Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 35. fejezet 362. nap
Nyilvánvaló
volt, hogy a nép az elégedetlenek pártjával érzett együtt és azok mellé állt.
Mózes nem tett semmit önigazolása érdekében. Ünnepélyesen az egész gyülekezet
jelenlétében Istenhez folyamodott, mint indítékai tisztaságának és viselkedése
becsületességének tanúbizonyság-tevőjéhez, és arra kérte Istent, legyen bírája.
Másnap
reggel a kétszázötven főember, élükön Kóréval, megjelent tömjénezőikkel a
kezükben. Bevezették őket a sátor udvarába, miközben a nép kívül gyülekezett, hogy
megvárják az eredményt. Nem Mózes volt az, aki a gyülekezetet összehívta, hogy
tanúi lehessenek Kóré és társai vereségének. A gyülekezet összehívását maguk a
lázadók követték el. Elvakult önteltségükben ők hívták össze a gyülekezet
tagjait, hogy mindenki megláthassa győzelmüket. A gyülekezet nagy része nyíltan
Kóré mellé állt, aki erősen reménykedett abban, hogy érvényesíti akaratát
Mózessel és Áronnal szemben.
Amikor
így összegyülekeztek Isten színe előtt, "[...] megjelenék az Úrnak
dicsősége az egész gyülekezetnek" (4Móz 16:19). Az isteni intést az Úr így
közölte Mózessel és Áronnal: "[...] Menjetek ki e gyülekezet közül, hogy
megemésszem őket egy szempillantásban;" (4Móz 16:45). "ők pedig
arcukra borulának, és mondának: Isten, minden test lelkének Istene! nem egy
férfiú vétkezett-é, és az egész gyülekezetre haragszol-é?" (4Móz 16:22).
Kóré visszavonult a gyűlésből, hogy csatlakozzék Dáthánhoz és Ábirámhoz. Mózes
pedig a hetven vén kíséretében lement, hogy még egy utolsó figyelmeztetésben
részesítse azokat a férfiakat, akik nem voltak hajlandók elmenni hozzá. A
sokaság követte őket, és mielőtt Mózes átadta volna az üzenetet, isteni
utasításra a következőket parancsolta meg a népnek: "[...] Kérlek,
távozzatok el ez istentelen emberek sátorai mellől, és semmit ne illessetek
abból, ami az övék, hogy el ne vesszetek az ő bűneik miatt" (4Móz 16:26).
Ennek a felszólításnak engedelmeskedtek, mert a küszöbön álló ítélettől való
félelem telepedett rájuk. A fő lázadók - bár jól látták, hogy egymás után elhagyják
őket azok, akiket becsaptak - elszántsága rendületlen maradt. Családjaikkal
együtt ott álltak sátraik nyílásában, mintegy semmibe véve az isteni intést.
Izrael
Istenének nevében Mózes most kijelentette a gyülekezet füle hallatára:
"[...] Ebből tudjátok meg, hogy az Úr küldött engemet, hogy cselekedjem
mind e dolgokat, hogy nem magamtól indultam; Ha úgy halnak meg ezek, amint
meghal minden más ember, és ha minden más ember büntetése szerint büntettetnek
meg ezek: akkor nem az Úr küldött engemet. Ha pedig az Úr valami új dolgot
cselekszik, és a föld megnyitja az ő száját és elnyeli őket, és mindazt, ami az
övék, és elevenen szállanak alá a pokolba: akkor megismeritek, hogy gyalázták
ezek az emberek az Urat" (4Móz 16:28-30).
Az egész
Izrael szeme Mózesen függött, amint ott álltak, félelemmel és várakozással
várva a Mózes által említett események bekövetkezését. Szinte ugyanabban a
pillanatban, amikor Mózes abbahagyta beszédét, a szilárd föld szétvált és a
lázadók elevenen zuhantak alá a mélységbe, mindazzal együtt, ami hozzájuk
tartozott "[...] és elveszének a közösség közül" (4Móz 16:33). A nép
elmenekült és ezzel önmagukat a bűnben való résztvevőkként ítélték el.
Az
ítélet még nem ért véget. Tűzláng csapott ki a felhőből és megemésztette azt a
kétszázötven főembert, kik tömjént füstölögtettek az Úr előtt Kóré parancsára.
Ezek a férfiak nem játszottak főszerepet a lázadásban, ezért Isten nem
semmisítette meg a fő összeesküvőkkel együtt. Isten megengedte nekik, hogy
lássák a lázadók végét, és így alkalmat adott nekik bűneik megbánására. Mivel
azonban együtt éreztek a lázadókkal, mégis osztozniuk kellett azok végzetében.
