Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3zsu%C3%A9%207&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3zsu%C3%A9%207&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
„Senki sem egy különálló sziget” – írta John Donne (1572-1631). Azt a tanulságot lehet levonni ebből a rövid kis idézetből, hogy egy ember meggondolatlan döntései és tettei nem csak önmagára, de másokra is negatív hatással vannak. Ákán önös érdekeit másoké fölé helyezte; ez a döntése harminchat katona életébe került és nagy szégyent hozott Isten ügyére.
Az önzés hatással van az emberi lélekre, és ebben a korban, amikor sokan a késleltetett jutalmazást betegségnek tartják, az emberek könnyen beleesnek abba a hibába, hogy racionalizálják saját döntéseiket annak érdekében, hogy megtehessenek bármit, amit csak akarnak, függetlenül attól, hogyan érint az másokat.
De az igazi megújulás és a Szentlélektől ihletett reformáció átalakítja a gondolatainkat, hogy Krisztus gondolatait tükrözzék. Ami bűnös természetemnek vonzó volt, ma már nem fontos. Végcélom az, hogy kedves legyek Istennek, aki engem megteremtett és áldás legyek másoknak, akik az én testvéreim Krisztusban.
Willie Edward Hucks II
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 36-37. fejezet
36. fejezet – A PUSZTÁBAN (2. rész)
Az izraelitákkal együtt Egyiptomból kivonult vegyes sokaság az állandó kíséréseknek és bajoknak volt a forrása. Vallomást tettek ugyan arról, hogy lemondanak a bálványimádásról és csak az egy igaz Istent imádják, de korábbi neveltetésük és gyakorlatuk annyira kialakította szokásaikat és jellemüket, hogy többé-kevésbé továbbra is megmaradtak a bálványimádás megrontó hatása alatt és ennek következtében tiszteletlenül viselkedtek Izrael Istenével szemben. Legtöbbször ők voltak azok, akik viszályt kavartak és ők voltak az elsők, akik zúgolódni kezdtek és így bálványimádói gyakorlataikkal és Isten elleni állandó zúgolódásaikkal károsan befolyásolták a tábor életét.
Nem sokkal azután, hogy visszatértek a pusztába, valaki szombatrontást követett el olyan körülmények között, amely az esetet különösen súlyossá tette. Istennek az a kijelentése, hogy Izraelt megfosztja Kánaán földjének öröklésétől, felkeltette a lázadás szellemét. Egy valaki a nép közül afelett érzett haragjában, hogy Isten kizárta őt Kánaánból, elhatározta, megveti Isten törvényét, és nyíltan megszegte a negyedik parancsolatot azzal, hogy szombaton kiment rőzsét szedegetni. A pusztai vándorlás ideje alatt tűz gyújtását a hetedik napon szigorúan megtiltották. Ezt a tilalmat Kánaánra nem terjesztették ki, ahol az éghajlat sokszor szükségessé tette a tűzrakást. A pusztában azonban melegedés okából nem kellett tüzet gerjeszteni. Ennek az embernek a cselekedete szándékos megsértése volt a negyedik parancsolatnak. Bűnét nem gondatlanságból vagy tudatlanságból követte el Isten ellen, hanem vakmerő elbizakodottságból.
Tetten érték és Mózes elé vitték. Azt már régebben kihirdették, hogy a szombat-törvény megszegését halállal kell büntetni. Az azonban még nem volt ismert, hogy ezt a büntetést miként kell kiróni a bűnösre. Mózes az Úr elé vitte az ügyet és az Úr ezt az utasítást adta: "[...] Halállal lakoljon az a férfi, kövezze őt agyon az egész gyülekezet a táboron kívül" (4Móz 15:35). Az istenkáromlás bűne és a szombattörvény szándékos megszegése ugyanazt a büntetést érdemelte, mert mindkettő Isten tekintélyének és hatalmának megvetését fejezte ki.
Napjainkban sokan vannak olyanok, akik a teremtés szombatját, mint zsidó intézményt, elvetik. Azt állítják, hogyha a szombatot valóban meg kell tartani, akkor a halálbüntetést most is ki kell róni azokra, akik megszegik a szombat-törvényt. Látjuk azonban, hogy a pusztában nemcsak a szombat szándékos megszegői, hanem Isten káromlói is halálbüntetést kaptak. Arra következtessünk-e ebből, hogy a harmadik parancsolatot is nyugodtan félretehetjük, mert az is csak a zsidókra alkalmazható? A halálos ítéletből levont érvet éppen úgy alkalmazhatjuk a harmadik és az ötödik parancsolatra is, sőt majdnem mindegyik parancsolatra a tíz közül, mint ahogy a negyedikre. Jóllehet, az Úr ma az Ő törvényének áthágását nem sújtja büntetéssel, de Isten szava kijelenti, hogy a bűn zsoldja a halál; és az utolsó ítélet végrehajtásában nyilvánvalóvá válik hogy az örök halál azoknak lesz az osztályrésze, akik megsértették Isten szent előírásait, szabályait.
A pusztában eltöltött negyven év alatt a népet minden egyes hét a manna csodájával a szombat szent kötelezettségére emlékeztette. Azonban még ez sem vezette őket engedelmességre. Bár nem merészelték olyan nyíltan és vakmerően megszegni a szombat-törvényt, mint az a férfi, aki ezért súlyos büntetést kapott, mégis nagy lazaságot engedtek meg a negyedik parancsolat megtartása terén. Isten ezt jelenti ki prófétája útján: "[...] szombataimat megfertéztették" (Ez 20:13). Ez az isteni kijelentés az első nemzedék ígéret földjéről való kizáratásának okai között volt felsorolva. Gyermekeik mégsem tanulták meg a leckét. A szombatot annyira elhanyagolták a vándorlás negyven éve alatt, hogy bár Isten nem akadályozta meg a Kánaánba való bevonulásukat, de kijelentette nekik, hogy szét kell szóródniuk a pogányok között az ígéret földjén való letelepedésük után.
Izrael gyermekei Kádesből visszatértek a pusztába. Pusztai vándorlásuk időszaka ezzel tulajdonképpen befejeződött. "És eljutának Izrael fiai, az egész gyülekezet Czin Pusztájába az első hónapban és megtelepedék a nép Kádesben,
"és meghala ott Miriám, és eltemetteték ott" (4Móz 20:1). A Vörös-tenger partján lejátszódó örvendező jelenettől kezdve, mikor Izrael énekkel és tánccal ünnepelte Jahve diadalát, egészen a pusztában elkészített sírig - amely véget vetett az élethossziglan tartó vándorlásnak - ez lett a sorsa mindazoknak a millióknak, akik nagy reménységekkel jöttek ki Egyiptomból. Az áldások kelyhét a bűn eltávolította ajkukról. Vajon a következő nemzedék megtanulja-e ebből a leckét?
"Mindamellett is újra vétkezének, és nem hívének az Ő csodadolgaiban [...] Ha ölte őket, hozzá fordultak, megtértek és Istent keresték. És eszökbe vevék, hogy Isten az ő sziklájok, és a felséges Isten az ő megváltójuk" (Zsolt 78:32-35). De őszinte szándékkal mégsem tértek Istenhez. Bár, amikor ellenségeik lesújtottak rájuk, akkor mindig Istentől várták a segítséget, mert egyedül Ő tudta csak megszabadítani őket. "De szívök nem volt tökéletes iránta, és nem voltak hűségesek az Ő szövetségéhez; Ő azonban irgalmas és bűnbocsátó, nem semmisít meg, sőt sokszor elfordítja haragját, és nem önti ki teljes búsulását. Azért eszébe vevé, hogy test ők, és olyanok, mint az ellebbenő szél, amely nem tér vissza" (Zsolt 78:37-39).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése