Higgyetek az Ő prófétáinak - március 19 - VASÁRNAP- Zsoltárok 139

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Új olvasmány a fejezet végén a Próféták és királyok 12. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 12. fejezet 616. nap

12. Jerzéeltől a Hórebig

Baál prófétái megölésével hatalmas lelki megújulás útja nyílt meg az északi királyság tíz törzse között. Illés rávilágított hitehagyásukra. Felszólította őket, alázzák meg magukat és térjenek az Úrhoz. A menny ítéletét végrehajtotta. A nép beismerte bűneit. Megvallották, hogy atyáik Istene az élő Isten. Most pedig a menny visszavonja az átkot, és megújulnak az élet földi áldásai. A földet felüdíti az eső. "Menj föl, egyél, és igyál - mondta Illés Akhábnak -, mert eső zúgása hallatszik." Ezután a próféta felment a hegy tetejére imádkozni.

Nem az előjelek alapján mondta Illés olyan biztosan Akhábnak, hogy készüljön fel az esőre. A próféta nem látott semmiféle felhőt az égen, nem hallott mennydörgést sem. Csupán azt mondta, amire a maga erős hite nyomán az Úr Lelke késztette. Egész nap rendíthetetlenül hajtotta végre Isten akaratát, és tanúsította fenntartás nélküli hitét Isten jövendöléseiben. Tudta, hogy most - miután megtett minden tőle telhetőt - a menny gazdagon fogja árasztani az előre jelzett áldásokat. Az az Isten, aki a szárazságot küldte, bő esőt ígért az igaz tettek jutalmaként. Illés most várt a megígért záporra. Alázatosan "arcát a térdei közé hajtotta", s közbenjárt Istennél a bűnbánó Izráelért.

Illés újra és újra elküldte szolgáját oda, ahonnan kilátás nyílt a Földközi-tengerre, hogy megtudja, van-e valami látható jele annak, hogy Isten meghallgatta imáját. A szolga minden esetben azzal tért vissza, hogy "nincs ott semmi". A próféta nem vesztette el türelmét, sem hitét, hanem buzgón tovább imádkozott. A szolga hatszor tért vissza azzal, hogy nincs jele esőnek a réz színű égen. Illés tántoríthatatlanul újból elküldte; és a szolga most ezzel a hírrel jött vissza: "Most egy tenyérnyi kis felhő emelkedik föl a tengerből."

Ez elég volt. Illés nem várt arra, hogy sűrű felhők tornyosuljanak az égen. Ebben a kis felhőben hite szakadó esőt látott; és hitével összhangban cselekedett. Gyorsan elküldte szolgáját Akhábhoz ezzel az üzenettel: "Fogj be, és menj le, míg fel nem tartóztat az eső!".

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 139

Ez a kedvenc zsoltárom. Istenről, mint személyes és meghitt barátomról és édesapámról szól. Először is Ő jól ismer engem – fizikai tulajdonságaimat és lelkem minden rezdülését. Tudja, hogy mikor ébredek, és mit teszek nap közben. Azt is tudja, hogy mit gondolok, és milyen szavakat fogok használni. Nagyon bátorító számomra az a tudat, hogy Isten tökéletesen ismer engem.

Másodsorban Isten mindenütt jelen van (7. vers). Nem bújhatok el előle, és nem kerülhetem el Őt, ahogyan Ádám és Éva (1 Móz 3:8), vagy mint Jónás próbálkozott. De miért is akarnám, amikor Ő védelméről (10. vers) és világosságáról biztosít engem és arról, hogy ragyogóvá teszi a legsötétebb napomat is.

Harmadszor pedig Ő a Teremtőm. Ő teremtette az egész világegyetemet és mindent, ami abban van, és az embert is tervszerűen és tudatosan megtervezte a legapróbb részletekig: a szemünket, bőrünk és hajunk színét, egyedi vonásainkat. Egyediek és különlegesek vagyunk, és mindannyiunkkal külön terve van (16. vers) – ez csodálatos! Ez az a válasz, amelyet ennek a zsoltárnak az olvasása szívemben gerjeszt.

Teljesen ámulatba ejt az a csodálatos Isten, akit szolgálok. Ő nem egy távoli Isten, aki túlságosan elfoglalt a világegyetem kormányzásával ahhoz, hogy meghitt és bensőséges kapcsolatot létesítsen velem. Az én imám az, ami a zsoltárosé is, hogy Isten folyamatosan vizsgálja a szívemet, és vezessen engem azon az úton, amely a mennyországba vezet. Legyen ez a te imád is ma reggel!

Thandi Klingbeil,

gyermekeit otthon tanító édesanya
Collegedale, Tennessee

86. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 12. fejezetéhez (március 19-25.).

Ezeket a sorokat majdnem napra pontosan egy évvel az után írom, hogy édesanyám nyolcvan éves korában eltávozott közülünk. Idén nyáron negyven éves lettem. Ha az Úr alkalmasnak lát, hogy még legalább negyven évvel megáldjon, milyenek lesznek ezek az elkövetkezendő évek? Évről évre egyre többet gondolok arra, amit ez idáig képes voltam elérni, és amit remélem, hogy még képes leszek elérni, mielőtt meghalok.

„Amikor Jób megragadott egy halvány sugarat Teremtője fényéből, megutálta önmagát, és a porban, hamuban bűnbánatot tartott. Ezután gazdagon áldotta meg az Úr, és utolsó éveit élete legszebb időszakává tette.” (164. o., kiemelés a szerzőtől) Én azért kezdtem imádkozni, hogy az Úr ugyanezt tegye velem.

Nem sokkal Kármel hegyi tapasztalata után Illés mély depresszióban találta magát, az életét megfenyegető Jézabel miatt. Egy pillanatra elvesztette a célját. Meggyőződése lett, hogy hiábavaló volt a szolgálata. Nem volt tudatában annak, hogy a legjobb rész még csak ezután jön el. És mégis, még abban a percben sem hagyta el a Teremtője. És Jóbhoz hasonlóan Illésre is az várt, hogy megragadjon egy halvány sugarat Teremtője fényéből. Nem a hatalmas szélben, sem a földrengésben, sem a tűzben, hanem a halk és szelíd hangban.

Mi magunk is tarthatunk szünetet egy pillanatra most azonnal, és kereshetjük, hogy megragadjunk egy halvány sugarat Teremtőnk fényéből. Emlékeztessük magunkat arra, hogy Krisztusban a legjobb még hátra van!

Fernando Villegas

Lelkész/Fiatal felnőttek Szolgálatának Osztálytitkára

Texico egyházterület

 Fordította: Gősi Csaba