Mikor
Mózes nyomatékosan arra kérte Izraelt, hogy meneküljön el az eljövendő
pusztulástól, az isteni ítélet bekövetkezése még akkor is megállhatott volna,
ha Kóré és társai bűnbánatot tartva bocsánatért esedeznek. Makacs kitartásuk
azonban megpecsételte sorsukat. Bűneikben részt vett az egész gyülekezet. Igen,
mert a gyülekezet minden egyes tagja kisebb vagy nagyobb mértékben rokonszenvezett
velük. Isten azonban nagy kegyelmében különbséget tett a lázadás vezetői és
azok között, akiket csak megtévesztettek és félrevezettek. Azoknak, akik
engedték magukat becsapni, félrevezetni, Isten még mindig megadta a lehetőséget
arra, hogy megbánják bűnüket. Meggyőző bizonyítékát adta az igazságnak:
Mózesnek volt igaza és nem nekik. Isten hatalmának jelentős megnyilatkozása
eltávolított minden bizonytalanságot.
Jézus,
vagyis az az angyal, aki a héberek előtt járt, igyekezett megvédeni őket a
pusztulástól. A megbocsátás sóvárgott utánuk. Isten ítélete egészen közel ért
hozzájuk és arra szólította fel őket, hogy bánják meg bűneiket. A mennyből jövő
különleges és ellenállhatatlan beavatkozás tartóztatta fel lázadásukat. Ha ők
most megfelelően válaszolnának az isteni gondviselés közbelépésére, akkor
megszabadulhatnának. Mialatt azonban menekültek az ítélettől a pusztulástól
való félelem útján, a lázadásból még nem gyógyultak ki. Azon az éjszakán
rettegve vonultak vissza sátraikba, de nem bűnbánatot tartó emberekként.
Kóré és
társai addig hízelegtek nekik, amíg magukat valóban nagyon jó embereknek
tartották és tényleg azt hitték, hogy Mózes jogtalanságot követett el ellenük
és visszaélt bizalmukkal, sőt rosszul bánt velük. Ha most be kell ismerniük,
hogy Kóré és társai tévedtek és Mózesnek volt igaza, akkor Isten szavaként kell
elfogadniuk azt az ítéletet, hogy nekik a pusztában kell meghalniuk.
Ennek
nem voltak hajlandók magukat alávetni. Inkább elhitték azt, hogy Mózes csapta
be őket. Naivan azt a reménységet dédelgették, hogy a dolgok új rendje honosul
majd meg, amelyben a dicséret helyettesíti majd a dorgálást, eloszlatja az
aggodalmat és lecsillapítja az összeütközést. Azok a férfiak, akik
elpusztultak, hízelgő szavakat mondtak és nagy érdeklődést és szeretetet
tanúsítottak irántuk. Ebből az emberek arra következtettek, hogy Kórénak és
társainak bizonyára jó embereknek kellett lenniük, és valamiképpen Mózes lett
az oka pusztulásuknak.
Az
emberek Istent sértik meg, amikor megvetik és elvetik kiválasztott és
szolgálatára elhívott eszközeit, akiket éppen az ő megmentésükre és
üdvözítésükre akar felhasználni. Az izraeliták pedig nemcsak ezt követték el,
hanem Mózest és Áront halálra is akarták adni. Nem fogták fel annak szükséges
voltát, hogy súlyos bűnükért Isten bocsánatát addig keressék, míg meg nem
találják. A próba éjszakáját nem bűnbánattal és bűneik megvallásával töltötték
el, hanem azzal, hogy valami módon hatástalanítsák azokat a bizonyítékokat,
amelyek leleplezték bűneiket. Még mindig ápolták magukban az Isten által
kiválasztott emberek gyűlöletét és elszánták magukat a vezetők tekintélyének és
hatalmának lerombolására. Sátán pedig készen volt, hogy megrontsa
ítélőképességüket és szemüket bekötve romlásba vezesse őket.
Egész
Izrael elmenekült a halálra ítélt bűnösök riadóként felhangzó kiáltására, mikor
azokat elnyelte a megrepedt föld és elevenen zuhantak a mélységbe. Igen, mert
azt mondták: "Netalán elnyel minket a föld!" De "másnap
felzúdula Izráel fiainak egész gyülekezete Mózes ellen és Áron ellen, mondván:
Ti öltétek meg az Úrnak népét!" (4Móz 16:41). Nem volt kétséges, hogy
erőszakot készültek elkövetni ismét az Úr hűséges és önfeláldozó szolgái ellen.
Az
isteni dicsőség megnyilatkozása volt látható a sátor felett álló felhőben, és
ebből a felhőből egy hang szólott Mózeshez és Áronhoz: "Menjetek ki e
gyülekezet közül, hogy megemésszem őket egy szempillantásban" (4Móz 16:45).
Mai Bibliai szakasz: 1 Krónikák 25
Dávid szerette a zenét, és személyesen is
érintett volt az énekes és hangszeres szolgálatban. Az ő idejében élő
harmincnyolcezer lévitából 4000-nek kifejezetten az volt a feladata, hogy
hangszerekkel dicsőítse az Urat (1Krón 23:5), 288-an pedig templomi énekesek
voltak (1Krón 25:7).
Azért, hogy szent szolgálatukat végezhessék
az istentiszteletek alatt, a Szentlélek vezetését kellett élvezniük. Ezért
mondja róluk a szerző, hogy „prófétai
ihlettel játszottak citerákon, lantokon és cintányérokon” (1Krón 25:1 - új
prot. ford.). Olyan énekeket kellett szerezniük és énekelniük, amik Istenhez
visznek közelebb.
Az énekeseket Asáf, Hémán és Jédutun
leszármazottai közül választották ki. Ők hárman a király látnokai voltak,
tanácsadójaként működtek. 1Krón 23:5, 2Krón 29:30 és 35:15 szerint Asáf, Hémán
és Jédutun a gyermekeik által vezetett 24 énekes csoport koordinátorai voltak.
A hivatásos zenészek, akik a templomban
szolgáltak, a léviták közül kerültek ki. Ez azt jelentette, hogy támogatásban
részesültek, amit a hívek által hozott tizedek és felajánlások fedeztek. Ez a
folyamatos ellátás lehetővé tette, hogy teljes mértékben nemes hivatásuknak
szenteljék magukat, és ez minőségi szolgálatot eredményezett. Zeneműveikben nem a népszerűségre, hanem
Isten tiszteletére törekedtek.
Áldottak azok a zenészek, akik a tehetségük
és Isten iránti hűségük által örömtelibbé és mélyebbé teszik lelki utazásunkat.
Bár nem vagyunk mind profi zenészek, de
mindannyian arra hívott el Isten, hogy Őt dicsőítsük az életünkkel!
Urunk,
újítsd meg a dicsőítés lelkületét néped között
Szentlelked ihletése által!
Jobson
Santos
49. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 34. és 35.
fejezeteihez (júl. 3-9.).
Micsoda felelősség
nyugodott a tizenkét kém vállán! A „helyi gyülekezetük” választotta meg őket,
hogy jelentsenek arról, vajon mennyire megvalósítható a küldetés, amelyre Isten
hívta őket, és ez valamennyi kémnek lehetőséget adott, hogy vagy reményt és
bátorságot ösztönözzön, vagy kétségbeesést és elbukást terjesszen.
Keresztényekként, te és én is minden nap
hasonló lehetőségekre ébredünk. Bátorítani fogunk-e másokat, hogy bízzanak
jobban Jézusban és ne féljenek az ellenségtől, vagy az elbátortalanítás,
panaszkodás és keserűség szavait ontjuk feléjük?
Mivel az izraeliták többségét ennyire könnyen
elbizonytalanította a tíz kém borúlátó jelentése, a felnőttek már nem léphettek
be az Ígéret Földjére. Elszánták magukat, hogy Isten áldása nélkül is
meghódítják Kánaánt, fejest ugrottak a katasztrófába és vereségbe. Isten nevét
megszégyenítették, és a kánaánitákat felbátorították.
Sajnálatos módon a lázadás és bírálat
szelleme még nem volt kioltva. Épp úgy mint Lucifer, Kóré is titokban
szembeszállt Mózes és Áron tekintélyével. Amikor végül is nyíltan beszélt
vakmerő tervéről, hogy megdöntse mind a polgári, mint a vallási vezetést, sok
támogatóra lelt.
Kóré és társa addig mondták maguknak a
hazugságaikat, amíg végül magukat is meggyőzték arról, hogy Istennek tesznek
szívességet az Úr szolgáinak bírálatával és a dolgok új rendje melletti
érveléssel. Azonban az Isten aki mindent hall és mindent lát megengedte, hogy a
lázadók szörnyű végzetre jussanak.
Ha felkérnek valamilyen gyülekezeti vagy
hivatali vezető pozícióra, az osztályrészed gyakran a magány lesz és a
kihívások. Azonban amikor Isten szavát szólod majd, bármennyire is népszerűtlen,
Isten végül téged fog igazolni!
Cindy Tutsch
Nyugalmazott
társigazgató
Ellen G. White Intézet
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése