Higgyetek az Ő prófétáinak - október 27 - VASÁRNAP - 2 Krónikák 13

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 6. fejezet 1566. nap

7. Luther elszakad Rómától

Luther Márton a legkiemelkedőbb azok között, akik által Isten a katolicizmus sötétségéből a tisztultabb hit világosságára vezette az egyházat. A buzgó, lánglelkű, mélyen vallásos Lutherre, aki az istenfélelmen kívül nem ismert más félelmet, és aki a vallásos hit alapjaként csak a Szentírást ismerte el, korának nagy szüksége volt. Általa Isten csodálatos munkát végzett, hogy az egyházat megreformálja és a világot felvilágosítsa.

Az evangélium első hírnökeihez hasonlóan Luther is szegény család sarja volt. Gyermekéveit egy német parasztember szerény otthonában töltötte. Apja a bányászélet naponkénti fárasztó munkájával kereste meg fia iskoláztatásának költségeit. Ügyvédnek szánta. Isten azonban azt akarta, hogy magasztos templomát építse, amely oly lassan növekedett a századok során. Luthert a végtelen bölcsesség sok viszontagságok, nélkülözések és a kemény fegyelmezés iskolájában készítette fel élete fontos küldetésére.

Luther apja világos látású, jellemes, céltudatos, becsületes, egyenes ember volt. Azt tette, amit a meggyőződése diktált, nem félve a következményektől. Rendkívül józan ítélőképessége bizalmatlanná tette a szerzetességgel szemben. Szerfölött bosszankodott, amikor Luther az ő beleegyezése nélkül belépett egy kolostorba, és csak két év elteltével békült meg fiával. Nézetei azonban akkor sem változtak meg.

Luther szülei nagy gondot fordítottak gyermekeik nevelésére és iskoláztatására. Igyekeztek megtanítani őket Isten ismeretére és a keresztény erények gyakorlására. Az apa gyakran imádkozott fia hallatára azért, hogy a gyermek ne felejtse el az Úr nevét, és egy napon álljon igazságának ügye mellé. Ezek a szülők megragadták az erkölcsi és szellemi művelődés minden lehetőségét, amit csak fárasztó munkával telt életük megengedett. Lelkiismeretesen és rendületlenül igyekeztek gyermekeiket istenfélő, hasznos életre felkészíteni. A határozott és szilárd jellemű szülők néha túl szigorúak voltak, de a reformátor, aki jóllehet tudta, hogy egyes dolgokban tévedtek, fegyelmezésüket inkább helyeselte, mint elítélte.

Az iskolában, ahova kicsi korában járt, keményen, sőt kegyetlenül bántak Lutherrel. Szülei olyan szegények voltak, hogy amikor egy másik városban járt iskolába, egy ideig kénytelen volt élelmét házról házra járva énekléssel megkeresni. Sokszor éhezett. Az akkori nyomasztó, vallásos, babonás elképzelések félelemmel töltötték el. Esténként nehéz szívvel feküdt le. Félt a sötét jövőtől. Állandó rettegésben élt, mert Istent nem jóságos mennyei Atyának, hanem szigorú, könyörtelen bírónak, kegyetlen zsarnoknak vélte.

Luther ilyen súlyos és csüggesztő körülmények között is céltudatosan igyekezett kimagasló erkölcsi és szellemi tökéletességre, amit értékesnek tartott. Sokat szeretett volna tudni. Komolysága és gyakorlatiassága inkább a maradandó és hasznos, mint a látványos és felszínes dolgok utáni vágyat táplálta benne.

Tizennyolc éves korában, amikor beiratkozott az erfurti egyetemre, helyzete kedvezőbb lett, és kilátásai biztatóbbá váltak, mint fiatalabb korában. Szülei takarékossággal és szorgalommal rendezett anyagi helyzetet teremtettek, és minden szükséges segítséget meg tudtak adni neki. Józan barátainak befolyására pedig némiképp csökkent korábbi iskoláinak nyomasztó hatása. Szorgalmasan tanulmányozta a legjobb szerzők írásait, igyekezve legfontosabb gondolataikat emlékezetében elraktározni, és a bölcsek bölcsességét magáévá tenni. Korábbi tanárainak szigorú fegyelmezése ellenére is megmutatkozott benne a jövő kiváló embere, és a későbbi kedvező hatások következtében szellemileg rohamosan fejlődött. Biztos emlékezőtehetsége, eleven képzelőereje, jó logikája és fáradhatatlan szorgalma csakhamar társai élére emelte. A fegyelmezett tanulással megszerzett szellemi érettsége, élénk gondolkozása és jó felfogóképessége felkészítette a küzdelmes életre.

Luther félte az Urat. Ebből fakadt kitartó céltudatossága és Isten előtti mélységes alázata. Állandóan tudatában volt annak, hogy Isten segítsége nélkül semmit sem tehet. A napot mindig imával kezdte, és szüntelenül eligazításért, segítségért fohászkodott. "Aki jól imádkozik - mondta sokszor -, az a tanulás nagy részét elvégezte. "'

Egy napon az egyetem könyvtárában böngészgetve Luther felfedezett egy latin Bibliát. Soha azelőtt nem látta ezt a könyvet. Azt sem tudta, hogy létezik. Hallott ugyan részleteket az evangéliumokból és az apostoli levelekből a nyilvános istentiszteleten, de azt gondolta, hogy az az egész Biblia. Életében most látta először a teljes Szentírást. Áhítattal vegyes csodálkozással lapozgatta a szent iratot. Érverése meggyorsult, és szíve hevesebben dobogott, amikor saját szemével olvasta az élet igéit. Néha megállt és felkiáltott: "ó, bárcsak Isten adna nekem egy ilyen könyvet!"

