Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 12. fejezet 621. nap
Jób a csüggedés és reménytelenség mélységéből az Isten
kegyelmébe és megmentő hatalmába vetett feltétlen bizalom magaslatára
emelkedett. Diadalmasan vallotta:
"Hiszen megölhet engem!
Nem is reménykedem!
Csak utaimat akarom védeni előtte.
Már az is segítség nekem..."
"Mert én tudom,
hogy az én megváltóm él,
és utoljára megáll a por fölött,
s ha ez a bőröm lefoszlik is,
testemben látom meg az Istent.
Saját magam látom meg őt..."
(Jób 13:15-16; 19:25-27).
"Ekkor megszólalt az Úr a viharban" (Jób 38:1),
és kinyilatkoztatta szolgájának hatalma nagyságát. Amikor Jób megragadott egy
halvány sugarat Teremtője fényéből, megutálta önmagát és a porban és hamuban
bűnbánatot tartott. Ezután gazdagon áldotta meg az Úr, és utolsó éveit élete
legszebb időszakává tette.
Elengedhetetlenül szükségünk van reménységre és bátorságra,
hogy tökéletesen tudjunk szolgálni Istennek. Ezek a hit gyümölcsei. A csüggedés
bűnös és ésszerűtlen dolog. Isten képes és kész "teljesebben" adni
szolgáinak az erőt, amelyre szükségük van a próbatétel és megpróbáltatás
idején. Talán úgy tűnik, hogy az Úr művének ellenségei jó és biztos alapokra
fektették le terveiket.
Isten azonban megdöntheti a legbiztosabb terveket is. Meg
is dönti, amikor és ahogyan jónak látja - ha szolgái hitét már eléggé
megpróbálta.
Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok
144
Ebben a zsoltárban
Dávid elismeri, hogy egész lényét és minden képességét Istennek és az Ő
jóságának köszönheti. Isten az, aki sikeres harcossá és királlyá tette őt.
Isten az, aki megnyerte a csatáit.
Mi ma talán nem vívunk
olyan háborúkat, mint Dávid, de a lelki harcmezőn igenis csatázunk a gonoszság
hatalmasságai és erői ellen. Ebben a végidei küzdelemben el kell ismernünk Őt,
aki a mi Menedékünk, Kősziklánk, Megváltónk és Pajzsunk. Bátorító a tudat, hogy
bár mulandó teremtmények vagyunk, és a földi életünk csak lélegzet vagy tűnő
árnyék az idő végtelenségében, Istennek mégis gondja van ránk. Isten, aki a
Sínai-hegynél füstben, villámlásban és földrengésben jelentette ki magát, a mi
harcainkban is meg akar mutatkozni ugyanazzal a megkérdőjelezhetetlen erővel,
amit a hegy tetején tanúsított.
Dáviddal együtt egy új
dicsőítő éneket énekelhetünk Isten áldásaiért. Talán nem mindnyájunk esetében
jelentkezik Isten áldása az anyagi jólét, szép és egészséges gyermekek vagy
katasztrófáktól és vereségektől mentes élet formájában, de ahogy az utolsó vers
összefoglalja: ha Isten az életünk Ura, mindenképp’ boldogok vagyunk.
Thandi
Klingbeil
86. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 12. fejezetéhez (március
19-25.).
Ezeket a sorokat
majdnem napra pontosan egy évvel az után írom, hogy édesanyám nyolcvan éves
korában eltávozott közülünk. Idén nyáron negyven éves lettem. Ha az Úr
alkalmasnak lát, hogy még legalább negyven évvel megáldjon, milyenek lesznek
ezek az elkövetkezendő évek? Évről évre egyre többet gondolok arra, amit ez
idáig képes voltam elérni, és amit remélem, hogy még képes leszek elérni,
mielőtt meghalok.
„Amikor Jób megragadott
egy halvány sugarat Teremtője fényéből, megutálta önmagát, és a porban, hamuban
bűnbánatot tartott. Ezután gazdagon áldotta meg az Úr, és utolsó éveit élete
legszebb időszakává tette.” (164. o., kiemelés a szerzőtől) Én azért kezdtem imádkozni,
hogy az Úr ugyanezt tegye velem.
Nem sokkal Kármel hegyi
tapasztalata után Illés mély depresszióban találta magát, az életét
megfenyegető Jézabel miatt. Egy pillanatra elvesztette a célját. Meggyőződése
lett, hogy hiábavaló volt a szolgálata. Nem volt tudatában annak, hogy a
legjobb rész még csak ezután jön el. És mégis, még abban a percben sem hagyta
el a Teremtője. És Jóbhoz hasonlóan Illésre is az várt, hogy megragadjon egy
halvány sugarat Teremtője fényéből. Nem a hatalmas szélben, sem a földrengésben,
sem a tűzben, hanem a halk és szelíd hangban.
Mi magunk is tarthatunk
szünetet egy pillanatra most azonnal, és kereshetjük, hogy megragadjunk egy
halvány sugarat Teremtőnk fényéből. Emlékeztessük magunkat arra, hogy
Krisztusban a legjobb még hátra van!
Fernando Villegas
Lelkész/Fiatal
felnőttek Szolgálatának Osztálytitkára
Texico egyházterület
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése