Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Te milyennek látod azt az Istent, Akit Lukács evangéliuma 21 bemutat?
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%2021&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Luk%C3%A1cs%2021&version=NT-HU
A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
1. Nem hiábavaló az, amit Istenért áldozunk. A szegény asszony két fillérje nem volt hiábavaló akkor sem, ha az nagyon kevés volt, akkor sem, ha az akkori egyházvezetés nagyon korrupt volt és még akkor sem, ha az, amire gyűjtöttek meghiúsult. Jézus közvetlen a szegény asszony két fillérje után mondja el, hogy a templomból, amire az adományokat gyűjtötték, nem marad kő kövön. Ne azt nézzük, hogy mi történik az adományunkkal, hanem azt, hogy mi történik a szívünkkel. Ne azt nézzük, hogy mi maradt miután adakoztunk, hanem azt, hogy mit kamatozott az az Isten országa számára.
2. Ha szükséges Isten elmozdítja azt, amibe bizalmunkat helyeztük. A zsidók a templomba helyezték bizalmukat. Jézus, csak a lelki füllel hallhatóan feltette a kérdést, hogy mi lesz velük, ha a templom már nem lesz? Azoknak, akik hittek Benne elmondta, hogy ha a földi templom nem lesz, Ő maga lesz a Templomuk. Ha Jézus Templomunk, nem fogunk csalatkozni, mert Az megmarad mindörökké és Abban védelemre és biztonságra találunk.
3. Isten szeretné, ha helyesen értelmeznénk az idő fogalmát és az Ő eljövetelének közelségét. A fejezet első részében Isten elítéli azokat, akik azt mondják, hogy az idő közel van, a fejezet második részében pedig azt mondja, hogy amikor bizonyos eseményeket látunk, tudjuk meg, hogy közel van az Isten országa. Jézus eljövetelének közelségéhez lehet helyesen hozzáállni és lehet helytelenül is. Az is rossz, ha csak a közelséggel foglalkozunk és az is, ha nem veszünk tudomást róla.
4. Isten nem akarja, hogy hitetés áldozatai legyünk. A hitetés Jézus eljövetelével kapcsolatos. A Biblia világosan elmondja, hogy hogyan lesz Jézus eljövetele, az emberek többségének azonban nagyon vad és zavaros elképzelése van erről. Jézus első figyelmeztetése az Ő eljövetelével kapcsolatosan az, hogy nehogy valaki elhitessen bennünket.
5. Aki Istent szereti, vágyik a közelségére és a szolgálatára. Jézus, amikor 12 éves volt, a templomba vágyott, ott érezte jól magát, mert az volt az Atyjának háza. Szolgálatának utolsó napjairól azt olvassuk, hogy nappal a templomban szolgált, az éjszakát pedig az olajfák hegyén töltötte. Nappal az Atyja házában volt és szolgált, azt éjszakát pedig imában, az Atyával való társalgással töltötte.
6. Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:
a. aki örül a Neki adott adományoknak, még akkor is, ha kicsi az, ha tiszta szívből és szeretetből származik
b. aki a legjobban tudja meghatározni adományaink mennyiségét
c. aki saját házát, a templomát is kész feladni az emberért
d. aki nem szeretné, ha megrettennénk az utolsó idők jeleitől
e. aki gondoskodik azokról, akiket őérte üldöznek
f. aki még a hajszálainkat is megvédi
g. aki gondol a gyengékre, a kisgyermekes édesanyákra a nehéz idők kapcsán
h. akinek eljövetelét hirdeti a nap, a hold, a csillagok, a tenger
i. aki útjelző táblákat helyezett el, hogy tudjuk hol tartunk földi vándorutunkon.
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy tudja, nem hiábavaló az, amit Éretted tesz. Adjad, hogy helyesen értelmezze az időt, és megfelelően viszonyuljon hozzá, főleg, hogy készen legyen akkor, amikor jössz, Jézus nevében, Ámen
Olvasmány – E.G. White JÉZUS ÉLETE 66-67 fejezet
67. fejezet – JAJ A FARIZEUSOKNAK (2. rész)
Krisztus kíméletlenül megfeddte a visszaéléseket, de vigyázott, hogy ne csökkentse a kötelességeket. Megdorgálta az önzést, mely kicsikarta és helytelenül használta föl az özvegyek ajándékait. Ugyanakkor megdicsérte az özvegyet, aki elhozta áldozatát Isten kincstárába. Az, hogy az emberek visszaélnek az adománnyal, az adakozót nem fosztja meg Isten áldásától.
Jézus abban az udvarban volt, ahol az adományok ládája állt, és figyelte, kik helyezik el ajándékaikat. A gazdagok közül sokan nagy összegeket hoztak, amit kérkedve helyeztek el. Jézus szomorúan nézte őket, de nem fűzött megjegyzést önkéntes adományaikhoz. Hirtelen felderült az arca, amikor látta, hogy egy szegény özvegy közeledik tétován, mintha félne, nehogy észrevegyék. Amint a gazdagok és dölyfösek méltóságteljesen elhaladtak mellette, hogy elhelyezzék adományaikat, ő visszahúzódott, alig mert továbbmenni. Mégis akart valamit tenni - bármily kicsiny legyen is az - a szeretett ügyért. Nézte az adományt a kezében. A körülötte állók adományaihoz képest csekélység, de ez volt mindene. Leste az alkalmat, gyorsan bedobta két fillérét, s megfordult, hogy elsiessen. Ám eközben a tekintete találkozott Jézus komolyan rászegeződő szemével.
A Megváltó odahívta tanítványait, rámutatott az özvegy szegénységére. Azután dicsérő szavai ütötték meg a nő fülét: "Igazán mondom néktek, hogy e szegény özvegy mindenkinél többet vete" (Lk 21:3). Örömkönnyek gyűltek az özvegy szemébe, mikor látta, hogy tettét megértették és értékelték. Sokan azt tanácsolták volna neki, hogy tartsa meg magának a két fillért: ha a jóltartott papok kezére jut, úgyis értéktelenné lesz a sok, perselybe rakott értékes adomány közt. Jézus azonban megértette az özvegy indítékát. A nő hitt abban, hogy a templomi szolgálat Isten rendelése, és ami tőle telt, azt igyekezett megtenni annak fenntartására. Megtette, amit tehetett, cselekedete örök időkre fennmaradt emlékezetére, öröme az örökkévalóságra. Az adománnyal szívét adta oda, annak értékét nem a pénz értéke határozta meg, hanem az Isten iránti szeretet és a műve iránti érdeklődés, ez volt tettének indítóoka.
Jézus azt mondta a szegény özvegyről: "mindenkinél többet vete" (Lk 21:3). A gazdagok fölöslegükből ajánlottak fel, sokan azért, hogy lássák és tiszteljék őket az emberek. Hatalmas adományaik nem fosztották meg őket kényelmüktől, sőt a fényűzéstől sem, ez nem kívánt tőlük áldozatot, s adományuk össze sem hasonlítható az özvegy két fillérével.
Az indíték határozza meg cselekedeteink jellegét, az pecsételi őket becstelenséggé vagy magas erkölcsi értékké. Isten nem a nagy dolgokat - melyeket minden szem lát és minden nyelv dicsér - tartja a legdrágábbaknak. Az örömmel teljesített apró kötelességek, a látványosság nélküli kicsiny ajándékok - melyek emberi szemnek értéktelennek tűnhetnek - gyakran a legnagyobbak számára. A hű és szerető szív a legköltségesebb ajándéknál is drágább Istennek. A szegény özvegy életszükségletét adta, hogy azt a kicsit megtehesse, amit tett. Megtagadta magától az ételt, hogy azt a két fillért a szeretett ügyre fordíthassa. Ezt hittel tette, bízott mennyei Atyjában, hogy nem feledkezik meg nagy szükségéről. Ez az önzetlen lelkület és gyermeki hit érdemelte ki a Megváltó dicséretét.
Sok szegény vágyik arra, hogy kifejezze háláját Istennek kegyelméért és igazságáért. Nagyon szeremének osztozni testvéreikkel a szolgálat fenntartásában. Ezeket a lelkeket nem szabad visszautasítani. Hadd helyezzék el filléreiket a menny takarékpénztárában. Ha az Isten iránti szeretettől fűtött szívből származnak, ezek a jelentéktelen apróságok megszentelt adományokká válnak, felbecsülhetetlen áldozattá, melyet Isten kedvesen fogad és megáld.
Amikor Jézus azt mondta az özvegyről: "mindenkinél többet vete" (Lk 21:3), szavai igazak voltak nemcsak az indíték szempontjából, hanem az ajándék kihatása szempontjából is. A "két fillér, azaz egynegyed pénz" Isten kincstárába jóval nagyobb összeget hozott, mint a gazdag zsidók adományai. Annak a csekély adománynak a hatása olyan volt, mint a patak, melynek forrása kicsiny, de egyre szélesedik és mélyül, ahogy korszakokon áthalad. Ezer módon járult hozzá a szegények megsegítéséhez és az evangélium terjesztéséhez. A nő önfeláldozó példája ezer meg ezer szívre hatott és újra hatott minden korban, minden földön. Szól a gazdaghoz és a szegényhez, akiknek adományai óriásira növelték ajándékának értékét. Isten áldása az özvegy két fillérén hatalmas eredmények forrása lett. Így lesz ez minden Isten dicsőségére őszintén véghezvitt cselekedettel, minden átnyújtott ajándékkal. Ez összekapcsolódik a Mindenható szándékával. Olyan jó dolgokat eredményez, melyeket ember nem mérhet föl.
A Megváltó folytatta az írástudók és farizeusok feddését: "Jaj néktek, vak vezérek, akik ezt mondjátok: Ha valaki a templomra esküszik, semmi az; de ha valaki a templom aranyára esküszik, tartozik az. Bolondok és vakok: mert melyik nagyobb, az arany-é, vagy a templom, amely szentté teszi az aranyat? És ha valaki az oltárra esküszik, tartozik az. Bolondok és vakok: mert melyik nagyobb, az ajándék-é vagy az oltár, amely szentté teszi az ajándékot?" (Mt 23:16-19). A papok Isten követelményeit saját hamis és szűk mértékük alapján magyarázták. Aprólékosan különbséget merészeltek tenni különféle bűnök viszonylagos súlya között, egyeseket könnyedén elnéztek, másokat - talán csekélyebb kihatásúakat - megbocsáthatatlanoknak ítéltek meg. Anyagi megfontolásból egyeseket feloldoztak esküjük alól. Nagy összegekért néha súlyos bűnöket néztek el. Ugyanakkor ezek a papok és vezetők más esetekben súlyos ítéleteket mondtak ki, jelentéktelen áthágásokért.
"Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert megdézsmáljátok a mentát, a kaprot és a köményt, és elhagyjátok amik nehezebbek a törvényben, az ítéletet, az irgalmasságot és a hívséget: pedig ezeket kellene cselekedni, és amazokat sem elhagyni" (Mt 23:23). Ezekkel a szavakkal Krisztus ismét elítéli a visszaélést a szent kötelességekkel. Magát a kötelességet nem oldja fel. A tizedrendszert Isten rendelte, és a legrégibb idők óta megtartották. Ábrahám, a hívők atyja tizedet fizetett mindenből, amije volt. A zsidó vezetők elismerték a tizedfizetés jelentőségét, és ez helyes volt, ám nem hagyták a népet, hogy saját meggyőződésük szerint járjanak el e kötelességben. Önkényes szabályokat állítottak fel. Olyan bonyolulttá váltak a követelmények, hogy lehetetlen volt teljesíteni őket. Senki sem tudta, mikor tesz eleget kötelezettségének. Ahogyan Isten adta, a törvény igaz és ésszerű volt, ezt pedig a papok és rabbik fárasztó teherré tették.
Ámen 🛐🙏🏻
VálaszTörlés