Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 10. fejezet 608. nap
Sok névleges keresztény van, akik, ha kifejeznék, amit
igazán éreznek, ezt mondanák: Miért kell olyan nyíltan beszélni? Éppúgy ezt is
megkérdezhetnék: Miért kellett Jánosnak így szólni a farizeusokhoz:
"Viperák fajzata! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az
eljövendő harag elől?" (Lk 3:7) Miért kellett Heródiás haragját
felkeltenie? Miért kellett azt mondania Heródesnek, hogy törvényellenesen él
együtt testvére feleségével? E nyílt beszéd miatt Krisztus előfutára
elvesztette életét. Miért nem tevékenykedett anélkül, hogy magára vonja a
bűnben élők haragját?
Így az emberek, akiknek hűségesen kellene Isten törvényét
őrizniük, addig érvelnek, amíg az igazlelkűség helyét elfoglalja a megalkuvás,
és a bűn feddés nélkül marad. Mikor lesz Isten házában újra hallható az elvhű
dorgálás hangja?
"Te vagy az az ember" (2Sám 12:7) - mondta Nátán
Dávidnak. Ma ritkán hallatszanak ilyen félreérthetetlen szavak a szószékről, és
csak elvétve jelennek meg a sajtóban. Ha ez nem volna olyan ritka, többször
látnánk Isten hatalma megnyilatkozását az emberek között. Az Úr követei addig
ne panaszkodjanak munkájuk eredménytelensége miatt, amíg meg nem térnek az
elismerés szeretetéből és abból, hogy tetszeni vágyásból elhallgatják az
igazságot.
Az emberek tetszését kereső lelkészek, akik így kiáltanak:
béke, béke! - amikor Isten nem hirdet békét - alázzák meg szívüket Isten előtt,
és kérjenek bocsánatot kétszínűségük és erkölcsi gyengeségük miatt. Nem
felebarátjuk iránti szeretetből tompítják a rájuk bízott üzenet élét, hanem
mert önmaguk iránt elnézőek, és szeretik a kényelmet. Az igazi szeretet
elsősorban Istent akarja megdicsőíteni és lelkeket akar menteni. Akikben él ez
a szeretet, azok nem kerülik meg az igazságot, hogy megmeneküljenek a nyílt
beszéd kellemetlen következményeitől. Amikor emberek vannak veszélyben, Isten
szolgája nem törődik önmagával, hanem azt az igét mondja, amelyet Isten mondat
vele. Nem hajlandó a bűnt mentegetni vagy szépítgetni.
Bárcsak minden lelkész megértené, hogy milyen szent az a
szolgálat és az a munka, amelyet illési bátorságot tanúsítva végez! A
lelkésznek - mint Isten követének - félelmes a felelőssége. Ezt a feladatot
kapta: "feddj, ints, biztass teljes türelemmel" (2Tim 4:2). A
Megváltó követségében kell dolgoznia mint a menny titkainak sáfára. Bátorítsa
az engedelmest és intse az engedetlent! Eljárásait nem szabhatja a világ
normáihoz. Sohasem térhet le arról az ösvényről, amelyen Jézus parancsára jár.
Hitben kell előre mennie, látva a bizonyságok fellegét maga körül. Amikor szól,
ne saját elgondolásait fogalmazza meg, hanem azt mondja, amit földi
hatalmasságoknál nagyobb Valaki bízott reá. Tanítása legyen az, amit "szól
az Úr". Isten Illéshez, Nátánhoz és Jánoshoz hasonló emberekre vár - olyan
emberekre, akik pontosan tolmácsolják üzenetét, tekintet nélkül a
következményekre; akik bátran megmondják az igazságot, még ha az mindenük
feláldozásába kerül is.
Isten nem tud felhasználni olyan embereket, akik a veszély
idején - amikor erőre, bátorságra és minden befolyásra szükség van - félnek az
igazság melletti határozott állásfoglalástól. Olyan emberekre vár, akik
becsületesen harcolnak a hibák ellen, küzdenek a láthatatlan hatalmasságokkal
szemben, a sötétség erői és a gonoszság lelkei ellen. Nékik mondja majd ezeket
a szavakat: "Jól van, jó és hű szolgám... menj be urad ünnepi
lakomájára" (Mt 25:21).
Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok
131
Emlékezzünk, még mindig
a „Grádicsok énekeit” avagy a „Zarándokénekeket” olvassuk. (Zsolt 120-134), és
jusson eszünkbe, hogy ezeket a zsoltárokat egy csokorban való éneklésre
szánták. Ezért a 131. zsoltár mélyebb megértéséhez, közvetlenül a 130. zsoltár után
kell elolvasnunk (vagy elénekelnünk!) azt. Emlékszünk a tegnapi zsoltárra?
Beismerjük a bűnünket, majd az Úr szerető és irgalmas megváltásába vetjük
bizalmunkat. Tekintetünket önmagunkról elfordítva, Jézusra emeljük szemeinket.
Gyönyörű a mondanivaló átívelése
a 131. zsoltárba. Különösen egy anyának, mint én, aki a gyermekeiért él. Egy
olyan ember példáját láthatjuk itt, aki teljesen az Úrban bízik, és nem a saját
képességeiben. Ahogy a kisgyermek, aki szorosan édesanyja közelében marad, mert
teljesen biztos az ő szeretetében, gondoskodásában és oltalmában. Nem
aggodalmaskodik önmaga miatt és feltétel nélkül megbízik édesanyjában.
Ó, Izrael, ó, Isten
népe, ó te, aki ma olvasod ezt a zsoltárt! Mindnyájan bízhatunk az Úrban, ma,
holnap és mindörökké! Az Ő szeretete irántunk sokkal mélyebb, mint azt valaha
is felfoghatnánk.
Cindy Nash
84. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 10. fejezetéhez (március 5-11.).
Illés és a sareptabeli
özvegyasszony története mindig is egyike volt a kedvenceimnek. Ez a történet
Isten gondviseléséről és védelméről szól, amelyet nem csak Illés, hanem az
özvegy és a fia számára is biztosított. Az, hogy Isten megparancsolta Illésnek,
hogy „pogány földön keressen menedéket” egy újabb emlékeztető arra, hogy Isten
útjai és a gondolatai is magasabbak a miénknél.
Ahogyan Isten a
Bibliában már sok asszony életében tette, az özvegyet is arra kérte, hogy
bízzon Benne, ami az életét és a fia életét illeti. Csodálom az ő Illésnek
adott engedelmes válaszát, hogy megbízott Isten ígéretében, és a legvégsőkig
elment, mint háziasszony: Illés szükségleteit a sajátja elő helyezte. Isten
elsőkézből ismeri a szülő és gyermek közti mély szeretetet. Éppen úgy, ahogyan
Ábrahám hite elnyerte jutalmát, és visszakapta a fiát, amikor az özvegyasszony
fia beteg lett és meghalt, Isten elküldte Illést, hogy hozza vissza őt az
édesanyja számára.
Ez engem arra
emlékeztet, amikor gyakran az életem során Isten az én személyes hitemet tette
próbára. Emlékszem a mérhetetlen megfeszítettségre, amikor a férjem és én
éreztük az elhívást az írországi önellátó szolgálatra. Isten várt az utolsó
percig, hogy eladjuk a házunkat, majd hűségesen ellátott minket, és megadta
szükségleteinket a tengerentúli nyolc és fél évnyi szolgálatunk során.
Mi nem tudunk többet
adni, mint Isten. Ő mindig megjutalmazza a hitünket, bár néha váratlan utakon.
Isten a legfőbb Adományozó!
Annemarie Freeman
Munkaterapeuta,
háztartásbeli anyuka, lelkészfeleség
Georgia, USA
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése