Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes ötödik könyve 30. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes%2030&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=5%20M%C3%B3zes%2030&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Mózes elérkezik beszéde végéhez. Ez a befejezése harmadik – és egyben utolsó – beszédének. Többször is így foglalja össze tanácsait és Isten parancsolatait: „azt parancsolom néked ma, hogy szeressed az Urat, a te Istenedet" (16. vers), aztán megismétli: „szeressed az Urat, a te Istenedet” (20. vers). A szeretetet a nagy parancsolatként ismeri el a Biblia. Mózes harmadik könyve és Mózes ötödik könyvének nagy része is az istentisztelet szabályaival foglalkozik, de minden szabály valamiképpen a szeretetre épül.
Az ótestamentumi rendszer mindig is egy lelki rendszer volt, és a vallásosságot Isten szeretetének a központjába helyezte. Sajnos a nép a „rendszerre” és nem Istenre összpontosított, akire a rendszer mutatott. Amikor Pál kijelentette, hogy a „szeretet a törvény betöltése"(Róm 13:8), nem tett mást, mint azt, hogy elismételte ennek a fejezetnek a mondanivalóját. A központi gondolat az, hogy a szeretet abban mutatkozik meg, amikor te és én „az Ő útjain járunk” és „az Ő szavára hallgatunk”. Az Isten vezetésének való engedelmesség az igazi szeretet következménye és próbája is egyben.
Végezetül Isten törvénye azért is áldás, mivel egy tekintéllyel rendelkező hang, amely véget vet az emberiség fárasztó keresésének egy megbízható útmutatás után. Nem kell felmennünk az égbe, nem kell megkerülnünk a földet, nem kell átkelnünk az óceánon azért, hogy bizonyosságot és világosságot találjunk szükségleteinknek megfelelően. Sokan tévednek, amikor Isten törvényeit tehernek tartják. Épp ellenkezőleg: törvényei kegyelmes irányjelzőink!
John Ash
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 33. fejezet
33. fejezet – A SINAITÓL KÁDESIG (5. rész)
Igen erős szél kezdett fújni a tengerről és a fürjek seregét sodorta a táborra "[...] egynapi járásnyira egyfelől, és egynapi járásnyira másfelől a tábor körül, és mintegy két sing magasságnyira a földnek színén" - ott volt a sok fürj (4Móz 11:31). A nép pedig egész nap és éjjel, sőt még a következő napon is a csodálatosan szolgáltatott húseledel összegyűjtésén munkálkodott. Hihetetlen nagy mennyiséget biztosítottak belőle maguknak. Még az, aki "[...] keveset gyűjtött is, gyűjtött tíz hómert." Azt a mennyiséget pedig, amelyet nem használtak fel azonnal, megszárították és így tartalékolták. Ily módon a hússal való ellátásuk, ahogy az Úr megígérte nekik, elegendő volt egy egész hónapra.
Isten megadta a népnek azt az eledelt, amely nem szolgálta a javát. Megadta nekik, mert állhatatosan kitartottak a hús kívánása mellett. Nem elégedtek meg azokkal az ételekkel, amelyek a javukat és egészségüket szolgálták volna. Isten eleget tett lázadással fenyegető kívánságuknak, de most el kellett szenvedniük ennek következményét. Féktelen lakmározásba kezdtek, de kicsapongásukért hamarosan meg kellett bűnhődniük. "[...] megveré az Úr a népet igen nagy csapással" (4Móz 11:33). Nagyon sokat közülük égető láz vert le lábáról. A legbűnösebbek pedig abban a pillanatban elpusztultak, amikor megérintették azt az ételt, amely után áhítoztak.
Háseróthnál, a legközelebbi táborhelyen, ahol megálltak Thabera elhagyása után, még keserűbb megpróbáltatás várt Mózesre. Áron és Miriám igen megbecsült tisztséget és vezető helyet foglalt el Izrael népe körében. Isten mindkettőjüket megajándékozta a prófétaság lelkével és mindketten kapcsolatban voltak Mózessel a héberek megszabadításában. "[...] előtted küldém Mózest, Áront és Máriát!" (Mik 6:4). Így adta tovább az Úr szavát Mikeás próféta. Miriám erős jelleme és rátermettsége már gyermekkorában, tehát elég korán kitűnt, amikor a Nílus mellett azt a kis gyékényből fonott kosarat őrizte, amelybe a csecsemőt Mózest rejtették el. Önuralmát és ügyes viselkedését Isten már akkor eszközül használta fel népe megszabadítójának megőrzésére és megmentésére. Gazdagon megajándékozta költői és zenei adottságokkal. Miriám Izrael asszonyait énekelve és táncolva vezette a Vörös-tenger partján. A nép iránta való szeretete és a menny személye iránt tanúsított megbecsülése tekintetében kétségtelen, hogy közvetlenül Mózes és Áron mögött állt. Az a gonosz azonban, amely a mennyben is megzavarta az összhangot, ennek az izraelita asszonynak a szívében is megjelent, aki nem mulasztotta el, hogy elégedetlenkedő társat találjon magának.
A hetven vén kiválasztásánál és kinevezésénél Mózes nem tanácskozott előzőleg Miriámmal és Áronnal. Ez felkeltette a féltékenységet, sőt az irigységet szívükben Mózessel szemben. Jethró látogatása alkalmával, amikor az izraeliták a Sinai felé vezető úton vándoroltak, már feltámadt Áron és Miriám szívében a félelem, mivel Mózes készségesen fogadta apósa tanácsát, és azt gondolták, hogy annak befolyása a nagy vezetőre nagyobb lesz az övékénél. Most a vének tanácsának megszervezésénél úgy érezték, Mózes semmibe sem vette pozíciójukat és tekintélyüket. Miriám és Áron valójában sohasem fogták fel annak a gondnak és felelősségnek súlyát, amely Mózes vállára nehezedett. Mivel Isten arra választotta ki őket, hogy legyenek Mózes segítségére, azért olyanoknak tekintették magukat, mint akik vele egyenlő mértékben osztoznak a vezetés minden terhében és úgy gondolták, további segítőtársak kinevezésére nem volt semmi szükség.
Mózes a rábízott nagy munka fontosságát úgy érezte át, ahogy azt senki más soha nem érezte át. Tudatában volt saját gyengeségének és éppen ezért csak Istent fogadta el egyedüli tanácsadójának. Áron sokkal többre és magasabbra értékelte magát a kelleténél és kevésbé bízott Istenben. Mindig kudarcot vallott, amikor felelősséggel járó feladatokkal bízták meg. Ilyenkor mindig nyilvánvalóvá lett jellembeli gyengesége. Ez mutatkozott meg a Sinai hegynél is, amikor alapvető engedékenységével hozzájárult a nép bálványimádásához. Miriám és Áron azonban féltékenységüktől és nagyravágyásuktól elvakítva, szem elől tévesztették ezt a tényt. Isten magasra becsülte Áront azzal, hogy a papság szent tisztének betöltésére rendelte családját. Sajnos éppen ez a tény járult most hozzá önfelmagasztalásához. Áron és Miriám ezt mondták: "Avagy csak Mózes által szólott-é az Úr? avagy nem szólott-é mi általunk is?" (4Móz 12:2). Azt gondolták, hogy Isten Mózessel egyenlő mértékben tüntette ki és tisztelte meg őket és ezért úgy érezték, hogy ugyanarra a pozícióra és tekintélyre is jogosultak, amelyben eddig csak Mózes részesült.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése