Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 10. fejezet 606. nap
Ezek szerepelnek Jahve bölcs tanácsai mögött, amelyeket az
ősi Izráelnek adott. "Vegyétek azért a szívetekre és lelketekre ezeket az
igéket - parancsolta választott népének -, kössétek jelül a kezetekre, és
legyenek fejdíszként a homlokotokon. Tanítsátok meg ezeket a fiaitoknak is,
beszélj róluk, ha otthon vagy, és ha úton jársz, ha lefekszel, és ha
felkelsz" (5Móz 11:18-19). Világos parancsok voltak ezek. Mégis, ahogy a
századok múltak, és egyik nemzedék a másik után szem elől tévesztette a lelki
jóléte érdekében hozott intézkedéseket, félő volt, hogy a hitehagyás romlásba
taszító hatásai az isteni kegyelem nyújtotta korlátokat mind elsöprik.
Ezért történt, hogy Isten legszigorúbb büntetésével
látogatta meg népét. Illés jövendölése félelmetesen teljesedett. Három éven át
városról városra, országról országra keresték a csapás meghirdetőjét. Akháb
felszólítására sok uralkodó megesküdött a becsületére, hogy a különös próféta
nem található a fennhatósága alatt álló területen. Mégis tovább keresték, mert
Jézabel és a Baál prófétái halálosan gyűlölték Illést. Semmilyen fáradságot nem
sajnálva igyekeztek hatalmukba keríteni. És az eső még mindig nem esett.
"Hosszú idő múlva... így szólt az Úr igéje Illéshez:
Menj, jelenj meg Ahábnál, mert esőt akarok adni a földre!"
A parancsnak engedelmeskedve "elment, hogy megjelenjen
Ahábnál." Abban az időben, amikor a próféta útnak indult Samáriába, Akháb
azt javasolta Abdiásnak, háza gondviselőjének, hogy nyomozzon alaposan források
és patakok után, remélve, hogy talál legelőt kiéhezett nyája számára. A
hosszantartó szárazság következményeit még a királyi udvarban is érezték. A
királyt nagyon aggasztották házanépének kilátásai. Elhatározta, hogy
szolgájával tartva, maga is legelő után kutat nyája számára. "Fölosztották
azért maguk között az országot, hogy ki mit járjon be. Aháb külön ment az egyik
úton, Óbadjáhú is külön ment a másik úton. Miközben Óbadjáhú úton volt, egyszer
csak előtte termett Illés. Óbadjáhú fölismerte, arcra esett, és ezt kérdezte:
Te vagy az, uram, Illés?"
Izráel hitehagyása alatt Abdiás hűséges maradt. Gazdája, a
király nem tudta rávenni az élő Istennel szembeni engedetlenségre. Most Illés
megbízatással tisztelte meg. Ezt mondta: "Menj el, és mondd meg uradnak,
hogy itt van Illés."
Abdiás rémülten kiáltott: "Mit vétettem, hogy Aháb
kezébe akarod adni szolgádat, hogy megöljön?" Ilyen üzenetet vinni
Akhábnak biztos halált jelentett. "Az élő Úrra, Istenedre mondom -
magyarázta a prófétának -, hogy nincs nép, sem ország, ahova el ne küldött
volna az uram, hogy felkutasson téged. Ha azt mondták, nincs itt, akkor meg is
eskette azt az országot és népet, hogy nem találtak meg téged. És most te
mondod: Menj el, és mondd meg uradnak, hogy itt van Illés!? Megtörténhetik,
hogy amikor elmegyek tőled, elragad téged az Úr lelke, nem is tudom hová. Ha én
megyek, és hírt viszek Ahábnak, ő pedig nem talál itt téged, akkor megöl
engem..."
Abdiás könyörögve kérte a prófétát, hogy ne kényszerítse.
"...pedig a te szolgád - hangsúlyozta - féli az Urat ifjúkorától fogva.
Nem mondták meg neked, uram, hogy mit tettem, amikor Jezábel öldökölte az Úr
prófétáit? Elrejtettem az Úr prófétái közül száz embert, ötvenenként egy-egy
barlangba, és elláttam őket kenyérrel és vízzel. Most mégis ezt mondod: Menj
el, és mondd meg uradnak, hogy itt van Illés?! Ő meg fog ölni engem."
Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok
129
Izrael gyermekei
egészen az egyiptomi szolgaságuk idejétől fogva újra meg újra átélték a más
népek ellenségeskedésétől és elnyomásától való szenvedést. Az izraelitákat mégsem győzték le, vagy
pusztították el teljesen soha. Mert Isten kiválasztott népének tagjai voltak.
Hatalmas keze és kinyújtott karja megőrizte őket. A környező ellenséges népek
megpróbálták eltaposni és leigázni őket. A zsoltáríró azokat a népeket írja le,
amelyek ellenük támadtak, és megpróbálták kihasználni őket, mintha a hátukon
szántottak volna.
Próbáltak már téged szó
szerint, vagy átvitt értelemben elpusztítani? Vagy, ahogy a mondás szól,
megpróbált már valaki „átgyalogolni” rajtad, hogy előnyt kovácsoljon magának?
Amikor ezt történik Isten népével, a zsoltáríró az Úrhoz imádkozik, hogy vegye
el áldó kezét az elnyomókról.
Nagyon hálás vagyok,
hogy olyan Urat szolgálok, aki ezt mondja: „enyém a bosszúállás”, nyugalmat ad
nekem, és biztosít arról, Ő mindent kézben tart. Tudom, azok, akik látszólag
oly sok bűntett következményétől megmenekülnek, egy napon majd üres kézzel
állnak.
Cindy Nash
84. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 10. fejezetéhez (március 5-11.).
Illés és a sareptabeli
özvegyasszony története mindig is egyike volt a kedvenceimnek. Ez a történet
Isten gondviseléséről és védelméről szól, amelyet nem csak Illés, hanem az
özvegy és a fia számára is biztosított. Az, hogy Isten megparancsolta Illésnek,
hogy „pogány földön keressen menedéket” egy újabb emlékeztető arra, hogy Isten
útjai és a gondolatai is magasabbak a miénknél.
Ahogyan Isten a
Bibliában már sok asszony életében tette, az özvegyet is arra kérte, hogy
bízzon Benne, ami az életét és a fia életét illeti. Csodálom az ő Illésnek
adott engedelmes válaszát, hogy megbízott Isten ígéretében, és a legvégsőkig
elment, mint háziasszony: Illés szükségleteit a sajátja elő helyezte. Isten
elsőkézből ismeri a szülő és gyermek közti mély szeretetet. Éppen úgy, ahogyan
Ábrahám hite elnyerte jutalmát, és visszakapta a fiát, amikor az özvegyasszony
fia beteg lett és meghalt, Isten elküldte Illést, hogy hozza vissza őt az
édesanyja számára.
Ez engem arra
emlékeztet, amikor gyakran az életem során Isten az én személyes hitemet tette
próbára. Emlékszem a mérhetetlen megfeszítettségre, amikor a férjem és én
éreztük az elhívást az írországi önellátó szolgálatra. Isten várt az utolsó
percig, hogy eladjuk a házunkat, majd hűségesen ellátott minket, és megadta
szükségleteinket a tengerentúli nyolc és fél évnyi szolgálatunk során.
Mi nem tudunk többet
adni, mint Isten. Ő mindig megjutalmazza a hitünket, bár néha váratlan utakon.
Isten a legfőbb Adományozó!
Annemarie Freeman
Munkaterapeuta,
háztartásbeli anyuka, lelkészfeleség
Georgia, USA
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése