Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 7. fejezet 1569. nap
A bűnszerető, babonás tömegek azonban megrémültek, amikor a
félelmüket csillapító álokoskodások halomra dőltek. A bűnt szentesítő
munkájukban megzavart körmönfont egyházi személyek, akik látták, hogy
nyereségük veszélyben van, felbőszültek, és összefogtak, hogy megvédjék hamis
állításaikat. A reformátornak elszánt vádolókkal kellett szembeszállnia.
Egyesek elhamarkodottsággal és meggondolatlansággal vádolták. Mások azt mondták
róla, hogy öntelt, akit nem Isten irányít, hanem kérkedésből és túlbuzgóságból cselekszik.
"Ki ne tudná - válaszolta -, hogy ritkán állhat elő valaki új tannal a
kérkedés látszata nélkül, vagy anélkül, hogy vitára való izgatással ne
vádolnák?... Miért ölték meg Krisztust és az összes vértanút? Mert azt hitték
róluk, hogy öntelten lenézik a kor bölcsességét, és mert új dolgokkal jöttek
elő, anélkül hogy alázatosan megkérdezték volna az ősi nézetek bölcseit. "
Majd ezt is mondta: "Amit teszek, azt nem emberi
okoskodás, hanem Isten tanácsa alapján teszem. Ha ez a mű Istentől van, ki
állíthatja meg? Ha pedig nem, ki viheti előre? Ne az én akaratom, ne az övék,
ne is a mienk, hanem a Te akaratod legyen meg, ó szent Atyám, ki vagy a
mennyekben. "
Luthert Isten Lelke indította el a munkába. Ez a munka
kemény küzdelmekkel teljes volt. Luther ellenségeinek gyalázkodása,
szándékainak elferdítése, jellemének és indítékainak igaztalan és rosszindulatú
bírálgatása elsöprő áradatként zúdult rá, és nem maradt hatástalan. Korábban
meg volt győződve arról, hogy a nép vezetői mind az egyházban, mind az
iskolában örömmel fognak csatlakozni reformációs munkájához. A magas tisztségű
személyek bátorító szavai örömmel és reménységgel töltötték el. Már előre látta
az egyház verőfényesebb napjának pirkadását. De a bátorítás rosszallássá és
kárhoztatássá változott. Sok egyházi és állami méltóság meg volt ugyan győződve
Luther tételeinek igaz voltáról, de csakhamar felismerték, hogy ezeknek az
igazságoknak az elfogadása nagy változásokkal járna. A nép felvilágosítása és
megreformálása voltaképp aláásná Róma tekintélyét. Ezernyi patak apadna el,
amely most a pápai kincstárba folyik, és ez nagyban korlátozná a pápai vezetők
tékozlását és fényűzését. Ha a nép megtanul önálló lényként gondolkozni és
cselekedni, és egyedül Krisztustól várja üdvösségét, a pápa trónja megdől, és
végül a papok is elvesztik hatalmukat. Ezért elutasították azt a világosságot,
amelyet Isten kínált nekik, és a felvilágosításukra küldött embert elutasítva,
szembefordultak Krisztussal és az igazsággal.
Luther reszketett, amikor önmagára nézett - egyetlen
emberként állt szembe a föld legnagyobb hatalmasságaival. Néha kétségbe vonta,
hogy valóban Isten indította az egyház tekintélye elleni lázadásra. "Ki
voltam én - írja -, hogy szembeszálljak a pápa tekintélyével, aki előtt... a
föld királyai és az egész világ reszket?... Senki nem tudhatja, mennyit
szenvedtem lélekben az első két évben, és milyen csüggedésbe, azt is mondhatnám,
hogy kétségbeesésbe süllyedtem. "'' De Isten nem engedte, hogy szolgálja
teljesen elcsüggedjen. Amikor nem volt emberi támasza, csak Istenre tekintett,
és megtanulta, hogy a Mindenható karjára teljes biztonsággal támaszkodhat.
A reformáció egyik hívének Luther ezt írta: "A
Szentírást sem tanulással, sem értelemmel nem érthetjük meg. Először is imával
kell kezdened! Könyörögj az Úrhoz, kegyelme által engedje meg, hogy az Írásokat
megértsd! Isten szavának nincs más tolmácsolója, mint maga a Szerző, ahogy
mondja is: 'Mindnyájan Istentől tanítottak lesznek'. Saját munkádtól vagy
értelmedtől ne remélj semmit! Egyedül Istenben és Lelkének befolyásában bízzál!
Hidd el ezt egy olyan embernek, aki mindezeket tapasztalatból mondja!"
Ebben létfontosságú tanulság rejlik azok számára, akik érzik, hogy Isten hívta
el őket a koruknak szóló ünnepélyes igazságok hirdetésére. Ezek az igazságok
felszítják Sátán és a koholmányait kedvelő emberek ellenségeskedését. A
gonoszság hatalmaival vívott küzdelemben értelmi képességeknél és emberi
bölcsességnél többre van szükség.
Amikor az ellenség szokásokra és hagyományokra, vagy a pápa
kijelentéseire és tekintélyére hivatkozott, Luther a Bibliával és egyedül a
Bibliával felelt. A támadók a Biblia érveire nem tudtak válaszolni. Ezért a
formaságok és a babona rabjai Luther vérére áhítoztak, miként a zsidók Krisztus
vérére. "Eretnek - kiáltották Róma fanatikusai. - Az egyház elleni árulás
lenne, ha engednénk ezt a szörnyű eretneket akár csak egy óráig is tovább élni.
Azonnal fel kell állítani számára a vérpadot! "" De Luther nem lett
dühük prédája. Isten feladattal bízta meg, és a menny angyalait küldte
védelmére. Sokan azonban, akik elfogadták Luthertől a drága világosságot, ki
voltak téve Sátán haragjának, és az igazságért bátran elviselték a kínzást és a
halált.
Luther tanításai egész Németországban magukra vonták a
gondolkodó emberek figyelmét. Prédikációiból és írásaiból olyan fény áradt,
amely emberek ezreit ébresztette és világosította fel. Az egyházat oly sokáig
fogva tartó halott formalizmus helyét élő hit foglalta el. Az emberek egyre
kevésbé bíztak a katolicizmus babonáiban. Az előítélet emelte korlátok
megrendültek. Isten Igéje, amelynek mérlegén Luther minden tanítást és minden
követelményt megvizsgált, kétélű kardhoz volt hasonlatos, amely utat vág
magának az emberi szívekhez. Az emberek vágytak a lelki felemelkedésre.
Mindenütt olyan éhség és szomjúság támadt az igaz élet után, amire századok óta
nem volt példa. Az emberek figyelme, amely oly régóta emberi rítusokra és földi
közbenjárókra irányult, most bűnbánattal és hittel a megfeszített Krisztus felé
fordult.
Ez a hatalmas érdeklődés még jobban elmélyítette a pápai
hatalmasságok aggodalmát. Luthert Rómába idézték, hogy cáfolja meg az eretnekség
vádját. Ez a parancs megrémítette Luther barátait. Nagyon jól tudták, milyen
veszély fenyegeti barátjukat a Jézus mártírjainak vérétől már megrészegült
romlott városban. Tiltakoztak Luther Rómába menetele ellen, és kérték, hogy
ügyét Németországban vizsgálják ki.
Végül így is történt. Az ügyet a pápai nunciusnak kellett
kivizsgálnia. Az eligazításban, amelyet ez a tisztségviselő a pápától kapott,
az állt, hogy Luther eretneksége megállapított tény. A nuncius tehát
"haladék nélkül állítsa törvény elé, és vesse börtönben. Ha pedig Luther
hajlíthatatlan, és a pápai követ nem tudja rátenni a kezét, joga van
"törvényen kívül helyezni egész Németországban, a vele tartókat pedig
száműzni, megátkozni és kiközösíteni". A pápa utasította a nunciust, hogy
a veszedelmes eretnekség teljes felszámolása érdekében közösítsen ki mindenkit,
bármilyen rangú egyházi és állami méltóságot is, kivéve a császárt, ha futni
engedné Luthert és híveit, és nem szolgáltatná ki őket Róma bosszújának.
Mai Bibliai szakasz: 2
Krónikák 16
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Jól fogod befejezni?
Nagyon sok a jó startoló. Láttuk őket kirobbanni a rajtkockából – Saul,
Salamon, Roboám, és most Asa. Saul egy fejjel mások felett volt. Salamonhoz nem
volt fogható. Asa győzelme és reformjai kimagaslóak voltak. De a futam hosszú,
és még a jó futók is elfáradnak.
Asa levette a
tekintetét az Úrról, és Isten kincstárának aranyán és ezüstjén vásárolta meg a
szír Benhadád segítségét. Hanáni eljött, hogy emlékeztesse a királyt, hibát
követ el, ha emberekre támaszkodik. Ami ezután történik, az igen tanulságos. Asa
király annyira feldühödik, hogy a prófétát börtönbe veti. Később, lábának
betegségével sem fordul az Úrhoz, hanem orvosokban bízik. Nem sokkal ezután meg
is hal.
Micsoda ostoba
büszkeség, ami megakadályozza, hogy megtérjünk! Isten annyira kegyelmes, kész
megbocsátani. Nincs bűn, amit ne tudna megbocsátani, csak az, amire nem is
kérünk bocsánatot. Hűségesnek lenni nem azt jelenti, hogy sosem bukunk el.
Hűségesnek lenni annyit tesz, hogy mindig visszatérünk az erő forrásához.
„Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és ő
megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi.” (2Krón
16:9 – új prot. ford.).
Kelj
fel! Fuss tovább! Fejezd be jól!
Scott Griswold lelkész
221. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
7. fejezetéhez
(október 27 – november 2.).
Luther Mártonra korának igen nagy szüksége volt.
Buzgó volt, odaszánt és lángolt, nem ismervén félelmet, pusztán az Isten
félelmét, és csak a Szentírást ismerte el a vallásos hit alapjának. Rajta
keresztül Isten óriási munkát végzett el, hogy az egyházat megreformálja és a
világot felvilágosítsa. Luthert Isten a viszontagságok, nélkülözések és a
kemény fegyelmezés iskolájában készítette fel élete fontos küldetésére.
Élete korai szakaszában azonban hibás nézetei
voltak a hit jelentéséről. Aztán felfedezett egy latin nyelvű Bibliát,
tanulmányozta, és mélyen áthatotta bűnös állapotának tudata. Azonban a
bűnbocsánatról való helytelen nézete arra késztette, hogy a megbocsátást az
által keresse, hogy az egyház valamennyi szertartásának megfeleljen, és így
nyerjen békét. Isten egy barátját küldte hozzá, hogy segítse Luthert ennek a félreértésnek
a tisztázásában. Aztán megragadta az igazságot, és békére lelt, végül pedig a
római egyházzal való kapcsolatát is felbontotta.
Luther szilárdan hű maradt elveihez, még később
is, amikor a korábbi egyháza részéről sokféle büntetéssel, még halállal is
fenyegették. Határozottan hitte, hogy Isten vele van. Tudta, hogy Isten munkája
Isten ereje által be lesz fejezve.
Alyssa Haijon
a Kelet-Ázsiai Oktatási Intézet hallgatója
(Malajzia)
Fordította Gősi Csaba
Á𝗆𝖾𝗇🛐✝🙏
VálaszTörlés