2024. október 6., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 6 - VASÁRNAP - Lukács evangéliuma 24

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Lukács evangéliuma 24 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%2024&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%2024&version=NT-HU

A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.    Isten új reggelt hozott világunknak. A feltámadás reggelén új nap virradt világunkra. A világ már nem az volt, mint előtte. Az ember megváltásának ára le lett fizetve, Sátán vereséget szenvedett, az út nyitva áll mindazoknak, akik szabadulni szeretnének bűneikből. Ezt a folyamatot senki se fordíthatja vissza, senki se állíthatja le. Nyílegyenest halad a végső cél felé, amikor Isten megsemmisíti a bűn világát és felállítja országát.                      

2.    Isten tudósít a helyzetről.  Eddig a megváltás megvalósítása volt a fókuszban, a feltámadás reggelén pedig az, hogy minél többen tudomást szerezzenek róla és meggyőződjenek a hír valódiságáról. A megváltás megvalósításához hasonlóan a tudósitás is pontosan Isten terve szerint történik. Ennek a tervnek a perecíz megvalósításáról olvasunk ebben a fejezetben.          

3.    Isten terve teljesen lenyűgözi az embert. A próféták előre megjövendölték, mindazt, ami a Messiással történni fog, de az emberek nagyrésze félreértelmezte azt. A félreértelmezett igazság nem is annyira izgalmas, de amikor Jézus helyesen mutatta be a próféciák értelmezését, a tanítványok szíve gerjedezett. Ha igazán megértjük Isten Igéjét, mindenféle emberi okoskodás és félremagyarázás nélkül, az teljesen lenyűgöz bennünket. Az, hogy olyan kevés hatást gyakorol ránk a Biblia, csak azért van, mert az emberi értelmezés és hagyományok sara teljesen eltakarta az Ige szépségét és ragyogását.         

4.    Isten erőt ígér. A tanítványok már majdnem teljesen tudatában vannak küldetésüknek és talán már készen is állnak arra, hogy elinduljanak, de Jézus figyelmezteti őket arra, hogy az emberi erejük, az emberi bölcsességük kevés ahhoz a nagy munkához, amit végezniük kell. Isten erejére, a Szentlélek bölcsességére és vezetésére van szükségük, amit kész megadni, de nekik be kell várni az ígéret beteljesedését.   

5.    Isten csodái boldogságot eredményeznek. Talán a tanítványok soha nem voltak boldogabbak, mint mikor felismerték a feltámadt Jézust. Lukács így zárja röviden evangéliumát, majd folytatja a történetet az Apostolok cselekedeteiben: „Ekkor leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe.” Az a vallás, amely nem okoz örömet és boldogságot követőinek, nem Istentől van, hanem az ördögtől.         

6.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki elhengeríti a követ, nemcsak Jézus sírjának bejáratától, hanem a mindennapi és keresztény életünkben is

b.    akit nem a halottak között kell keresnünk

c.    aki kész eltávolítani szemünk elől a leplet, hogy a valóságot megláthassuk

d.    aki békességet hoz, amikor közöttünk van

e.    aki segít kételyeink kezelésében

f.      aki mindenkit bűnbocsánatban szeretne részesíteni

g.    aki méltó imádatunkra és hódolatunkra

Ima éretted: Istenem, kérlek, támadj fel az olvasó szívében is, és adjad, hogy ez egy határvonal legyen az életében, amely után minden megváltozik, és minden a helyére kerül, Jézus nevében, Ámen

Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 68-69 fejezet

68. fejezet – A KÜLSŐ UDVARBAN (1. rész)

János 12:20-42.

"Néhány görög is vala azok között, akik felmenének, hogy imádkozzanak az ünnepen; ezek azért a galileai Bethsaidából való Filephez menének, és kérék őt, mondván: Uram, látni akarjuk Jézust. Megy vala Filep és szóla Andrásnak, és viszont András és Filep szóla Jézusnak" (Jn 12:20-22).

Ebben az időben úgy tűnt, hogy Krisztus munkáját keserves kudarc kíséri. Győzött a papokkal és farizeusokkal vívott küzdelemben, de nyilvánvaló volt, hogy sohasem fogják Messiásnak elfogadni. Megtörtént a végső szétválás. Tanítványai számára az ügy reménytelennek tűnt. Krisztus azonban közeledett munkája bevégzéséhez. A nagy esemény, mely nemcsak a zsidó nemzetet, hanem az egész világot is érinti, hamarosan bekövetkezik. Amikor Krisztus hallotta a sóvárgó kérést: "Látni akarjuk a Jézust" (Jn 12:21), melyet visszhangzott az egész éhező világ kiáltása, ábrázata felderült és így szólt: "Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az embernek fia" (Jn 12:23). A görögök kérésében meglátta nagy áldozata eredményét, aratását.

Amikor egykor a napkeleti bölcsek eljöttek, hogy megtalálják Krisztust, földi élete kezdetén, úgy jöttek most élete végén ezek az emberek Nyugatról. Krisztus születésekor a zsidók olyannyira elfoglaltak voltak saját nagyravágyó terveikkel, hogy nem vettek tudomást jöveteléről. A mágusok pogány földről jöttek a bölcsőhöz ajándékaikkal, hogy imádják a Megváltót. Ugyanígy ezek a görögök a nemzeteket, törzseket, a világ népeit képviselték, mikor eljöttek, hogy lássák Jézust. Ugyanígy minden kor és minden föld népeit vonzani fogja a Megváltó keresztje. Így "sokan eljőnek napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában" (Mt 8:11).

A görögök hallottak Krisztus győzedelmes jeruzsálemi bevonulásáról. Egyesek feltételezték - elterjedt a hír -, hogy miután kiűzte a papokat és vezetőket a templomból, Dávid trónjára lép, és uralkodik, mint Izrael királya. A görögök szerették volna tudni az igazat küldetését illetően. "Látni akarjuk a Jézust" - mondták. Vágyuk teljesült. Ő a templomnak abban a részében volt, ahová csak zsidók léphettek be, de kiment a görögökhöz a külső udvarba, és személyes beszélgetést folytatott velük.

Eljött Krisztus megdicsőülésének órája. Ott állt a kereszt árnyékában, és a görögök érdeklődése megmutatta Neki, hogy az áldozat, melyet hozni készül, sok férfit és nőt vonz majd Istenhez. Tudta, hogy a görögök hamarosan olyan helyzetben látják majd Őt, amilyenről nem is álmodtak. Látják, amint Barabbás, a rabló és gyilkos mellé állítják, akit a választás alapján szabadon engednek Isten Fia helyett. Hallják, amint a papoktól és főemberektől befolyásolt nép dönt. S a kérdésre: "Mit cselekedjem hát Jézussal, akit Krisztusnak hívnak?" - ezt a választ adják: - "Feszíttessék meg!" (Mt 27:22). Az emberek bűneiért így szerzett engesztelés révén - Krisztus tudta - országa létrejön, s kiterjed az egész világra. Helyreállítóként fog munkálkodni, s Lelke győzedelmeskedik. Egy pillanatra a jövőbe tekintett, s hallotta a hangokat, melyek a föld minden részén hirdetik: "Ímé az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit" (Jn 1:29). Ezekben az idegenekben a nagy aratás zsengéjét látta, amikor leomlanak a zsidók és pogányok közti válaszfalak, s minden nemzet, nyelv és nép meghallja az üdvösség üzenetét. Ennek az előrevetítése, a reménység beteljesedése fejeződik ki a szavakban: "Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az embernek Fia" (Jn 12:23). Azonban magát az utat, melyen ennek a megdicsőítésnek végbe kell mennie, Krisztus sohasem tévesztette szem elől. A pogányok begyűjtésének az Ő közelgő halála után kellett bekövetkeznie. A világ csakis halála által menekülhet meg. Mint a gabonamagnak, az ember Fiának is úgy kellett a földbe vettetnie és meghalnia, eltemettetnie szem elől, azonban újra élni fog.

Krisztus a természet dolgainak képével ismertette a jövőjét, hogy a tanítványok megértsék. Küldetésének igazi célját halálával éri el. "Bizony, bizony mondom néktek: - így szólt - Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem" (Jn 12:24). Ha a gabonamag a földbe hull és elhal, kikel és gyümölcsöt terem. Így Krisztus halála is gyümölcsöt fog hozni Isten országa számára. A növényvilág törvényével összhangban halálának eredménye lehetett az élet.

A föld művelői mindig szemtanúi ennek a példázatnak. Az ember évről évre úgy biztosítja gabonaszükségletét, hogy látszólag elszórja a legjobb részét. Egy időre a barázda alá kell rejteni, hogy az Úr felügyelje. Azután megjelenik a levél, majd a kalász és végül a mag a kalászban. Ez a fejlődés azonban nem mehet végbe, ha a magot nem takarják el szem elől, nem rejtik el, és látszatra el nem veszítik.

A földbe temetett mag gyümölcsöt terem, s azt azután ismét elvetik. Így sokszorozódik meg a termés. Hasonlóképpen Krisztus halála a Kálvária keresztjén gyümölcsöt fog hozni az örök életre. Az ezen az áldozaton való elmélkedés lesz a dicsősége azoknak, akik annak gyümölcseként örökké élni fognak.

A saját életét megtartó gabonamag nem teremhet gyümölcsöt. Maga marad. Krisztus, ha úgy dönt, megmenthette volna magát a haláltól. Ha azonban ezt teszi, egyedül maradt volna. Egyetlen gyermeket sem vihetett volna Istenhez. Csak életének letevésével adhatott életet az emberiségnek. Csak azzal, hogy a földbe hullott és meghalt, válhatott a magjává annak a roppant aratásnak - a nagy sokaságnak -, mely minden nemzetből, ágazatból, nyelvből és népből Isten üdvözültjeit alkotja.    

1 megjegyzés: