2024. október 17., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 17 - CSÜTÖRTÖK - János evangéliuma 11

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit János evangéliuma 11. fejezete bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%A1nos%2011&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%A1nos%2011&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Istennek vannak barátai. Az Ószövetségben is vannak olyan emberek, akikről a Biblia azt mondja, hogy Isten barátai voltak. Az Újszövetségben Lázár Jézus egyik barátja volt. Ez a barátság mindenki számára egyértelmű volt. Olyan szívet melengető az ahogyan Jézusnak üzennek és azt mondják, hogy akit szeretsz, beteg. Jézus barátsága nem korlátozódik csak egyes emberekre. Mivel Jézus Isten, tud úgy barátkozni egyszerre több emberel is, és olyan figyelmet biztosítani irányukba, mintha csak egyedül lennének Jézusnak. A tanítványoknak Jézus azt mondja, hogy „ti az én barátaim vagytok.” De ugyanezt mondja nekünk is ma.                   

2.    Isten felébreszti barátait.  Jézus Betániában felébresztette a halálból a barátját, Lázárt, és azt ígéri, hogy egyszer a többi batátai is meg fogják hallani az Ő hangját, és kijönnek sírjaikból. Nemsokára elérkezik ez az idő a világ történelmében, amelyet annyira várunk.  

3.    Isten megadja Fiának, amit Tőle kér. Márta enyhe szemrehányást tesz Jézusnak, hogy ha ott lett volna, meggyógyíthatta volna Lázárt, de most már késő. Úgy tűnik, hogy Márta hitt Jézus gyógyító hatalmában, de nem hitt teljesen feltámasztó hatalmában. Azt mondja, hogy „ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten.” Ezek szerint szíve mélyén hitte, hogy Jézus még itt is tehet valamit. Jézus megjutalmazta ezt a kis pislákoló hitet és azt mondta, hogy „feltámad a testvéred.”        

4.    Isten tud sírni. Jézus sírt Betániában, mert látta a bűn következményét, a halált, amikor elragadja az embert a szeretteitől. Bár tudta, hogy fel fogja támasztani Lázárt, de nem lehet ott minden ember halálánál, és nem támaszthat fel mindenkit, nem vigasztalhat meg minden gyászolót úgy, ahogyan Máriát és Mártát megvigasztalta, hogy visszaadja szerettüket.  Ezt látta lelki szemével és azt is, hogy a csoda ellenére mennyien félreértik Őt, és mennyien maradnak távol Tőle. Mennyien lesznek azok, akiket az utolsó feltámadásban sem tud majd visszaadni szeretteinek.

5.    Istent nem tudja visszatartani semmi sem. Jézust nem tudta visszatartani abban, hogy csodát tegyen, a zsidók fenyegetése, hogy megölik, a sír száján levő kő, a négy napos halott szaga, a családtagok gyenge hite, a farizeusok ármánykodása. Amikor Jézus bekiáltott a sírba, a halott kijött.                

6.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki kimutatta szeretetét emberek iránt és elfogadta az iránta tanúsított szeretetet

b.    aki kész hosszú utat megtenni barátaiért

c.    aki ajándékaival igazi örömet akar szerezni szeretteinek

d.    aki a legjobb vigasztaló

e.    aki örök életet ad annak, aki Benne hisz

f.      aki szeret és tud csodákat tenni, kicsiket és nagyokat is

g.    aki inkább meghal a népért, minthogy a nép elvesszen

h.    aki összegyűjti szétszóratott gyermekeit

Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy akarjon a Te barátod lenni és értékelje a Te igaz barátságodat, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 70-71 fejezet

71. fejezet – „A SZOLGÁK SZOLGÁJA” (3. rész)

Krisztus ünnepélyesen azt felelte Péternek: "Ha meg nem moslak téged, semmi közöd nincs énhozzám" (Jn 13:8). Az a szolgálat, amelyet Péter nem akart elfogadni Krisztustól, egy magasabbrendű megtisztításnak volt a jelképe. Krisztus azért jött el, hogy szívünket megmossa a bűn mocskától. Azzal, hogy Péter nem akarta megengedni Krisztusnak, hogy megmossa az ő lábait, szívének megtisztítása ellen tiltakozott, amit a lábmosás jelképezett. Péter valójában magát az Urat vetette el. A Mester számára nem megalázó az, ha megengedjük neki, hogy megtisztításunkért munkálkodjék. Az a legigazibb alázat, mikor hálás szívvel elfogadjuk mindazt a gondoskodást, amit Isten érettünk tett, és mi is komolyan szolgálunk Krisztusért.

Krisztusnak ezekre a szavaira: "Ha meg nem moslak téged, semmi közöd énhozzám" (Jn 13:8), Péter feladta büszkeségét és önfejűségét. Nem tudta elhordozni azt a gondolatot, hogy elkülönüljön Krisztustól. Ez a lelki halált jelentette volna számára. "Uram, ne csak a lábaimat, hanem kezeimet és, fejemet is" - mondta Jézusnak. "Monda néki Jézus: Aki megfürdött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta" (Jn 13:9-10).

Ezek a szavak többet jelentenek a testi tisztaságnál. Krisztus még mindig egy magasabbrendű megtisztításról beszél, amint azt az alábbiak szemléltetik. Az, aki a fürdőből érkezett, tiszta volt, de lábaik a sarukban hamarosan porosak lettek, és ismét meg kellett azokat mosni. Így Péter és tanítványtársai megmosakodtak abban a nagy forrásban, amely feltárult előttük bűneik és tisztátalanságaik lemosására. Krisztus a magáénak ismerte el őket. A kísértés azonban gonoszságba vezette őket és ezért még mindig szükségük volt Krisztus megtisztító kegyelmére. Mikor Jézus körülkötötte magát egy kendővel, hogy lemossa a port a lábukról, akkor ezzel a cselekedetével az elidegenedést, a féltékenységet, és a gőgöt kívánta lemosni a szívükről. Ez sokkal több következménnyel járt együtt, mint poros lábuk lemosása. Azzal a lelkülettel, amellyel akkor és ott rendelkeztek, még egyikük sem készült fel a Krisztussal való közösségre. Amíg nem jutottak el Krisztus segítségével az alázatosság és a szeretet állapotába, addig valójában még nem készültek fel arra, hogy részt vegyenek a húsvéti vacsorán, vagy hogy részesüljenek ebben az emlékszolgálatban, amelyet Krisztus éppen meg akart alapítani. Szívüknek meg kellett tisztulnia. A büszkeség, a haszonlesés egyenetlenkedést és gyűlöletet alkot, Jézus azonban mindezt lemosta róluk, mivel megmosta a lábukat. Ez érzéseik változását idézte elő. Jézus, mikor rájuk tekintett, már azt mondhatta nékik: "Ti is tiszták vagytok" (Jn 13:10). Most már egy szívvel és szeretettel voltak egymás iránt. Alázatosakká és taníthatókká váltak. Júdást kivéve mindegyikük hajlamos volt arra, hogy egy másiknak adja át a magasabbrendű helyet. Most már szelíd és hálás szívvel el tudták fogadni Krisztus szavait.

Péterhez és tanítványtársaihoz hasonlóan mi is megmosódtunk Krisztus vérében. A gonosszal való kapcsolatunk, érintkezésünk útján azonban szívünk tisztasága gyakran beszennyeződik. Krisztushoz kell mennünk és Tőle kell kérnünk az ő megtisztító kegyelmét. Péter húzódott attól, hogy bepiszkolódott lábait Urának és Mesterének a kezeivel érintkezésbe hozza. Milyen gyakran hozzuk mi is bűnös megfertőzött szívünket érintkezésbe Krisztus szívével! Krisztus számára milyen fájdalmas lehet gonosz természetünk, kívánságunk és büszkeségünk! Mégis minden gyengeségünket és beszennyezettségünket Krisztushoz kell vinnünk. Igen, egyedül Krisztus tud bennünket tisztává mosni. Nem vagyunk addig alkalmasak és felkészültek a Krisztussal való közösségre, míg meg nem tisztultunk az ő segítő ereje által.

Jézus azt mondotta tanítványainak: "Ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan" (Jn 13:10). Jézus megmosta Júdás lábait is, de Júdás ugyanakkor nem engedte át neki a szívét. Júdás szíve nem tisztult meg, mert nem rendelte alá magát Krisztusnak.

Miután Krisztus megmosta tanítványai lábait, felöltötte felsőruháit, ismét leült közéjük, és így szólt: "Értitek-e, hogy mit cselekedtem veletek? Ti engem így hívtok: Mester és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok. Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábait. Mert példát adtam néktek, hogy amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek. Bizony, bizony mondom néktek: A szolga nem nagyobb az ő Uránál; sem a követ nem nagyobb annál, aki azt küldte" (Jn 13:12-16).

Krisztus szerette volna megértetni tanítványaival, hogy ámbár megmosta a lábukat, de ez a legkisebb mértékben sem vont le semmit az ő méltóságából. "Ti engem így hívtok: Mester és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok. " Mivel pedig ez így van, Krisztus végtelenül nagy jelentőséget tulajdonít a szolgálatnak. Senki sem volt annyira felmagasztalt, mint Krisztus és mégis lehajolt, hogy teljesítse a legmegalázóbb kötelességet, szolgálatot. Azért, hogy minket, az ő népét félre ne vezessen az önzésünk, amely újjá nem született természetes szívünkben lakozik, és amelyet állandóan erősít önmagunk szolgálata, Krisztus maga állította elénk az alázatosság példáját. Krisztus nem akarta ezt a fontos dolgot emberek felelősségére bízni. Olyan sok és nagy kihatással és következménnyel volt ez a kérdés számára, hogy ő maga, aki egyenlő volt Istennel, tanítványai szolgájaként járt el. Miközben tanítványai a legmagasabbrendű helyért versengtek, Krisztus, aki előtt minden térdnek meg kell hajolni, és egyszer meg is hajol majd minden térd; akinek a szolgálatát a dicsőség angyalai megtiszteltetésnek tekintették, lehajolt, hogy megmossa azoknak a lábait, akik Uruknak mondották őt. Krisztus még elárulója lábait is megmosta.

1 megjegyzés: