Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 6. fejezet 1562. nap
A börtön nyirkos és áporodott levegőjétől Husz
belázasodott, és kis híján meghalt. A betegségtől és a fogságtól elgyengült
Huszt végül a zsinat elé vitték. Láncokkal terhelve állt a császár előtt, aki
előzőleg becsületszavát adta, hogy megvédi. Hosszú kihallgatása alatt szilárdan
képviselte az igazságot. Az egyházi és állami méltóságok gyülekezete előtt
bátran és állhatatosan tiltakozott a papság romlottsága ellen. Amikor
választania kellett tanai visszavonása és a halál között, inkább vállalta a
mártírsorsot.
Isten kegyelme támogatta. A végső elítélése előtti
szenvedésteljes hetekben mennyei béke töltötte be lelkét. "Börtönömben,
megbilincselt kezemmel írom ezt a levelet - írta egyik barátjának -, holnapra
várva halálos ítéletemet... Ha majd Jézus Krisztus segítségével újra
találkozunk az elkövetkezendő élet boldog békességében, meg fogod tudni, hogy
az irgalmas Isten miként mutatta meg önmagát nekem, és mennyire támogatott
engem a kísértések és próbák közepette. "
Sötét börtönében előre látta az igaz hit diadalát. Álmában
újra ott járt a prágai kápolnában, ahol az evangéliumot prédikálta. Látta a
pápát és püspökeit, amint törlik le azt a Krisztus-képet, amelyet a templom
falára ő festett. "Ez a látomás aggodalommal töltötte el. De másnap azt
látta, hogy több festő ezeknek az alakoknak a helyreállításán fáradozik, és még
több, még világosabb színekkel ábrázolt alak jelenik meg. Amikor a festők,
akiket hatalmas tömeg vett körül, feladatukat elvégezték, így kiáltottak: ,Csak
jöjjenek a pápák és a püspökök, soha többé nem tudják ezeket letörölni!
"Amikor a reformátor az álmát elmesélte, ezt mondta: "Meggyőződéssel
vallom, hogy Krisztus képét soha senki többé el nem törölheti. Sokan szerették
volna eltüntetni, de nálam sokkal jobb prédikátorok fogják újra minden szívbe
belevésni. "
Huszt utoljára vitték a zsinat elé, amely hatalmas és
fényes gyülekezet volt: a császár, a birodalom fejedelmei, a királyi követek, a
bíborosok, püspökök és papok, és a hatalmas tömeg, amely azért jött, hogy
szemlélője legyen a nap eseményeinek. A keresztény világ minden részéből
összegyűltek az emberek, hogy lássák az első nagy áldozatát annak a hosszú
küzdelemnek, amelynek az volt a célja, hogy kivívja a lelkiismereti
szabadságot.
Husz, amikor végső döntésre szólították, kijelentette, hogy
nem hajlandó meghátrálni. Átható tekintetét a császárra szegezve, aki olyan
gyalázatosan megszegte adott szavát, ezt mondta: "Saját szabad akaratomból
határoztam úgy, hogy megjelenek e zsinat előtt, az itt jelen levő császár
nyilvánosan vállalt védelme és adott szava mellett." A zsinat minden
résztvevője Zsigmondra nézett, és a császár arca bíborvörös lett.
Az ítélet kihirdetése után elkezdődött a megalázó
szertartás. A püspökök papi ruhába öltöztették foglyukat. Husz, amikor a papi
palástot átvette, ezt mondta: "A mi Urunk Jézus Krisztusra, amikor Heródes
Pilátus elé vezettette, fehér köntöst adtak, hogy azzal is bántsák. "
Husz, miután megint arra buzdították, hogy lépjen vissza, a nép felé fordulva
így válaszolt: "Milyen arccal tekintsek akkor az ég felé? Hogyan nézzek
arra a sok-sok emberre, akiknek a tiszta evangéliumot prédikáltam? Nem! Többet
ér nekem üdvösségük, mint ez a halálra szánt, szegény test. " A
ruhadarabokat egyenként vették le Huszról, és mindegyik püspök egy-egy átkot
mondott a ráeső ceremónia végzése közben. Végül "a fejére tettek egy
sapkát, illetve egy gúla alakú papírsüveget, amelyre félelmetes démonalakokat
festettek. Az elején jól láthatóan ez állt: ,fő eretnek'. ,A legnagyobb örömmel
viselem ezt a megalázó koronát érted, ó Jézus - mondta Husz -, aki értem a
töviskoronát viselted." Az így "felékített" Husznak "a
főpapok ezt mondták: ,Most lelkedet az ördögnek áldozzuk.' ,Én pedig - mondta
Husz, szemét az égre emelve -, rád bízom lelkemet, ó Úr Jézus, mert Te
megváltottál engem.'"
Huszt ezután a világi hatóságok, akiknek átadták,
elvezették a vesztőhelyre. Óriási tömeg követte: fegyveresek százai, pompás
öltözékű papok és püspökök, valamint Konstanz lakosai. Amikor a máglyához
kötözték, és már csak a tűz meggyújtása volt hátra, még egyszer azt tanácsolták
a mártírnak, hogy vonja vissza tévedéseit, és mentse meg magát. "Milyen
tévedéseket vonjak vissza? - kérdezte Husz. Egyben sem tartom magam vétkesnek.
Isten a tanúm, hogy minden írásommal és prédikációmmal lelkeket akartam
megmenteni a bűntől és a kárhozattól. Ezért a legnagyobb örömmel pecsételem meg
véremmel azt az igazságot, amelyről írtam és prédikáltam. "'6 Amikor a
lángok fellobbantak körülötte, énekelni kezdett: "Jézus, Dávidnak Fia,
könyörülj rajtam. a Addig énekelt, amíg hangja örökre elnémult.
Még ellenségeit is szíven ütötte ez a hősies viselkedés.
Egy ügybuzgó katolikus így jellemezte Husz mártíromságát, és Jeromosét, aki
nemsokára követte őt a halálban: "Mindketten kitartottak, utolsó órájukig.
Úgy készültek a tűzhalálra, mintha menyegzőre indultak volna. Fájdalom kiáltása
nem hallatszott ajkukról. Amikor a lángok felcsaptak, zsolozsmába kezdtek, és a
vadul izzó tűz alig tudta elnémítani éneküket. "
Amikor Husz teste elégett, hamvait az alatta levő földdel
együtt felszedték, és a Rajnába szórták, a folyó pedig elvitte az óceánba. Husz
üldözői hiába képzelték, hogy egyszer s mindenkorra kiirtották az általa
prédikált igazságokat. Nem is álmodták, hogy a tengerbe még aznap eljutó hamvak
azt a magot szimbolizálják, amely a föld minden országába eljut; és az akkor
még ismeretlen földeken bő gyümölcsterméssel tesz bizonyságot az igazságról. Az
a hang, amely megszólalt a konstanzi tanácsteremben, olyan visszhangot keltett,
amely az eljövendő századokon át végesvégig hallható lesz. Husz nem volt többé,
de az igazság, amelyért meghalt, soha nem enyészhet el. Hitének és kitartásának
példája tömegeket bátorít arra, hogy álljanak ki szilárdan az igazságért,
vállalva a kínzást és a halált. Husz kivégzése az egész világ előtt tanúskodott
Róma szószegő kegyetlenségéről. Az igazság ellenségei öntudatlanul is előbbre
vitték azt az ügyet, amelyet meg akartak semmisíteni.
Mai Bibliai szakasz: 2
Krónikák 9
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Séba királynőjét
hihetetlenül lenyűgözte mindaz, amit Salamon királynál tett látogatása során
tapasztalt. Különösen kiemelte a bölcsességet, amit tanult tőle, és az Úr házának
lenyűgöző látványát. Salamon mindezt olyan módon osztotta meg, hogy Séba
királynő ezt mondta: „legyen az Úr, a te
Istened áldott!” (8. vers). A tisztelet Salamonon keresztül Istent illette.
Mi lett volna, ha Salamon alázatos maradt volna? Még hány nemzet jött volna el, hogy megismerje Istent? Ő azonban pontosan Isten tiszta elvárásaival ellentétesen cselekedett, és arra törekedett, hogy minél több aranyat és lovat gyűjtsön össze.
666 talentum arany folyt be Salamon kincstárába minden évben. A szimbolikus 666-nak valószínűleg nincs semmi köze a Jelenések könyve 13. fejezetében említett számhoz, ám Salamonnak az arany iránti sóvárgása, és a gazdagság által önmagának kivívott tisztelet nagyon is hasonlít a Jelenések fenevadjának leírására, aki hatalmas dolgokat beszél, és elvárja a tiszteletet.
Salamon fokozatos erkölcsi süllyedése és Istentől való eltávolodása figyelmeztetés számunkra: nem szerethetjük Istent és a pénzt egyszerre. Eljön majd az az idő, amikor nem vásárolhatunk és nem adhatunk el, ha Istent az általa rendelt módon imádjuk, és megtartjuk a szombatot.
Állandóan bombáznak bennünket a reklámokkal, amelyek vágyat ébresztenek bennünk valami iránt, ami nekünk nincs. Gyakran szórjuk el a pénzt olyan dolgokra, amikre nincs is szükségünk, miközben testvéreink és testvérnőink a világban éhen halnak, vagy nem részesülhetnek oktatásban, illetve orvosi ellátásban. Mit teszel ma ezért, hogy áldás lehess mások számára, és ne csak magadnak élj?
Scott Griswold
220. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
6. fejezetéhez
(október 20-26.).
Nagyon sok dolgot tanultam ebből a fejezetből!
Amikor a Biblia majdnem eltűnt a folyamatos üldözések miatt, Isten ennek
ellenére utat talált, hogy megóvja. A hűséges emberei, az a kevés, aki
állhatatos maradt, még akkor is hozzáfértek a Szentíráshoz, és fel tudták
használni azt az evangélium ügyének előmozdítására a saját területükön.
Azt is megtanultam ebből a fejezetből, hogy
kreatívnak kell lennem Isten szavának kézbesítésekor. Talán te is emlékszel rá,
hogyan hallgattatták el a két prédikátort, miután röviden az igazságot
prédikálták. És bár megtiltották nekik, hogy a gyülekezetben beszéljenek, ők
újabb utat találtak arra, hogy kommunikáljanak, azáltal, hogy festményeket
festettek, amelyek a Jézus és a büszke papok közti különbséget mutatták be. És
ezek az illusztrációk felkeltették az emberek lelkiismeretét, hogy kutatni
kezdjenek. Miért adjuk fel olyan könnyedén, amikor talán alternatív módját is
találhatnánk, hogy Istent megdicsőítsük azzal, hogy előrevisszük a munkáját?
Végül pedig azt, hogy a reformereknek Isten
türelmesen, egyszerre csak egy dolgot tanított meg, és nem mindent egyszerre.
Isten tudta, hogy nem lennének képesek egyszerre túl sok világosságot
befogadni. Ha Isten lépésről lépésre vezeti az embereket, akkor nekem is lépésről
lépésre kell vezetnem őket, úgy, hogy egyszerre nem adok túl sokat. Amikor
tanácsot adok nekik, nem hihetem, hogy azzal segítenék, ha az összes hibájukra
rámutatnék. Köszönöm, Istenem, ezeket a gyakorlati leckéket! Ámen.
Prescella Francis
az iEAT Jr (alap- és középfokú misszionárius
iskola) igazgatója, Sabah, Malaysia
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés