Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 11. fejezet 611. nap
A nép nem szólt egy szót sem. Abban a népes gyülekezetben
nem volt senki, aki Jahvéhoz való hűségéről tanúságot mert volna tenni. A
megtévesztés és elvakultság sötét felhőként terült el Izráelen. Nem egyszerre
zárta őket körül a végzetes hitehagyás, hanem fokozatosan, amint időről időre
elutasították az Úrtól küldött intő és feddő szavakat. Minden alkalommal, amikor
helytelenül cselekedtek, amikor nem voltak hajlandók megbánni a bűnt, egyre
mélyebbre süllyedtek a gonoszságban, és egyre távolabb sodródtak a mennytől. És
most, ebben a válságos pillanatban, makacsul álltak. Nem foglaltak állást Isten
mellett.
Az Úr utálja, ha valaki közömbös és hűtlen akkor, amikor
ügye válságba jut. Az egész világegyetem leírhatatlan érdeklődéssel figyeli a
jó és a rossz közötti nagy küzdelem záró jeleneteit. Isten népe közeledik az
örökkévalóság határához. Mi lehetne fontosabb számára, mint az, hogy hű legyen
a menny Istenéhez?! Minden korszakban voltak Istennek erkölcsi hősei. Most is
vannak, akik - mint József, Illés és Dániel - nem szégyellik magukat Isten
választott népéhez tartozónak vallani. Isten különös áldása kíséri a tettek
embereinek fáradozását, azokét, akik nem hagyják magukat letéríteni a
kötelesség útjáról, hanem mennyei erővel szólnak: "Jöjjön hozzám, aki az
Úré!" (2Móz 32:26) És nem állnak meg a puszta kérdezésnél, hanem
követelik, hogy mindazok, akik egyek akarnak lenni Isten népével, lépjenek elő
és félreérhetetlenül tegyenek tanúságot a királyok Királya és uraknak Ura
iránti hűségükről. Ezek az emberek akaratukat és terveiket Isten törvénye alá
rendelik. Saját életük sem drága nekik, mert szeretik Istent. Feladatuk az,
hogy felfogják az Ige fényét, és ragyogtassák a világnak tiszta, szakadatlan
sugarakban. Hűség Istenhez - ez a jelszavuk.
Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok
134
Ahogyan az utazók
Jeruzsálem felé tartottak, egész nap úton voltak, és útközben énekeltek. Nem
olyan dalocskákat, amiket a gyerekeink szoktak dalolászni útközben, hanem olyan
hatalmas himnuszokat, amelyek folyvást emlékeztették őket zarándoklásuk
jelentőségére.
Amint megpillantották a
lévitákat a Templomban az esti áldozat szolgálata közben, elkezdték utolsó
éneküket: " ... áldjátok
az Urat mind, ti szolgái az Úrnak, akik az Úr házában álltok éjjelente!"
Képzeljük el, hogy
milyen is lehetett az éjszakai szolgálatot teljesítő templomi szolgák közé
tartozni. Habár a legtöbbször úgy tűnt, hogy munkájukat az emberek észre sem
vették, és nem is nagyon értékelték, mégis ezen a különleges éjjelen tisztelet
övezte őket, és megerősítést kaphattak arra nézve, hogy szolgálatuk mennyire
fontos. Igazán bátorító lehetett!
Amit a legjobban szeretek
ebben az énekben, hogy elismeri és bátorítja ezeket az éjszakai
szolgálattevőket, anélkül, hogy hízelegne nekik. Bizonyára az ének sorai
elmondhatták volna, hogy milyen nagyszerű munkát végeznek ezek a léviták, és
méltathatta volna hűségüket, mégis inkább bátorította őket, és arra
emlékeztette mindnyájukat, hogy mi a szolgálatuk célja.
Ez arra az esetre
emlékeztet engem, amikor egyszer épp befejeztem a tanítást egy gyermek
szombatiskolai osztályban, és egy nagypapa kitárt karokkal jött felém:
"Csak szeretném megszorítani a kezét a gyülekezet legfontosabb
szolgálattevőjének" mondta. Tudtam, hogy mit próbált ezzel mondani nekem.
Elismerte a munkámat, és emlékeztetett arra, hogy milyen fontos a gyermekeket
Krisztushoz vezetni. Habár jól estek szavai, mégsem tettek önteltté, hanem
inkább azt éreztem hogy elismerik a szolgálatot, amit végzek, és arra sarkallt
ez a gesztus, hogy 100%-osan odaszenteljem magam az én apró, sokszor
észrevétlen kis szolgálatomra.
Gondolkodjunk el,
hogyan tudnánk bátorítani (hízelgés nélkül) a gyülekezetünkben azokat, akik
olyan szolgálatokat végeznek, amiket általában nem sokba néznek.
Lori Futcher
Szabad-foglalkozású
író és szerkesztő
Cleveland, Tennessee,
USA
85. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 11. fejezetéhez (március
12-18.).
A Bibliában az egyik
legmegragadóbb példája a példamutató és hősies viselkedésnek Illés erőteljes és
ellentmondást nem tűrő erőpróbája a Kármel hegyén. Illés egyedüli emberként
Isten oldalán csúfot űz belőlük és nevetség tárgyává teszi Baál prófétáit,
hiszen ők órákon keresztül értelem nélküli élőhalottakként cselekszenek,
sikoltozva, magukat vagdosva, sírva és megszaggatva saját húsukat és hajukat
abbeli igyekezetükben, hogy isteneik válaszoljanak tűzzel az imáikra. Jóllehet
Illés közeli kapcsolatot ápolt Istennel, egyáltalán nem volt mogorva vagy
vigasztalan! Illésnek a Baál prófétáihoz intézett csúfolódó szavaiból láthatóan
Illés személyiségének volt humoros oldala, amelyben mindenki részesülhet, aki
meghívja Isten jelenlétét az életébe. Elvégre az öröm a Szentlélek ajándéka!
Végül is Illés megkéri
segítőjét, hogy háromszor is öntsön vizet az oltárra mindenhol, az oltár köré
és az áldozati felajánlásra. Illés csendesen és szerényen letérdel és
imádkozik, hogy Izraelben mindenki láthassa és tudhassa, hogy Isten az igaz
Isten és a Világmindenség Teremtője. Mielőtt az utolsó szótag elhangozna Illés
szájából hallható imaként, tűz csap le a mennyből. És Izraelben mindenki látja
az Igazságot…
Illés szeme előtt
mindvégig az a cél lebegett, hogy tisztázza Isten nevét. Amint a legfontosabb
dologgá az válik az életedben, hogy felfedd Isten jellemét, azt fogod észre
venni, hogy Isten azon felül és túl visz végbe dolgokat, mint amit kérhetnél
vagy gondolhatnál!
Laurin Person-Von
Krueger
Kaneohe, Hawaii USA
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése