Blogban itt olvasható minden
olvasmány: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - KRISZTUS PÉLDÁZATAI 15. fejezet 103. nap
A rabbik
azt tanították, hogy örvendezés van a mennyben, ha a bűnös elpusztul. Jézus pedig
azt tanította, hogy a pusztítás munkája Istentől idegen, és hogy az egész menny
örül, amikor Isten visszaállítja saját képmását teremtményeiben.
Ha a bűn
útján messzire elkalandozó ember vissza akar térni Istenhez, bírálgató és
bizalmatlan emberekkel találkozik. Kétségbe vonják megtérése őszinteségét és
állhatatosságát. Ezek nem Isten munkáját végzik, hanem Sátánét, az atyafiak
vádolójáét. Sátán a bírálattal el akarja csüggeszteni az embert. Azt szeretné,
ha még távolabb kerülne Istentől; ha elvesztené reménységét. A megtérő bűnös
gondoljon arra, hogy a menny örül, ha az elveszett visszatér! Nyugodjon meg
Isten szeretetében, és ne csüggedjen el, amikor a farizeusok gúnyolják és
gyanúsítgatják!
A rabbik
értették, hogy Krisztus a vámszedőkre és bűnösökre vonatkoztatja példázatát. A
példázatnak azonban tágabb értelme is van. Az elveszett juhval Krisztus nemcsak
egyes bűnösöket ábrázol, hanem az Istentől elszakadt, bűntől megrontott
egyetlen világot is. E világ csak egy atom abban a roppant mindenségben,
amelyet Isten kormányoz. Mégis ez a kis bukott világ - az egyetlen elveszett
juh - drágább szemében, mint a kilencvenkilenc, amely nem tévelygett el a
nyájtól. Krisztus, a menny szeretett Parancsnoka lehajolt a magasságból,
félretette Atyjánál élvezett dicsőségét, hogy megmentse az egyetlen elveszett
világot. Ezért hagyta el a magasságot, a bűntelen világokat, a kilencvenkilencet,
akik szerették, és eljött erre a földre, ahol "megsebesíttetett
bűneinkért", és "megrontatott a mi vétkeinkért" (Ésa 5 3:5).
Isten odaáldozta önmagát Fiában azért az örömért, amelyet az elveszett juh
megtalálása nyújt.
"Lássátok,
milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy az Isten fiainak
neveztetünk!" Krisztus mondta: "Amiképpen Te küldtél engem e világra,
úgy küldtem én is őket e világra", hogy betöltsék "ami híja van a
Krisztus szenvedéseinek... az Ő testéért, ami az egyház" (1 Jn 3:1; Jn
17:18; Kol 1:24). Krisztus minden egyes megmentett lelket arra szólít, hogy
mentse az elveszetteket az Ő nevében. Izraelben elhanyagolták ezt a munkát.
Azok, akik ma Krisztus követőinek vallják magukat, vajon nem ugyanezt teszik?
Hány
tévelygőt kerestél meg és hoztál vissza a nyájhoz, Kedves Olvasó? Tudod-e, hogy
Krisztus keresi azokat, akiket látszólag javíthatatlan és visszataszító voltuk
miatt Te elkerülsz? Talán éppen akkor van a legnagyobb szükségük részvétedre,
amikor elfordulsz tőlük. Minden istentiszteleten vannak nyugalomra és
békességre vágyó lelkek. Talán látszólag felszínesek, de nem érzéketlenek a
Szentlélek befolyása iránt. Közülük sokan megnyerhetők Krisztusnak.
Az
elveszett juh, ha nem hozzák vissza a nyájhoz, addig kószál, míg el nem pusztul.
Sokan elvesznek, mert nincs kéz, amely mentésre nyúlna utánuk. Lehet, hogy e
tévelygők látszólag nehezen kezelhetők, meggondolatlanok, de ha olyan
lehetőségeik lennének, mint másoknak, talán nemesebb lélekről és hasznosabb
képességekről árulkodnának. Az angyalok szánakoznak a tévelygőkön, és sírnak,
mialatt az emberi szem szárazon marad, és az emberi szív nem szánakozik.
Oh,
milyen szükségük lenne a megkísértett tévelygő lelkeknek szívet érintő,
mélységes megértésre! Bárcsak többet merítenénk Krisztusból, és kevesebbet,
sokkal kevesebbet a saját énünkből!