Mennyei angyalok álltak mellette, és az Isten trónjától áradó fénysugarak felfedték előtte az igazság kincseit. Mindig félt attól, hogy megsérti Istent, de soha nem érezte ennyire, hogy milyen bűnös.

A bűntől való szabadulás és az Istennel való megbékélés utáni mélységes vágy végül arra késztette, hogy kolostorba vonuljon, és szerzetesi életet éljen. Itt a legmegalázóbb munkát kellett végeznie. Azt is megkövetelték tőle, hogy házról házra járva kolduljon. Abban a korban volt, amikor az ember megbecsülésre és elismerésre sóvárog. Ezek az alantas szolgálatok mélységesen sértették természetes érzéseit. De türelmesen elviselte ezt a megalázást, mert azt hitte, hogy erre bűnei miatt szükség van.

Minden percet, amit napi feladatai megengedtek, tanulással töltött. Inkább nem aludt, és még a szűkös étel elfogyasztására is sajnálta az időt. Mindennél nagyobb örömet talált Isten Igéjének kutatásában. Rábukkant egy Bibliára, ami a kolostor falához volt láncolva, és ide sűrűn eljárt. Amikor még inkább meggyőződött a maga bűnös voltáról, arra törekedett, hogy saját cselekedetei által bűnbocsánatot szerezzen, és békét találjon. Szerfölött önmegtartóztató életet élt. Böjtöléssel, virrasztással és önsanyargatással igyekezett megzabolázni bűnös természetét, amelyen a szerzetesi élet semmit sem javított. Nem riadt vissza egyetlen olyan áldozattól sem, amely által szíve megtisztulását és Isten tetszésének elnyerését várhatta. "Igazán kegyes szerzetes voltam - mondta később. Szigorúbban követtem rendem szabályait, mint azt ki tudnám fejezni. Ha egy szerzetes egyáltalán elnyerheti a mennyet szerzetesi cselekedetei által, én minden bizonnyal jogot szereztem rá... Ha ez még sokáig tartott volna így, halálra sanyargattam volna magam. " E kínzó önfegyelmezés következtében legyengült, és ájulást okozó görcsöket kapott, amelyek kihatásaiból soha nem gyógyult meg. De minden igyekezete ellenére sem lett könnyebb lelkének terhe. Már a kétségbeesés határán volt.

Mai Bibliai szakasz: 2 Krónikák 13

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Kr%C3%B3nika+13&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Kr%C3%B3nik%C3%A1k+13&version=NT-HU

Júda királyának, Abijának 400 ezer bátor harcosa volt. Ez elégnek tűnt, de Izrael királya, Jeroboám 800 ezer fős sereggel szállt szembe vele. Az esély kettő az egyhez volt.

Abija király a Semáraim-hegyen állt fel és figyelmeztetésül így kiáltott ellenségeinek: „Mi hűségesek voltunk Istenhez, ti pedig engedetlenek! Miénk az élő Isten és az Ő hatalmas temploma. Nektek aranyborjúitok vannak. Nálunk vannak a léviták. A ti papjaitok értéktelen, jellemtelen emberek, akik tisztségüket úgy vásárolták.”

Ez jól hangzott, de a figyelmeztetések és a sugalmazás nem változtatott az esélyeken. Míg Abija beszélt, Jeroboám rejtőzködő csapatokat csempészett a júdaiak vonalai mögé. Egyszerre csak be voltak kerítve, minden visszavonulási lehetőségtől elvágva.

Semerre nem volt menekülő út, csak fölfelé. „Az Úrhoz kiáltottak” (14. vers). A hitkapcsolatból kiáltás fakadt. „Amikor Júda férfiai kiáltottak, megverte az Isten Jeroboámot és az egész Izráelt Abija és Júda előtt… Isten a kezükbe adta őket… mert ők az Úrra, őseik Istenére támaszkodtak” (15-18. vers új prot. ford).

Milyenek a te esélyeid? Menekülési útvonal nélkül bekerítenek a gondjaid? Minden terved és elképzelésed hiábavalónak tűnik? Tekints fel! Isten kész megszabadítani bárkit, aki Őbenne bízik.

Scott Griswold

221. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  7. fejezetéhez (október 27 – november 2.).

Luther Mártonra korának igen nagy szüksége volt. Buzgó volt, odaszánt és lángolt, nem ismervén félelmet, pusztán az Isten félelmét, és csak a Szentírást ismerte el a vallásos hit alapjának. Rajta keresztül Isten óriási munkát végzett el, hogy az egyházat megreformálja és a világot felvilágosítsa. Luthert Isten a viszontagságok, nélkülözések és a kemény fegyelmezés iskolájában készítette fel élete fontos küldetésére.

Élete korai szakaszában azonban hibás nézetei voltak a hit jelentéséről. Aztán felfedezett egy latin nyelvű Bibliát, tanulmányozta, és mélyen áthatotta bűnös állapotának tudata. Azonban a bűnbocsánatról való helytelen nézete arra késztette, hogy a megbocsátást az által keresse, hogy az egyház valamennyi szertartásának megfeleljen, és így nyerjen békét. Isten egy barátját küldte hozzá, hogy segítse Luthert ennek a félreértésnek a tisztázásában. Aztán megragadta az igazságot, és békére lelt, végül pedig a római egyházzal való kapcsolatát is felbontotta.

Luther szilárdan hű maradt elveihez, még később is, amikor a korábbi egyháza részéről sokféle büntetéssel, még halállal is fenyegették. Határozottan hitte, hogy Isten vele van. Tudta, hogy Isten munkája Isten ereje által be lesz fejezve.

Alyssa Haijon

a Kelet-Ázsiai Oktatási Intézet hallgatója (Malajzia)

Fordította Gősi Csaba