Higgyetek az Ő prófétáinak - október 7 - HÉTFŐ - 1 Krónikák 22

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 4. fejezet 1546. nap

A Róma hatáskörén kívül eső területeken még hosszú évszázadokig léteztek a pápaság rontásától majdnem teljesen mentes keresztény közösségek. Körülöttük pogányok éltek, és amint múlt az idő, e pogányok tévelygéseinek hatása alá kerültek, de a Bibliát továbbra is hitük egyetlen szabályának tartották, és számos bibliai igazsághoz ragaszkodtak. Hittek Isten törvényének örökérvényűségében, és megtartották a negyedik parancsolatot, a szombatot. Ezt a hitet valló és gyakorló gyülekezetek léteztek Közép-Afrikában és Ázsia örményei között.

A valdensek elsőként helyezkedtek szembe a pápai hatalom túlkapásaival. Éppen ott szálltak szembe a legtántoríthatatlanabbul a pápaság tévedéseivel és romlottságával, ahol a pápa felállította székhelyét. Piedmont gyülekezetei századokon át megőrizték függetlenségüket. De végül eljött az az idő, amikor Róma megkövetelte, hogy behódoljanak. A zsarnokság ellen vívott eredménytelen küzdelmek után ezeknek a gyülekezeteknek a vezetői kelletlenül elismerték annak a hatalomnak a fennhatóságát, amelynek - úgy tűnt - az egész világ hódolattal adózik. Néhányan azonban nem voltak hajlandók sem a pápai, sem a főpapi tekintély előtt meghódolni. Eltökélték, hogy hűségesek maradnak Istenhez, és megőrzik hitük tisztaságát és egyszerűségét. Ennek szakadás lett a vége. Az ősi hit következetes vallói kiváltak az egyházból. Egyesek elhagyták szülőföldjüket, az Alpokat, és más országokban emelték magasra az igazság zászlaját, mások a hegyek félreeső szorosaiban és sziklás búvóhelyein kerestek menedéket, és ott imádták Istent tovább szabadon.

Az a hit, amelyet a valdens keresztények századokon át vallottak és tanítottak, éles ellentétben állt Róma tanításaival. Vallásos hitüket Isten szavára, a kereszténység igazi rendszerére alapozták. De azok az egyszerű parasztok, akiket eldugott rejtekhelyükön, a világtól elzárva, nyájuk és szőlőjük között lekötött a mindennapi munkájuk, nem maguktól jöttek rá arra, hogy a hitehagyó egyház dogmáival és eretnekségeivel szemben mi az igazság. Nem új vallásuk volt. Vallásos meggyőződésüket atyáiktól örökölték, és kiálltak az apostoli egyház hitéért - azért "a hitért, amely egyszer a szenteknek adatott" (Jud 3). A "pusztai egyház", és nem a "világ nagy fővárosában" trónoló büszke papi kormányszervezet volt Krisztus igaz egyháza, az igazság kincseinek őrzője. Isten e kincseket azért bízta népére, hogy továbbadják a világnak.

Az egyik fő ok, ami az igaz egyházat a Rómától való elszakadásra késztette, az volt, hogy Róma gyűlölte a Biblia szombatját. Miként a prófécia előre jelezte. a pápai hatalom földre vetette az igazságot. Isten törvényét porba taposta, és az emberi hagyományokat és szokásokat dicsőítette. A pápaság a hatáskörébe tartozó közösségeket már korábban arra kényszerítette, hogy a vasárnapot szent napként tiszteljék. A tévelygés és a babonaság még Isten igaz gyermekei közül is sok embert annyira megzavart, hogy jóllehet a szombatot megünnepelték, de vasárnap sem dolgoztak. Ezzel azonban a pápai vezetők még nem elégedtek meg. Nemcsak a vasárnap megszentelését követelték, hanem a szombat elvetését is. A legkeményebb szavakkal illették azokat, akik a szombatot tiszteletben merték tartani. Csak azok tudtak háborítatlanul engedelmeskedni Isten törvényének. akik elmenekültek Róma hatalma elől.

Európa népei közül a valdensek az elsők között voltak, akik a Szentírást lefordították.' Évszázadokkal a reformáció előtt már volt anyanyelvükre átültetett, kézzel írt Bibliájuk. Az igazságot hamisítatlanul ismerték, és ez elég ok volt arra, hogy szerfelett gyűlöljék és üldözzék őket. A valdensek a római egyházat a Jelenések könyvében jellemzett hitehagyó Babilonnak nevezték, és életük kockáztatásával is bátran ellenálltak rontásainak. Míg egyesek a sokáig tartó üldözés nyomására felhígították vallásukat, lassanként feladva megkülönböztető elveit, mások szilárdan kitartottak az igazság mellett. A sötét és hitehagyó századokon át éltek olyan valdensek, akik nem ismerték Róma fennhatóságát, a képek imádásától mint bálványimádástól elzárkóztak, és megtartották az igazi szombatot. A támadások legádázabb viharában is megőrizték hitüket. A savoyaiak lándzsáitól megsebezve és Róma máglyáitól megperzselve, de rendíthetetlenül védték Isten Igéjét és méltóságát.

A hegyek magas védőbástyái mögött, amelyek minden korban menedéket adtak az üldözötteknek és elnyomottaknak - a valdensek rejtekhelyet találtak, és táplálták az igazság fénylő lángját a középkor sötétsége közepette. Itt az igazság tanúbizonyságai az ősi hitet ezer évig őrizték.

Mai Bibliai szakasz: 1 Krónikák 22

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Kr%C3%B3nika+22&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Kr%C3%B3nik%C3%A1k+22&version=NT-HU

Egy munkaprogram sikerének fontos befektetése a tervezés. Dávid életének utolsó éveit a templomépítés tervezésének és az előkészületek megvalósításának szentelte.

A takarékoskodás nem könnyű. A fontossági sorrend pontos megállapítását követeli meg és azt a szilárd elhatározást, hogy nem térünk el a kitűzött céltól. Dávid tökélyre fejlesztette ezt a képességet. Nagy mennyiségű aranyat, ezüstöt, bronzot, vasat, fát és más anyagot halmozott fel Jeruzsálem templomának felépítéséhez.

Dávid nagyon szerette volna felépíteni a templomot, de Isten megtiltotta neki. Ő maga világít rá, miért nem engedte neki Isten, hogy belekezdjen a kivitelezésbe. A háború embereként Dávid sok embert megölt. Jeruzsálem temploma nem kapcsolható össze a vérontással, hanem a béke hirdetőjének kell lennie. Fia, Salamon kapja majd a királyságot – ellenségektől mentesen – , és ezért ő alkalmasabb lesz egy olyan épület emelésére, amely az igaz Istenhez vonzza a népeket. Dávid az isteni utasításnak engedelmeskedve a vállalkozás előkészítésére összpontosított. Amikor eljött az ideje, hogy átadja Salamonnak a munkát, Dávid áldását adta fiára: „Most hát édes fiam, legyen veled az Úr, hogy sikerüljön házat építened az Úrnak, a te Istenednek, ahogy szólt felőled… Akkor jól lesz dolgod, ha megtartod és teljesíted azokat a rendeléseket és végzéseket, amelyeket az Úr Mózes által parancsolt Izráelnek. Légy bátor, légy erős, ne félj, és ne rettegj!” (1Krón 22:11-13 – új prot. ford.). Ugye mindnyájan boldogok lennénk ilyen bátorító szavak hallatán?

Milyen munkát akarsz Istentől kapott ajándékaid által befejezni? Légy erős, légy bátor! Tervezz és bölcsen vidd véghez, majd örvendj a rendkívüli eredménynek!

Mennyei Építő, vedd az életemet,  és tedd a Te dicsőséged szép templomává!

Jobson Santos

218. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  4. fejezetéhez (október 6-12.).

Azok az országok, amelyeket „10/40-es ablakként” ismerünk, és amelyek konfliktusos területeken találhatóak és kormányuk korlátozza a vallási és/vagy politikai szabadságot hitben vagy kifejezésre juttatásban, sok misszionárius pár és család otthonává váltak. Annak ellenére, hogy az életük veszélyben van, ezek az emberek valódi tapasztalatot szereztek Istennel és hihetetlen megtéréstörténetek tanúi voltak.

A valdensek szintén döntő szerepet játszottak a múltban. Istennek odaszentelvén magukat, ezek a férfiak és nők nem engedték, hogy bármilyen ellenállás is aláássa hitüket. Amikor a tűz lángjaival vagy éles fegyverekkel kerültek szembe, egyenesen és eltökélten álltak, készen arra, hogy bátor és határozott bizonyságát adják Istenben való bizodalmuknak. Minél jobban üldözte őket a Római egyház, annál elszántabbak lettek a bibliai igazság védelmezésében. Még gyermekeiket és fiataljaikat is arra nevelték, hogy halálukig védjék a hitüket.

Nem mindannyian arra kaptunk megbízást, hogy veszélyes és távoli helyeken prédikáljunk, azonban arra igen, hogy bárhol is vagyunk, ragyogtassuk fényünket, és az örökkévaló evangélium üzenetét tisztán hangoztassuk. Csak úgy, mint a valdenseknél, a mi munkánknak is elsősorban az otthonunkban kell kezdődni. Ha személyekkel és családokkal dolgozunk, a Szentlélek lehetővé teszi számunka, hogy Isten utolsó hívását hirdessük a világ számára.

Legyen a mi válaszunk minden nap az Úr számára: „Itt vagyok, küldj engem.”

Rosana Barros

feleség, édesanya, író.

Brazília