Higgyetek az Ő prófétáinak - október 9 - CSÜTÖRTÖK - Mózes ötödik könyve 23. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Mózes ötödik könyve 23. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes%2023&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes%2023&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

A katonaságban megfigyelhető volt a hanyagság a higiénia és a tisztaság kérdéseiben. Az itt leírtak kiegészítik az 3Móz 15-ben adott higiéniai és tisztasági törvényeket. Észrevetted azonban, hogy Mózes miért adja ezeket a szabályokat? „Mert Istened, az ÚR veled jár a táborban, hogy segítségedre legyen, és kezedbe adja ellenségeidet; legyen azért a táborod szent” (15. vers - új prot. ford.).

Az Úr Isten, az ég és Föld Teremtője, közöttük szeretett volna járni (lásd még: 3Móz 26:12). Isten ugyanúgy velünk is együtt szeretne járni. Énokot gyakran emlegetjük úgy, mint azt a személyt, aki Istennel járt, és ez valóban így is volt. Arról azonban csak ritkán beszélünk, hogy a világmindenség hatalmas Istene is kész volt Énokkal járni. Isten pedig nem is tudta volna egyértelműbben kifejezni ezt a szándékát, mint úgy, hogy Jézust küldte el Földünkre Immánuelként - „ami azt jeletni: velünk az Isten” (Mt 1:23).

Megfigyelted, hogy amikor két ember rendszeresen együtt jár, akkor éppen felépítenek vagy ápolnak egy csodálatos kapcsolatot? Énok „határozott céllal tanulmányozta Isten jellemét. Ő nem a saját útját követte, hanem igyekezett saját jellemét a mennyeihez illeszteni.” (E.G. White megjegyzése. SDA Bible Commentary, 1. kötet, 1087 o.)

„Drága Istenem, Mózeshez hasonlóan az én egyetlen kérésem is ez: Mutasd meg a te dicsőségedet [jellemedet]”, és segíts megtisztítani az életem rendetlen és tisztátalan területeit!”

John Ash 

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 31-32. fejezet

32. fejezet – A TÖRVÉNY ÉS A SZÖVETSÉGEK (3. rész)

Amióta az Üdvözítő vérét ontotta a bűnök bocsánatáért és felment a mennyekbe, "[...] hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk" (Zsid 9:24), világosság árad ránk a golgotai keresztről és fentről a szentek szentélyéből. A nekünk ajándékozott tisztább világosságnak azonban nem szabad arra indítania bennünket, hogy megvessük azt a korábban kapott világosságot, amelynek útján a jelképek rámutattak az eljövendő Megváltóra. Krisztus evangéliuma vet fényt az Izraelnek adott isteni rendelkezésekre, és növeli azok jelentőségét. Mikor Isten új igazságokat nyilatkoztat ki, és amikor azt, ami kezdettől fogva ismert volt előttünk, tisztább világosságban állítja elénk, akkor Isten lénye és szándéka különösképpen nyilvánvalóvá válik előttünk abban, ahogyan választott népével bánik. A fény minden további sugara, amely felcsillan előttünk, a megváltás tervének világosabb megértésével ajándékoz meg bennünket, míg rá nem jövünk, hogy ez valójában nem más, mint Isten akaratának megvalósulása az ember üdvössége érdekében. Istennek a Szentlélek által ihletett szavában új szépséget és erőt látunk meg és a Biblia lapjait elmélyültebb érdeklődéssel tanulmányozzuk.

Sokan úgy vélik, hogy Isten válaszfalat helyezett a héberek és a külvilág közé; hogy gondoskodását és szeretetét nagymértékben megvonta a népektől, és ebben kizárólag csak Izraelt részesítette. Istennek azonban nem az volt a szándéka, hogy népe válaszfalat építsen fel önmaga és embertársai közé. Isten végtelen szeretetének keze kinyúlt a föld minden lakosa felé. Bár elfordultak tőle és visszautasították közeledését, Isten állandóan arra törekedett, hogy feltárja magát előttük és kegyelmének, szeretetének részeseivé tegye őket. Választott népét azért ajándékozta meg áldásával, hogy áldássá válhassanak más népek számára.

Isten elhívta Ábrahámot, jólétet és megbecsülést biztosított számára. Ennek a pátriárkának a hűsége világosság volt az embereknek mindazokban az országokban, amelyekben vándorlása során megfordult. Ábrahám nem tartotta magát távol, nem zárkózott el azoktól a népektől, amelyek körülvették. Baráti kapcsolatot tartott fenn a környező népek királyaival, kik közül némelyek nagy tisztelettel adóztak neki. Becsületessége és önzetlensége, bátorsága és jóakarata Isten jellemét képviselte. Mezopotámiában, Kánaánban, Egyiptomban és még Sodoma lakosai számára is a menny Istene mutatkozott meg rajta keresztül.

Éppen így Egyiptom és mindazon népek számára, amelyek kapcsolatban voltak ezzel a hatalmas birodalommal, Isten kijelentette magát József által. Az Úr vajon miért döntött úgy, hogy Józsefet magas rangra emeli az egyiptomiak között? Isten más útról is gondoskodhatott volna, hogy Jákób gyermekeivel kapcsolatos szándékait megvalósítsa. Isten azonban Józsefet akarta világossággá tenni és elhelyezni a király palotájában, hogy a mennyei világosság elterjedhessen a közelben és a távolban. József a maga bölcsességével és igazságával, tisztaságával és jóindulatával, a nép érdekeinek odaadó szolgálatával - pedig az a nép bálványimádókból állt - Krisztus képviselője volt. Jótevőjükben, akinek Egyiptom egész népe hálával és elismeréssel adózott, ezeknek a pogányoknak meg kellett látniuk Teremtőjük és Megváltójuk szeretetét. Ugyanígy Mózesben is Isten világosságot állított a föld legnagyobb birodalmának trónja mellé, hogy mindenki, aki csak akarta, tudomást vehessen az egy igaz és élő Istenről. Mindezt a világosságot Isten még akkor adta az egyiptomiaknak, mielőtt ítéletre nyújtotta volna ki kezét felettük.

Izraelnek Egyiptomból való kiszabadítása közel és távol elterjesztette Isten hatalmának ismeretét. Jerikó erődítményének harcias népe elkezdett remegni. "És amint hallottuk, - mondta Ráháb - megolvadt a mi szívünk, és nem támadt többé bátorság senkiben sem miattatok. Bizony az Úr, a ti Istenetek az Isten fenn az égben és alant a földön" (Józs 2:11). Századokkal az Egyiptomból való kivonulás után a filiszteusok papjai még mindig az egyiptomi csapásokra emlékeztették népüket és figyelmeztették őket, hogy ne álljanak ellen Izrael Istenének. {PP 369.1}

Isten elhívta Izraelt, megáldotta és felmagasztalta őket. Nem azért, hogy az ő törvényének való engedelmességük által egyedül csak ők kaphassák meg pártfogását és kizárólagos elfogadóivá válhassanak áldásainak, hanem azért, hogy általuk kijelentse magát a föld minden lakójának. Isten az ő szándékának teljesítéséért parancsolta meg nekik, hogy különüljenek el a körülöttük levő bálványimádó népektől.