Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes%2025&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes%2025&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
„Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját!” A szájkosár megakadályozta az állatot abban, hogy munkavégzés közben táplálkozzon. Ez a törvény kedvességre és figyelmességre bátorít az állatok irányába. Később Pál apostol ezt a törvényt analógiaként használta az evangélium szolgálatának támogatására (lásd: 1Tim 5:17-18). „Ne legyen tarsolyodban kétféle súlymérték, nagyobb és kisebb” (13. vers - új prot. ford.). „A kétféle súlyt és a kétféle vékát egyaránt utálja az Úr” (Péld 20:10 - új prot. ford.).
Az idők megváltoztak, de a kérdés maradt: Használunk-e különböző mértékeket életünkben? Más megfogalmazásban: Kétféle mércét használunk-e az emberekkel való bánásmódunkban?
Van-e kétszínűség bennünk? Megpróbálunk egy bizonyos életszínvonalon élni anyagi korlátaink ellenére azért, hogy az emberekben egy bizonyos benyomást keltsünk? Gyakran figyeljük a szálkát a másik szemében, miközben a gerendát a sajátunkban nem vesszük észre?
Vizsgáljuk meg a szívünket, hogy meglássuk, rendelkezünk-e kétféle mércével! Igyekezzünk őszintén megszabadulni a kétféle mércétől, amiket esetleg évek hosszú során át alkalmaztunk! Kapcsolatainkban használjunk becsületes mércét! Urunk örömét leli bennünk, ha így teszünk.
John Ash
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 31-32. fejezet
32. fejezet – A TÖRVÉNY ÉS A SZÖVETSÉGEK (5. rész)
Isten elvezette őket a Sinai hegyhez. Kinyilvánította előttük dicsőségét. Megajándékozta őket törvényével és az engedelmesség feltételének teljesítésétől függően áldások ígéretével: "Mostan azért, ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; [...] És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép" (2Móz 19:5-6). A nép nem fogta fel saját bűnös voltát. Azt sem, hogy Krisztus nélkül lehetetlenség volt számukra Isten törvényének megtartása. Mindezek ellenére készségesen léptek szövetségre Istennel. Úgy érezték, hogy képesek voltak és lesznek saját igazságukat létrehozni és ezért merték kijelenteni: "[...] Mindent megteszünk, amit az Úr parancsolt, és engedelmeskedünk"(2Móz 24:7). Áhítatot keltő fenséggel tanúbizonyságot tettek a törvény kihirdetéséről, és rémületen remegtek a hegy előtt. Ám csak néhány hét telt el és máris megszegték Istennel kötött szövetségüket és leborulva imádták a faragott képet. Nem remélhették Isten tetszését egy olyan szövetség útján, amelyet megszegtek. Most azonban, mikor belátták bűnös voltukat és azt is, hogy bocsánatra van szükségük, tudatára ébredtek annak, hogy nem lehetnek meg ama Megváltó nélkül, aki az ábrahámi szövetségben jelentette ki magát, és az áldozati felajánlásokban vetítette előre árnyékát. Most a hit és a szeretet Istenhez kötözte őket, mint a bűn kötelékéből való szabadítóhoz. Most már előkészültek arra, hogy értékeljék és megbecsüljék az Újszövetség áldásait.
Az Ószövetségnek ezek voltak a kifejezései: Engedelmeskedj és élsz!: "És adám nékik parancsolatimat, és törvényimet [...] melyeket az ember ha cselekszik, él azok által" (Ez 20:11); 3Móz 18;5), de "Átkozott, aki meg nem tartja e törvénynek igéit, hogy cselekedje azokat!" (5Móz 27:26). Az Újszövetséget "jobb ígéretekre" fektették le; a bűnök bocsánatának és Isten kegyelmének ígéretére, hogy megújítsa a szívet és összhangba hozza Isten törvényének alapelveivel. "Hanem ez lesz a szövetség, amelyet e napok után az Izrael házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek. [...] megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem" (Jer 31:33-34).
Ugyanazt a törvényt, amelyet a kőtáblákra véstek, a Szentlélek a szív tábláira írta. Ahelyett, hogy saját igazságunk létrehozásán fáradozunk, inkább fogadjuk el Krisztus igazságát! Az ő vére engesztelés bűneinkért. Engedelmességét nekünk tulajdonítja Isten. Azután a Szentlélek által megújított szív megtermi majd "a Lélek gyümölcseit". Krisztus kegyelme útján az Isten törvénye iránti engedelmességben élünk, amely törvényt a szívünkbe írta. Ha már Krisztus Lelke lakozik bennünk, akkor éppen úgy járunk és lakozunk ezen a földön, ahogy Ő járt és lakozott. A próféta útján ezt jelentette ki önmagáról: "[...] a Te akaratodat; ezt kedvelem én Istenem, a Te törvényed keblem közepette van"(Zsolt 40:9). Mikor az emberek között volt, így szólt: "[...] Nem hagyott engem az Atya egyedül, mert én mindenkor azokat cselekszem, amelyek néki kedvesek" (Jn 8:29).
Pál apostol világosan feltárja előttünk a hit és törvény közötti összefüggést újszövetségi fogalmazásban. Azt mondja: "Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által." "A törvényt tehát hiábavalóvá tesszük-é a hit által, távol legyen! Sőt inkább a törvényt megerősítjük." "Mert ami a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben. Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint" (Róm 5:1; 3:31; 8:3-4).
Isten műve minden időben egy és ugyanaz, ámbár vannak a fejlődésnek különböző fokozatai és hatalmának különböző kinyilatkoztatásai, hogy megfeleljenek az emberek szükségleteinek az egymást követő korszakokban. Az első evangéliumi ígérettől a pátriárkális és Izrael korszakain át a jelenkorig, Isten szándékai fokozatosan bontakoztak ki a megváltás tervében. A zsidó törvény által előírt szokásokban és szertartásokban kiábrázolt Krisztus ugyanaz, mint aki az evangéliumban feltárja magát előttünk. Azok a felhők, amelyek beborították isteni formáját, elvonultak: a köd eloszlott és az árnyék eltűnt, így most a világ Megváltója önmagát kinyilatkoztatva áll előttünk. Az a Krisztus, aki a Sínai hegyről jelentette ki a törvényt, és aki Mózesnek átadta a szertartási törvény előírásait, ugyanaz a Krisztus, mint aki elmondta a Hegyi Beszédet. Az Isten iránti szeretet alapelvei, amelyek a törvény és a próféták alapja, csak megismétlései azoknak, amiket Mózes útján mondott a héber népnek: "Halld Izrael: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből." "[...] szeresd felebarátodat, mint magadat"(5Móz 6:4-5; 3Móz 19:18). Mindkét rendelkezésben a tanító egy és ugyanazon Úr, a mi Urunk Jézus Krisztus. Isten követelései és uralkodásának alapelvei is ugyanazok. Minden őtőle ered, "[...] akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka" (Jak 1:17).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése