Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.online-biblia.ro/bible/1/DEU/18
Revideált Károli Biblia:
https://www.online-biblia.ro/bible/4/DEU/18
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
A többi törzstől eltérően a papok és a léviták – azaz Lévi törzsének tagjai – egyáltalán nem kaptak földterületet, hiszen nem jutott idejük gazdálkodásra. A szolgálatukra kellett összpontosítaniuk. Fenntartás nélkül Istenben kellett bízniuk. Miért? Mert az Úr az ő örökségük (lásd: 5Móz 18:2). Ugyanígy Isten mai szolgáinak sem szabad engedniük, hogy világi ügyek elvonják őket szolgálatuktól.
Isten mindenféle okkult és mágikus gyakorlatot is szigorúan megtiltott gyermekeinek (lásd 3Móz 19:26, 31). Az okkult tevékenységek körébe már akkor is rengeteg gyakorlat tartozott. A gonosz erők ma is elvarázsolt területükre akarják csalni a férfiakat és nőket. Még a látszólag oly’ ártatlan kíváncsiság is olyan helyzetbe juttathatja az embereket, hogy észre sem veszik, máris a gonosz hatalmában találják magukat, ahonnan Isten közbelépése nélkül nem tudnak megszabadulni.
Mózes egy másik prófétáról is beszélt, aki egy napon majd nyomdokaiba fog lépni. Akkor, és majd később, Jézus idejében is világosan értették a hallgatók, hogy itt nem egy hétköznapi prófétáról van szó. Olyan prófétának kell lennie, akinek közvetlen bejárása van Istenhez – olyan, amilyen Mózesnek volt (5Móz 34:10). Az Újtestamentumban sok utalás történik arra, hogy Jézus volt az a próféta. Az Apostolok cselekedetei 3:22-23 pedig konkrétan idézi ezt a szakaszt annak bizonyítékaként, hogy Jézus volt a Mózes által megígért próféta.
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy teljesen Rád tudja bízni magát! Adjad, hogy örömét lelje abban, hogy Te vagy az ő öröksége, Jézus nevében, Ámen
John Ash
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 30. fejezet
30. fejezet – A SZENTÉLY ÉS SZOLGÁLATA (7. rész)
Mózes földi szentélyt épített a megmutatott minta szerint. Pál apostol kijelenti, hogy a sátor és a templomi szolgálathoz szükséges edények mind a mennyei dolgok ábrázolásai voltak (ApCsel 7:44; Zsid 9:21.23). János apostol azt mondja, hogy ő látta a mennyben lévő szentélyt. Ez a mennyei szentély, amelyben Jézus szolgál érettünk, tulajdonképpen a nagy eredeti szentély. Az a szentély, amelyet Mózes épített, csak a másolata volt ennek a mennyei szentélynek.
Semmiféle földi építmény nem ábrázolhatja nagyságában és dicsőségében a mennyei templomot, a királyok Királyának lakóhelyét, ahol "[...] ezerszer ezeren szolgálának néki és tízezerszer tízezeren állanak előtte" (Dán 7:10), amelyet az örökkévaló trón dicsősége tölt be úgy, hogy még fénylő őrizői, a szeráfimok is elfedik arcukat imádás közben. A földi szentély fontos igazságokra tanít a mennyei szentélyben az ember megváltásáért folyó szolgálattal kapcsolatban.
Mennybemenetele után Üdvözítőnknek főpapként kellett elkezdenie munkáját. Pál ezt mondja: "Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk" (Zsid 9:24). Amint Krisztus szolgálata két nagy részből állt, amelyek közül mindegyiknek meg van a rendelt ideje, és megkülönböztető helye a mennyei szentélyben, úgy a jelképes szolgálat is két részből állt, a naponkénti és az évenkénti szolgálatból, amelyeket a szentély két helyiségében végeztek.
Amint Krisztus mennybemenetele után megjelent Isten színe előtt, hogy a bűnbánó hívőkért felvitt vérére hivatkozzék, úgy a pap is naponkénti szolgálatában az áldozat vérét elhintette a szent helyen a bűnösökért, hogy bűnbocsánatot nyerjenek.
Krisztus vére megszabadította a bűnbánó bűnöst a törvény kárhoztatásától, de a bűnt nem törölte el. A bűn feljegyezve áll a szentélyben a végső engesztelésig. Így jelképesen az áldozat vére eltávolította a bűnt a bűnbánóról, de a bűn ott maradt a szentélyben az engesztelés napjáig.
Az utolsó ítélet nagy napján a halottak "[...] megítéltetnek [...] azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint" (Jel 20:12). Azután Krisztus engesztelő vére minden bűnbánó bűneit kitörli a mennyei könyvekből. Így a szentély szabaddá és megtisztítottá lesz a bűn feljegyzésétől. A földi szolgálatban az engesztelés nagy művét vagy a bűnök eltörlését ábrázolták az engesztelés napjának szolgálatai - a földi szentély megtisztítása, amelyből a bűnáldozat vérével kellett eltávolítani azokat a bűnöket, amelyek megfertőzték.
Amint a végső engesztelés alkalmával az igazak bűneit kitörlik a mennyei könyvekből és soha többé nem emlékeznek meg azokról, és senkinek sem jut az az eszébe, úgy itt jelképesen kivitték azokat a pusztába és örökre elkülönítették a gyülekezettől.
Mivel Sátán a bűn szerzője és közvetlen felbujtó minden bűnre, amelyek Isten Fiának halálát okozták, az igazság úgy kívánja, hogy Sátán szenvedje el a végső büntetést. Krisztus műve, szolgálata az emberek megváltásáért és a világegyetem bűntől való megtisztítása, a bűnnek a mennyei szentélyből való eltávolításával záródik majd le. Ezek a bűnök Sátánra helyeződnek rá, aki elhordozza a végső büntetést. A jelképes szolgálatban a templomi szolgálat évenkénti sorozata a szentély megtisztításával és a kecskebak fején a bűnök megvallásával záródott le.
Így a szent sátor szolgálatában és később a templom szolgálatában, Izrael népét minden egyes nap Krisztus halálára és szolgálatára vonatkozó nagy igazságra tanította. Évente egyszer pedig gondolataikat a záró jelenetre: Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelemre, a világegyetemnek a bűntől és a bűnösöktől való végső megtisztítására irányította.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése