Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3zsu%C3%A9%208&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3zsu%C3%A9%208&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Isten természetéhez hozzátartozik az, hogy népének egy második esélyt ad. És egy harmadikat. És egy negyediket. De engedelmességet is vár. Kegyelme jogosan várja, hogy alárendeljük magunkat személyes és közösségi életünkre vonatkozó tervének.
Azért engedelmeskedünk, mert Ő kiterjesztette ránk kegyelmét. Örömteli engedelmesség által tiszteljük akaratát, mert megértettük, hogy Ő tudja, mi a legjobb számunkra a jelenben és a jövőben. Istennek hosszú távú terve van mindnyájunkkal: családunkkal és gyülekezetünkkel egyaránt, és be is fogja váltani, ha hit és engedelmesség által együttműködünk Vele
Willie Edward Hucks II
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 36-37. fejezet
37. fejezet – A MEGÜTÖTT KŐSZIKLA (1. rész)
4 Mózes 20:1-13.
A Hóreben megütött kősziklából fakadt és ömlött először élő vízsugár, amely felfrissítette Izraelt a pusztában. Egész vándorlásuk alatt, ahol szükségük volt rá, Isten irgalmasságának csodája ellátta őket vízzel. A víz azonban nem ömlött folyamatosan a Hóreben fakadt forrásból. Vándorlásuk közben, ahol szomjasak voltak, ott mindig víz bugyogott fel a táborhely mellett emelkedő kősziklák hasadékaiból. {PP 411.1}
Krisztus volt az, aki szava hatalmával felüdítő vízsugarat fakasztott és folyatott Izrael számára. "És mindnyájan egy lelki italt ittak [...] a lelki kősziklából, amely követi vala őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt" (1Kor 10:4). Krisztus volt a forrása éppen úgy a mulandó, mint a lelki áldásoknak. Krisztus, az igazi kőszikla, velük volt vándorlásuk egész ideje alatt. "Nem szomjaznak, bárha pusztaságon vezeti is őket: kősziklából vizet fakaszt nékik, és meghasítja a sziklát és víz ömöl belőle" (Ésa 48:21). "Megnyitotta a kősziklát és víz zúdula ki, folyóként futott a sivatagon" (Zsolt 105:41).
A megütött kőszikla Krisztus egyik jelképe volt. E jelkép segítségével Isten a legdrágább lelki igazságokat tanítja velünk. Amiként az életet adó víz sugárban ömlött ki a megütött kősziklából, éppen úgy Krisztusból, - aki verettetett, aki "[...] megsebesíttetett bűneinkért" (Ésa 53:4-5),- az üdvösség vízsugara árad az elveszett nemzetségre. Amiként egyszer megütötték a kősziklát, épp úgy Krisztus is "[...] egyszer megáldoztatván sokak bűneinek eltörlése végett" (Zsid 9:28). Üdvözítőnket nem kellett másodszor is feláldozni. Akik Isten kegyelmének áldásait keresik, csak arra van szükségük, hogy azokat Jézus nevében kérjék, és szívük kívánságát bűnbánó imádságban öntsék ki. Az ilyen imák arra indítják a Seregek Urát, hogy Jézus sebeinek érdeméért gazdagon árassza azt az életadó vért, amelyet az Izrael számára adott éltető víz jelképezett.
A kősziklából folyó víz emlékét, amely a pusztai vándorlásuk alatt csodálatos és életet mentő élmény volt, az izraeliták nagy örömük kinyilvánításával ünnepelték meg Kánaánban való letelepedésük után. Krisztus idejében ez az ünneplés egyike lett a leghatásosabb szertartásoknak. Ezt a sátoros ünnep alkalmával tartották meg, mikor az emberek az egész országból Jeruzsálemben gyűltek össze. Az ünnep mind a hét napján a papok zeneszóval és a léviták énekkarával vonultak ki arany edénnyel a Siloám tavához, hogy vizet merítsenek a tó forrásából. Az imádkozók sokasága követte őket. Akik csak közel tudtak kerülni a vízsugárhoz, ittak is abból, miközben örvendező ének csendült fel ajkukról: "Örömmel merítetek vizet a szabadító kútfejéből" (Ésa 12:3). Azután a trombiták hangja és az ünnepélyes énekek kíséretében a papok által kimerített vizet a templomba vitték: "Ott álltak a mi lábaink a te kapuidban, óh Jeruzsálem" (Zsolt 122:2). A vizet ráöntötték az égő áldozati oltárra, miközben zengtek az Istent dicsérő énekek. A sokaság hangszerekkel és mélyhangú trombitákkal vett részt a győzelmi énekeket zengő kórus énekében.
Az Üdvözítő arra használta fel ezt a jelképes istentiszteletet, hogy az emberek elméjét azokra az áldásokra irányítsa, amelyeket hozott nekik. "Az ünnep utolsó nagy napján[...]" Jézus hangja hallhatóvá lett, mert áthangzott a templom udvarain: "Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék. Aki hisz én bennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Lélekről" - írja János - "amelyet veendők valának az ő benne hívők" (Jn 7:37-39). A felüdítő víz, amely kibuggyant, a kiszáradt és kopár földön kivirágoztatta a pusztát és folydogálva életet adott a már-már szomjan halóknak. Ez az isteni kegyelem jelképe, amellyel egyedül Krisztus tud megajándékozni mindenkit, és mely mint élő víz, egyedüli megtisztítója, felüdítője és erősítője az emberi léleknek. Az, aki Krisztusban lakozik, megtalálja és megkapja benne a kegyelem és erő soha ki nem apadó forrását. Krisztus vidámítja meg azok életét és tisztítja meg mindazok életútját, akik valóban keresik őt. Krisztusnak a szívbe befogadott szeretete az örök életre szóló jó cselekedetekben mutatkozik meg. Nemcsak azt a lelket áldja meg, amelyben fakad, hanem élő folyam árad ki az igazságosság szavaiban és tetteiben, mely felüdíti a körülötte levő szomjazókat.
Ugyanez a Krisztus a Jákób kútjánál a szamaritánus asszonnyal folytatott beszélgetésében a következőket mondta: "Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne" (Jn 4:14). Krisztus ezzel összeköti a két hasonlatot. Krisztus a kőszikla és Krisztus az élő víz is.
Ezek a szép és kifejező képek fellelhetők az egész Bibliában. Évszázadokkal Krisztus adventje előtt Mózes úgy mutatott rá, mint Izrael üdvösségének kősziklájára (5Móz 32:15). A zsoltáros így énekelt róla: "[...] óh Uram, kősziklám és megváltóm" (Zsolt 19:15). "[...] az Úr, az én kősziklám" (Zsolt 92:16). "Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám, ő benne bízom" (Zsolt 18:3). "[...] kicsoda kőszikla a mi Istenünkön kívül?" (Zsolt 18:32). Dávid az Úr kegyelmét énekében a "füves legelőkön" csörgedező "csendes vizekhez" is hasonlítja, amelyekhez a mennyei pásztor terelgeti a nyáját. Ismételten azt énekli róla, hogy: "[...] megitatod őket gyönyörűségeid folyóvizéből. Mert nálad van az életnek forrása" (Zsolt 36:9-10). További utalásokat Krisztus kőszikla voltáról a Zsolt 62:7; 61:3; 71:3; 73:26; 94:22; 23:2 részekben találunk. A bölcs ember pedig kijelenti: "Mély víz az ember szájának beszéde, buzgó patak a bölcsességnek kútfeje" (Péld 18:4). Jeremiás "az élő vizek forrásá"-nak, Zakariás pedig "a bűn és tisztátalanság ellen" "fakadó kútfő"-nek nevezi Krisztust (Jer 2:13; Zak 13:1).
Ésaiás úgy írja le Krisztust, mint aki: "[...] rejtek szél ellen, [...] oltalom zivatar ellen [...] nagy kőszál árnyéka a szomjúhozó földön" (Ésa 32:2). A próféta megénekli azt a drága ígéretet, amely emlékezetünkbe idézi az Izrael számára patakzó vízsugarat: "A nyomorultak és szegények keresnek vizet, de nincs, nyelvök a szomjúságban elepedt: én, az Úr meghallgatom őket, én, Izráel Istene, nem hagyom el őket." "Mert vizet öntök a szomjúhozóra és folyóvizeket a szárazra.". "Akkor ugrándoz, mint szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok a kietlenben." Meg is hív e folyóvizekhez: "Óh mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre" (Ésa 41:17? 44:3? 35:6? 55:1). A Szentírás utolsó oldalán visszhangzik újra ez a meghívás: "És megmutatá nékem az élet vizének tiszta folyóját, amely ragyogó vala, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyi székéből jövén ki." "És a Lélek és a menyasszony ezt mondják: Jövel! [...] És aki szomjúhozik, jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen" (Jel 22:1; 22:17).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése