2017. március 9., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 9 - CSÜTÖRTÖK - Zsoltárok 129

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 10. fejezet 606. nap

Ezek szerepelnek Jahve bölcs tanácsai mögött, amelyeket az ősi Izráelnek adott. "Vegyétek azért a szívetekre és lelketekre ezeket az igéket - parancsolta választott népének -, kössétek jelül a kezetekre, és legyenek fejdíszként a homlokotokon. Tanítsátok meg ezeket a fiaitoknak is, beszélj róluk, ha otthon vagy, és ha úton jársz, ha lefekszel, és ha felkelsz" (5Móz 11:18-19). Világos parancsok voltak ezek. Mégis, ahogy a századok múltak, és egyik nemzedék a másik után szem elől tévesztette a lelki jóléte érdekében hozott intézkedéseket, félő volt, hogy a hitehagyás romlásba taszító hatásai az isteni kegyelem nyújtotta korlátokat mind elsöprik.

Ezért történt, hogy Isten legszigorúbb büntetésével látogatta meg népét. Illés jövendölése félelmetesen teljesedett. Három éven át városról városra, országról országra keresték a csapás meghirdetőjét. Akháb felszólítására sok uralkodó megesküdött a becsületére, hogy a különös próféta nem található a fennhatósága alatt álló területen. Mégis tovább keresték, mert Jézabel és a Baál prófétái halálosan gyűlölték Illést. Semmilyen fáradságot nem sajnálva igyekeztek hatalmukba keríteni. És az eső még mindig nem esett.

"Hosszú idő múlva... így szólt az Úr igéje Illéshez: Menj, jelenj meg Ahábnál, mert esőt akarok adni a földre!"

A parancsnak engedelmeskedve "elment, hogy megjelenjen Ahábnál." Abban az időben, amikor a próféta útnak indult Samáriába, Akháb azt javasolta Abdiásnak, háza gondviselőjének, hogy nyomozzon alaposan források és patakok után, remélve, hogy talál legelőt kiéhezett nyája számára. A hosszantartó szárazság következményeit még a királyi udvarban is érezték. A királyt nagyon aggasztották házanépének kilátásai. Elhatározta, hogy szolgájával tartva, maga is legelő után kutat nyája számára. "Fölosztották azért maguk között az országot, hogy ki mit járjon be. Aháb külön ment az egyik úton, Óbadjáhú is külön ment a másik úton. Miközben Óbadjáhú úton volt, egyszer csak előtte termett Illés. Óbadjáhú fölismerte, arcra esett, és ezt kérdezte: Te vagy az, uram, Illés?"

Izráel hitehagyása alatt Abdiás hűséges maradt. Gazdája, a király nem tudta rávenni az élő Istennel szembeni engedetlenségre. Most Illés megbízatással tisztelte meg. Ezt mondta: "Menj el, és mondd meg uradnak, hogy itt van Illés."

Abdiás rémülten kiáltott: "Mit vétettem, hogy Aháb kezébe akarod adni szolgádat, hogy megöljön?" Ilyen üzenetet vinni Akhábnak biztos halált jelentett. "Az élő Úrra, Istenedre mondom - magyarázta a prófétának -, hogy nincs nép, sem ország, ahova el ne küldött volna az uram, hogy felkutasson téged. Ha azt mondták, nincs itt, akkor meg is eskette azt az országot és népet, hogy nem találtak meg téged. És most te mondod: Menj el, és mondd meg uradnak, hogy itt van Illés!? Megtörténhetik, hogy amikor elmegyek tőled, elragad téged az Úr lelke, nem is tudom hová. Ha én megyek, és hírt viszek Ahábnak, ő pedig nem talál itt téged, akkor megöl engem..."

Abdiás könyörögve kérte a prófétát, hogy ne kényszerítse. "...pedig a te szolgád - hangsúlyozta - féli az Urat ifjúkorától fogva. Nem mondták meg neked, uram, hogy mit tettem, amikor Jezábel öldökölte az Úr prófétáit? Elrejtettem az Úr prófétái közül száz embert, ötvenenként egy-egy barlangba, és elláttam őket kenyérrel és vízzel. Most mégis ezt mondod: Menj el, és mondd meg uradnak, hogy itt van Illés?! Ő meg fog ölni engem."

Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok 129

Izrael gyermekei egészen az egyiptomi szolgaságuk idejétől fogva újra meg újra átélték a más népek ellenségeskedésétől és elnyomásától való szenvedést.  Az izraelitákat mégsem győzték le, vagy pusztították el teljesen soha. Mert Isten kiválasztott népének tagjai voltak. Hatalmas keze és kinyújtott karja megőrizte őket. A környező ellenséges népek megpróbálták eltaposni és leigázni őket. A zsoltáríró azokat a népeket írja le, amelyek ellenük támadtak, és megpróbálták kihasználni őket, mintha a hátukon szántottak volna.

Próbáltak már téged szó szerint, vagy átvitt értelemben elpusztítani? Vagy, ahogy a mondás szól, megpróbált már valaki „átgyalogolni” rajtad, hogy előnyt kovácsoljon magának? Amikor ezt történik Isten népével, a zsoltáríró az Úrhoz imádkozik, hogy vegye el áldó kezét az elnyomókról.

Nagyon hálás vagyok, hogy olyan Urat szolgálok, aki ezt mondja: „enyém a bosszúállás”, nyugalmat ad nekem, és biztosít arról, Ő mindent kézben tart. Tudom, azok, akik látszólag oly sok bűntett következményétől megmenekülnek, egy napon majd üres kézzel állnak.

Cindy Nash

84. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 10. fejezetéhez (március 5-11.).

Illés és a sareptabeli özvegyasszony története mindig is egyike volt a kedvenceimnek. Ez a történet Isten gondviseléséről és védelméről szól, amelyet nem csak Illés, hanem az özvegy és a fia számára is biztosított. Az, hogy Isten megparancsolta Illésnek, hogy „pogány földön keressen menedéket” egy újabb emlékeztető arra, hogy Isten útjai és a gondolatai is magasabbak a miénknél.

Ahogyan Isten a Bibliában már sok asszony életében tette, az özvegyet is arra kérte, hogy bízzon Benne, ami az életét és a fia életét illeti. Csodálom az ő Illésnek adott engedelmes válaszát, hogy megbízott Isten ígéretében, és a legvégsőkig elment, mint háziasszony: Illés szükségleteit a sajátja elő helyezte. Isten elsőkézből ismeri a szülő és gyermek közti mély szeretetet. Éppen úgy, ahogyan Ábrahám hite elnyerte jutalmát, és visszakapta a fiát, amikor az özvegyasszony fia beteg lett és meghalt, Isten elküldte Illést, hogy hozza vissza őt az édesanyja számára.

Ez engem arra emlékeztet, amikor gyakran az életem során Isten az én személyes hitemet tette próbára. Emlékszem a mérhetetlen megfeszítettségre, amikor a férjem és én éreztük az elhívást az írországi önellátó szolgálatra. Isten várt az utolsó percig, hogy eladjuk a házunkat, majd hűségesen ellátott minket, és megadta szükségleteinket a tengerentúli nyolc és fél évnyi szolgálatunk során.

Mi nem tudunk többet adni, mint Isten. Ő mindig megjutalmazza a hitünket, bár néha váratlan utakon. Isten a legfőbb Adományozó!

Annemarie Freeman
Munkaterapeuta, háztartásbeli anyuka, lelkészfeleség
Georgia, USA

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése