Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 48. fejezet 841. nap
Nem sokkal ezután felszentelték a helyreállított templomot.
"Akkor örömmel ünnepelték meg Izráel fiai, a papok, a léviták meg a
többiek, akik a fogságból hazatértek, az Isten háza fölszentelését. ...azután
megtartották a páskát az első hónap tizennegyedik napján" (Ezsd 6:16, 19).
A második templom nem volt oly fenséges, mint az első;
Isten jelenlétének látható jelei sem szentelték meg. Felszentelésénél nem
mutatkozott meg természetfölötti erő. A dicsőség felhője sem jelent meg, hogy
betöltse az újonnan felépült templomot. Nem szállt alá tűz az égből, hogy az
oltárra tett áldozatot megeméssze. A dicsőség nem jelent meg többé a kérubok
között a szentek szentjében. Nem lehetett ott látni a frigyládát, a kegyelem
királyi székét, sem a bizonyság tábláit. Nem adott választ mennyei jel Isten
akaratáról a pap kérdésére.
Mégis ez volt az az épület, amelyről az Úr elmondatta
Aggeus prófétával: "Nagyobb lesz e későbbi templom dicsősége, mint a
korábbié volt, mondja a Seregek Ura..." "Megrendítek minden népet, és
elhozzák kincseiket a népek, ezt a házat pedig megtöltöm dicsőséggel - mondja a
Seregek Ura" (Hag 2:9, 7). Tudós emberek századokon át igyekeztek
kimutatni, hogy milyen vonatkozásban teljesült ez. De az Aggeusnak adott
ígéretben, a Názáreti Jézus, a népek vágya adventjében - aki személyes
jelenlétével megszentelte a templomot - sokan nem akartak semmiféle különleges
fontosságot látni. Elméjüket elhomályosította a gőg és a hitetlenség, hogy ne
értsék meg, valójában mit is jelentenek a próféta szavai.
A második templomot nem Jahve dicsőségének felhője
tisztelte meg, hanem annak jelenléte, akiben "lakik az istenség egész
teljessége", - Isten maga, aki "megjelent testben" (Kol 2:9;
1Tim 3:16). A második templom azzal szárnyalta túl dicsőségben az elsőt, és
csakis azzal, hogy Krisztus földi szolgálata során személyes jelenlétével
tisztelte meg. "A népek vágya" valóban megjelent a templomban, amikor
megszentelt pitvaraiban a Názáreti tanított és gyógyított.
Mai Bibliai szakasz: Ezékiel
41
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A 41.
fejezetben egy több fejezeten átívelő leírás kezdődik a Templomról és a
körülötte levő városról. A 40. fejezet a négy templom kapuról és a hozzájuk
kapcsolódó épületekről beszél, ez a fejezet pedig magának a templom épületének
a tervrajzát és méreteit adja meg.
Ezen a ponton két
kérdés tűnik ésszerűnek: 1. Miért olyan fontos az épületszerkezet és a méretek
ennyire aprólékos részletezése? 2. Miért olyan lényeges Ezékielnek lejegyezni
ezeket a részleteket, és miért kell erre kilenc fejezetet áldozni? Vajon egy
átlag izraelitát érdekel-e ez egyáltalán?
Az első kérdésre azt válaszolhatnánk, hogy a részletes leírás a helyreállítás ígéretét konkrét, kézzelfogható és valóságos dologgá teszi. Az emberek megláthatják, hogy mi Isten terve. Az aprólékos részletek világossá teszik azt, hogy amit Isten a jövőben megújít, az sokkal nagyobb és jobb annál, mint ami korábban volt. Izrael bűne nem csökkenti annak az értékét, amit Isten a jövőben velük szándékszik megtenni, hanem az új felülmúlja a régit. A Templomban Istennek a Sekinában megjelenő dicsősége az Úr Izraelért végzett tevékenységének a középpontját jelentette, ezért minden részlet jelentőséggel bírt a nép számára.
A
második kérdést nehezebb megválaszolni. Mivel ez a leírás szó szerint soha nem
teljesedett be, nehéz értelmezni ezeket a fejezeteket, azonban sok értelmezési
kísérlet látott már napvilágot. Annak, amelyik nekem a leginkább tetszik, két
része van: 1. Isten azzal a reménnyel állította helyre Izraelt, hogy ez
megújuláshoz, lelki ébredéshez és az Istenhez való hűséghez vezet. Izrael
azonban nem úgy válaszolt, ahogy Isten szerette volna, ezért ez a látomás,
amely ezen a reményen alapult, nem teljesedett be szó szerint. 2. Annak
ellenére, hogy Izrael kudarcot vallott, ebben a látomásban olyan elvek és
részletek találhatók, amelyek részét képezik Isten népével kapcsolatos végső
helyreállítási tervének. Ezért van az, hogy olyan sok Ezékiel könyvéből
származó idézetet találunk a Jelenések könyvében.
Ez
nagyon fontos számunkra, mert Isten meg fogja valósítani mindenre kiterjedő
tervét az új égen és új földön az új Jeruzsálemmel, függetlenül attól, hogy
hány ember válaszol pozitívan Isten hívására. Ezért válaszoljunk örömmel Isten
irántunk való nagy szeretetére!
Jon
Dybdahl
118. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 48-49. fejezeteihez (október
29- november 4.).
Azt hiszem, sokan
tudunk azonosulni a 48-49. fejezetben található két történettel, amikor olyan
akadályok kerülnek az utunkba, amelyek letaglóznak és legyőzhetetlennek tűnnek.
Az utóbbi néhány év ilyen volt számomra: beteg lett a legkisebb gyermekem, meghalt
a férjem, anyagi nehézségek adódtak, és újabb házasságom is tönkrement.
Teljesen egyedül éreztem magam, és az akadályok olyan mélyre juttattak, hogy
már nem tudtam, merre menjek tovább.
Biztos vagyok abban,
hogy Zorobábel és Eszter is ugyanígy érzett. Amivel szembesültek, azt bizony
képtelenek voltak egymaguk kezelni. Olyan élethelyzetbe kerültek, amit ember
nem tud megoldani, csak és egyedül az Isten. Hiszem, hogy néha azért enged bele
Isten ilyen helyzetekbe, hogy ne legyen más választásunk, csak az, hogy
felnézünk, és teljes mértékig Istenre támaszkodunk, hogy Ő vigyen át bennünket.
Egyetlen ember
szeretete vagy együttérzése sem tudta volna a szükséges vigaszt biztosítani, és
az erőt megadni, hogy átvészeljem ezt az időszakot, csakis az Isten volt képes
erre. A szélsőséges körülmények hasonlók voltak a templom építéséhez, és ahhoz,
amikor Eszternek a király elé kellett járulnia. Pontosan tudta, hogy mivel néz
szembe, de teljesen Isten oltalmára támaszkodott, amikor azt a bátor lépést
megtette népéért. Nem ugrott fejest, hanem böjtölt és imádkozott, Istenre
hagyatkozva minden lépésnél.
A 49. fejezet vége arra
emlékeztet bennünket, Isten mindig igazolja igazságát és az ő népét egészen az
idők végéig.
„Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!" (2Móz 14:14; új prot.
ford.)
Jill Simpson Palffy
Wesminster hetednapi
adventista gyülekezet, Dél-Karolina, USA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése