isten bosszúvágyó, sértődékeny és kíméletlen? Vajon nem a szeretet Istene?
Úgy tűnik, mintha Isten azt mondaná, hogy ezek az átkok természetesen következnek be akkor, amikor az emberek elszakadnak az élet egyetlen forrásától – magától Istentől. Másrészről, ha népe engedelmeskedik törvényeinek, megáldja őket kegyével, termékenységgel, élelemmel és közösséggel.
Hogy teljesen világossá tegye népe számára, Isten a nép felét az egyik hegyre küldte fel, a másik felét pedig egy másik hegyre. A léviták a völgyben felolvasták az átkokat, amire az egyik hegyen levő népnek Áment kellett kiáltani. Amikor az áldásokat olvasták, a másik hegyen levő népnek kellett Áment kiáltani. A következményeket drámai módon vették tudomásul.
Másként fogalmazva, ha rendetlenül élünk Isten rendezett világegyetemében, annak közvetlen következményi vannak. Isten nem azt figyeli, hogy mikor tévedünk, hogy megátkozhasson bennünket. Isten válasza Izrael rossz viselkedésére Hóseás leírása szerint mindent elmond: „Hogyan adnálak oda, Efraim, hogyan szolgáltatnálak ki, Izráel? Hogyan adnálak oda...?” (Hós 11:8 – új prot. ford.).
John Ash
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 33. fejezet
33. fejezet – A SINAITÓL KÁDESIG (2. rész)
Izrael vándorlásának egész ideje alatt "[...] az Úr szövetségének ládája megyen vala ő előttök [...] hogy kiszemelje nékik: hol kelljen megszállniok" (4Móz 10:33). A Kéhát fiai által hordozott szent ládának, amely Isten szent törvényét tartalmazta, kellett előharcosként vezetnie a népet. Mózes és Áron ment a láda előtt. Az ezüst kürtöket hordozó papok pedig mindig a közelükben tartózkodtak. Ezek a papok Mózestől kapták meg azokat az utasításokat, amelyeket a trombiták hangjával közöltek a néppel. Mindegyik csoport vezetőjének az volt a kötelessége, hogy határozott utasításokat adjon azokról a mozdulatokról, amelyeket meg kellett tennie a menetelő népnek a trombiták jelzése szerint. Azt, aki elmulasztotta teljesíteni az így kapott parancsot, halállal büntették meg.
Isten a rend Istene. Minden mennyel kapcsolatos dolog tökéletes rendben van. Alávetettség és teljes fegyelem jellemzi az angyali seregek mozdulatait is. Siker, eredmény csak a rend és az összehangolt cselekmény útján érhető el. Isten ma is éppen azt - s nem kisebb rendet és rendszert - követeli meg tőlünk ügyeinek szolgálatában, mint amit Izraeltől akkor és ott megkövetelt. Mindazok, akik érette munkálkodnak, végezzék azt bölcsen és nem hanyagsággal vagy felületesen. Isten csak azoknak a munkájára nyomhatja rá elismerésének pecsétjét, akik az ő munkáját hittel és lelkiismerettel végzik.
Isten maga irányította az izraelitákat pusztai vándorlásuk során. Letáborozásuk helyét a felhőoszlop leereszkedésével jelezte, mutatta meg nekik. Mindaddig a táborhelyen kellett maradniuk, míg a felhőoszlop a sátor felett nyugodott. Mikor folytatniuk kellett útjukat, a felhőoszlop magasan a szent sátor fölé emelkedett. Úgy a letáborozást, mint a továbbindulást Mózes ünnepélyes könyörgése, Isten segítségül hívása vezette be: "Mikor pedig el akarták indítani a ládát, ezt mondja vala Mózes: Kelj fel Uram, és széledjenek el a te ellenségeid, és fussanak el előled a te gyűlölőid. Mikor pedig megáll vala, ezt mondja: Fordulj vissza Uram Izraelnek tízezerszer való ezreihez" (4Móz 10:35-36).
A Sinai és a Kánaán határán fekvő Kádes között csak tizenegy napi utat jelentő távolság terült el. Mikor a felhő végül megadta a jelt az indulásra és a továbbmenésre, akkor Izrael seregei abban a reményben folytatták útjukat, hogy hamarosan bevonulhatnak majd az ígéret földjére. Jahve csodákat tett, amikor kihozta őket Egyiptomból. Most pedig, amikor ünnepélyesen szövetséget kötöttek Jahvéval és elfogadták őt uralkodójuknak és a Fenséges választott népének ismerte el őket, vajon várhatják-e Uruk áldásainak sokaságát?
Mégis, sokan szinte vonakodással hagyták el azt a táborhelyet, ahol olyan hosszú ideig tartózkodtak. Szinte hazájuknak tekintették már a Sinai hegy lábánál elterülő földet. A hegy gránitfalainak védelmébe gyűjtötte össze Isten az ő népét, távol minden más néptől, hogy ismét átadja nekik szent törvényét. Szerettek feltekinteni a szent hegyre, amelynek fehér csúcsain és kopár gerincein olyan sokszor megmutatkozott szemeik előtt az isteni dicsőség. Ez a hely és látvány oly szorosan társult Isten és a szent angyalok jelenlétével, hogy túl szentnek látszott számukra ahhoz, hogy meggondolatlanul vagy éppen boldogan elhagyják.
A trombiták jelére mindazáltal az egész tábor felkerekedett és útnak indult. Középütt vitték a szent sátort. A törzsek mindegyike a maga kijelölt helyén, saját zászlója alatt haladt előre. Minden szem aggodalmasan nézte, vajon milyen irányba fordul majd az őket vezető felhőoszlop. Mikor a felhőoszlop keleti irányba mozdult el, arra csak fekete és elhagyott kopár hegytömegeket láttak. Sokuk szívét összeszorította a szomorúság és a kétség érzése.
Előrehaladásuk közben azt tapasztalták, hogy az út egyre nehezebben és nehezebben járható számukra. Útjuk vízmosásokon és kopár pusztaságokon vezetett át. Körülöttük mindenütt csak a vadon terült el - "[...] kietlen és járatlan föld, a szomjúságnak és a halál árnyékának földe, amelyen nem vonult át ember, és ahol halandó nem lakott" (Jer 2:6). Közel és távol mindenütt csak sziklás szurdokokon kellett a férfiaknak, nőknek és gyermekeknek átvergődniük, háziállataikkal és szekereikkel, nyájak és csordák hosszan elnyúló sorával. Előrehaladásuk nagyon lassú és fáradságos volt. A nép pedig a hosszú táborozás után nem készült fel az út veszélyeinek és kényelmetlenségeinek elviselésére. {PP 377.2}
Háromnapi út után már nyílt panaszkodások hallatszottak. Ezek a többi népből összekeveredett sokaságtól eredtek. Közülük ugyanis sokan nem egyesültek teljesen Izraellel, és folytonosan valami okot kerestek a bírálatra. A panaszkodók, zúgolódók nem voltak megelégedve a menetelés irányával. Mindig találtak valami hibát abban az útban, amelyen Mózes vezette őket, bár jól tudták, hogy éppen úgy, ahogy ők is, Mózes is a vezető felhőoszlopot követte. Az elégedetlenség mindig ragadós és így hamarosan elterjedt az egész táborban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése