Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes%2021&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes%2021&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Mózes ötödik könyvében időről-időre azt látjuk, hogy Mózes látszólag jelentéktelen részletekkel hozakodik elő. De az élet a részletekből tevődik össze. Ha Isten (Mózesen keresztül) nem foglakozott volna ezekkel a kérdésekkel, az emberek vagy a nagyszüleik által Egyiptomból hozott szokásokat honosították volna meg, vagy pedig a környező népek gyakorlatát. Isten azt akarta, hogy népe szent legyen és még ma is ugyanezt akarja (1Pt 1:15-16).
A szentséget jelentő héber és görög szavak arra utalnak, hogy valaki vagy valami „elkülönített”. Mitől elkülönített? Természetesen a világtól. Jézus azt mondja rólunk, hogy „a világban vagyunk” (Jn 17:11), de „nem a világból valók” (Jn 17:16). Ezért nem csoda, hogy Istent még mindig érdeklik életünk apró részletei. Az bizonyos, hogy az élet megváltozott az elmúlt 3000 év alatt, amióta Mózes felsorolta az élet részleteit, de vannak elvek, amelyeket alkalmazni lehet napjainkban is. Szentek lehetünk, és azoknak is kell lennünk.
Például a háborúból származó szép nőket meg lehetett tartani és feleségül lehetett venni, de nem lehettek az ígéret földjének eredeti lakói közül. A szabályok azt mutatták, hogy a háborúból származó nőknek be kellett illeszkedni a zsidó társadalomba és tisztességgel és méltósággal kellett velük bánni.
„Drága Istenem, segíts ma engem, hogy minden emberhez tisztességesen és méltóságteljesen viszonyuljak, megengedve azt, hogy szabadon kifejezhessék személyiségüket!”
John Ash
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 31-32. fejezet
32. fejezet – A TÖRVÉNY ÉS A SZÖVETSÉGEK (1. rész)
Ádám és Éva megteremtésük alkalmával tudomást szereztek Isten törvényéről és megértették azt. Isten megismertette velük, hogy a törvény milyen igényeket támaszt az emberrel szemben. Utasításait Isten a szívükbe írta. Az ember bukásával a törvény nem változott meg. Isten azonban egy gyógyító rendszert hozott létre, hogy az embert visszatérítse az engedelmességhez. Megváltót ígért és az áldozati felajánlások előre mutattak Krisztus halálára, amin a bűnáldozatok alapultak. Ha Isten törvényét sohasem szegték volna meg, akkor nem lett volna halál és így nem lett volna szükség megváltóra; következésképpen nem lett volna szükség az áldozatokra sem.
Ádám megtanította utódainak Isten törvényét. Így a törvény apáról fiúra szállt át és megismerhették azt az egymást követő nemzedékek. Azonban csak néhányan fogadták el Isten kegyelmes gondoskodását az ember megváltásáról, amit engedelmességükkel viszonoztak. A törvény megszegésével a világ olyan gonosz és romlott lett, hogy meg kellett tisztítani romlottságától az özönvízzel. Noé és családja megőrizték és megtartották a törvényt. Noé megtanította leszármazottait a Tízparancsolatra. Mikor az emberek ismét eltértek Istentől, akkor az Úr Ábrahámot választotta ki magának és neki jelentette ki a következőket: "Mivelhogy hallgata Ábrahám az én szavamra: és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet" (1Móz 26:5). Az Úr Ábrahámnak adta a körülmetélkedés szertartását, amely az Isten szolgálatára való felajánlás jele volt. Záloga volt ez annak is, hogy elkülönülnek a bálványimádástól és csak az Isten törvényének engedelmeskednek. Ábrahám leszármazottai nem tartották meg ezt a fogadalmat. Ez megmutatkozott abban, hogy hajlandók voltak szövetséget kötni a pogányokkal és magukévá tették szokásaikat, gyakorlataikat. Ez volt az oka az Egyiptomba való menetelüknek és ottani rabszolgaságuknak. A bálványimádókkal való kapcsolatukban és az egyiptomiaknak való kényszerű alárendeltségükben az isteni szabályokat még inkább megrontották, és átvették a pogányok bálványimádó szokásait. Ezért amikor az Úr kihozta őket Egyiptomból, dicsőségbe öltözve és angyalaitól körülvéve lejött hozzájuk a Sinai hegyre és dicső fenségében az egész nép hallatára kihirdette törvényét.
Nem bízta rá előírásait egy olyan nép emlékezetére, amely hajlamos volt, hogy arról megfeledkezzék, hanem kőtáblára véste fel azokat. Szent előírásaival meg akarta óvni Izraelt a pogány hagyományokkal való összekeveredés minden lehetőségétől, és kizárta, hogy követelményeit emberi rendeletekkel és szokásokkal összekeverjék. Nem állt meg azonban a Tízparancsolat előírásainak átadásánál. A nép bebizonyította nagyon könnyen félrevezethető voltát. Ezért Isten a kísértés egyetlen ajtaját sem akarta őrizetlenül hagyni. Megparancsolta Mózesnek, hogy írja le - mégpedig pontosan úgy, ahogy ő mondta neki - az ítéleteket és a törvényeket, és adjon aprólékos utasításokat arra nézve, hogy mit követel népétől. Ezek az utasítások a népnek az Isten-, az egymás- és az idegenek iránti kötelességére vonatkoztak és a Tízparancsolat alapelveinek részletes magyarázatai voltak, mégpedig oly világosan, hogy senki sem érthette félre. Az volt a feladatuk, hogy a két kőtáblára vésett tíz parancsolat szentségén őrködjenek.
Ha az ember úgy tartotta volna meg Isten törvényét, ahogy azt Isten a bűneset után Ádámnak adta, és ahogy azt Noé megőrizte, s Ábrahám megtartotta, akkor semmi szükség nem lett volna a körülmetélkedés elrendelésére. Ha Ábrahám leszármazottai megtartották volna a szövetséget, amelynek a körülmetélés volt a jele, akkor nem tudták volna őket bálványimádásra csábítani, és nem szenvedtek volna rabszolgaként Egyiptomban. Ha elméjükben megtartották volna Isten törvényét, akkor nem lett volna szükség annak kihirdetésére a Sínai hegyről, amit kőtáblába is véstek. Ha a nép gyakorolta volna a Tízparancsolat alapelveit, akkor nem kellett volna Istennek további utasításokat adnia Mózesnek.
Az Ádámra bízott áldozati rendszert leszármazottaik szintén elferdítették. Babonaság, bálványimádás, kegyetlenség és a kicsapongás által megrontották azt az egyszerű és értelmes istentiszteletet, amelyet Isten írt elő. A bálványimádókkal való hosszú kapcsolat következtében Izrael népe sok pogány szokást vegyített össze saját istentiszteletével. Ezért Isten a Sinai hegynél határozott utasításokat adott nekik az áldozati istentiszteletre vonatkozólag. A sátor elkészülte után a kegyelem trónja felett lebegő dicsőség felhőjéből érintkezett Mózessel és onnan utasításokat adott az áldozatok rendszerére és az istentisztelet formáira vonatkozóan. Így adta meg Isten Mózesnek a szertartási törvényt és íratta azt meg vele könyvben. A Tízparancsolatot azonban, melyet a Sinai hegyről hirdetett ki népének, maga Isten írta rá két kőtáblára, melyet gondosan őriztek a szövetség ládájában.
Sokan vannak olyanok, akik megpróbálják összekeverni ezt a két törvényrendszert. A ceremóniális törvényről beszélő helyeket használják fel annak bizonyítására, hogy az erkölcsi törvényt Isten eltörölte. Ez azonban a Szentírás üzenetének elferdítése, kiforgatása. A két törvényrendszer közötti különbség átfogó és világos. A szertartási törvények rendszere olyan jelképekből áll, amelyek Krisztusra mutatnak, az ő áldozatára és papságára. Ezt a szertartási törvényt, áldozataival és rendeleteivel együtt a hébereknek addig kellett végrehajtaniuk, míg a jelkép nem találkozott a valósággal Krisztus halálában, aki Isten bárányaként elveszi a világ bűneit. Ezután az összes áldozati felajánlásoknak meg kellett szűnniük. Ezt a törvényt Krisztus "[...] eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára" (Kol 2:14). A Tízparancsolat törvényét illetőleg azonban a zsoltáríró ezt mondja: "Uram! örökké megmarad a te igéd [...]" (Zsolt 119:89). Maga Krisztus pedig ezt mondja: "Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik" (Mt 5:17-18). Itt Jézus nem csupán azt tanítja, hogy Isten törvénye mit kívánt a múltban és az ő idejében, hanem azt is, hogy az érvényben marad az ég és a föld fennállásáig. Isten törvénye éppen olyan változatlan, mint az ő trónja. Isten törvénye kötelező erejű az emberi nemzetség minden korszakában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése