Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák
és próféták 34. és 35. fejezeteihez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 34. fejezet 358. nap
"És
felemelé szavát az egész gyülekezet, és síra a nép azon az éjszakán" (4Móz
14:1). Ezután pedig lázadás és nyilvános zendülés következett be gyorsan, mert
Sátán uralma teljes lett és az embereket mintha megfosztotta volna józan
eszüktől. Megátkozták Mózest és Áront. Elfeledkeztek arról, hogy Isten hallotta
gonosz beszédeiket és nem rejthették el azokat a felhőoszlopban lakozó elől.
Isten jelenlétének angyala tanúja volt haragjuk rettenetes kitörésének.
Keserűségükben így kiáltoztak: "Miért is visz be minket az Úr arra a
földre? hogy fegyver miatt hulljunk el? feleségeink és a kicsinyeink prédára
legyenek? Nem jobb volna-é nékünk visszatérnünk Egyiptomba? És mondának
egymásnak: Szerezzünk előttünk járót, és térjünk vissza Egyiptomba" (4Móz
14:1-4). Így már nem csak Mózest, hanem magát Istent is azzal vádolták meg,
hogy becsapta őket, mert olyan földet ígért nekik, amelyet ők nem voltak
képesek birtokukba venni. Olyan messzire elmentek, hogy vezetőt is választottak
maguknak abból a célból, hogy vezesse vissza a népet szenvedéseik és
rabszolgaságuk földjére, ahonnan a Mindenható erős karjai kiszabadították őket.
Megalázottságukban
és bánatukban "akkor arccal leborulának Mózes és Áron Izráel fiai
gyülekezetének egész községe előtt" (4Móz 14:5). Nem tudták, mit tegyenek,
hogy miként térítsék el őket elhamarkodott és szenvedélyes szándékuk
megvalósításától. Káleb és Józsué megpróbálta megnyugtatni, lecsendesíteni a
tömeget. Fájdalmuk és felháborodásuk miatt meghasogatott ruháikkal rohantak a
nép közé és zengő hangjuk túlharsogta a siránkozás és a fájdalom lázongó
förgetegét: "És szólának Izráel fiai egész gyülekezetének, mondván: A
föld, amelyen általmentünk, hogy megkémleljük azt, igen-igen jó föld. Ha az
Úrnak kedve telik bennünk, akkor bevisz minket arra a földre, és nékünk adja
azt, mely tejjel és mézzel folyó föld. Csakhogy ne lázongjatok az Úr ellen, se
ne féljetek annak a földnek népétől; mert ők nekünk csak olyanok mint a kenyér;
eltávozott tőlök az ő oltalmok, de az Úr velünk van: ne féljetek tőlök!"
(4Móz 14:7-9).
A
kanaániták betöltötték gonoszságuk mértékét, és az Úr nem akarta többé
elhordozni őket. Támogatását megvonta tőlük. Könnyű zsákmányai lennének Izráel
népének. Isten szövetsége ezt a földet Izraelnek biztosította. A kémek hamis
beszámolóját azonban mégis elfogadták, akik az egész gyülekezetet becsapták. Az
árulók elvégezték munkájukat. Ha a tizenkét kém közül csak kettő hozott és
adott volna hamis, bűnös jelentést és a többi tíz arra bátorította volna az
izraelitákat, hogy az Úr nevében vegyék birtokukba a földet, a nép akkor a két
kém tanácsát fogadta volna el, és gonosz hitetlenségük miatt a kettő
beszámolóját részesítette volna előnyben a tízzel szemben. Az igazságot azonban
csak ketten pártolták, mialatt tízen a lázadók oldalára álltak.
A hűtlen
kémek nagy hangon vettek részt Káleb és Józsué bevádolásában. A nép pedig azt
kezdte el kiáltozni, hogy kövezzék meg őket. A megkergült tömeg kődarabokat
ragadott, hogy megölje e hűséges embereket. Az őrültségre jellemző ordítozással
rohantak előre. Hirtelen a kövek kihullottak kezükből, és mélységes csend
ereszkedett rájuk. Remegni kezdtek a félelemtől. Isten közbelépett, hogy
megakadályozza gyilkos szándékuk megvalósítását. Isten jelenlétének dicsősége
lángoló fényként világította meg a sátrat. Az egész nép megláthatta és
szemlélhette az Úr jelenlétének ezt a feltűnő jelét. Egy náluknál hatalmasabb
valaki nyilatkoztatta ki magát, és senki sem merte folytatni ellenállását. Azok
a kémek, akik a hamis és bűnös jelentést hozták, a rémülettől lesújtottan
lapultak meg és visszafojtott lélegzettel tűntek el sátraikban.
Mózes
pedig most felemelkedett és belépett a sátorba. Az Úr kijelentette neki:
"Megverem őket döghalállal, és elvesztem őket; téged pedig nagy néppé
teszlek, és ő nálánál erősebbé" (4Móz 14:12). Mózes azonban ismét közben
járt népéért Istennél. Nem értett egyet népe megsemmisítésének gondolatával és
azzal sem, hogy ő így, ezen az áron legyen nagy néppé. Isten irgalmához
folyamodva ezt mondta: "[...] hadd magasztaltassék fel az Úrnak ereje,
amiképpen szólottál, mondván: Az Úr késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú,
megbocsát hamisságot és vétket, de a bűnöst nem hagyja büntetlenül [...]
Kérlek, kegyelmezz meg e nép hamisságának a te irgalmasságod nagy volta
szerint, amiképpen megbocsátottál e népnek Egyiptomtól fogva mindeddig"
(4Móz 14:17-19).
Az Úr
megígérte Mózesnek, hogy megkíméli Izraelt az azonnali pusztulástól, de azt
mondta, hogy hitetlenségük és gyávaságuk miatt nem nyilatkoztatja ki erejét
ellenségeik leigázása által. Irgalmában azonban visszaviszi őket az egyetlen
biztos úton a Vörös-tengerig.
Lázadozásában
a nép ezt kiáltozta: "Vajha megholtunk volna Egyiptom földén! vagy ebben a
pusztában vajha meghalnánk". (4Móz 14:2). Ezt az imát Isten most
meghallgatta. Az Úr ugyanis kijelentette: "[...] Élek én, azt mondja az
Úr, hogy éppen úgy cselekszem veletek, amiképpen szólottatok az én füleim
hallására! E pusztában hullanak el a ti holttesteitek, és pedig mindazok, akik
megszámláltattak a ti teljes számotok szerint, húsz esztendőstől fogva és azon
felül, akik zúgolódtatok ellenem [...] De kicsinyeiteket, akik felől azt
mondtátok, hogy prédára lesznek; őket beviszem, és megismerik azt a földet,
amelyet megutáltatok" (4Móz 14:28-29.31). Kálebről pedig ezt mondotta:
"De az én szolgámat, Kálebet, mivelhogy más lélek volt vele, és tökéletességgel
követett engem, beviszem őt arra a földre, amelyre bement vala, és örökségül
bírja azt az ő magva" (4Móz 14:24). Amiként a kémek negyven napig
jártak-keltek Kánaán földjén, úgy Izráel seregeinek ezután még negyven
esztendeig kellett vándorolniuk a pusztában.
Amikor
Mózes tudatta a néppel Isten döntését, dühük gyásszá változott. Tudták ugyanis,
hogy büntetésük jogos volt. A tíz áruló kémet csapással sújtotta Isten és egész
Izráel szeme láttára pusztultak el. Végzetükben a nép saját ítéletét láthatta meg.
Most úgy
látszott, hogy őszintén megbánták bűnös viselkedésüket, de valójában inkább
annak következményei miatt bánkódtak, nem pedig hálátlanságuk és
engedetlenségük miatt. Amikor rájöttek, hogy az Úr nem lágyult meg, nem
engesztelődött meg irántuk, ekkor akaratosságuk újra feltámadt és
kijelentették, nem térnek vissza a pusztába. Isten azzal, hogy megparancsolta
nekik az ellenségeik földjéről való visszavonulást, tulajdonképpen látszólagos
engedelmességüket tette próbára. Bebizonyult, hogy engedelmességük nem volt
őszinte és valóságos. Tudták, hogy súlyosan vétkeztek, amikor megengedték, hogy
meggondolatlan érzéseik irányítsák őket, és amikor arra törekedtek, hogy
megöljék azokat a kémeket, akik Isten iránti engedelmességre ösztökélték őket.
Az rémisztette meg őket, hogy olyan félelmetes hibát követtek el, amelynek
következményei katasztrófálisnak bizonyultak számukra. Szívük változatlan
maradt és valami mentségre volt szükségük, hogy alkalomadtán hasonló módon
törjenek ki. Ez az alkalom akkor jött el, amikor Mózes Isten felhatalmazása
alapján megparancsolta nekik, hogy menjenek vissza a pusztába.
Mai Bibliai szakasz: 1 Krónikák 21
A vezetői képesség Isten értékes ajándéka,
amit nagyon gondosan kell használni. Áldás vagy átok forrása is lehet. Pályájuk
elején, vagy egy új munkában a vezetők általában bölcsek, és hallgatnak
másokra. Aztán, amikor hatalmuk megszilárdul, abba a kísértésbe esnek, hogy a
saját elképzeléseiket gondolják a legjobbnak, és nehezen kezelik az
ellenvéleményeket.
Dávid sikeres volt katonai hadjárataiban.
Belső és külső ellenfeleket győzött le. Betsabéval elkövetett bűnétől
legyengítve azonban – józan ítélőképessége hiányában – elrendelte, hogy
számlálják meg a harcra alkalmas embereket.
Joáb, Izrael seregeinek főparancsnoka
megmondta a királynak, hogy nem ért egyet ezzel a döntéssel. Tapasztalatból
tudta, hogy Isten az, aki harcolt az embereiért, sokszor olyan erővel ruházva
fel őket, hogy egy katona képes volt tíz vagy még annál is több ellenfelet
legyőzni. Véleménye szerint a sereg megszámlálása Isten iránti bizalmatlanságot
jelentett. A király nem hallgatott Joáb érveire, és az összeírás megtörtént.
Isten látta, hogy amit tettek, az valami
rossz, hiszen a számokra, és emberi erőre akartak hagyatkozni. Azzal az
üzenettel küldte Gád prófétát a királyhoz, hogy szenvedés és halál lesz a nép
sorsa. Maga az Úr angyala hajtotta végre a büntetést.
Rossz vezetői döntésének – amely egy
szellemileg és érzelmileg beteg szív gyümölcse volt – következményeit szemlélve Dávid beismerte:
„…Én vagyok, aki vétkeztem, és igen gonoszul cselekedtem…”(1Krón 21:17 –
új prot. ford.) Bűnbánata után a dögvész megszűnt.
Dávid tapasztalata megmutatja, hogy egy
vezető döntéseinek komoly következményei vannak az őt követők boldogságára és
jólétére nézve. Ennek a felismerésnek saját szívük felülvizsgálatára és
döntéseikben való óvatosságra kell ösztönöznie a vezetőket.
Drága Istenünk, áldj meg minden
vezetőt, hogy befolyásukat mások szolgálatára és védelmére használják, és ne
önmaguk felmagasztalására!
Jobson Santos
49. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 34. és 35.
fejezeteihez (júl. 3-9.).
Micsoda felelősség
nyugodott a tizenkét kém vállán! A „helyi gyülekezetük” választotta meg őket,
hogy jelentsenek arról, vajon mennyire megvalósítható a küldetés, amelyre Isten
hívta őket, és ez valamennyi kémnek lehetőséget adott, hogy vagy reményt és
bátorságot ösztönözzön, vagy kétségbeesést és elbukást terjesszen.
Keresztényekként, te és én is minden nap
hasonló lehetőségekre ébredünk. Bátorítani fogunk-e másokat, hogy bízzanak
jobban Jézusban és ne féljenek az ellenségtől, vagy az elbátortalanítás,
panaszkodás és keserűség szavait ontjuk feléjük?
Mivel az izraeliták többségét ennyire könnyen
elbizonytalanította a tíz kém borúlátó jelentése, a felnőttek már nem léphettek
be az Ígéret Földjére. Elszánták magukat, hogy Isten áldása nélkül is
meghódítják Kánaánt, fejest ugrottak a katasztrófába és vereségbe. Isten nevét
megszégyenítették, és a kánaánitákat felbátorították.
Sajnálatos módon a lázadás és bírálat
szelleme még nem volt kioltva. Épp úgy mint Lucifer, Kóré is titokban
szembeszállt Mózes és Áron tekintélyével. Amikor végül is nyíltan beszélt
vakmerő tervéről, hogy megdöntse mind a polgári, mint a vallási vezetést, sok
támogatóra lelt.
Kóré és társa addig mondták maguknak a
hazugságaikat, amíg végül magukat is meggyőzték arról, hogy Istennek tesznek
szívességet az Úr szolgáinak bírálatával és a dolgok új rendje melletti
érveléssel. Azonban az Isten aki mindent hall és mindent lát megengedte, hogy a
lázadók szörnyű végzetre jussanak.
Ha felkérnek valamilyen gyülekezeti vagy
hivatali vezető pozícióra, az osztályrészed gyakran a magány lesz és a
kihívások. Azonban amikor Isten szavát szólod majd, bármennyire is
népszerűtlen, Isten végül téged fog igazolni!
Cindy Tutsch
Nyugalmazott
társigazgató
Ellen G. White Intézet
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése