Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit János evangéliuma 10. fejezete bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%A1nos%2010&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%A1nos%2010&version=NT-HU
A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Isten szíve mélyéig becsületes. Azt olvassuk ebben a fejezetben, hogy a jó pásztor az ajtón megy be, a tolvaj mindenhol máshol. Isten csak a tudatos és önkéntes döntéseinken keresztül jön be az életünkbe. Nem alkalmaz semmiféle cselt vagy alattomos trükköt. Az ördög tesz ilyeneket, aki tolvaj és rabló, aki a módosított tudatunkon, az elkábított és kikapcsolta agyunkon keresztül próbál behatolni életünkbe. Isten mindig a józan, tiszta gondolataink és döntéseink által, mert Ő a Lelke mélyig becsületes.
2. Isten, a jó Pásztor meghal azért, hogy a nyája egyben maradjon. A mindennapi életben ez fordítva történik. Ha a pásztor meghal, szétszéled a nyáj. Jézus, a jó Pásztor meghalt azért, hogy a nyáját egybeszerkessze és egyben tartsa. Isten ekkora áldozatot hozott. A nyája azért létezik ma is, mert a pásztor meghalt.
3. Isten, a jó Pásztor nem fut el a veszély elől, hanem ottmarad nyája mellett. Sátán próbálta rávenni Jézust, hogy futamodjon meg a veszély elől. A pusztában azt mondta neki, hogy ha leborul előtte, visszaadja neki a világot és nem kell meghalnia. Jézus nem futamodott meg. Később küldöttek érkeztek Hozzá, hogy Heródes meg akarja ölni, ha meg akar szabadulni, meneküljön el. Jézus most sem futamodott meg. Nem futamodott meg a főpapok gúnyolódása elől, nem futamodott meg Pilátus ítélete elől és nem védte meg magát és nem szállt le a keresztről. Mert a jó pásztor nem fut el, ha jön a farkas.
4. Isten kezéből senki sem ragadhatja ki Övéit. Bár Sátán mindet megpróbál, de Isten mellett biztonságban lehetünk. Sokszor félünk attól, hogy mi lesz velünk, hogyan fogunk kiállni hűségesen Isten mellett a próbákban is, de nincs olyan körülmény, nincs olyan hatalom mennyen és földön, amely kiragadhatna bennünket Isten kezéből. Ha mi Isten mellett akarunk maradni, ott is maradunk. Senki más nem dönthet helyettünk, és senki sem veheti el tőlünk az Isten melletti helyünket.
5. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki nevükön ismeri az Övéit
b. aki ismeri az Övéi szükségleteit
c. aki olyan szoros kapcsolatban van övéivel, hogy hangjukról is megismerik egymást
d. aki az életre és biztonságra vezető ajtó
e. aki igazi tulajdonos, aki értékeli és megvédi és azt, ami az Övé
f. aki életét adja az Övéiért
g. aki sok jó cselekedetet hajtott végre értünk
h. aki elegendő bizonyítékot szolgáltatott nekünk ahhoz, hogy hinni tudjunk
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy erőt és reménységet adjon neki az a tudat, hogy a Te kezedből senki és semmi ki nem ragadhatja, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 70-71 fejezet
71. fejezet – „A SZOLGÁK SZOLGÁJA” (2. rész)
Mikor a tanítványok beléptek abba a helyiségbe, amelyben a vacsorát meg akarták enni, szívük tele volt haraggal. Júdás nyomakodott legközelebb Jézushoz, és Jézus bal oldalán telepedett le. János ült Jézus jobb oldalán. Júdás eltökélte, hogy elfoglalja a legmagasabb helyet, és a Jézus melletti helyet tartották a legmagasabb "legkiváltságosabb" helynek. Erre pályázott Júdás, az áruló.
Az egyenetlenkedésnek egy másik oka is támadt. Az ünnepen az volt a szokás, hogy egy szolga megmosta a vendégek lábát, és ez alkalommal is megtették az előkészületeket ennek a szolgálatnak az elvégzésére. A kancsó, a mosdótál és a törülköző már ott volt, elkészítve a lábmosásra. Szolga azonban egy sem volt jelen. A tanítványok dolga lett volna a lábmosás elvégzése. Sértett hiúságukból kifolyólag azonban a tanítványok egyike sem vállalkozott arra, hogy betöltse a szolga szerepét. Mindegyikük közömbösséget tanúsított, mintha nem lettek volna tudatában annak, hogy van valami feladat a számukra, amelyet valamelyiküknek el kell végeznie. Hallgatásukkal azt nyilvánították ki, hogy nem voltak hajlandók megalázni magukat ennek a szolgálatnak az elvégzésével. {DA 644.2}
Hová kellett Krisztusnak elvinnie ezeket a szegény lelkeket, ahol a Sátán nem aratna felettük döntő győzelmet? Miként tudná megmutatni nekik, hogy a tanítványság puszta hivatása nem tette őket tanítványokká, vagy biztosított nekik-egy helyet az Ő királyságában? Miként tudná megmutatni nekik, hogy csak a szeretetből fakadó szolgálat és a valódi alázatosság az, ami létrehozza az igazi emberi nagyságot? Miként kellett néki lángra lobbantani szívükben a szeretetet és képessé tenni őket arra, hogy végre felfogják azt, amit mondani kívánt nekik?
A tanítványok nem mozdultak meg, hogy szolgálják egymást. Jézus várt egy ideig, hogy lássa, mit akarnak tenni. Azután Jézus, az isteni Tanító felkelt az asztaltól. Levetette a felső ruháját, amely akadályozta volna mozdulatait, fogta a törülközőt és körülkötötte magát. A tanítványok meglepett érdeklődéssel néztek Jézusra, és csendben várakoztak, hogy meglássák azt, ami következik. "Azután vizet töltött a medencébe és kezdé mosni a tanítványok lábait, és megtörleni a kendővel, amellyel körül vala kötve" (Jn 13:5). Jézusnak ez a tevékenysége kinyitotta a tanítványok szemét. Keserű szégyen és megaláztatás töltötte be szívüket. Megértették a szavakkal ki nem mondott dorgálást, és teljesen új fényben látták meg magukat.
Krisztus így fejezte ki tanítványai iránt érzett szeretetét. Tanítványai önző lelkülete szomorúsággal töltötte el őt, de nem szállt velük vitába ez alkalommal. Ehelyett olyan példát adott nékik, amelyet sohasem felejtenek majd el. Irántuk való szeretetét nem lehetett egykönnyen megzavarni vagy kioltani. Krisztus tudta, hogy az Atya mindent az ő kezébe adott, és hogy ő Istentől jött és Istenhez megy. Krisztus teljesen tudatában volt az ő istenségének, Ő, az Úr azonban félretette királyi koronáját és királyi öltözetét, és egy szolga alakját vette magára. Földi életének egyik utolsó cselekedete volt az, hogy alázatosan körülkötötte magát egy kendővel, és betöltötte egy szolga szerepét.
Húsvét előtt Júdás másodszor is találkozott a papokkal és az írástudókkal és szerződést kötött velük arról, hogy kezükbe adja Jézust. Ezután azonban mégis úgy vegyült össze a tanítványokkal, mintha ártatlan lenne minden bűntől, mintha soha semmi rosszat nem követett volna el, és érdeklődést tanúsított az ünnepre való előkészület munkája iránt. A tanítványok semmit sem tudtak Júdás szándékáról. Egyedül Jézus tudta leolvasni arcáról a titkát. Nem leplezte azonban őt le. Jézus aggódott Júdás lelkéért is. Olyan terhet érzett Júdásért is, mint Jeruzsálemért mikor sírt a pusztulásra szánt város felett. Jézus szíve sírt Júdásért. Miként mondhatnék le rólad? Ennek a szeretetnek a kényszerítő erejét Júdás is megérezte. Mikor az Üdvözítő kezei mosták a tanítványok poros lábait, és a kendővel szárazra törölték azokat, Júdás szíve újra és újra megremegett, és arra ösztökélte, hogy akkor és ott vallja be bűnét. Júdás azonban nem akart megalázkodni. Megkeményítette a szívét a bűnbánattal szemben. A régi indítóokok, amelyeket egy pillanatra félretett, ismét ellenőrzésük, uralmuk alá kerítették. Júdás most Krisztusnak azon a cselekedetén sértődött meg, hogy megmosta tanítványai lábát. Azt gondolta, hogyha ennyire meg tudja alázni magát, akkor nem lehet Izrael királya. A világi elismerés és megbecsülés minden reménysége, hogy egy ideiglenes királyságban része lehetne, hirtelen semmivé vált. Júdás a látottak alapján meggyőződött, hogy Krisztus követésével valójában semmit sem nyerhet. Miután látta, hogy Krisztus lealacsonyította magát, megerősödött abban a szándékában, hogy elárulja Őt, és becsapottnak vallotta magát. Júdást egy démon szállotta meg. Elhatározta, hogy befejezi azt a munkát, amelynek az elvégzését elvállalta, nevezetesen, hogy elárulja az Urat.
Júdás az asztalnál való helye kiválasztásával megkísérelte, hogy önmagát tegye meg a tanítványok közül az elsőnek, és Krisztus szolgaként először Júdás lábát mosta meg. Jánosra pedig, aki iránt Júdás nagyon sok keserűséget érzett, utoljára került sor. János azonban ezt nem dorgálásként vagy méltatlan mellőzésként fogta fel. Miközben a tanítványok Krisztus cselekedetét figyelték, azt, amit láttak, lelkileg nagyon megindította őket. Mikor Péterre került a sor, elképedve így kiáltott fel: "Uram, te mosod-e meg az én lábaimat?" (Jn 13:6) Krisztus előzékenysége összetörte szívét. Szégyennel telt meg, amikor arra gondolt, hogy a tanítványok közül egyik sem volt hajlandó elvégezni ezt a szolgálatot. "Amit én cselekszem - mondta neki Jézus, - te ezt most nem érted, de ezután majd megérted" (Jn 13:7). Péter nem tudta elviselni, hogy úgy lássa az ő Urát, akit Isten Fiának hitt, amint az éppen egy szolga munkáját végzi. Egész lelke fellázadt e megaláztatás ellen. Nem fogta fel, hogy Krisztus éppen azért jött el erre a világra. Nagy hangsúllyal így kiáltott fel: "Az én lábaimat nem mosod meg soha!" (Jn 13:8).
Àmen 🛐🙏🏻
VálaszTörlés