Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 3. fejezet 1541. nap
A római egyház hatalomra jutása a sötét középkor kezdetét
jelezte. Hatalma növekedésével mélyült a sötétség. Az emberek hite Krisztus, az
igazi fundamentum helyett a római pápa személyére épült. Bűneik bocsánatát és
örök üdvösségüket nem Isten Fiától, hanem a pápától, valamint a pápa által
felhatalmazott papoktól és főpapoktól várták. Azt tanulták, hogy földi
közbenjárójuk a pápa, és hogy a pápa közvetítése nélkül senki sem közeledhet
Istenhez. Azt is mondták, hogy a pápa Istent helyettesíti, és ezért feltétlen
engedelmességgel tartoznak neki. E követelményekkel szembeni engedetlenség elég
ok volt arra, hogy a vétkesek testet és lelkét a legszigorúbb büntetéssel
sújtsák. Így terelték az emberek figyelmét Istenről gyarló, tévedő és kegyetlen
emberekre; sőt mi több, magára a sötétség fejedelmére, aki általuk gyakorolta
hatalmát. A bűnt a szentség köntösébe bújtatták. Amikor a Szentírást
elnémítják, és egyes emberek magukat teszik Isten helyére, akkor a következmény
csak csalás, megtévesztés és eldurvulás lehet. Az emberi törvények és
hagyományok felmagasztalását erkölcsi romlottság követte. Mindig ez a
következménye annak, ha Isten törvényét félredobják.
Veszélyes napok voltak ezek Krisztus egyháza számára.
Kevesen hordozták híven Krisztus zászlaját. Bár az igazság nem maradt
bizonyságtevők nélkül, időnként mégis úgy tűnt, hogy a tévelygés és a babona
diadalmaskodik, és az igaz vallást száműzi a földről. Isten evangéliuma eltűnt
a szem elől, a vallási formák pedig megsokszorozódtak, és az emberekre szigorú
követelmények terhe nehezedett.
Nemcsak arra tanították őket, hogy a pápát tartsák
közbenjárójuknak, hanem arra is, hogy saját cselekedeteikkel jóvá tehetik
bűneiket, hogy hosszú zarándokutakkal, vezeklésekkel, az ereklyék imádásával,
templomok, szentélyek és oltárok felállításával, nagy egyházi adományokkal -
ilyen és hasonló tettekkel kell lecsillapítaniuk Isten haragját, vagy
megszerezniük kegyét; mintha Isten olyan volna, mint az ember, aki
semmiségekkel megharagítható, és ajándékokkal vagy vezekléssel megbékíthető.
A római egyház egyre nagyobb befolyásra tett szert, pedig
az erkölcstelenség még az egyház vezetői között is eluralkodott. A nyolcadik
század vége táján a római katolikusok kezdték azt mondogatni, hogy Róma
püspökei már az egyház első századaiban is birtokolták azt a lelki hatalmat,
amelyet akkor maguknak igényeltek. Szükség volt azonban arra, hogy ennek az
állításnak valamiképpen hitelt szerezzenek. A hazugság atyja szívesen szolgált
indítvánnyal. A szerzetesek hamis ősi iratokat gyártottak. Azelőtt soha nem
hallott zsinati rendeletek kerültek elő, amelyek szerint a pápának a legrégibb
időktől kezdve egyetemes érvényű fő hatalma van. És az igazságot megtagadó
egyház mohón kapott ezeken a csalásokon.'
Mai Bibliai szakasz: 1
Krónikák 16
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Az Úr ládájának
Jeruzsálembe érkezése rendkívül örömteli esemény volt. A király arra kérte a
Lévitákat, hogy különlegesen ünnepélyes énekekkel készüljenek erre a jeles
alkalomra, és hogy ezeket az énekeket a léviták kórusa és zenekara adja elő, és
az egész nép énekeljen velük. A hangszerek egész sora kelt életre csodálatosan
ünnepélyes légkört teremtve.
Magasan képzett zeneművészeket
kértek fel, hogy szenteljék oda önmagukat az Isten tiszteletének és imádatának
szolgálatára a frigyláda előtt. Legfőbb megbízatásuk az volt, hogy vezessék a
népet az Urat dicsőítő imáikban és énekeikben, esedezéseikben és hálaadásukban.
Minden apró részletre
gondosan odafigyeltek ezen a különleges ünnepen. Minden egyes résztvevő kapott
egy-egy kenyeret, húst és kalácsot. Egyszerű étel volt, mégis ízletes és
tápláló.
A Krónikák első könyve
16. fejezetének 8-36. verseiben egy kifejezetten erre az alkalomra íródott
verset olvashatunk, melynek sorai arra hívják a népet, hogy „énekeljenek néki,
mondjanak dicséretet néki, beszéljenek minden csodálatos dolgairól'” (9. vers). A vers úgy írja le Istent,
mint Aki az erős és hatalmas Úr, Aki óvja és védelmezi népét. A vers arra
indítja az istentisztelet résztvevőit, hogy elmélkedjenek Isten jellemén: „Tiszteljétek
az Urat, mert igen jó, mert örökkévaló az Ő irgalmassága” (34. vers).
Az istentisztelet után
a király megáldotta a népet, majd hazatért, hogy családját is megáldja (43.
vers). Ezek a szavak arra emlékeztetnek bennünket, hogy bármilyen fontosak is a
közért vállalt kötelezettségeink, és ha még oly jelenős is a szélesebb
közösségért végzett szolgálatunk, mégis azáltal hitelesebb
istentiszteletünk, ha jobb szülőkké és derék állampolgárokká válunk.
Micsoda kiváltság
lehetett részese lenni egy olyan istentiszteletnek, mint amilyen ez volt! Az
Isten dicsőítő nép örömtől és boldogságtól ragyogó arccal, és Isten iránti
bizalommal telt szívvel tért haza.
Urunk, taníts minket
Téged dicsőíteni, magasztalni szentséged hatalmas voltát!
Jobson Santos
217. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
3. fejezetéhez
(szeptember 29 – október 5.).
A középkor, amit „sötét középkorként” is
ismerünk, szembeötlően a hitehagyás, erkölcsi sötétség és erőteljes vallási
üldözés korszaka volt. Róma püspökének tárgyalásra nem vihető parancsai előtt a
föld királyainak is meg kellett hajolniuk, hiszen nem más, mint „Úr Istenünk, a
Pápa” adta azokat. Keresztények ezrei kényszerültek a föld barlangjaiban
menedéket találni, és még többeket kínoztak, illetve öltek meg. Azonban
semmilyen fenyegetés nem tudta megdönteni ezeknek a buzgó keresztényeknek a
hitét.
„Évszázadokon keresztül tilos volt a Bibliát
terjeszteni.” (51. o.) Hóseás próféciája pontosan teljesült: „Elvész az én
népem, mivelhogy tudomány nélkül való.” (Hóseás 4:6). A keresztény egyház
pusztán névleges vallássá vált. A szörnyű és szembetűnő társadalmi zűrzavar
tévedhetetlenül annak bizonyítéka volt, hogy az emberiség oktalanul megvetette
az „Így szól az Úr”-t.
A múlt figyelmeztetésül szolgál a jövőre. Nagyon
sötét idők fognak még következni, amelyet úgy ír le Dániel 12:1, hogy
„nyomorúságos idő lesz, amilyen nem volt”. Csak azok fognak megállni, akik állhatatosak
és hűségesek, akiknél Isten szava, mint hitük és gyakorlatuk alapja jelen van.
Ha megértjük, mi vár ránk, a kilátásunk pozitív lehet. Közel a
megszabadulásunk, szeretteim! A parancsnokunk hamarosan érkezik, hogy
megszabadítson minket a csalástól és az elnyomástól. Vigyázzunk hát és
imádkozzunk, hogy hűségesnek találtassunk!
Rosana Barros
feleség, édesanya, író.
Brazília
Ámen ,köszönjük . Isten Lelke mindig világosságában vezete népét felhőoszlopban ,mijen jó hogy ismerhetjük és benne bízva Hittell, erejében vele járjunk, mígnem a sötétség sok embert kik nem fogadták ell a mi Úrunkat Közbenjáró nélküll lesznek .
VálaszTörlésÁmen🛐✝🙏
VálaszTörlésA bizonyság ládája, mely Jeruzsálemben került elhelyezésre, Isten örök szövetségére hívja fel a mind a nép mind a mi figyelmünket.
VálaszTörlésI Krón 16/15-16: “Örökké emlékezik szövetségére, ezer nemzedéken át is az adott szavára, amelyet Ábrahámmal kötött, ahogy Izsáknak megesküdött”
Isten nem bontja fel a szövetséget, amelyet kötött, s mindenkor emlékezik arra. Az ezer nemzedéken át történő emlékezés, a 2. parancsolatot idézi elénk.
II Móz 20/6: “De irgalmasan bánok ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretnek engem és megtartják parancsolataimat”
A parancsolat és a szövetség megtartói kedvesek az Úr előtt, ők azok akik irgalmasságot nyernek Istentől.
Isten Ábrahámnak tett ígéretet, vele kötött szövetséget, melyet megújított, s a Sínain Mózesen keresztül az egész népnek is kijelentett. A nép akkor így válaszolt az Isten által kezdeményezett szövetség kötésre:
II Móz 24/3: “Akkor lement Mózes, és elmondta a népnek az ÚR minden igéjét és valamennyi törvényét. Az egész nép pedig ezt felelte egy akarattal: Megtesszük mindazt, amit elrendelt az ÚR”
S most az ígéret szerinti új hazában az Isten jelenlétének helyét jelentő bizonyság ládája előtt Dávid áldozat bemutatással és az Úrvacsora jegyeinek osztásával végzi az Istentiszteletet.
Minden Izráeli férfi és nő részesült Dávid áldásában, és a kenyér és préselt aszúszőlő vételében.
A pusztai vándorlás során az egész nép által megkötött szövetség íme most szintén az egész nép által megerősítésre kerül.
Ahogyan Melkisédek kenyérrel és borral fogadja a csatából érkező Ábrahámot, és áldást ad rá, úgy Dávid is évezrednyi távlatba előre mutató előképpel mutat a Krisztus által kiszolgáltatott Úrvacsorára, melyről Jézus így szól egyik legmélyrehatóbb kijelentésében:
Jn 6/54: “Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.”
A nép a bűnbánat és az áldozat bemutatása után újra kifejezte akaratát az Úr szerint való élet mellett, hogy Isten ígéretében megmaradhasson:
Kánaán földje, a földi otthon ígérete az örök, Mennybéli otthon ígéretét mutatja fel számunkra. A keresztségünk által mi is elfogadjuk Jézust Megváltónknak, és szabadítását élő valóságnak az életünkben. Meghalunk korábbi énünknek és életünknek, hogy a bűn szolgasága helyett, mely a kárhozatra visz, immár az igazság szolgálatába lépjünk, mely az üdvösségre vezet. Isten gyermekeiként a Menny állampolgáraivá leszünk, az új haza, a Krisztus által megígért otthon örökösei már itt ebben a világban.
Jn 14/2: “Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra?”
Ezen az úton járva nekünk is szükségünk van arra, hogy időnként megálljunk, visszatekintsünk, feltárjuk mindazt ami eltávolít Istentől, s hogy megerősítsük a Vele kötött szövetségünket, hogy újra előre tekinthessünk, és megerősödve indulhassunk el esmég Krisztus útján járva.