2015. október 18., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 18, VASÁRNAP - 3 Mózes 9

Figyelem!!! A végén új heti olvasmány található a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 15. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 15. fejezet 99. nap

A tékozló hazatalált

Az elveszett juhról, az elveszett pénzdarabról és a tékozló fiúról szóló példázat világosan elénk tárja Isten könyörülő szeretetét a tévelygők iránt. Bár elfordultak Istentől, mégsem hagyja őket magukra nyomorult állapotukban. Az Úr végtelenül szereti és szánja mindazokat, akiket a ravasz ellenség megkísértett.

A tékozló fiúról szóló példázat bemutatja, hogy az Úr miként bánik azokkal, akik miután megtapasztalták az Atya szeretetét, hagyják, hogy a kísértő rájuk kényszerítse a maga akaratát.

"Egy embernek vala két fia; és monda az ifjabbik az ő atyjának: Atyám, add ki a vagyonból rám eső részt! És az megosztá köztük a vagyont. Nem sok nap múlva aztán a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre költözék."

A kisebbik fiú megunta az atyai ház fegyelmét. Úgy érezte, hogy korlátozza szabadságát. Az atya szeretetét és gondoskodását félremagyarázta. Elhatározta, hogy azt csinálja, ami jólesik.

Az ifjú nem érez semmilyen kötelezettséget, és nem tanúsít semmi hálát atyja iránt. Atyja vagyonában viszont a fiú jogán akar osztozni. Az örökséget, amely csak atyja halála után illetné meg, most akarja megkapni. A jelen örömeit hajszolja, mit sem törődve a jövővel.

Miután megkapta atyai örökségét, elmegy az atyai háztól "messze vidékre". Most, amikor bőven van pénze, és azt teheti, amit akar, elhiteti magával, hogy szíve vágya teljesült. Senki sem mondja: ne tedd, mert ártasz magadnak; vagy tedd ezt, mert ez a helyes. A rossz társaságban egyre mélyebbre süllyed a bűnben, és eltékozolja "vagyonát, mivelhogy dobzódva él".

A Biblia beszél olyan emberekről, akik magukat "bölcseknek vallván, balgatagokká lettek" (Róm 1:22). Ez történt a példázatbeli ifjúval is. A vagyont, amelyet önzően kikövetelt atyjától, paráznákra fecsérelte. Ifjú élete kincseit elvesztegette. Értékes évei, értelmi képességeinek frissessége, az ifjúság tiszta, szép álmai, lelki törekvései mind elhamvadtak vágyai tüzében.

Közben súlyos éhínség támadt azon a vidéken, és a fiú nélkülözni kezdett. Elszegődött egy ott lakóhoz, aki elküldte a mezőre, hogy disznókat legeltessen. A zsidók ezt tartották a legalantasabb és legmegalázóbb foglalkozásnak. A szabadságával büszkélkedő ifjú most rabszolgasorba jut, a legsúlyosabb szolgaságba, mert "saját bűnének köteleivel kötöztetik meg" (Péld 5:22). Eltűnt a csillogás és hamis ragyogás, amely elkápráztatta, és érzi bilincseinek súlyát. E sivár, éhség sújtotta vidéken a földön ülve, társtalanul a disznók között szívesen jóllakna az állatok táplálékául szolgáló hulladékkal. Mind eltűntek mellőle a szerencsés napjaiban körötte nyüzsgő, számlájára evő-ivó vidám cimborák. Hová lett féktelen jókedve? Lelkiismerete elhallgatott, érzékei eltompultak, és azt hitte, hogy boldog. Most pedig üres zsebbel, éhesen, megalázottan, erkölcsi terheltséggel, gyenge és megbízhatatlan akarattal, nemesebb érzékeit látszólag elveszítve, a legnyomorultabb a halandók között.


Miután felszentelték a szentélyt és a papokat, minden készen állt a szolgálatra. Áron és fiai bemutatták az első áldozatokat, melyek kedvező fogadtatását mennyei tűz jelezte (3Mózes 9, vö. 1Kir 18:38-39). Az ókori Közel-Kelet más tájain egy istenség (amit bálvány-alakja jelképezett) emberi szertartások által került az újdonsült templomba. De Izrael Istene megváltoztatta ezt a gyakorlatot. Ő már akkor szállást vett a szentélyben, mielőtt bármilyen szertartás lezajlott volna ott. Ily módon hangsúlyozta, hogy az Ő valódi, élő jelenléte népe között lakozik. Jöhet és mehet amint kíván, nem úgy, mint egy bálvány.
Mielőtt a papok áldozatot mutattak volna be a népért, először saját magukért kellett áldozniuk, hiszen ők is bűnösök voltak, mint mindenki más. Így egyszerre képviselték az embereket Isten előtt és Istent az emberek előtt. Krisztus, akire ezek a szertartások előremutattak, az egyetlen összekötő kapocs Isten és köztünk (vö. Jn 1:51). Köztünk élt, megtapasztalt mindenfajta kísértést, amivel szembe kell néznünk, ezért teljes mértékig megérti a küzdelmeinket. Azonban Ő nem vétkezett, így nem volt szüksége jóvátételre saját magáért (Zsid 4:15, 7:26-28). Az Ő áldozata egyedül értünk adatott.
Roy Gane

13. heti olvasmány a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 15. fejezetéhez (október 11-17).

Eddigi életemben rengetegszer hallottam az elveszett juh és pénz példázatát, de most, két szép gyermek apjaként a történet a szívemet egészen új magaslatokba emelte. Láttam magam a pásztor helyében, aki az elveszett bárányát keresi és az asszony helyében, aki az elveszett pénze után kutat, és ez segített megérteni azt, hogy Isten mennyire szeret engem.  

Ha Lucy lányom elveszne a városban, átkutatnám a város minden egyes négyzetméterét, nem törődve azzal, hogy milyen veszélyes a környék. Semmi sem tartana vissza attól, hogy megkeressem és nem pihennék addig, míg meg nem találnám. A mennyei Pásztor is veszélynek tette ki magát azért, hogy engem, az elveszett bárányt megtaláljon. Dicsőség ezért az Istennek!

Könnyű ilyen lelkülettel lennem a saját gyermekeim iránt, de vajon ilyen hozzáállásom lenne a te gyermekeiddel szemben is? És mi a helyzet Isten gyermekeivel, akik különböző nemzetiségűek és különböző kulturális háttérrel rendelkeznek? Mi arra hívattunk, hogy pásztorai legyünk a világ sok elveszett bárányának. Nem szabad megengednünk, hogy bármi is megállítson bennünket abban, hogy megtaláljuk őket, még  a saját vesztünk sem.

Azonban rájöttem arra, hogy túl kell lépnem azon, hogy úgy lássam magam, mint pásztort és gyermekeimet, mint bárányokat, hanem inkább úgy kell látnom magam, mint az együtt érző Jézust és azokat, akik elvesztek, mint a saját gyermekeimet.


Randy Ban
Light Bearers lightbearers.com  
USA



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése