Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit Lukács evangéliuma 19 bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%2019&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%2019&version=NT-HU
A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Isten ismeri azokat is, akik nem ismerik Őt. Zákeus azért mászott fel a fára, mert kíváncsi volt arra, hogy ki ez a Jézus. Tehát nem ismerte Őt. Jézus viszont nevén szólította, mert fontos volt számára. Sok ember nem ismeri Istent, Isten viszont ismeri őket, mert fontosak a számára és meg akarja menteni őket. Zákeust is meg akarta menteni és meg is mentette, mert a történet ezekkel a szavakkal zárul: „Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet."
2. Isten közelsége átformál. Amikor Jézus közel került Zákeushoz, Zákeus megváltozott. Korábban semmi sem tudta őt visszatartani abban, hogy harácsoljon és embereket becsapjon, most pedig semmi sem tudja visszatartani abban, hogy kárpótolja azokat, akiket megkárosított és abban, hogy a szegényeken segítsen.
3. Isten uralmat ad azoknak, akik engedik, hogy uralkodjon fölöttük. Azok, akik kamatoztatták gírájukat, uralmat kaptak arra, hogy gazdájuk új országában bizonyos mennyiségű városon uralkodjanak. Akik nem kamatoztatták gírájukat és kifejezték, hogy nem akarják, hogy felettük uralkodjon, azok mindent elveszítettek. A kérdés az, hogy mi megengedjük-e Istennek, hogy uralkodjon fölöttünk? Ha igen, akkor Vele együtt fogunk ülni az Ő királyiszékében, ha nem, akkor mindent elveszítünk, beleértve az örök életet is.
4. Isten csodáin ámulni lehet. Jézus megkérte a tanítványokat, hogy menjenek be a faluba és hozzanak el egy szamárcsikót. Jézus megmondta, hogy hol lesz a szamár, mit fognak mondani a gazdái, és azt is, hogy végül odaadják nekik a szamarat. A továbbiakban azt olvastuk, hogy az emberek dicsőíteni kezdték Őt a csodákért, amelyeket láttak. Korábban a tanítványok nem ismerték fel Jézusban a Messiást, most ezen csoda után úgy viselkednek, mint akik meg vannak győződve arról, hogy Jézus a Messiás.
5. Isten szomorú azok miatt, akik elveszítik üdvösségüket. Jézus sírt Jeruzsálem fölött. Szomorú volt, hogy nem ismerték fel azt, ami javukra lett volna. Szomorú volt, mert látta, hogy milyen borzasztó következménye lesz annak a városra nézve, de az egyénekre nézve is, hogy visszautasítják azt a Valakit, Aki a megváltást hozta el számukra.
6. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki észreveszi a kicsi embereket is
b. aki be akar jönni a házunkba és a szívünkbe is
c. aki nem kerüli el a bűnös emberek házát
d. aki országot alapít és keresi ennek az új országnak az állampolgárait
e. aki méltó minden ember dicséretére
f. aki nem szeretne bennünket szenvedni látni
g. aki azt szeretné, ha háza a Vele való találkozás helye lenne, nem pedig a szentségtelen üzérkedés helye
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy a Te közelséged átformálja őt is a te képedre és hasonlatosságodra, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 66-67 fejezet
66. fejezet – KÜZDELEM (3. rész)
A Tízparancsolat első négy parancsa ebben az egyetlen hatalmas előírásban foglalható össze: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből" (Mt 22: 37; 5Móz 6: 5). Az utolsó hat a másikban összegezhető: "Szeresd felebarátodat, mint magadat" (Mt 22:39; 3Móz 19:18). Mindkét parancsolat a szeretet alapelvének kifejezése. Nem lehet az elsőt megtartani és a másodikat megszegni, sem a másodikat megtartani és közben az elsőt megszegni. Ha Isten elfoglalja jogos helyét a szív trónusán, felebarátunk is az őt megillető helyre kerül. Úgy fogjuk szeretni, mint önmagunkat. Csak ha Istent mindenek fölött szeretjük, akkor szerethetjük felebarátunkat elfogultság nélkül.
Mivel az összes parancsolat összefoglalható az Isten és ember iránti szeretetben, ebből következik, hogy ennek az alapelvnek az áthágása nélkül egyetlen parancsolat sem szeghető meg. Ezáltal Krisztus arra tanította hallgatóit, hogy Isten törvénye nem megannyi különféle parancsolatból áll, melyek közül egyesek nagyjelentőségűek, mások viszont kevésbé fontosak, és büntetlenül mellőzhetőek. Urunk isteni egységben mutatja be az első négy és az utolsó hat parancsolatot, s arra tanít, hogy az Isten iránti szeretet az összes parancsolatával szembeni engedelmességben nyilvánul meg.
Az írástudó, aki megkérdezte Jézust, sokat olvasta a törvényt, és megdöbbent e szavakon. Nem várta volna, hogy Jézus ilyen mélyen és alaposan ismeri az Írásokat. Látóköre tágult a szent parancsolatok alatt rejlő elvek tekintetében. Az összegyűlt papok és vezetők előtt őszintén bevallotta, hogy Krisztus helyesen értelmezi a törvényt. Ezt mondta:
,Jól van, Mester, igazán mondád, hogy egy Isten van, és nincsen kívüle más. És szeretni őt teles szívből, tel és elméből, teles lélekből és teles erőből, és szeretni embernek felebarátját, mint önmagát, többet ér minden égőáldozatnál és véres áldozatnál" (Mk 12:32-33).
Krisztus válaszának bölcsessége meggyőzte az írástudót. Tudta, hogy a zsidó vallás inkább a külső ceremóniákból áll, mint a belső kegyességből. Volt némi fogalma a puszta ceremoniális áldozatok, és a bűnért való engesztelés céljából hit nélkül történő vérontás értelmetlenségéről. Az Isten iránti szeretet és engedelmesség, az emberek iránti önzetlen megbecsülés ezeknél a rítusoknál értékesebbnek tűnt szemében. Ennek a férfinak a készsége, amivel elismerte Krisztus gondolkodásmódjának helyességét, határozott és azonnali válasza a nép előtt merőben más lelkületet igazolt, mint a papoké és a főembereké. Jézus szíve megindult ennek az őszinte írástudónak a láttán, aki merte vállalni a papok rosszallását és a főemberek fenyegetését: elmondta szívének meggyőződését. "Jézus pedig látván, hogy bölcsen felelt vala, monda néki: Nem messze vagy az Isten országától" (Mk 12:34).
Az írástudó közel volt Isten országához, mert felismerte, hogy az igazság tettei kedvesebbek Istennek, mint az égőáldozatok és felajánlások. Fel kellett azonban ismernie Krisztus isteni jellemét, hogy hit által erőt nyerjen, és igazságot cselekedjen. A rituális szolgálat értéktelen, ha nincs kapcsolatban Krisztussal élő hit által. Még az erkölcsi törvény is elveszti célját, ha nem a Megváltóval összefüggésben értelmezik. Krisztus ismételten megmutatta, hogy Atyjának törvénye mélyebb pusztán irányadó parancsoknál. A törvényben ugyanaz az elv testesül meg, ami az evangéliumban is megnyilatkozik. A törvény rámutat az ember kötelességére, megmutatja bűneit. Krisztusra kell tekintenie megbocsátásért, erőért, hogy tehesse, amit a törvény magában foglal.
A farizeusok közel húzódtak Jézushoz, amikor az írástudó kérdésére válaszolt. Ekkor Ő megfordult, és számukra tett föl egy kérdést: "Miképpen vélekedtek ti a Krisztus felől? Kinek a fia?" (Mt 22: 42). Ez a kérdés a Messiásra vonatkozó hitük próbája volt: vajon egyszerű embernek vagy Isten Fiának tekintik-e Őt. Kórusban hangzott a válasz: "A Dávidé" (Mt 22:42). Ezt a címet adta a prófécia a Messiásnak. Amikor Jézus hatalmas csodáival nyilvánította ki istenségét, amikor betegeket gyógyított, halottakat támasztott fel, az emberek kérdezgették maguk között: "Nem ez-é a Dávidnak ama Fia?" (Mt 12:23). A kananeus asszony, a vak Bartimeus és sokan mások így kiáltottak hozzá segítségért: " Uram, Dávidnak fia, könyörülj rajtam!" (Mt 15:22). Jeruzsálemi bevonulásakor üdvrivalgásokkal köszöntötték: "Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, aki jő az Úrnak nevében!" (Mt 21:9). Azon a napon a kisgyermekek a templomban visszhangozták, örömmel tulajdonították Neki e nevet. Sokan azonban, akik Jézust Dávid Fiának hívták, nem ismerték el istenségét. Nem értették meg, hogy Dávid Fia egyúttal Isten Fia is.
Jézus válaszolt arra az állításra, hogy a Krisztus Dávid Fia: "Miképpen hívja tehát őt Dávid lélekben Urának, ezt mondván: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől, míglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul. Ha tehát Dávid Urának hívja őt, mi módon fia? És senki egy szót sem felelhet vala néki; sem pedig nem meri vala őt e naptól fogva többé senki megkérdezni" (Mt 22:43-46; Zsolt 110:1).
Ámen 🛐🙏🏻
VálaszTörlés