A
farizeusok megértették a példázatból Krisztus dorgálását. Krisztus ahelyett,
hogy munkájáról mondott bírálatukat elfogadta volna, megrótta őket, amiért
mellőzték a vámszedőket és a bűnösöket. Ezt nem nyíltan tette, nehogy a
farizeusok elzárkózzanak tőle. Példázatával elébük tárta azt a munkát, amelyet
Isten elvárt tőlük, de nem végeztek el. Ha Izrael vezetői igazi pásztorok
lettek volna, akkor a pásztor munkáját végezték volna: krisztusi irgalmat és
szeretetet árasztva, eggyé váltak volna vele a szolgálatban. Mivel nem ezt
tették, bebizonyosodott, hogy kegyességük csupán üres formaság. Sokan
elutasították Krisztus dorgálását, de egyeseket meggyőztek szavai. Ezeket
Krisztus mennybemenetele után a Szentlélek érintette, és a tanítványokkal
együtt végezték azt a munkát, amelyet az elveszett juhról szóló példázat
bemutat.
Mai bibliai szakasz: 3 Mózes 13. fejezete
Némely
bőrbetegség miatt az embereknek olyan szörnyű lett a külsejük, hogy az őket
szemlélőknek a halál jutott eszébe (4Móz 12:12). Éppen ezért, ez az állapot a
beteget rituálisan tisztátalanná tette, ami azt jelentette, hogy tilos volt
számára szent dolgokat megérinteni. A papok felelőssége volt, hogy
megkülönböztessék a tiszta és a tisztátalan jellegű bőrbetegségeket, ugyanis ők
őrködtek a szentség felett, és egy ilyen diagnózis felállítása bizonyos
szakértelmet is igényelt. A tünetek nem voltak azonosak a napjainkban Hansen-betegség (régi
magyar nevén bélpoklosság) néven ismert kór tüneteivel. Valójában a
bibliai „lepra” szó utalhatott valaki öltözetének, vagy egy épületnek a lepusztult
voltára is. A bűneset következtében (1Mózes 3) nem csak emberi mivoltunk
korcsosul, hanem a környezetünkben lévő dolgok is. A Mózes harmadik könyvének
leírása világunk megromlott állapotáról meglehetősen nyomasztó képet fest.
Ugyanakkor reménnyel teli az a tény, hogy Isten ragaszkodik hozzá, hogy a
romlástól egészen távol tartsa magát: ez bizonyítja, hogy a fizikai romlás nem
volt benne Isten eredeti tervében, és éppen ezért nem állandó.
Akit
tisztátalannak nyilvánított bőrbetegség sújtott elkülönítették, hogy másokat ne
fertőzzön meg. Ez volt az elsődleges intézkedés annak érdekében, hogy megelőzzék
a rituális tisztátalanság terjedését, amely befolyással lett volna Isten
Szentélyére, és a vele kapcsolatos szent dolgokra. Több helyen is olvashatjuk a
Bibliában, hogy Isten büntetésképpen „leprával” sújtott némelyeket, akik súlyos
bűnt követtek el (4Móz 12; 2Király 5; 2Krón 26), de semmi efféle utalást nem
találunk a Mózes harmadik könyvének 13. fejezetében. Csupán mert valaki fizikai
szenvedésen megy keresztül, az még nem bizonyítja, hogy Isten büntetné őt (vö.
Jn 9:1-3).
Roy Gane
13. heti
olvasmány a KRISZTUS
PÉLDÁZATAI 15.
fejezetéhez (október 18-25).
Eddigi életemben rengetegszer hallottam az
elveszett juh és pénz példázatát, de most, két szép gyermek apjaként a történet
a szívemet egészen új magaslatokba emelte. Láttam magam a pásztor helyében, aki
az elveszett bárányát keresi és az asszony helyében, aki az elveszett pénze
után kutat, és ez segített megérteni azt, hogy Isten mennyire szeret
engem.
Ha Lucy lányom elveszne a városban,
átkutatnám a város minden egyes négyzetméterét, nem törődve azzal, hogy milyen
veszélyes a környék. Semmi sem tartana vissza attól, hogy megkeressem és nem
pihennék addig, míg meg nem találnám. A mennyei Pásztor is veszélynek tette ki
magát azért, hogy engem, az elveszett bárányt megtaláljon. Dicsőség ezért az
Istennek!
Könnyű ilyen lelkülettel lennem a saját
gyermekeim iránt, de vajon ilyen hozzáállásom lenne a te gyermekeiddel szemben
is? És mi a helyzet Isten gyermekeivel, akik különböző nemzetiségűek és
különböző kulturális háttérrel rendelkeznek? Mi arra hívattunk, hogy pásztorai
legyünk a világ sok elveszett bárányának. Nem szabad megengednünk, hogy bármi
is megállítson bennünket abban, hogy megtaláljuk őket, még a saját vesztünk sem.
Azonban rájöttem arra, hogy túl kell lépnem
azon, hogy úgy lássam magam, mint pásztort és gyermekeimet, mint bárányokat,
hanem inkább úgy kell látnom magam, mint az együtt érző Jézust és azokat, akik
elvesztek, mint a saját gyermekeimet.
Randy Ban
Light Bearers
lightbearers.com
USA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése