Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit János evangéliuma 9. fejezete bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%A1nos%209&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%A1nos%209&version=NT-HU
A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Isten szeretné tisztázni a félreértéseket, főleg az Ő jellemével kapcsolatosakat. A születésétől fogva vak ember története sok kérdést felvetett az emberekben Istennel kapcsolatosan. Az akkori kor emberei, azon az állásponton voltak, hogy a betegség és a szenvedés Isten büntetése az emberek bűnei miatt. Minden szenvedést és betegséget Isten nyakába varrtak, és egy kegyetlen megtorlóként mutatták be, aki szenvedésekkel és betegségekkel gyötri és bünteti az embereket. Isten nem veri a bűnösöket, hanem együtt szenved a szenvedőkkel. Szívét megérinti minden szomorúság, szenvedés és bánat. És szeretné, ha tudnánk, hogy nem Ő a szenvedéseink forrása, de mások szenvedéseié sem.
2. Isten azt szeretné, hogy lássunk. A vak ember sok tekintetben jobban látott, mint a fizikálisan látó farizeusok, akik annyira elvakultak voltak, hogy nem vették észre a teljesen nyilvánvaló dolgokat sem. Az ember képes arra, hogy előfeltételezései és elméletei annyira elvakítsák, hogy ne lássák meg Isten terveit és cselekedeteit. A meggyógyult vak meglátta Jézusban az Emberfiát, leborult előtte és imádta Őt. Ezzel mindent megnyert, az örök életet is, a farizeusok pedig mindent elveszítettek. Mert az az örök élet, hogy megismerjük az egyedül igaz Istent és Fiát Jézus Krisztust. A meggyógyult vaknak ez sikerült.
3. Aki Istennel találkozik a kinézete is megváltozik. A meggyógyult vak embert nem ismerték fel az „ismerősei” és a szomszédai sem, annyira megváltozott a Jézussal való találkozás és Jézus érintése kapcsán. Jézus találkozni akar veled is, és meg akar érinteni gyógyító kezével. Elgondolkoztál-e már azon, hogy milyen leszel, ha ez igazán megtörténik?
4. Isten most is tud teremteni. A vak ember meggyógyítása ezt támasztja alá. Az a Valaki, aki egykor a sárból megteremtette az embert, most megteremti egy ember látását. Aki egykor azt mondta, hogy legyen világosság, most visszaadja egy ember szeme világát. És amikor lelki sötétségben botorkálunk, ismét azt mondja, hogy legyen világosság, és mi is tisztán fogunk látni, mint a meggyógyult vak.
5. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki észreveszi a szenvedőt és szükségben levőt
b. aki nem érdemeink szerint bánik velünk, hanem kegyelme és szeretete szerint
c. aki annyi jót szeretne tenni az emberekkel, amennyit csal lehet
d. aki szemgyógyító irt kínál nekünk is
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy el tudja ő is mondani, hogy egykor vak voltam, de most már látok. Érintsd meg őt, hogy élete teljesen átalakuljon, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 70-71 fejezet
71. fejezet – „A SZOLGÁK SZOLGÁJA” (1. rész)
Lukács 22:7-18, 24; János 13:1-17.
Jeruzsálemi szállásuk felházának a szobájában Krisztus tanítványaival együtt az asztalnál ült. Azért jöttek össze, hogy megünnepeljék a húsvétot. Az Üdvözítő ezt az ünnepet egyedül a tizenkettővel kívánta megtartani. Tudta, hogy eljött az ő órája. Ő maga volt a páskabárány. Ezt a bárányt húsvét napján ették meg. Őt is most kellett feláldozni. Most készült kiinni a harag poharát. Hamarosan meg kellett keresztelkednie a szenvedés keresztségével. Maradt azonban még néhány nyugodt óra számára, és ezeket szeretett tanítványaival kellett eltöltenie.
Krisztus egész élete az önzetlen szolgálat élete lett. "Az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon" (Mt 20:28), - minden cselekedetével erre akarta megtanítani őket. A tanítványok azonban még nem tanulták meg ezt a leckét. Ezen az utolsó húsvéti vacsorán Jézus megismételte tanítását, és egy szemléltetéssel örökre bevéste azt pecsétként tanítványai elméjébe és szívébe.
Tanítványaival való beszélgetéseit Jézus rendszerint a csendes öröm fűszerével ízesítette meg, amit azok mind magasra értékeltek. A húsvéti vacsorák különlegesen érdekes és vonzó jelenetekké lettek. Ez alkalommal azonban Jézus szomorú volt. Szíve megterhelődött és egy árnyék borult orcájára. Mikor összetalálkozott tanítványaival a ház felső helyiségében, azok azonnal észrevették, hogy valami súlyosan ránehezedik gondolataira. Ámbár nem tudták ennek az okát, de mégis együttérettek vele bánatában és fájdalmában.
Mikor letelepedtek az asztal köré, Jézus valami megindító szomorúsággal a hangjában így szólt hozzájuk: "Kívánva kívántam a húsvéti bárányt megenni veletek, mielőtt én szenvednék: Mert mondom néktek, hogy többé nem eszem abból, míglen beteljesedik az Isten országában. És a pohárt vevén, minekutána hálákat adott, monda: Vegyétek ezt és osszátok el magatok között: Mert mondom néktek, hogy nem iszom a szőlőtőkének gyümölcséből, míglen eljő az Isten országa" (Lk 22:15-18).
Krisztus tudta, hogy eljött számára az idő arra, hogy eltávozzék ebből a világból, és elmenjen az ő Atyjához. Szerette az övéit, ebben a világban mindvégig szerette őket. Jézus most már a kereszt árnyékában volt, és szívét a fájdalom gyötörte. Tudta, hogy elárulásának az órájában elhagyatott lesz. Tudta, hogy a legmegalázóbb eljárással, amelynek csak a bűnösöket szokták alávetni, adják majd őt halálra. Ismerte azok hálátlanságát és kegyetlenségét, akiket megmenteni jött el. Tudta, hogy milyen nagy az az áldozat, amelyet meg kell hoznia, és hogy milyen sok ember számára hiába hozza meg áldozatát. Mindezt előre tudta, és természetesen erőt vehetett volna rajta megaláztatásának és szenvedésének a gondolata. Jézus azonban a tizenkettőre tekintett, akik úgy voltak vele eddig, mint a saját testvérei és akik számára, miután túljutottak azon szégyenteljes, szomorú és fájdalmas bánásmódon, amelyet vele szemben elkövettek, - nem maradt meg más, csak az, hogy küzdjenek, harcoljanak ebben a világban. Gondolatai arról, hogy neki magának mit kell elszenvednie, mindig összekapcsolódtak a tanítványairól való gondoskodással. A róluk való gondoskodás foglalta el az első helyet elméjében.
Ezen az utolsó estén Jézusnak sok mondanivalója volt tanítványaihoz. Ha felkészültek volna annak az elfogadására, amit Jézus szeretett volna közölni velük, akkor megmenekülhettek volna a szívet tépő fájdalomtól, csalódástól és a hitetlenkedéstől. Jézus azonban látta, hogy még nem tudnák elviselni azt, amit mondania kellett nekik. Amint belenézett arcukba, a figyelmeztetés és a vigasztalás szavai elhaltak az ajkán. Pillanatok teltek el csendességben. Úgy látszott, Jézus várakozik. A tanítványok kényelmetlenül érezték magukat. Úgy látszott, hogy az a szánalom és gyengédség, amelyet Jézus fájdalma felébresztett szívükben, már elmúlt. Jézus bánatos szavai, amelyekkel saját szenvedésére utalt, nem nagyon hatották meg őket. Azok a pillantások, amelyeket egymásra vetettek, csak féltékenységről és versengésről beszéltek.
"Támada pedig köztük versengés is, hagy ki tekinthető köztük nagyobbnak" (Lk 22:24). A versengést Jézus jelenlétében is folytatták, és ezzel fájdalmat okoztak neki, és megsebesítették. A tanítványok ragaszkodtak ahhoz a kedvenc elképzelésükhöz, hogy Krisztus biztosítja hatalmát a földön, és elfoglalja helyét Dávid trónján. Szívében mindegyik még mindig a legmagasabb hely után vágyakozott ebben a földi királyságban. Felbecsülték önmagukat és egymást, és ahelyett, hogy testvéreiket tartották volna méltóbbnak az első helyre, magukat helyezték oda gondolatban. Jakab és János kérése, hogy ők ülhessenek Krisztus trónjának a jobb és bal oldalán, fellobbantotta a többiek méltatlankodását. Az, hogy Jakab és János annyira túlbecsülték magukat, hogy merték kérni maguk számára a legmagasabb helyeket, annyira felháborította a többi tíz tanítványt, hogy az egymástól való elidegenedés veszélye fenyegette társaságukat. Úgy érezték, hogy tévesen ítélték meg őket, hogy nem méltányolták, értékelték hűségüket és képességeiket. Jakabot és Jánost Júdás ítélte el legkeményebben.
Ámen 🛐🙏🏻
VálaszTörlés