Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 5. fejezet 1556. nap
A Szentírás a józan észre hatott, és kigyógyította az
embereket a pápai dogmák iránti passzív engedelmességből. Wiclif ekkor a
protestantizmus tanításait hirdette - hogy az üdvösség a Krisztusba vetett hit
gyümölcse, és csak egyedül a Szentírás tévedhetetlen. A prédikátorok, akiket ő
maga küldött, terjesztették a Bibliát a reformátor írásaival együtt, mégpedig
olyan eredményesen, hogy az új hitet Anglia lakosságának majdnem a fele
elfogadta.
A Szentírás megjelenése rémületet keltett az egyház
hatalmasságaiban. De Wiclifnél hatalmasabb erővel találták szembe magukat,
amely ellen saját fegyvereikkel nem sokra mentek. Angliában ekkor még semmiféle
törvény nem tiltotta a Bibliát, mert soha azelőtt nem jelent meg a nép nyelvén.
Később életbe léptettek és szigorúan érvényesítettek ilyen törvényeket. Közben
- a papok erőfeszítései ellenére is - egy ideig alkalom nyílt Isten Igéjének
terjesztésére.
A pápa vezető emberei ismét a reformátor elhallgattatását
tervezték. Egymás után háromszor idézték törvény elé, de minden eredmény
nélkül. Először egy püspöki zsinat eretneknek nyilvánította Wiclif írásait; és
megnyerve maguknak a fiatal királyt, II. Richárdot, kieszközöltek egy olyan
királyi rendeletet, amely a kárhoztatott tanok védelmezőit mind börtönre
ítélte.
Wiclif a parlamenthez fellebbezett. Bátran emelt vádat a
papi kormányszervezet ellen a nemzeti tanács előtt, és az egyház által
szentesített visszaélések dolgában reformot követelt. Meggyőző erővel rajzolta
meg a Szentszék jogtalan uralmát és romlottságát. Ellenségei zavarba jöttek.
Wiclif barátai és párthívei meghódolásra kényszerültek, és várható volt, hogy a
barátait elvesztő, magára maradt idős reformátor is meghajol a korona és a
püspöksüveg együttes tekintélye előtt. Ehelyett azonban a katolikusok
szenvedtek vereséget. Az országgyűlés, amelyet felrázott Wiclif lelkesítő
felhívása, hatálytalanította az üldöző rendeletet, és a reformátor ismét szabad
volt.
Harmadszor is törvény elé állították; ezúttal a birodalom
legmagasabb egyházi bírósága elé, amely nem kegyelmezett az eretnekségnek. A
katolikusok azt gondolták, hogy Róma most végre diadalmaskodni fog, és a
reformátor munkájának megálljt parancsol. Ha szándékukat meg tudják valósítani,
Wiclif kénytelen lesz megtagadni tanait, vagy a törvényszékről egyenesen a
máglyára vezet az útja.
Wiclif azonban nem hátrált meg. Nem akart alakoskodni.
Bátran kitartott tanai mellett, és visszautasította üldözői vádjait. Nem
gondolt saját helyzetére. Hallgatóit a mennyei törvényszék előtt látta, és
álokoskodásaikat és megtévesztéseiket az örökkévaló igazság mérlegén. A
tanácskozóteremben érezni lehetett a Szentlélek erejét. Isten foglyul ejtette a
hallgatók lelkét. Mintha a földbe gyökerezett volna a lábuk. Az Úr tegezéből
lövellő nyílként hasítottak szívükbe a reformátor szavai. Az eretnekség vádját,
amit felhoztak ellene, meggyőző erővel visszafordította vádolóira. Azt kérdezte
tőlük, hogyan merik terjeszteni a tévedéseket? Nyereségért áruba bocsátani
Isten kegyelmét?!
"Mit gondoltok - mondta végül -, kivel harcoltok? A
sír szélén álló öregemberrel? Nem! Az igazsággal - azzal az igazsággal, amely
erősebb nálatok, és le fog győzni titeket. " E szavakkal hagyta ott a
zsinatot. Egyetlen ellenfele sem próbálta útját állni.
Wiclif munkája már csaknem véget ért. Az igazság zászlaja,
amelyet oly sokáig hordozott, már-már kihullott kezéből. De még egyszer
bizonyságot kellett tennie az evangéliumról. Az igazságnak pontosan a tévelygés
birodalmának erődjéből kellett megszólalnia. Wiclifet Rómába, a pápai ítélőszék
elé idézték, amely oly sokszor ontotta a szentek vérét. Tudta, milyen veszély
fenyegeti, mégis engedelmeskedett volna az idézésnek, ha egy szélütés nem tette
volna lehetetlenné utazását. Bár hangja nem volt hallható Rómában, de levél
útján szólhatott, és elhatározta, hogy élni fog ezzel a lehetőséggel.
Parókiájáról a reformátor levelet írt a pápának, amelyben tisztelettudó hangon
és keresztény szellemben, de élesen megrótta a Szentszék fényűzését és
hivalkodását.
" Végtelenül örülök - mondta -, hogy minden ember
előtt, de különösen Róma püspöke előtt bizonyságot tehetek hitemről; s mivel
azt józannak és igaznak tartom, feltételezem, hogy ő azt a legnagyobb
készséggel jóvá fogja hagyni, ha pedig tévedés, helyesbíti.
Mindenekelőtt hiszem, hogy Krisztus evangéliuma azonos
Isten teljes törvényével... Hiszem és vallom, hogy Róma püspökét, mivel ő
Krisztus helytartója itt a földön, mindenkinél jobban köti az evangéliumban
foglalt törvény. Krisztus tanítványai között a nagyság nem a földi méltóságban
vagy a dicsőségben állt, hanem Krisztus életének és magatartásának pontos
követésében... Krisztus földi élete idején nagyon szegény volt. Megvetett és
elutasított minden földi hatalmat és dicsőséget...
Mai Bibliai szakasz: 2
Krónikák 3
A fejezetet itt olvashatod
el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ez a fejezet a templom
speciális méreteiről, az alapozásáról, a szentek szentjéről és egyéb adatokról
szól. Részletezi az angyalszárnyak méreteit és az aranylemezek mennyiségét, ami
egyes becslések szerint mai áron 16 millió dollár értékű volt.
Akárhogy is, a hely,
ahol Salamon építkezik, jellemzi a templom egész célját és részleteit. Nincsen
jobb hely Salamon számára az építkezéshez. Valaha még Dávid választotta ki a
helyet. Elhatározta, hogy Istennek szenteli ezt a földet azzal, hogy nem
fogadja el Ornán ajándékaként, hanem fizet érte. Ám valójában ezt a helyet
Isten választotta, és Dávidénál sokkal nagyobb áldozatra épült. A templomnak
Mórija hegyén kell felépülnie, ahol Ábrahám szíve megszakadt, és ahol Izsák
készségesen megadta magát a halálnak.
Évszázadokon át
pontosan ezen a helyen kell majd bárányokat áldozni. Mindegyiknek Jézus végső
áldozatára kell mutatnia, és Isten megtört szíve előképének kell lennie. Jézus
azt választja majd, hogy mi mindnyájan rátehessük kezünket, Ő elveszi
bűneinket, és ha szükséges örökre meghal, hogy mi újra összeköttetésbe
kerüljünk Vele és irgalmas mennyei Atyánkkal.
Térdet hajtasz ma ezen
Istentől kapott ajándék nagysága és a te érdemtelenséged miatt? Jézus érdeme
miatt neked nem kell meghalnod, hanem a bűnbánó lélek és a szüntelen dicsőítés
áldozatát ajánlhatod fel.
Scott Griswold
219. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
5. fejezetéhez
(október 13-19.).
John Wycliffe, a reformáció hajnalcsillaga
inspirációt jelent az olyan fiatal tanulók számára, mint én. Igazi tanuló
szellemmel rendelkezett. Szilárdan hiszem, hogy ez az oka annak, hogy Isten
rendkívüli mértékben fel tudta őt használni a reformáció előfutáraként. Nem
jártak reformátorok előtte, „akiknek a munkájához igazíthatta volna reformjának
rendszerét”.
Wycliffe magának tanult. Nem a testi erejét
használta, és ez azt jelentette, hogy Isten képes volt tanítani őt. „Az utána
jövők kevesen értek fel hozzá műveltségben és a gondolatok tisztaságában; csak
kevesen képviselték olyan szilárdan, és védték olyan bátran az igazságot, mint
ő.”
Egy másik ok, amiért csodálom Wycliffe-t, az az,
hogy magához ragadta a kezdeményezést. Nem várt másokra, hogy elkezdjék a
munkát. Ahol szükséget látott, megtette, amit csak tudott. Ha valamennyi
egyháztagunk John Wycliffe buzgóságával rendelkezne, meglenne a világban az a
reformáció, ami a megújulásnak megfelelő, amiért te és én imádkozunk.
A Lukács 16-ban lévő szavakra emlékezem: „mert e
világnak fiai eszesebbek a világosságnak fiainál a maguk nemében.” A világi
emberek buzgalma feddést jelent számunkra az Úrért végzett munkában. Csak egy
szikra kell, hogy a tűz lángra kapjon. Törekedjünk hát arra, hogy a hatáskörünkben
mi legyünk az a szikra. Vállaljuk azokat a felelősségeket, mint Wycliffe,
amelyek hanyagolva voltak, és tegyük meg, amit meg kell tenni, hogy siettessük
Urunk eljövetelét.
Ainy Evelyn Stephens
a Kelet-Ázsiai Oktatási Intézet hallgatója,
Malajzia
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésÁ𝗆𝖾𝗇🛐✝🙏
VálaszTörlés