Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.online-biblia.ro/bible/1/DEU/17
Revideált Károli Biblia:
https://www.online-biblia.ro/bible/4/DEU/17
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Egyeseknek úgy tűnhet, hogy Isten keményen bánik azzal, aki „elmegy, és más isteneket szolgál.” Ezt a bánásmódot azonban Istennek Izraellel kötött szövetségének az összefüggéseiben kell érteni. A Biblia más részei egyértelműen kiegyensúlyozzák a képet arról, hogy milyen az Isten. Ezen kívül Isten ellenőrzést és mérlegelést vezet be. Az ítélethez „két vagy három tanú” (6. vers) valamint a papok és a léviták segítsége szükséges (9. vers). De ne tévesszük szem elől a 11. verset: „a kapott utasítás szerint és a kimondott ítélet szerint járj el.” Minden ítéletnek Isten írott törvényén kell alapulnia.
A fejezet második része a királyoknak szóló törvényekkel foglalkozik. Az az emberi rendszer, hogy Izraelnek királya legyen, soha nem volt Isten tervének része, de ezek az egyszerű törvények megvédhetik Izraelt a királyság legrosszabb következményeitől. Isten utasítása a király számára ez volt: Ne legyen sok lovad, sok feleséged és aranyad. Salamon uralma a királyság aranykora volt, de ő mindhárom vonatkozásban elbukott, és a történelem feljegyzi, milyen mélységekbe zuhant.
Ám amikor a király idős volt már, és esze sem a régi, Isten eljött hozzá, és megbízta, hogy írja meg a Prédikátor könyvét. Nem kétséges, hogy van egy néhány negatív elem a könyvben, de semmi sem megragadóbb, mint az a kép amelyet Istenről fest, aki nem fordítja ellenünk rendetlenül élt múltunkat. Mindenek ellenére szeret, és azon dolgozik, hogy sokkal engedelmesebbé tegyen bennünket!
John Ash
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 30. fejezet
30. fejezet – A SZENTÉLY ÉS SZOLGÁLATA (6. rész)
Az engesztelés napján két kecskebakot vittek a szent sátor ajtajához és sorsot vetettek azokra: "Egyik sorsot az Úrért, a másik sorsot Azázelért" (3Móz 16:8). Azt a kecskebakot, amelyre az első sors esett, le kellett vágni bűnáldozatként a népért. A főpapnak be kellett vinni a vért a kárpiton belül lévő helyiségbe és rá kellett hintenie a kegyelem trónjára. "Így szerezzen engesztelést a szent helynek Izrael fiainak tisztátalanságai és vétkei miatt; mindenféle bűnei miatt; így cselekedjék a gyülekezet sátorával is, amely közöttök van, az ő tisztátalanságaik közepette" (3Móz 16:16).
"És tegye Áron mind a két kezét az élő baknak fejére, és vallja meg felette Izráel fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűneit; és rakja azokat a baknak fejére, azután küldje el az arravaló emberrel a pusztába, hogy vigye el magán a bak minden ő hamisságukat kietlen földre, és hogy bocsássa el a bakot a pusztában" (3Móz 16:21-22). Amíg a bakot nem küldték el, a nép nem tekinthette magát a bűnei terhétől szabadnak. Minden embernek meg kellett sanyargatnia magát, míg az engesztelés szertartása folyt. Minden munkájukat félre kellett tenniük. Izrael egész gyülekezete az engesztelés napját ünnepélyes megalázkodásban töltötte el Isten előtt, imádsággal, böjtöléssel és szíve vizsgálatával.
Az engeszteléssel kapcsolatban fontos igazságokat tanult meg a nép ezen évenkénti szolgálat által. A bűnáldozatokban, amelyeket az év folyamán bemutattak, a bűnös helyett helyettest fogadtak el; az áldozati állat vére azonban nem nyújtott teljes engesztelést a bűnért. Csak eszköz volt, amellyel a bűnt átvitték a szentélybe. A vér feláldozásával a bűnös elismerte a törvény tekintélyét, megvallotta törvényszegését és kifejezte hitét abban, aki majd elveszi a világ bűneit; de ezzel még nem szabadult meg teljesen a törvény kárhoztatásától. Az engesztelés napján a főpap - miután átvette a gyülekezetért való áldozatot - bement a szentek szentjébe a vérrel, és ráhintette azt a törvény táblái felett lévő kegyelem trónjára. Így a törvény követelése, amely a bűnös életét követelte, elégtételt kapott. Azután a főpap közbenjárói jellegének megfelelően magára vette a bűnöket és miután elhagyta a szentélyt, magával vitte Izrael bűnének terhét. A szent sátor ajtajánál kezeit a kecskebak fejére tette és megvallotta "felette Izráel fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűneit" és rárakta azokat a bak fejére (3Móz 16:21). Amikor a kecskebakot, amely ezeket a bűnöket hordozta, elküldték, úgy tekintették, hogy magával vitte minden bűnüket és a nép megszabadult azoktól. Így végezték a szolgálatot a "[...] mennyei dolgok ábrázolatának és árnyékának" mintájára (Zsid 8:5).
Amint mondtuk, a földi szentélyt Mózes a hegyen mutatott minta alapján készítette. Az "[...] példázat a jelenkori időre, mikor áldoznak [...] ajándékokkal és áldozatokkal"; két szent helye volt "[...] a mennyei dolgoknak ábrázolatá"-nak; Krisztus, a mi nagy főpapunk "[...] a szent helynek és amaz igazi sátornak szolgája, amelyet az Úr és nem ember épített" (Zsid 9:9.23; 8:2). Amikor látomásban János apostolnak Isten megmutatta a mennyei templomot, akkor az apostol látta, hogy: "A királyi székből pedig villámlások és mennydörgések és szózatok jőnek vala ki" (Jel 4:5). Látott egy angyalt is, "[...] arany tömjénezőt tartva; és adaték annak sok tömjén, hogy tegye minden szenteknek könyörgéseihez az arany oltárra, amely a királyi szék előtt vala" (Jel 8:3). Isten megengedte a prófétának, hogy betekintsen a mennyben lévő szentély első helyiségébe. A próféta ott látta "a hét tűzlámpást" és az "arany oltárt" (Jel 4:5; 8:3), amelyet a földi szentélyben az arany gyertyatartó és a tömjénező oltár képviselt. Ezután "megnyilatkozék az Isten temploma a mennyben", és János apostol betekintett a belső kárpit mögött lévő szentek szentjébe. Itt meglátta Isten "szövetségének ládáját" (Jel 11:19), amelyet a földi szentek szentjében a szent láda képviselt, és amelyet Mózes készíttetett Isten törvényének őrzésére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése