Blogban itt olvashatók a felolvasások: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 17. fejezet 110. nap
A
terméketlen fügefa
Amikor
Krisztus az embereket az ítéletre figyelmeztette, mindjárt felkínálta nekik
kegyelmét is. "Az embernek Fia nem azért jött - mondta -, hogy elveszítse
az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa". "Nem azért küldte az Isten
az Ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a
világ általa" (Lk 9: 56; Jn 3 :17). A terméketlen fügefáról szóló példázat
szemlélteti, hogy a Krisztus által felkínált kegyelem miként viszonyul Isten
igazságszolgáltatásához és ítéletéhez.
Krisztus
felhívta az emberek figyelmét Isten országának eljövetelére, és erélyesen
megrótta őket tudatlanságukért és közömbösségükért. Az ég színéből, amely
jelezte, hogy milyen idő lesz, tudtak olvasni, de az idők jeleit, amelyek
világosan hirdették Krisztus küldetését, nem ismerték fel.
Az
emberek akkor is - a mai emberhez hasonlóan - könnyen képzelték azt, hogy a
menny kegyeltjei, és hogy a dorgáló üzenet másnak szól. Jézus hallgatói
elmondtak egy esetet, amely abban az időben nagy izgalmat váltott ki. Poncius
Pilátusnak, Júdea helytartójának egyes intézkedéseit a nép sérelmesnek találta.
Jeruzsálemben a nép háborgott, és Pilátus megpróbálta erőszakkal
elhallgattatni. Egy alkalommal katonái még a templom területére is behatoltak,
és megöltek néhány galileai zarándokot, akik éppen áldozatukat mutatták be. A
zsidók a csapást Isten büntetésének tartották, és leplezett örömmel számoltak
be Jézusnak erről az erőszakos cselekedetről. Jó dolgunk bizonyítja - gondolták
-, hogy sokkal jobbak vagyunk, mint a megölt galileaiak, és ezért Isten is
jobban kedvel minket. Arra számítottak, hogy Jézus is kárhoztatni fogja ezeket
az embereket, akik szerintük alaposan rászolgáltak a büntetésre.
Krisztus
tanítványai nem merték elmondani, hogyan vélekednek a történtekről, amíg nem
hallották Mesterük véleményét. Jézus már többször megrótta őket, amikor mások
jellemét megbírálták, és véges ítélőképességük szerint törvénykeztek. Mégis
elvárták volna, hogy Krisztus másoknál bűnösebbnek nyilvánítsa ezeket az
embereket; és nagyon meglepődtek válaszán.
A
sokaság felé fordulva a Megváltó így szólt: "Gondoljátok-é, hogy ezek a
galileabeliek bűnösebbek voltak valamennyi galileabelinél, mivelhogy ezeket
szenvedték? Nem, mondom néktek; sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan
hasonlóképpen elvesztek." Isten azt akarta, hogy e megrázó csapások láttán
megalázzák magukat, és megbánják bűneiket. A felhők már tornyosultak, hogy a
bosszúállás viharát zúdítsák azokra, akik nem Krisztusnál kerestek menedéket.
Miközben
Jézus a tanítványokkal és a sokasággal beszélt, prófétai szemmel a jövőbe
nézett, és látta Jeruzsálemet ostromgyűrűben. Hallotta a kiválasztott város
ellen menetelő ellenség lépteinek zaját, és látta az ostrom alatt elpusztulók
ezreit. Sok zsidót gyilkoltak le a templom udvaraiban áldozatuk bemutatása közben,
akárcsak azokat a galileaiakat. Az egyeseket sújtó csapások Isten figyelmeztető
üzenetei voltak az éppoly bűnös nemzetnek. "Ha meg nem tértek - mondta
Jézus -, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek." Kegyelmi idejük még egy kis
ideig tartott. Még volt idejük a békességükhöz szükséges dolgok megismerésére.
"Vala
egy embernek egy fügefája szőlejébe ültetve - folytatta Jézus -; és elméne,
hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talála. És monda a vincellérnek: Ímé
három esztendeje járok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem találok: vágd ki
azt; miért foglalja a földet is hiába?"
Mai bibliai szakasz: 3 Mózes 20. fejezete
Mózes harmadik könyvének
20. fejezetében úgy tűnik számunkra, mintha Isten kegyelmi pohara teljesen
kiürült volna. Ahelyett, hogy a lázadó helyreigazításán dolgozna,
halálbüntetést szab ki mindenkire, aki gyermekét feláldozza a Moloknak, átkozza
szüleit, vagy paráználkodik (lelkileg vagy fizikailag). Tény az, hogy a
gyermekek Moloknak való feláldozása olyan súlyos volt, hogy Isten azt mondta,
hogy aki ezt az utálatos szertartást gyakorolja, lelkileg beszennyezi az Ő
szentélyét. Ez nagyon komoly dolog! Habár Isten hosszútűrő, időnként fel kell
emelnie a kezét, és ezt mondania népének: „Ami sok az sok!”
Nyilvánvaló, hogy mi
– a jelen korban élő keresztények – általában nem vagyunk vétkesek abban, hogy
feláldozzuk gyermekeinket a Moloknak, de vajon nem vagyunk-e vétkesek abban,
hogy feláldozzuk őket a modern isteneknek úgymint a hitetlenség, anyagiasság,
rasszizmus, érzékiesség és szenzáció hajhászás? És vétkesek vagyunk-e a lelki
paráznaságban?
Noha időnként
keménynek tűnik, de minden, amit Isten a sivatagban megparancsolt, olyan
elveken alapul, amelyek hatással vannak életünkre ma. Csak természetes az, hogy
ha szívünk tisztátalan, családunk szenvedni fog. És ha a családi és a házassági
kapcsolatok szentsége beszennyeződik, az egyház szentségére hatással lesz, és
nemsokára a társadalom egésze bomlásnak indul. Azért, hogy ezt megakadályozza,
Isten az alapoknál kezdi… gyermekeinknél, szüleinknél és nálunk. „Vigyázzatok, hogy egyet se vessetek meg e
kicsinyek közül, mert mondom nektek, hogy
angyalaik mindenkor látják a mennyben az én mennyei Atyám arcát” (Mt 18:10
– új prot. ford.). „Ha átkozod szüleidet (a vérvonalat, amelyből
teremtettelek), az én vérem többé nem fedezhet be téged. Ha beszennyezed a
házasság szent intézményét, vagy ha viszonyod van más szeretőkkel (beszennyezve
a szív szentélyét), szíved és tested többé nem lehet az otthonom.”
Ezért vizsgáljuk meg
a szívünket és könyörögjünk Isten bocsánatáért és irgalmáért. „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk,
önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk
bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden
gonoszságtól” (1Jn 1:8-9 új prot. ford.).
Melodious Echo Mason
13. heti
olvasmány a KRISZTUS
PÉLDÁZATAI 16-17.
fejezetéhez (október 25-31).
Az emberi szeretet gyakran bizonyul
feltételesnek. Vagy szeretetet várunk a szeretetért, vagy az érzéseink alapján
döntjük el, hogy szeretetből cselekszünk-e éppen, avagy sem. Hányszor állunk
meg és gondolunk úgy a szeretetre, mint tisztán önzetlen tettre, aminek
központja csakis „a másik”? Én ritkán teszem ezt. Miért? Talán félek gyengének,
sebezhetőnek, kihasználtnak érezni magam. A szeretet igen bonyolult lehet a
gyakorlati emberi kapcsolatainkban, hiszen azt jelenti, hogy rábízom magam más
bűnös, bukott emberi lények irgalmára, akik – jómagamhoz hasonlóan – alig-alig
értik, mit jelent önzetlen emberi életet élni.
A tékozló fiú példázata olyan gyönyörűen
mutatja be az Atya szeretetét! Az apa nem esik neki eltévedt, de hazatalált
fiának, hogy megleckéztesse és leszidja, hanem őszinte, szívbéli örömmel és
együttérzéssel üdvözli őt otthon! „A bűnös évek torzításai sem tudták a fiú
kilétét elrejteni atyja elől” (Ellen G. White: Krisztus példázatai, Budapest, 1999, Advent Kiadó. 136. o.). Ám még
egy ilyen kinyilatkoztatás alapján is oly kevéssé tudjuk felfogni Isten
feltétel nélküli szeretetének lényegét! Amíg nem jövünk Krisztushoz, addig nem
ismerjük fel azt a tényt, hogy ez a szeretet nem arról szól, hogy mi eljövünk
hozzá, mert vágyunk a bocsánatra és a szabadításra, hanem arról, hogy az Atya
felénk siet! És amikor közel ér hozzánk, már halljuk szavait: „Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és
mint felhőt bűneidet; térj én hozzám, mert megváltottalak” (Ézs 44:22).
Vajon éreztünk már ennyire mélységes és
tiszta szeretetet? Imádkozom, hogy amint megértjük az Atya szeretetét, napról
napra tanuljunk mi is ebből a szemszögből látni egymást, és így is bánni a
másikkal!
Jessica Rosario
lightbearers.com
USA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése