Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit az Apostolok cselekedetei 4. fejezete bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Apostolok%204&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Apostolok%20cselekedetei%204&version=NT-HU
A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Isten szeretné, ha eljutnánk Hozzá és találkoznánk Vele. A templom kapuján át az emberek Istenhez szerettek volna eljutni. Sokféle ember közeledett a templom kapujához, de nem mindenki talált Hozzá. A meggyógyult sánta ember is bement ezen a kapun, Péter és János is, az írástudók, a farizeusok és a sadduceusok is, viszont pont azok nem találtak rá Istenre, akik önmagukról azt gondolták, hogy Istent szolgálják.
2. Isten nem hagy cserben a nehézségekben. Pétert és Jánost megkérdezték, hogy kinek a nevében és milyen hatalommal teszik azt, amit tesznek. Az addig nagyszájú, de félős Péter bátran és bölcsen válaszolt, mert Isten megsegítette őt. Jézus korábban erre oktatta tanítványait és azt mondta, hogy ha kihallgatják őket, ne aggódjanak, hogy mit mondjanak majd, mert Isten eszükbe juttatja, amit mondaniuk kell. Ezt tapasztalta meg most Péter. Olyan frappáns választ adott, amivel nem tudtak mit kezdeni, csak azt, hogy szabadon engedik őket.
3. Isten az egyetlen megoldás a bűn problémájára. Péter a Biblia egyik legszebb bizonyságtételét mondja el, és a legnagyobb igazságot hozza napvilágra az üdvösséggel kapcsolatosan: „nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.”
4. Ha megismertük Istent, nem tehetjük meg, hogy ne beszéljünk Róla másoknak. Péternek és Jánosnak a hatóságok megtiltják, hogy Istenről beszéljenek, de Péter azt mondja, hogy lehetetlent kérnek tőle. Isten jelleme annyira csodálatos és lenyűgöző, hogy nem tudunk nem beszélni Róla. Ha nem beszélünk Róla, csak azért lehet, mert nem ismertük meg Őt olyannak, amilyen. Péter így nyilatkozik erről: „mert nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk.”
5. Isten bátorságot ad. Bár Péter és János nagyon bátrak voltak, de elfogatásuk és szabadon bocsátásuk után a gyülekezet bátorságért imádkozik. Isten egy természeti jelenséggel alátámasztva hallgatta meg ezt az imájukat úgy, hogy megrendült a hely, ahol voltak és ismét beteltek Szentlélekkel. Mindennek az eredménye az volt, hogy ezután bátran hirdették az Igét.
6. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki a nehézségek közepette is bőséges áldást ad – a tanítványokat elfogják, de beszédükre a hívők száma háromezerről ötezerre növekszik
b. aki feltámasztotta Fiát a halálból, akinek a neve által meggyógyult a sánta
c. aki egyszerű emberekkel is óriási csodákat tud tenni, ha hisznek Benne (Péter és János írástudatlan és iskolázatlan emberek voltak)
d. aki meghallgatja a gyülekezet imáit
e. aki csodákat tesz a Benne hívő gyermekei által
f. akinek az útmutatását követve, nem lesznek szűkölködők
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy ne csak elinduljon Feléd, hanem el is jusson Hozzád. Ne csak átmenjen a gyülekezet ajtaján, hanem ott bent Veled találkozzon, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 73. fejezet
73. fejezet – „NE NYUGTALANKODJÉK A TI SZÍVETEK” (5. rész)
"És az (az igazság Lelke), mikor eljő, megfeddi a világot a bűn, igazság és ítélet tekintetében" (Jn 16:8). Isten szavai prédikálásának semmi haszna nem lesz a Szentlélek folytonos jelenléte és segítsége nélkül. A Lélek az egyetlen hatásos, eredményes tanítója az isteni igazságnak. Csak, amikor az igazság társul a szívünkhöz a Lélek által, csak akkor ébred fel a lelkiismeretünk és alakul át az életünk. Képesek lehetünk arra, hogy Isten beszédét szó szerint közöljük másokkal, hogy jól ismerjük Isten parancsolatait és ígéreteit, de ha a Szentlélek nem teszi otthonossá szívünkben az igazságot, akkor egy lélek sem esik a "kőre", és zúzódik szét" azon (Vö. Lk 20:18). Sem a tudományos képzettség, sem a földi előnyök, bármilyen nagyok legyenek is, nem tudnak senkit a világosság hordozójává tenni Isten Lelkének az együttmunkálkodása nélkül. Az evangélium magjának az elhintése csak úgy eredményes, ha a magot életre kelti a mennyei harmat. Mielőtt megírták az Újtestamentum egyik könyvét, mielőtt elmondtak egy evangéliumi prédikációt Krisztus mennybemenetele után, a Szentlélek már kitöltetett az imádkozó apostolokra. Az után tanúskodtak ellenségeik, hogy: "betöltöttétek Jeruzsálemet tudományotokkal" (Acs 5:28).
Krisztus megígérte egyházának a Szentlélek ajándékát és ez az ígéret reánk is éppen úgy vonatkozik, mint az első tanítványokra. Minden más ígérethez hasonlóan, Krisztus ezt az ígéretet is feltételekhez kötötte. Sokan vannak, akik hisznek az Úr ígéreteiben, és vallást tesznek arról, hogy igénylik azokat. Sokat beszélnek Krisztusról és a Szentlélekről, mégsem nyernek semmi áldást. Nem adják magukat a Szentlélek vezetése és az isteni erők ellenőrzése, uralma alá. Mi nem tudjuk használni a Szentlelket. A Szentlélek kell, hogy használjon bennünket. Isten a Lélek útján munkálkodik népében, "munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből" (Fil 2:13). Sokan azonban nem akarják magukat ennek alávetni. Életük ügyeit maguk intézik. Ezért nem is akarják elfogadni és nem is kapják meg a mennyei ajándékot. Isten csak azoknak adja Szentlelkét, akik alázatosan várakoznak Istenre, akik éberen figyelnek vezetésére és kegyelmi ajándékaira. Ez a hit által igényelt, megígért áldás maga után von minden más áldást is. Krisztus az áldást kegyelmének a gazdagsága szerint adja nekünk. Kész arra, hogy minden lelket megáldjon szükségük és befogadóképességük szerint.
Tanítványaival való beszélgetés közben Krisztus nem tett szomorú célzásokat saját szenvedéseire és halálára. Az utolsó hagyaték számunkra a békesség volt. Azt mondotta nékik: "Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek; nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!" (Jn 14:27).
Mielőtt elhagyták a felsőház szobáját, az Üdvözítő dicséretet énekelt tanítványaival. Nem valami gyászos, szomorú siralmat, hanem egy örvendező húsvéti éneket énekeltek.
"Dicsérjétek az Urat mind, ti népek, dicsőítsétek mind, ti nemzetek!
Mert nagy az ő szeretete irántunk, az ÚR hűsége örökké tart.
Dicsérjétek az Urat!" (Zsolt 117. új ford.)
E himnusz eléneklése után kimentek a házból. Zsúfolt utcákon keresztül törtek maguknak utat a város kapujáig, amelyen át mentek ki az Olajfák hegyére. Lassan haladtak előre. Mindegyikük mélyen elmerült gondolataiban. Mikor az Olajfák hegyére érkeztek, Jézus mély szomorúsággal szólt hozzájuk: "Mindnyájan ezen az éjszakán megbotránkoztok énbennem. Mert meg van írva: Megverem a pásztort és elszélednek a nyájnak a juhai" (Mt 26:31). A tanítványok szomorúan és elképedve hallgatták Jézus szavait. Arra gondoltak, hogy amikor Krisztus a kapernaumi zsinagógában úgy beszélt Magáról, mint az élet kenyeréről, akkor sokan megbotránkoztak és elfordultak Tőle. A tizenkettő azonban akkor és ott nem bizonyult hűtlennek. Péter a többiek nevében is beszélve kinyilvánította Jézus iránti hűségét. Azután az Üdvözítő azt mondta: "Nem én választottalak-é ki titeket; a tizenkettőt? és egy közületek ördög" (Jn 6:70). A felház szobájában Jézus azt mondta, hogy egy a tizenkettő közül elárulja őt, és hogy Péter is megtagadja őt. Mindnyájan szívükbe zárták Jézus szavait.
Péter hevesen tiltakozott: "Ha mindnyájan megbotránkoznak is, de én nem" (Mk 14:29). Péter a felház szobájában is kijelentette: "Az életemet adom éretted!" (Jn 13:37). Jézus azonnal figyelmeztette Pétert arra, hogy még azon az éjszakán megtagadja majd Üdvözítőjét. Krisztus megismételte figyelmeztetését: "Bizony mondom néked, hogy ma, ezen az éjszakán, mielőtt a kakas kétszer szólana, háromszor tagadsz meg engem." Péter azonban továbbra is "annál inkább erősíti vala: Ha veled együtt kell is meghalnom, semmiképpen meg nem tagadlak téged. Hasonlóképpen szólnak vala a többiek is" (Mk 14:30-31). Önbizalmukban határozottan visszautasították Jézus megismételt kijelentéseit, pedig Ő jól tudta, hogy mi fog történni. A tanítványok felkészületlenek voltak a próbára. Csak akkor értették meg és ismerték el saját gyengeségüket, mikor a kísértés meglepte és legyőzte őket.
Mikor Péter azt mondta, hogy követné Urát még a börtönbe és a halálba is, akkor azt úgy is értette. Kijelentésének minden egyes szavát komolyan gondolta, de nem ismerte eléggé önmagát. Szívében elrejtve bűnös elemek is voltak, amelyeket a körülmények felélesztettek. Ezek a bűnök örök kárhozatba vitték volna, ha Krisztus nem ébreszti veszedelme tudatára. Az Üdvözítő meglátta Péterben azt az önszeretetet és az önmagában való bízást, amely még Krisztus iránt érzett szeretetét is felülmúlta. Sok gyengeség, le nem győzött bűn, lelki nemtörődömség, meg nem szentelt vérmérséklet, gondatlanság az erős kísértésekkel szemben, lett nyilvánvalóvá életében. Krisztus ünnepélyes figyelmeztetése arra szólította fel Pétert, hogy vizsgálja meg a szívét. Péternek kevésbé kellett bíznia önmagában, és mélyebben kellett hinnie Krisztusban. Ha alázatosan elfogadta volna Krisztus figyelmeztetését, akkor folyamodhatott volna a nyáj Pásztorához, hogy tartsa meg őt, az Ő juhát. Mikor a Galileai tengeren süllyedőfélben volt, akkor így kiáltott fel: "Uram, tarts meg engem!" (Mt 14:30). Akkor Krisztus megragadta Péter kinyújtott kezét. Ha most is így kiáltott volna Jézushoz: Uram, ments meg engem önmagamtól, akkor Krisztus minden bizonnyal meg is tartotta volna. Péter azonban úgy érezte, hogy Jézus nem bízott benne, és ez nagyon fájt neki. Péter megbotránkozott, sértődött ember lett, és ezért még inkább megmaradt önbizalmában.
Jézus teljes együttérzéssel tekint tanítványaira. Nem tudja megmenteni őket a megpróbáltatásoktól, de nem hagyja őket vigasztalás nélkül. Biztosítja őket arról, hogy széttépi a halál kötelékeit, és hogy az irántuk való szeretete sohasem szűnik meg. "Föltámadásom után - mondj a nekik - előttetek megyek majd Galileába" (Mt 26:32). Mielőtt megtagadnák Jézust, már megkapták tőle bűnbocsánatuk ígéretét, biztosítékát. Halála feltámadása után már egészen bizonyosan tudták, hogy Jézus megbocsátott nekik, és hogy értékesek voltak szívének.
Jézus és tanítványai a Gecsemáné kertbe vezető úton haladtak, amely az Olajfák hegyének lábánál terült el. Ez egy magányos, nyugalmas hely volt, melyet Jézus gyakran felkeresett, hogy ott imádkozzon. Az Üdvözítő megmagyarázta tanítványainak a világhoz való küldetésének lényegét, az Ő személyéhez fűződő lelki kapcsolatukat, amelyet fenn kell tartaniuk. Tanítását példázattal szemléltette. A hold ezüstös fényében feltűnt egy szőlőtőke, amely tele volt szőlővesszővel. Az Üdvözítő erre a szőlőtőre irányította tanítványai figyelmét:
