Higgyetek az Ő prófétáinak - október 6 - VASÁRNAP - 1 Krónikák 21

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 4. fejezet 1545. nap

4. A valdensek

Az igazság fényét nem lehetett teljesen kioltani abban a sötétségben sem, amely a pápai fennhatóság hosszú időszaka alatt borult a földre. Istennek minden korban voltak tanúbizonyságai - olyan emberek, akik hitték, hogy Krisztus az Isten és ember közötti egyetlen közbenjáró; akik az élet egyedüli szabályának a Bibliát tartották, és megszentelték az igazi szombatot. Az utókor soha nem fogja megtudni, hogy milyen sokat köszönhet a világ ezeknek az embereknek. Eretneknek bélyegezték őket. Indítékaikat megkérdőjelezték, jellemüket befeketítették, írásaikat betiltották, elferdítették vagy megváltoztatták. Ők mégis szilárdan kitartottak, és hitüket századról századra minden eljövendő generáció számára szent örökségként tisztán őrizték meg.

A mennyei könyvek megörökítették mindazt, amit Isten népe a Róma hatalomra jutása utáni sötét századokban átélt. Nem sokat írtak róluk. Üldözőik vádiratain kívül nem sok nyomát találjuk létezésüknek. Kómának az volt az elve, hogy a tantételeitől és rendelkezéseitől való eltérés minden emlékét fel kell számolni. Róma minden eretnek személyt és írást igyekezett megsemmisíteni. Ha gazdag vagy szegény, nagy vagy kicsi kétségbe vonta vagy megkérdőjelezte a pápai dogmák létjogosultságát, ez elég volt ahhoz, hogy életével fizessen érte. Róma minden olyan feljegyzést el akart tüntetni, ami a kiszakadtakkal szembeni kegyetlenségéről tanúskodott. Pápai zsinatok intézkedtek arról, hogy a tűz martaléka legyen minden ilyen feljegyzést tartalmazó könyv vagy írás. A nyomtatás feltalálása előtt kevés könyv volt, és azokat is nehéz volt megőrizni; ezért nem sok akadálya volt annak, hogy a katolicizmus megvalósítsa szándékát.

A Róma fennhatóságához tartozó területen egyetlen vallásközösség sem élvezhette sokáig zavartalanul lelkiismereti szabadságát. A pápaság, mihelyt hatalomhoz jutott, kinyújtotta kezét, hogy szétmorzsoljon mindenkit, aki nem volt hajlandó elismerni; és egyik egyház a másik után hódolt meg előtte.

Nagy-Britanniában már nagyon korán gyökeret vert az őskereszténység. Az evangéliumot, amelyet Anglia őslakói az első századokban elfogadtak, akkor még nem fertőzte meg a pápai egyház hitehagyása. A pogány császároktól elszenvedett üldözés volt az egyetlen "ajándék", amelyet Nagy-Britannia első gyülekezetei Rómától kaptak. Az üldözés ezeket a távoli partokat is elérte. Sok keresztény, aki elmenekült az angliai üldözés elől, Skóciában talált menedéket. Az igazságot, amely innen Írországba is eljutott, ezek az országok örömmel fogadták.

Amikor a szászok betörtek Nagy-Britanniába, a pogányság jutott uralomra. A hódítók méltóságukon alulinak tartották, hogy foglyaiktól tanuljanak, ezért a keresztények kénytelenek voltak a hegyekben és mocsaras vidékeken menedéket keresni. A világosság egy ideig ugyan elrejtve, de tovább fénylett. Egy évszázaddal később Skóciában olyan fénnyel ragyogott fel, hogy távoli országokba is bevilágított. A szett életű Colomba és munkatársai elhagyták Írországot, és missziómunkájuk központjává Iona magányos szigetét tették, ahol maguk köré gyűjtötték a szétszóródott hivőket. Valaki közülük a bibliai szombatot is megtartotta. Így a nép megismerte ezt az igazságot is. Ionában egy iskola létesült, ahonnan nemcsak Skóciába és Angliába küldtek misszionáriusokat, hanem Németországba, Svájcba, sőt Olaszországba is.

Róma azonban Nagy-Britanniára szegezte tekintetét, és elhatározta, hogy fennhatósága alá vonja. Misszionáriusai a hatodik században vállalkoztak a pogány szászok megtérítésére. A büszke barbárok szívesen fogadták őket, és a hittérítők sokezrüket rábírták a katolikus vallás követésére. E munka során a pápai vezetők és híveik szembe találták magukat az őskeresztény hit követőivel. Éles volt közöttük a különbség. Az utóbbiak egyszerűek, alázatosak voltak; jellemük, tanításaik, viselkedésük bibliai volt. Az előbbiek viszont a katolicizmus babonájáról, pompájáról és gőgjéről tanúskodtak.

Róma megbízottja követelte, hogy ezek a keresztény gyülekezetek ismerjék el a pápa fennhatóságát. A britek szelíden azt válaszolták, hogy ők minden embert szeretni akarnak, de a pápának nincs joga ahhoz, hogy uralkodjék az egyházon, és csak annyira tudnak engedelmeskedni neki, amennyire az Krisztus bármelyik követőjét megilleti. Róma újra és újra megkísérelte engedelmességre bírni őket, de ezek az alázatos keresztények, Róma megbízottainak hivalkodásán elcsodálkozva, rendületlenül azt válaszolták, hogy Krisztuson kívül nem ismernek más mestert. Ekkor mutatkozott meg a pápaság valódi szelleme. A római vezető ezt mondta: "Ha nem akarjátok fogadni a testvéreket, akik békét hoznak nektek, akkor fogadni fogjátok az ellenséget, aki háborút hoz nektek. Ha nem akarjátok velünk együtt hirdetni a szászoknak az élet útját, akkor ők fognak halálos csapást mérni rátok. "' Ezek nem üres fenyegetések voltak. Róma háborút indított, cselszövéshez és megtévesztéshez folyamodott a bibliai hit e bizonyságtevői ellen, mígnem Nagy-Britannia gyülekezetei megsemmisültek, vagy behódoltak a pápai hatalomnak.

Mai Bibliai szakasz: 1 Krónikák 21

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Kr%C3%B3nika+21&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20Kr%C3%B3nik%C3%A1k+21&version=NT-HU

A vezetői képesség Isten értékes ajándéka, amit nagyon gondosan kell használni. Áldás vagy átok forrása is lehet. Pályájuk elején, vagy egy új munkában a vezetők általában bölcsek, és hallgatnak másokra. Aztán, amikor hatalmuk megszilárdul, abba a kísértésbe esnek, hogy a saját elképzeléseiket gondolják a legjobbnak, és nehezen kezelik az ellenvéleményeket.

Dávid sikeres volt katonai hadjárataiban. Belső és külső ellenfeleket győzött le. Betsabéval elkövetett bűnétől legyengítve azonban – józan ítélőképessége hiányában – elrendelte, hogy számlálják meg a harcra alkalmas embereket.

Joáb, Izrael seregeinek főparancsnoka megmondta a királynak, hogy nem ért egyet ezzel a döntéssel. Tapasztalatból tudta, hogy Isten az, aki harcolt az embereiért, sokszor olyan erővel ruházva fel őket, hogy egy katona képes volt tíz vagy még annál is több ellenfelet legyőzni. Véleménye szerint a sereg megszámlálása Isten iránti bizalmatlanságot jelentett. A király nem hallgatott Joáb érveire, és az összeírás megtörtént.

Isten látta, hogy amit tettek, az valami rossz, hiszen a számokra, és emberi erőre akartak hagyatkozni. Azzal az üzenettel küldte Gád prófétát a királyhoz, hogy szenvedés és halál lesz a nép sorsa. Maga az Úr angyala hajtotta végre a büntetést.

Rossz vezetői döntésének – amely egy szellemileg és érzelmileg beteg szív gyümölcse volt –  következményeit szemlélve Dávid beismerte: „…Én vagyok, aki vétkeztem, és igen gonoszul cselekedtem…”(1Krón 21:17 – új prot. ford.) Bűnbánata után a dögvész megszűnt.

Dávid tapasztalata megmutatja, hogy egy vezető döntéseinek komoly következményei vannak az őt követők boldogságára és jólétére nézve. Ennek a felismerésnek saját szívük felülvizsgálatára és döntéseikben való óvatosságra kell ösztönöznie a vezetőket.

Drága Istenünk, áldj meg minden vezetőt, hogy befolyásukat mások szolgálatára és védelmére használják, és ne önmaguk felmagasztalására!

Jobson Santos

218. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  4. fejezetéhez (október 6-12.).

Azok az országok, amelyeket „10/40-es ablakként” ismerünk, és amelyek konfliktusos területeken találhatóak és kormányuk korlátozza a vallási és/vagy politikai szabadságot hitben vagy kifejezésre juttatásban, sok misszionárius pár és család otthonává váltak. Annak ellenére, hogy az életük veszélyben van, ezek az emberek valódi tapasztalatot szereztek Istennel és hihetetlen megtéréstörténetek tanúi voltak.

A valdensek szintén döntő szerepet játszottak a múltban. Istennek odaszentelvén magukat, ezek a férfiak és nők nem engedték, hogy bármilyen ellenállás is aláássa hitüket. Amikor a tűz lángjaival vagy éles fegyverekkel kerültek szembe, egyenesen és eltökélten álltak, készen arra, hogy bátor és határozott bizonyságát adják Istenben való bizodalmuknak. Minél jobban üldözte őket a Római egyház, annál elszántabbak lettek a bibliai igazság védelmezésében. Még gyermekeiket és fiataljaikat is arra nevelték, hogy halálukig védjék a hitüket.

Nem mindannyian arra kaptunk megbízást, hogy veszélyes és távoli helyeken prédikáljunk, azonban arra igen, hogy bárhol is vagyunk, ragyogtassuk fényünket, és az örökkévaló evangélium üzenetét tisztán hangoztassuk. Csak úgy, mint a valdenseknél, a mi munkánknak is elsősorban az otthonunkban kell kezdődni. Ha személyekkel és családokkal dolgozunk, a Szentlélek lehetővé teszi számunka, hogy Isten utolsó hívását hirdessük a világ számára.

Legyen a mi válaszunk minden nap az Úr számára: „Itt vagyok, küldj engem.”

Rosana Barros

feleség, édesanya, író.

Brazília