Figyelem!!!
A végén új heti olvasmány található a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 15.
fejezetéhez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 15. fejezet 99. nap
A
tékozló hazatalált
Az
elveszett juhról, az elveszett pénzdarabról és a tékozló fiúról szóló példázat
világosan elénk tárja Isten könyörülő szeretetét a tévelygők iránt. Bár
elfordultak Istentől, mégsem hagyja őket magukra nyomorult állapotukban. Az Úr
végtelenül szereti és szánja mindazokat, akiket a ravasz ellenség megkísértett.
A
tékozló fiúról szóló példázat bemutatja, hogy az Úr miként bánik azokkal, akik
miután megtapasztalták az Atya szeretetét, hagyják, hogy a kísértő rájuk
kényszerítse a maga akaratát.
"Egy
embernek vala két fia; és monda az ifjabbik az ő atyjának: Atyám, add ki a
vagyonból rám eső részt! És az megosztá köztük a vagyont. Nem sok nap múlva
aztán a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre költözék."
A
kisebbik fiú megunta az atyai ház fegyelmét. Úgy érezte, hogy korlátozza
szabadságát. Az atya szeretetét és gondoskodását félremagyarázta. Elhatározta,
hogy azt csinálja, ami jólesik.
Az ifjú
nem érez semmilyen kötelezettséget, és nem tanúsít semmi hálát atyja iránt.
Atyja vagyonában viszont a fiú jogán akar osztozni. Az örökséget, amely csak
atyja halála után illetné meg, most akarja megkapni. A jelen örömeit hajszolja,
mit sem törődve a jövővel.
Miután
megkapta atyai örökségét, elmegy az atyai háztól "messze vidékre".
Most, amikor bőven van pénze, és azt teheti, amit akar, elhiteti magával, hogy
szíve vágya teljesült. Senki sem mondja: ne tedd, mert ártasz magadnak; vagy
tedd ezt, mert ez a helyes. A rossz társaságban egyre mélyebbre süllyed a
bűnben, és eltékozolja "vagyonát, mivelhogy dobzódva él".
A Biblia
beszél olyan emberekről, akik magukat "bölcseknek vallván, balgatagokká
lettek" (Róm 1:22). Ez történt a példázatbeli ifjúval is. A vagyont,
amelyet önzően kikövetelt atyjától, paráznákra fecsérelte. Ifjú élete kincseit
elvesztegette. Értékes évei, értelmi képességeinek frissessége, az ifjúság
tiszta, szép álmai, lelki törekvései mind elhamvadtak vágyai tüzében.
Közben
súlyos éhínség támadt azon a vidéken, és a fiú nélkülözni kezdett. Elszegődött
egy ott lakóhoz, aki elküldte a mezőre, hogy disznókat legeltessen. A zsidók
ezt tartották a legalantasabb és legmegalázóbb foglalkozásnak. A szabadságával
büszkélkedő ifjú most rabszolgasorba jut, a legsúlyosabb szolgaságba, mert
"saját bűnének köteleivel kötöztetik meg" (Péld 5:22). Eltűnt a
csillogás és hamis ragyogás, amely elkápráztatta, és érzi bilincseinek súlyát.
E sivár, éhség sújtotta vidéken a földön ülve, társtalanul a disznók között
szívesen jóllakna az állatok táplálékául szolgáló hulladékkal. Mind eltűntek
mellőle a szerencsés napjaiban körötte nyüzsgő, számlájára evő-ivó vidám
cimborák. Hová lett féktelen jókedve? Lelkiismerete elhallgatott, érzékei
eltompultak, és azt hitte, hogy boldog. Most pedig üres zsebbel, éhesen,
megalázottan, erkölcsi terheltséggel, gyenge és megbízhatatlan akarattal,
nemesebb érzékeit látszólag elveszítve, a legnyomorultabb a halandók között.
Mai bibliai szakasz: 3 Mózes 9. fejezete
Miután felszentelték
a szentélyt és a papokat, minden készen állt a szolgálatra.
Áron és fiai bemutatták az első áldozatokat, melyek kedvező fogadtatását
mennyei tűz jelezte (3Mózes 9, vö. 1Kir 18:38-39). Az ókori Közel-Kelet más
tájain egy istenség (amit bálvány-alakja jelképezett) emberi szertartások által
került az újdonsült templomba. De Izrael Istene megváltoztatta ezt a
gyakorlatot. Ő már akkor szállást vett a szentélyben, mielőtt bármilyen
szertartás lezajlott volna ott. Ily módon hangsúlyozta, hogy az Ő valódi, élő
jelenléte népe között lakozik. Jöhet és mehet amint kíván, nem úgy, mint egy
bálvány.
Mielőtt a papok
áldozatot mutattak volna be a népért, először saját magukért kellett áldozniuk,
hiszen ők is bűnösök voltak, mint mindenki más. Így egyszerre képviselték az
embereket Isten előtt és Istent az emberek előtt. Krisztus, akire ezek a
szertartások előremutattak, az egyetlen összekötő kapocs Isten és köztünk (vö.
Jn 1:51). Köztünk élt, megtapasztalt mindenfajta kísértést, amivel szembe kell
néznünk, ezért teljes mértékig megérti a küzdelmeinket. Azonban Ő nem
vétkezett, így nem volt szüksége jóvátételre saját magáért (Zsid 4:15,
7:26-28). Az Ő áldozata egyedül értünk adatott.
Roy Gane
13. heti
olvasmány a KRISZTUS
PÉLDÁZATAI 15.
fejezetéhez (október 11-17).
Eddigi életemben rengetegszer hallottam az elveszett
juh és pénz példázatát, de most, két szép gyermek apjaként a történet a
szívemet egészen új magaslatokba emelte. Láttam magam a pásztor helyében, aki
az elveszett bárányát keresi és az asszony helyében, aki az elveszett pénze
után kutat, és ez segített megérteni azt, hogy Isten mennyire szeret engem.
Ha Lucy lányom elveszne a városban,
átkutatnám a város minden egyes négyzetméterét, nem törődve azzal, hogy milyen
veszélyes a környék. Semmi sem tartana vissza attól, hogy megkeressem és nem
pihennék addig, míg meg nem találnám. A mennyei Pásztor is veszélynek tette ki
magát azért, hogy engem, az elveszett bárányt megtaláljon. Dicsőség ezért az
Istennek!
Könnyű ilyen lelkülettel lennem a saját gyermekeim
iránt, de vajon ilyen hozzáállásom lenne a te gyermekeiddel szemben is? És mi a
helyzet Isten gyermekeivel, akik különböző nemzetiségűek és különböző kulturális
háttérrel rendelkeznek? Mi arra hívattunk, hogy pásztorai legyünk a világ sok
elveszett bárányának. Nem szabad megengednünk, hogy bármi is megállítson bennünket
abban, hogy megtaláljuk őket, még a
saját vesztünk sem.
Azonban rájöttem arra, hogy túl kell lépnem
azon, hogy úgy lássam magam, mint pásztort és gyermekeimet, mint bárányokat,
hanem inkább úgy kell látnom magam, mint az együtt érző Jézust és azokat, akik
elvesztek, mint a saját gyermekeimet.
Randy Ban
Light Bearers
lightbearers.com
USA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése