Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes%2031&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes%2031&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Meglehetősen könnyű szomorúan olvasni Mózes életének végéről. Végül is egy hosszú, nehézségekkel teli életet élt, ami látszólag csalódással ért véget. Az első negyven évet Egyiptomban töltötte, még a Fáraó palotájában is élt; negyven éven át a juhokat legeltette Midián pusztájában; negyven évet pedig Izrael vezetésével töltött a sivatagban. Életének mindegyik szakasza az idő múlásával egyre bonyolultabb lett. Mindezt tetézte az, hogy nem mehetett át a Jordánon az ígéret földjére. Milyen kiábrándító?!
De Mózes Istennel való kapcsolata (Zsid 11:23-27 ezt hitnek nevezi) tekintetét az örökkévaló dolgokra irányította a nehézségek helyett. Mózes bizonnyal elmondhatta azt, amit Pál, hogy „azt tartom, hogy amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik” (Róm 8:18).
Noha Mózes nem mehetett be az ígéret földjére az izraelitákkal, elmondhatta a népnek, hogy Isten velük megy. Lényegében ezt mondta: „Nem én voltam az, aki eddig vezettelek, hanem az Úr; és ha én el is hagylak benneteket, Ő nem.”
Mózes nagy ember volt; az egyik legnagyobb azok közül, akik valaha e Földön éltek, de még ő sem volt nélkülözhetetlen vagy pótolhatatlan. Istennél Izrael jó kezekben volt – akár Mózessel, akár nélküle.
John Ash
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 33. fejezet
33. fejezet – A SINAITÓL KÁDESIG (6. rész)
Miriám teljesen behódolva az elégedetlenség lelkületének, olyan dolgokban is okot talált a panaszra, a kifogásra, amelyeket Isten különösképpen önmaga kívánt rendezni. Miriámnak nem tetszett Mózes házassága. Családi és népi büszkeségét sértette az a tény, hogy Mózes más nemzetségből vett magának feleséget, ahelyett, hogy a héberek közül választott volna. Ezért aztán Czippórát mindig rosszul palástolt megvetéssel kezelte.
Bár Mózes feleségét "kúsita asszony"-nak (4Móz 12:1) nevezték, Czippóra valójában a midiániták nemzetségéből származott, és így Ábrahám leszármazottja volt. Külső megjelenése különbözött a héber nőkétől, mivel az arcszíne egy kicsit sötétebb volt. Annak ellenére, hogy nem volt izraelita, Czippóra mégis az egy igaz Istent imádta. Félénk, visszahúzódó természetű, alázatos és odaadó nő volt, akit a szenvedés látványa nagyon megszomorított. Mózes ez okból járult hozzá ahhoz, hogy felesége térjen vissza Midiánba, mikor ő útban volt Egyiptom felé. Meg akarta őt kímélni az egyiptomiakat sújtó ítéletek látványától.
Mikor Czippóra újból csatlakozott férjéhez a pusztaságban, megrendülve látta, hogy a terhek megtörték Mózes erejét. Félelmeit közölte édesapjával, Jethróval, aki Mózes terheinek megkönnyítésére nagyszerű megoldást javasolt. Ez volt a fő oka annak, hogy Miriám ellenszenvvel viseltetett Czippórával szemben. Szenvedve egy feltételezett mellőzés miatt, amelyben Mózes őt és Áront részesítette, Mózes feleségét tekintette e képzelt mellőzés okának. Arra a következtetésre jutott, hogy Czippóra befolyása akadályozta meg Mózest abban, hogy az előző évekhez hasonlóan bevegye őket tanácsadói közé. Ha most Áron szilárdan kiállt volna az igazság mellett, akkor megakadályozhatta volna a gonoszt. Áron azonban ahelyett, hogy rámutatott volna Miriám viselkedésének bűnös voltára, együttérzett vele, hallgatott zúgolódó szavaira és így maga is osztozott féltékenységében és irigységében.
Mózes türelmesen és csendesen viselte vádaskodásaikat. Midiánban, a várakozás küzdelmes évei alatt tapasztalatokat szerzett. Ott alázatosságot és türelmet tanult, amely felkészítette arra, hogy hosszútűréssel elviselje azok hitetlenségét és zúgolódását; büszkeségét és irigységét, akiknek tántoríthatatlanul mellette kellett volna állniuk. "[...] Mózes igen szelíd vala, minden embernél inkább, akik e föld színén vannak" (4Móz 12:3). Isten éppen ezért ajándékozta meg isteni bölcsességgel és mindenekfelett vezetői képességgel. A Szentírás szerint: "Igazságban járatja az alázatosokat, és az ő útjára tanítja meg az alázatosokat" (Zsolt 25:9). A szelídeket, az alázatosokat az Úr vezérli, mert ezek taníthatók és azok elfogadására is készek. Ezek őszintén vágyakoznak Isten akaratának megismerésére és cselekvésére. A Megváltó ígérete így hangzik: "Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tudományról" (Jn 7:17). Jakab apostol útján pedig ezt jelenti ki Isten: "Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki" (Jak 1:5). Isten ígérete azonban csak azokhoz szól, akik készek teljesen követni az Urat. Isten senkire sem erőszakolja rá akaratát. Ennélfogva Isten senkit sem tud vezetni azok közül, akik túl gőgösek ahhoz, hogy tanítani engedjék magukat és akik hajlamosak arra, hogy csak a saját útjaikon akarjanak járni. A kétszínű emberről, - aki csak a saját akaratát igyekszik követni, miközben arról tesz vallomást, hogy csak az Isten akaratát cselekszi, - ezt mondja a Biblia: "[...] ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól" (Jak 1:7).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése