Figyelem!!! A végén új
heti olvasmány található a KRISZTUS PÉLDÁZATAI 16-17. fejezeteihez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 16. fejezet 107. nap
Ha ezt
az életformát választottad, tudd meg, hogy arra költesz, ami nem kenyér, és
azért dolgozol, ami nem elégíthet ki! Egyszer majd ráébredsz mélyre süllyedt
állapotodra. Magányodban, a messze vidéken nyomorúságodat érezve, kétségbeesve
felkiáltasz: "Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak
testéből"? (Róm 7:24). A prófétai kijelentés egyetemes igazságot hordoz:
"Átkozott az a férfi, aki emberben bízik, és testbe helyezi erejét, az
Úrtól pedig eltávozott az ő szíve! Mert olyanná lesz, mint a hangafa* a
pusztában, és nem látja, hogy jó következik, hanem szárazságban lakik a
sivatagban, a sovány és lakhatatlan földön" (Jer 17:5.6). Isten
"felhozza az Ő napját mind gonoszokra, mind a jókra és esőt ád mind az
igazaknak, mind a hamisaknak" (Mt 5:45); de az ember elbújhat a napfény és
az eső elől. Mi is - miközben az Igazság Napja sugárzik és a Kegyelem Esője
záporoz - Istentől elkülönülve lakhatunk "szárazságban ... a sivatagban".
*A héber
'arór szónak megfelelő arab szó, borókafenyőt jelent, amely a pusztában
tenyésző igénytelen fa
A
szerető Isten még mindig sóvárog a tőle elfordult ember után. Mindent
megkísérel, hogy visszahozza az atyai házba. A tékozló fiú nyomorult állapotában
"magába szállt". Megtört az a megtévesztő befolyás, amellyel Sátán
fogva tartotta. Meglátta, hogy szenvedése saját oktalanságának következménye,
és így szólt: "Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, én
pedig éhen halok meg! Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz." A tékozló
fiúnak, bármilyen nyomorult is volt, reménységet adott az a tudat, hogy atyja
szereti. A szeretet vonzotta haza. Isten szeretetének biztos tudata hajtja
vissza a bűnöst Istenhez. "Az Istennek jósága téged megtérésre
indít"(Róm 2:4). Az aranyfonál - az Isten szeretetéből fakadó irgalom és
szánalom - minden veszélyben levő lelket körülölel. Az Úr kijelenti:
"Örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem reád az én
irgalmasságomat" (Jer 31:3).
A fiú
elhatározta, hogy megvallja bűnösségét. Elmegy atyjához, és ezt fogja mondani:
"Vétkeztem az ég ellen és te ellened. És nem vagyok immár méltó, hogy a te
fiadnak hívattassam." De ezt is hozzáteszi - jelezve, hogy milyen
korlátozott fogalmai vannak atyjáról: "Tégy engem olyanná, mint a te
béreseid közül egy."
A
fiatalember otthagyja a disznónyájat, a moslékot, és hazaindul. A gyengeségtől
remegve, az éhségtől bágyadtan, de szapora léptekkel iparkodik haza. Nincs
mivel elrejtenie rongyait, de gyötrelme legyőzi büszkeségét, és siet, hogy
szolgai állásért könyörögjön atyánál, ahol egykor fiaként élt.
A vidám,
meggondolatlan ifjú, amikor kilépett atyja kapuján, még csak nem is álmodta,
hogy milyen fájdalom és sóvárgás mardossa atyja szívét. Amikor féktelen
társaival együtt táncolt és dőzsölt, nem gondolt arra az árnyra, amely
otthonára borult. És most, amikor fáradt, nehéz léptekkel halad az úton
hazafelé, nem tudja, hogy valaki figyeli, jön-e már. És amikor még "távol
volt", az atya észreveszi. A szeretet jó megfigyelő. A bűnös évek
torzításai sem tudták a fiú kilétét elrejteni atyja elől. "Megesék rajta a
szíve, és odafutván, a nyakába esék", és csüngött rajta hosszú, meleg
öleléssel.
Az atya
nem akarja, hogy fiát nyomora és rongyai miatt megvetés érje. Saját válláról
veszi le a díszes köntöst, beborítja vele fia lesoványodott testét, és a fiú
elzokogja bűnbánatát: "Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem
vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hívattassam." Az atya magához szorítja
és hazaviszi. A fiúnak nincs alkalma arra, hogy szolgának ajánlkozzék. Ő az
atya gyermeke. Elhalmozzák a ház legértékesebb dolgaival; a szolgák tisztelik,
és szolgálni fogják.
Az atya
így szólt a szolgákhoz: "Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá;
és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira! És előhozván a hízott tulkot,
vágjátok le, és együnk és vigadjunk. Mert ez az én fiam meghalt, és
feltámadott; elveszett, és megtaláltatott. Kezdének azért vigadni."
Nyughatatlan
fiatalságában a tékozló fiú könyörtelennek és szigorúnak tartotta atyját.
Milyen másként látja most! Hasonlóan éreznek mindazok, akiket Sátán
megtévesztett. Istent keményszívűnek és szigorúnak tartják. Úgy tekintenek
Istenre, mint aki keresi, hol találhat kifogást, mikor marasztalhat el valakit,
és aki nem hajlandó magához engedni a bűnöst, ameddig valamilyen jogos ürüggyel
megtagadhatja tőle a segítséget. Törvényét akadálynak tartják, amellyel
boldogságukat korlátozza; terhes igának, amelytől szívesen megszabadulnának.
Akinek
azonban Krisztus szeretete megnyitotta a szemét, az meglátja, hogy Isten
könyörülő Isten. Nem tartja zsarnoknak és könyörtelennek, hanem atyának, aki
vágyik magához ölelni bűnbánó fiát. A bűnös a zsoltárossal együtt kiáltja:
"Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az Őt félők
iránt" (Zsolt 103:13).
Mai bibliai szakasz: 3 Mózes 17. fejezete
Ebben a fejezetben Isten
különleges útmutatásokat ad az áldozati állatok megölésével kapcsolatosan. Mózes
el kellett hogy mondja Áronnak és fiainak, valamint az egész Izraelnek, hogy ha
megölnek egy borjút, bárányt vagy kecskét mint áldozatot, azokat el kell
hozniuk a szentsátor bejáratához. Ha ezt nem teszik meg, kiközösíttetnek Izrael
népe közül. Más szóval, nem maradhattak kinn a mezőn, és nem áldozhattak ott;
áldozatukat el kellett hozniuk a szent sátorhoz.
Ahogyan ezt a rendelkezést
vizsgáljuk, elcsodálkozunk azon, hogy miért olyan fontos a hely; hiszen voltak
olyan idők, amikor Isten megengedte népének, hogy oltárt építsenek és
áldozzanak, bárhol is voltak. Ha tehát áldozatot hoztak, nem igazán számított
az, hogy a mezőn áldozták azt meg, vagy a szent sátor bejáratánál. Vagy mégis?
Néhány igeverssel odébb azonban
egy másik kérdéssel találkozunk: a bálványoknak és a szellemeknek hozott
áldozattal. Annak ellenére, hogy Izrael fiai elhagyták Egyiptomot, nem hagytak
el minden pogány szokást. A bálványimádás néhány visszataszító formáját még
mindig gyakorolták a mezőkön, így adva jelentőséget a cselekménynek, amit a
Biblia paráználkodásként határoz meg. Tehát az utasítás, hogy az áldozatot
hozzák el a szent sátorhoz, egy szükségszerű óvintézkedés volt ezen
bálványimádási gyakorlatok ellen.
Az áldozati rendszer a Isten bárányának,
Krisztusnak a kereszthalálával megszűnt létezni. A mi áldozatunk a bűnbánó és
töredelmes lélek. Nekünk nem kell elmennünk egy meghatározott földrajzi helyre
azért, hogy megoldást keressünk bűneinkre. Egy helyszín azonban nem változott.
A kereszt lábához kell mennünk bűneink miatti engesztelésért, amit a szentély
udvarán elhelyezett áldozati oltár jelképez. Ha a kereszten kívül, máshová
próbáljuk elvinni áldozatunkat, nem lesz részünk Isten országában. Ahogyan
Jézus mondja János 14:6-ban: „Én vagyok
az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.”
Melodious
Echo Mason
ARME
(Adventista Megújulási Mozgalom a Vég Idején) programigazgató
13. heti
olvasmány a KRISZTUS
PÉLDÁZATAI 16-17.
fejezetéhez (október 25-31).
Az emberi szeretet gyakran bizonyul
feltételesnek. Vagy szeretetet várunk a szeretetért, vagy az érzéseink alapján
döntjük el, hogy szeretetből cselekszünk-e éppen, avagy sem. Hányszor állunk
meg és gondolunk úgy a szeretetre, mint tisztán önzetlen tettre, aminek
központja csakis „a másik”? Én ritkán teszem ezt. Miért? Talán félek gyengének,
sebezhetőnek, kihasználtnak érezni magam. A szeretet igen bonyolult lehet a
gyakorlati emberi kapcsolatainkban, hiszen azt jelenti, hogy rábízom magam más
bűnös, bukott emberi lények irgalmára, akik – jómagamhoz hasonlóan – alig-alig
értik, mit jelent önzetlen emberi életet élni.
A tékozló fiú példázata olyan gyönyörűen
mutatja be az Atya szeretetét! Az apa nem esik neki eltévedt, de hazatalált
fiának, hogy megleckéztesse és leszidja, hanem őszinte, szívbéli örömmel és
együttérzéssel üdvözli őt otthon! „A bűnös évek torzításai sem tudták a fiú
kilétét elrejteni atyja elől” (Ellen G. White: Krisztus példázatai, Budapest, 1999, Advent Kiadó. 136. o.). Ám még
egy ilyen kinyilatkoztatás alapján is oly kevéssé tudjuk felfogni Isten
feltétel nélküli szeretetének lényegét! Amíg nem jövünk Krisztushoz, addig nem
ismerjük fel azt a tényt, hogy ez a szeretet nem arról szól, hogy mi eljövünk
hozzá, mert vágyunk a bocsánatra és a szabadításra, hanem arról, hogy az Atya
felénk siet! És amikor közel ér hozzánk, már halljuk szavait: „Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és
mint felhőt bűneidet; térj én hozzám, mert megváltottalak” (Ézs 44:22).
Vajon éreztünk már ennyire mélységes és
tiszta szeretetet? Imádkozom, hogy amint megértjük az Atya szeretetét, napról
napra tanuljunk mi is ebből a szemszögből látni egymást, és így is bánni a
másikkal!
Jessica Rosario
lightbearers.com
USA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése