Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 33. fejezet 356. nap
"[...]
Mózes igen szelíd vala, minden embernél inkább, akik e föld színén vannak"
(4Móz 12:3). Isten éppen ezért ajándékozta meg isteni bölcsességgel és
mindenekfelett vezetői képességgel. A Szentírás szerint: "Igazságban
járatja az alázatosokat, és az ő útjára tanítja meg az alázatosokat"
(Zsolt 25:9). A szelídeket, az alázatosokat az Úr vezérli, mert ezek taníthatók
és azok elfogadására is készek. Ezek őszintén vágyakoznak Isten akaratának
megismerésére és cselekvésére. A Megváltó ígérete így hangzik: "Ha valaki
cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tudományról" (Jn 7:17).
Jakab apostol útján pedig ezt jelenti ki Isten: "Ha pedig valakinek
közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és
szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki" (Jak 1:5). Isten ígérete
azonban csak azokhoz szól, akik készek teljesen követni az Urat. Isten senkire
sem erőszakolja rá akaratát. Ennélfogva Isten senkit sem tud vezetni azok
közül, akik túl gőgösek ahhoz, hogy tanítani engedjék magukat és akik
hajlamosak arra, hogy csak a saját útjaikon akarjanak járni. A kétszínű
emberről, - aki csak a saját akaratát igyekszik követni, miközben arról tesz
vallomást, hogy csak az Isten akaratát cselekszi, - ezt mondja a Biblia: "[...]
ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól" (Jak 1:7).
Isten
Mózest választotta ki és adta Szentlelkét. Miriám és Áron zúgolódásukkal
nemcsak az Isten által kijelölt vezető ellen, hanem maga Isten ellen is a
hűtlenség bűnét követték el. Isten a zendülő suttogókat a sátorhoz hívta össze,
és szembe állította őket Mózessel. "Akkor leszálla az Úr felhőnek
oszlopában, és megálla a sátornak nyílásánál és szólítá Áront és Miriámot, és
kimenének mindketten" (4Móz 12:5). Igényüket a prófétikus ajándékra Isten
nem vonta kétségbe. Isten szólhatott volna hozzájuk látomásokban és álmokban
is. Mózesnek azonban, akiről maga Isten ezt jelentette ki: "[...] aki az
én egész házamban hív" (4Móz 12:7), önmagával való bensőségesebb
közösséget ajándékozott. Mózessel Isten színről-színre beszélt. "[...]
Miért nem féltetek hát szólni az én szolgám ellen, Mózes ellen? És felgyullada
az Úr haragja ő reájok, és elméne" (4Móz 12:8-9). Isten nemtetszésének
jeleként a felhő eltűnt a sátor fölül és Miriámot megverte az Isten.
"[...] és ímé Miriám poklos vala, fejér mint a hó". Isten ugyan
megkímélte életüket, de Miriámot büntetésével szigorúan megdorgálta. Isten most
porig alázta gőgjüket. Áron megvallotta bűnüket és könyörögve kérte Mózesen
keresztül Istent, hogy nővérét ne engedje elpusztulni ebben az undorító és
halálos betegségben. Válaszul Mózes imádságára Miriámról Isten letisztította a
poklosságot.
Mindazáltal
Miriámot hét napra kizárták a táborból. Mindaddig, amíg Miriámnak a táborból
való száműzetése tartott, Isten kegyének jele nem nyugodott meg újra a sátor
felett. Tekintettel Miriám magas tisztségére és a büntetés felett érzett
fájdalmára, az egész nép, amely Háseróthban tartózkodott, Miriám visszatérésére
várakozott.
Az Úr
nemtetszésének ez a kinyilatkoztatása figyelmeztetés, volt az egész Izráel
számára, hogy megakadályozza az elégedetlenség és az engedetlenség lelkületének
növekedését. Ha Miriám irigységét, elégedetlenségét Isten nem büntette volna
meg ily feltűnő módon, akkor az nagyon sok rosszat és bajt eredményezett volna.
Az irigység egyike a legsátánibb jellegzetességeknek, amely csak az emberi
szívben létezhet, hatásaiban pedig egyike a legkárosabbaknak. A bibliai bölcs
így szól: "A búsulásban kegyetlenség van, és a haragban áradás; de ki
állhatna meg az irigység előtt?" (Péld 27:4). A mennyben is az irigység
okozta a viszályt. Az emberek között is az irigység elnézése hozta létre a
kibeszélhetetlen nyomort. "Mert ahol irigység van, ott háborúság és minden
gonosz cselekedet is van" (Jak 3:16).
Nem
tekinthetjük csekély dolognak, mikor másokról rosszat mondunk, vagy pedig
magunkat tesszük meg embertársaink indokainak és cselekedeteinek bíráivá:
"[...] aki kárhoztatja atyjafiát, az a törvény ellen szól, és a törvényt
kárhoztatja. ha pedig a törvényt kárhoztatod, nem megtartója, hanem bírája vagy
a törvénynek" (Jak 4:11). Csak egy bíró van - az Úr, "[...] aki
egyrészt világra hozza a sötétségnek titkait, másrészt megjelenti a szíveknek
tanácsait..." (1Kor 4:5). Azért mindaz, aki magára veszi azt a
felelősséget, hogy elítélje és kárhoztassa embertársait, bitorolja a Teremtő
jogát.
A Biblia
különösképpen arra tanít bennünket, óvakodjunk megvádolni azokat, akiket Isten
követeiként hívott el ezen a földön. Péter apostol az elhagyatott bűnösök
osztályáról beszélve ezt mondja: "[...] Vakmerők, akik a méltóságokat
káromolni nem rettegnek: Holott az angyalok, akik erőre és hatalomra nézve
nagyobbak, nem szólnak azok ellen az Úr előtt káromló ítéletet" (2Pét
2:10-11). Pál apostol pedig, mikor oktatásában azokról beszél, akiket az egyház
élére vezetőkként helyeztek, azt mondja: "Presbiter ellen vádat ne fogadj
el, hanem csak két vagy három tanúbizonyságra" (1Tim 5:19). Az, aki népe
tanítóinak és vezetőinek súlyos felelősségét emberekre helyezte, számon kéri
népétől szolgáival szembeni magatartását. Meg kell becsülnünk és meg kell
adnunk minden tiszteletet azoknak, akiket Isten tisztséggel tisztelt meg. Az az
ítélet, amely meglátogatta Miriámot, mindazokat megdorgálja, akik helyet adnak
szívükben a féltékenységnek, az irigységnek és zúgolódásnak azok ellen, akiknek
a vállára helyezte Isten az ő munkájának terhét.
Mai Bibliai szakasz: 1 Krónikák 19
Dávid és Náhás, az ammoniták királya jó
kapcsolatot ápolt egymással. Náhás király halálakor Dávid követeket küldött az
ammonitákhoz, hogy kifejezze részvétét Náhás fiának, Hánunnak. Az új király tanácsadói
azonban tévesen állították be Dávid szándékát, és megalázták a követeit, majd
megnyírva, és csaknem ruhátlanul visszaküldték őket.
Azonban az ammoniták ahelyett, hogy
bocsánatot kértek volna az ellenségeskedésükért, inkább továbbléptek a büszkeség
és erőszak ösvényén. Katonákat fogadtak Mezopotámiából, hogy előkészítsenek egy
támadást Izrael népe ellen.
Amikor az izraeli hadsereg kivonult a harcmezőre,
észrevették, hogy bekerítették őket. Előttük az ammoniták, mögöttük a mezopotámiaiak
és a szíriai lovas szekerek állomásoztak. Jóáb kettéválasztotta a seregét, és
az egyik felét a testvére, Abisai parancsnoksága alá helyezte, majd ezt mondta:
„Ha a Siriabeliek rajtam erőt vennének,
légy segítségemre; ha pedig az Ammon fiai rajtad vennének erőt, én is
megsegéllek. Légy erős, sőt legyünk bátrak mindnyájan a mi népünkért és a mi
Istenünk városaiért; az Úr pedig cselekedje azt, ami néki tetszik” (1Krón
19:12-13). A bajtársi szellem a két izraelita hadvezér között és az Istentől
kapott értelem végül győzelemre segítette őket.
Röviddel később Hánun király felbérelte az
arméniai (szíriai) katonákat az Eufrátesz folyón túlról. Hadadézer elküldte
hadvezérét egy hatalmas sereggel, de vereséget szenvedtek. Ettől fogva a szíriaiak
elutasították az ammoniták mindennemű segítségkérését.
A diplomácia nem mindig elég, hogy a
zsarnokokon felülkerekedjünk. Amikor külső és belső ellenségekkel küzdünk,
kiáltsunk az Úrhoz, és ő győzelmet ad nekünk.
Seregek Istene, a bűn elleni harcban kérünk
segíts meg minket, hogy megtegyük azt, ami
a mi részünk, és bízzunk a Te
szabadításodban!
Jobson Santos
48. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 33. fejezetéhez
(jún. 26- júl. 2.).
Könnyű másokat
kritizálni! A vezetőknek célkereszt van a mellkasukon. Könnyű fogni a
hajítódárdát és hagyni, hogy suhanjon a levegőben, amint darabokra szaggatjuk,
amit nem szeretünk vagy nem illik bele a szerintünk vallott „helyes” fogalmába.
Miközben egy ujjunk vádlón elhelyezkedik, három visszafelé mutat magunkra.
Jaj! Mirjám leprával volt sújtva. Áron
megszégyeníttetett azáltal, hogy Isten visszavonta jelenlétét. „A hűtlenség
bűnébe estek nem csak az Úr által rendelt vezetővel szemben, hanem magával Istennel
szemben.” Míg a saját romlott szívünkkel folytatunk küzdelmet, könnyű másokkal
szemben kritikusnak lennünk. De milyen az, amikor minket kritizálnak?
Neheztelünk-e miatta? Vissza szólunk-e? A legjobbat gondoljuk-e?
Megvizsgáljuk-e a saját szívünket?
Izrael gyermekeinek története a Sínai-hegytől
Kádesig történő útjuk során arra emlékeztet minket, hogy Isten nem helyeseli a
morgolódást és a panaszkodást. A történet arra emlékeztet minket, hogy bízzunk
Isten képességében, ahogyan a vezetőkkel együttműködik, nem pedig ellenük
dolgozik. A történet arra is emlékeztet minket, hogy a testvéreinkkel, akik
ellenünk vétenek, személyesen beszélgessünk el, és ne terjesszük a pletykákat
körülöttünk.
„Ó, Uram, tégy rám szájkosarat. Adj nekem
olyan szívet és magatartást, mint a tied, olyat, ami arra vágyik, hogy
megmentsék, és nem pedig leromboljon, építsen és ne pusztítson. Ámen.”
Jan White
Associate Pastor
Simi Valley
Seventh-day Adventist Church, California
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése