Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes ötödik könyve 34. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes%2034&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes%2034&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Ha visszatekintünk, azt láthatjuk, hogy Mózes a törvényt képviselte, amely rajta keresztül adatott Istentől. Elvezette a népet az ígéret földjének hátáráig, de nem vihette be őket oda. Az Isten törvényének való engedelmesség volt a központi érték és megkülönböztető jel Isten népének életében, és az ma is a végidő maradék egyháza számára.
Isten törvénye mindig szent, igaz és jó. „Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik” (Mt 5:18). Ez a beteljesedés először a Fiú által történt meg, és azután általunk. Mindig legyünk tudatában, hogy e szent törvény felfedi a szívünkben lévő bűnt, Jézushoz vezet, és képessé tesz arra, hogy megtartsuk szavait.
Mózes élete vége felé Isten megmutatta neki az ígéret földjét. Látszik: betöltötte küldetését az életben. Utolsó éveiben felkészítette Józsuét, hogy az utódja legyen (5Móz 31:1-8). Angyalok temették el Mózes testét, és az Úr feltámasztotta, hogy a Mennybe vigye őt (ld. Júdás 9).
Amikor Jézus idejében Mózes megjelent Illéssel együtt Jézusnak a megdicsőülés hegyén (Mt 17:1-13), végre az ígéret földjén állhatott. De akkorra a „tejjel és mézzel folyó föld” elvesztette a jelentőségét és vonzerejét, hiszen Mózes már látta a jobb földet, az országot, ahol nincs panasz, nincsenek lázadások és nincs több csalódás.
John Ash
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 34-35. fejezet
34. fejezet – A TIZENKÉT KÉM (2. rész)
Megalázottságukban és bánatukban "akkor arccal leborulának Mózes és Áron Izráel fiai gyülekezetének egész községe előtt" (4Móz 14:5). Nem tudták, mit tegyenek, hogy miként térítsék el őket elhamarkodott és szenvedélyes szándékuk megvalósításától. Káleb és Józsué megpróbálta megnyugtatni, lecsendesíteni a tömeget. Fájdalmuk és felháborodásuk miatt meghasogatott ruháikkal rohantak a nép közé és zengő hangjuk túlharsogta a siránkozás és a fájdalom lázongó förgetegét: "És szólának Izráel fiai egész gyülekezetének, mondván: A föld, amelyen általmentünk, hogy megkémleljük azt, igen-igen jó föld. Ha az Úrnak kedve telik bennünk, akkor bevisz minket arra a földre, és nékünk adja azt, mely tejjel és mézzel folyó föld. Csakhogy ne lázongjatok az Úr ellen, se ne féljetek annak a földnek népétől; mert ők nekünk csak olyanok mint a kenyér; eltávozott tőlök az ő oltalmok, de az Úr velünk van: ne féljetek tőlök!" (4Móz 14:7-9).
A kanaániták betöltötték gonoszságuk mértékét, és az Úr nem akarta többé elhordozni őket. Támogatását megvonta tőlük. Könnyű zsákmányai lennének Izráel népének. Isten szövetsége ezt a földet Izraelnek biztosította. A kémek hamis beszámolóját azonban mégis elfogadták, akik az egész gyülekezetet becsapták. Az árulók elvégezték munkájukat. Ha a tizenkét kém közül csak kettő hozott és adott volna hamis, bűnös jelentést és a többi tíz arra bátorította volna az izraelitákat, hogy az Úr nevében vegyék birtokukba a földet, a nép akkor a két kém tanácsát fogadta volna el, és gonosz hitetlenségük miatt a kettő beszámolóját részesítette volna előnyben a tízzel szemben. Az igazságot azonban csak ketten pártolták, mialatt tízen a lázadók oldalára álltak.
A hűtlen kémek nagy hangon vettek részt Káleb és Józsué bevádolásában. A nép pedig azt kezdte el kiáltozni, hogy kövezzék meg őket. A megkergült tömeg kődarabokat ragadott, hogy megölje e hűséges embereket. Az őrültségre jellemző ordítozással rohantak előre. Hirtelen a kövek kihullottak kezükből, és mélységes csend ereszkedett rájuk. Remegni kezdtek a félelemtől. Isten közbelépett, hogy megakadályozza gyilkos szándékuk megvalósítását. Isten jelenlétének dicsősége lángoló fényként világította meg a sátrat. Az egész nép megláthatta és szemlélhette az Úr jelenlétének ezt a feltűnő jelét. Egy náluknál hatalmasabb valaki nyilatkoztatta ki magát, és senki sem merte folytatni ellenállását. Azok a kémek, akik a hamis és bűnös jelentést hozták, a rémülettől lesújtottan lapultak meg és visszafojtott lélegzettel tűntek el sátraikban.
Mózes pedig most felemelkedett és belépett a sátorba. Az Úr kijelentette neki: "Megverem őket döghalállal, és elvesztem őket; téged pedig nagy néppé teszlek, és ő nálánál erősebbé" (4Móz 14:12). Mózes azonban ismét közben járt népéért Istennél. Nem értett egyet népe megsemmisítésének gondolatával és azzal sem, hogy ő így, ezen az áron legyen nagy néppé. Isten irgalmához folyamodva ezt mondta: "[...] hadd magasztaltassék fel az Úrnak ereje, amiképpen szólottál, mondván: Az Úr késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú, megbocsát hamisságot és vétket, de a bűnöst nem hagyja büntetlenül [...] Kérlek, kegyelmezz meg e nép hamisságának a te irgalmasságod nagy volta szerint, amiképpen megbocsátottál e népnek Egyiptomtól fogva mindeddig" (4Móz 14:17-19).
Az Úr megígérte Mózesnek, hogy megkíméli Izraelt az azonnali pusztulástól, de azt mondta, hogy hitetlenségük és gyávaságuk miatt nem nyilatkoztatja ki erejét ellenségeik leigázása által. Irgalmában azonban visszaviszi őket az egyetlen biztos úton a Vörös-tengerig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése