Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 35. fejezet 363. nap
A bűn
terhe nem Mózesen nyugodott. Ennélfogva Mózes nem félt és nem sietett el onnan
és nem hagyta a gyülekezetet elveszni. Mózes továbbra is ott tartózkodott, és
ebben a félelmetes válságban kinyilatkoztatta a hű pásztor nyája iránti
érdeklődését és gondoskodását. Buzgón könyörgött, hogy Isten haragja ne
semmisítse meg teljesen az ő választott népét. Közbenjárásával fel is
tartóztatta a bosszú karját, hogy az engedetlen és lázadozó Izrael teljes
megsemmisülése ne következhessék be.
A harag
szolgáját azonban Isten már kiküldötte. A pestis már osztogatta a halált.
Testvére utasítására Áron fogta a tömjénezőt és a gyülekezet közé sietett, hogy
engesztelést szerezzen számukra. Így is történt: Áron "[...] engesztelést
szerze a népnek" (4Móz 16:47). "És megálla a megholtak között és élők
között" (4Móz 16:48). A tömjén füstjével együtt Mózes imája is, amelyet a
sátorban elmondott, feljutott Istenhez. A csapás azonban nem szűnt meg
mindaddig, míg Izrael népéből tizennégyezer ember ott nem feküdt holtan,
bizonyságául a zúgolódás és lázadás bűnének.
Isten
további bizonyítékot is adott arról, hogy a papság Áron családját illeti.
Isteni utasításra Izrael mindegyik törzse vesszőt készített és ráírta arra a
törzs nevét. Áron neve a Lévi törzs vesszőjén szerepelt. A vesszőket a sátorban
halmozták fel "[...] a bizonyság ládája" előtt. A kivirágzott vessző
jelül szolgált, hogy Isten azt a törzset választotta ki a papságra. "És
lőn másnap, hogy beméne Mózes a bizonyság sátorába; és ímé kihajtott vala a
Lévi házából való Áronnak vesszeje, és hajtást hajtott, és virágot növelt, és
mandolát érlelt" (4Móz 17:8). Ezt a kivirágzott vesszőt Mózes megmutatta a
népnek, azután elhelyezte a sátorban tanúbizonyságul a következő nemzedékeknek.
Ez a csoda hathatósan megoldotta a papság kérdését.
Most
tökéletes megállapítást nyert, hogy Mózes és Áron isteni tekintéllyel és
hatalommal beszéltek, valahányszor szóltak a néphez. Ezért a nép kénytelen volt
elhinni azt a nem szívesen hallott igazságot, hogy a pusztában kell meghalniuk.
"És szólának Izráel fiai Mózesnek, mondván: Ímé pusztulunk veszünk, mi
mindnyájan elveszünk!" (4Móz 17:12). Megvallották, hogy bűnt követtek el,
amikor fellázadtak vezetőik ellen, és azt is beismerték, hogy Kóré és társai
Isten igazságos ítéletétől szenvedték el büntetésüket.
Kóré
lázadásában kisebb mértékben megvalósulni látjuk azt a lelkületet, amely Sátán
lázadásához vezetett a mennyben. A büszkeség és a becsvágy ösztökélte Lucifert
arra, hogy zúgolódjék Isten uralma ellen, és hogy igyekezzék megdönteni azt a
rendet, amelyet Isten a mennyben létrehozott. Bukása után Sátán célja mindig az
volt, hogy az irigység és az elégedetlenség ugyanazon lelkületét; a pozíció és
a méltóság utáni vágyat töltse be az emberek elméjébe. Így munkálkodott Kóré,
Dáthán és Abirám elméjén is, hogy felkeltse bennük az önfelmagasztalás, az
irigység, a bizalmatlanság és a lázadás vágyát. Sátán vette rá őket arra, hogy
elvessék Istent, mint vezetőjüket és ugyanakkor elvessék azokat az embereket
is, akiket maga Isten rendelt ki számukra vezetőkként. Nem vették észre, hogy
miközben részt vettek a Mózes és Áron elleni zúgolódásban és lázadásban,
tulajdonképpen magát Istent káromolták. Oly nagy volt vakságuk, hogy igaznak
hitték magukat, azokat pedig, akik hűségesen megrótták bűneiket, Sátán
eszközeinek tekintették.
Vajon
nem a Kóré pusztulását előidéző gonosz szellem uralkodik a világban napjainkban
is? A gőg és a becsvágy széles körben elterjedt, és aki ezeket dédelgeti
magában, az kitárja az ajtót az irigység és a hatalomért való törtetés előtt.
Az ember elidegenedik Istentől, és öntudatlanul is beáll Sátán hadseregébe.
Kóréhoz és társaihoz hasonlóan ma is nagyon sokan - még olyanok is, akik
Krisztus követőinek vallják magukat -, buzgón munkálkodnak, gondolkodnak és
terveznek önmaguk felmagasztalása érdekében. Ezek az emberek azért, hogy
elnyerjék mások rokonszenvét és támogatását, készek az igazság meghamisítására,
és arra törekednek, hogy hamis színben tüntessék fel az Úr szolgáit. Saját
szívük vágya céljából aljas és önző indítékokkal vádolják meg őket. Addig-addig
ismételgetik folyamatosan a hazugságot, míg maguk is, minden bizonyíték
ellenére végül igazságnak hiszik azt el. Miközben arra törekednek, hogy az
emberek és a népek bizalmát megrendítsék Isten választott szolgáiban elhiszik,
hogy jó munkával foglalják el magukat és Istent és az ő ügyét szolgálják.
A
héberek nem voltak hajlandók engedelmeskedni az Úr utasításainak és nem
fogadták el korlátozásait. Nyugtalanok voltak, ha szemrehányásokat kellett elviselniük
és nem akarták elfogadni a dorgálásokat. Ez volt az oka Mózes elleni
zúgolódásaiknak. Ha szabadon mindig azt tehették volna, ami nékik tetszik,
akkor kevesebbet morogtak volna vezetőjük ellen. Az egyház egész története
folyamán Isten szolgái mindig ezzel a lelkülettel találkoztak.
Bűnös
engedékenység az, amikor az emberek szabad bemenetelt biztosítanak Sátánnak az
elméjükhöz, a gondolataikhoz és azután vele együtt haladnak a gonoszság útján.
A világosság elvetése elsötétíti az elmét és megkeményíti a szívet, úgyhogy
mindig könnyebb lesz számukra megtenni a következő lépést a bűnben való
előrehaladásban és mindig könnyebben vetik el az egyre tisztábbá váló
világosságot, míg végül a gonosz, hamis, bűnös dolgok cselekvése megrögzött
szokásukká válik. A bűn megszűnik előttük bűnös gondolatnak, beszédnek és
cselekedetnek lenni. Az, aki hűségesen prédikálja Isten szavát, üzenetét és
ezáltal elítéli és ostorozza az emberek bűneit, magára vonja hallgatói
gyűlöletét. Azoknak, akik a fájdalmat és az áldozatot csak vonakodva tudják
elszenvedni, meg kell újulniuk. Különben az Úr szolgái ellen fordulnak,
igazságtalannak, szükségtelennek és szigorúnak ítélik feddéseiket. Kóréhoz
hasonlóan kijelentik, hogy nem a nép a hibás. A feddőző, a dorgáló, a megrovó
az, aki minden bajnak az okozója. Lelkiismeretüket ezzel a csalással, ámítással
megnyugtatva, az irigyek és az elégedetlenek arra szövetkeznek, hogy
egyenetlenséget, diszharmóniát támasszanak az egyházban és meggyengítsék
azokat, akik nem rombolni, hanem építeni akarnak.
Minden
előrehaladás, amelyet azok hoztak és hoznak létre, akiket Isten azért hívott
el, hogy ők legyenek a vezetők az ő munkájában, gyanút keltett és kelt az
irigyek, a féltékenyek körében. Isten szolgáinak miden tevékenységét hamisan
adják elő az irigyek, a féltékenyek, a mindenben csak hibát keresők. Így volt
ez Luther, Wesley és a többi reformátor idejében; így van ez ma is.
Kóré
bizonyára nem követte volna azt az életutat, amelyet követett, ha tudta volna,
hogy mindazok az utasítások és megrovások, amelyeket Izraellel közöltek,
magától Istentől származtak. Ezt azonban tudhatta volna. Isten lenyűgöző
bizonyítékát adta annak, hogy maga volt Izrael vezetője. Kóré és társai azonban
elvetették a világosságot, míg vakká lettek annyira, hogy Isten hatalmának
legközvetlenebb megnyilatkozásai sem voltak elegendők meggyőzésükre. Isten
minden utasítását és dorgálását csak emberi vagy sátáni tevékenységnek minősítették.
Ugyanezt tette az egész nép is. A Kóré és társai megsemmisítését követő napon a
nép Mózeshez és Áronhoz ment mondván: "[...] Ti öltétek meg az Úrnak
népét!" (4Móz 16:41). Annak ellenére, hogy birtokában voltak Isten nem
tetszése legmeggyőzőbb bizonyítékának útjukkal és azoknak az embereknek
elpusztításával kapcsolatban, akik becsapták őket, mégis Sátánnak
tulajdonították Isten ítéleteit. Kijelentették, hogy Mózes és Áron a gonosz
hatalmával okozták a jó és a szent emberek pusztulását. Ez volt az a tett,
amely megpecsételte sorsukat. A Szentlélek ellen követték el a bűnt, mégpedig
olyan bűnt, amely megkeményíti az ember szívét az isteni kegyelem befolyásával
szemben. "Még aki az ember Fia ellen szól" - mondja Jézus -
"annak is megbocsáttatik; de aki a Szentlélek ellen szól, annak sem ezen,
sem a másvilágon meg nem bocsáttatik" (Mt 12:32). Ezeket a szavakat akkor
mondta Üdvözítőnk, amikor könyörületes cselekedeteit - amelyeket Isten
hatalmával vitt véghez - a zsidók Belzebubnak tulajdonították. Isten a
Szentlélek tevékenysége útján érintkezik az emberekkel. Azok pedig, akik
szándékosan sátáni tevékenységként elvetik a Szentlélek munkáját, elvágják az
érintkezés, a közlés csatornáját a lélek és a menny között.
Isten a
Szentlélek megnyilatkozásával inti és győzi meg a bűnöst. Isten semmit sem tud
tenni többé azért a lélekért, aki a Szentlélek munkáját véglegesen
elutasította. Az ilyen lélek ugyanis az isteni irgalom utolsó erőforrását is
felhasználta és kimerítette. A bűnös ezzel a cselekedetével véglegesen elvágta
magát Istentől, a bűn számára pedig nincs olyan orvosság, amellyel
meggyógyíthatná magát. Nincs semmiféle olyan fenntartott hatalom, amellyel
Isten azon munkálkodhatna, hogy meggyőzze és megtérítse a bűnöst. Az isteni
parancs így hangzik: "[...] hagyd hát magára!" (Hós 4:17). Isten
utolsó szava pedig így szól az ilyenekhez: "[...] többé nincs bűnökért
való áldozat, hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és a tűznek lángja,
amely megemészti az ellenszegülőket" (Zsid 10:26-27).
Mai Bibliai szakasz: 1 Krónikák 26
Izrael királyságának legfontosabb tisztségeit
a léviták látták el. Néhányan kapuőrök voltak, mások kincstárnokok, és megint
mások adminisztrátorok vagy bírák.
A kapuőrök voltak a templom őrei. A
jelenlétükre azért volt nagy szükség, hogy megőrizzék a hívek sértetlenségét,
valamint, hogy megvédjék magát az épületet. Salamon templomát arany borította
és a nemzet legértékesebb kincseinek háza volt. A kapuőrök feladata volt az
egész vagyon biztonságának garantálása.
Zakariás, a kapuőrök egyike, nagyon bölcs
tanácsadó volt. Ez azt mutatja, hogy nem kell lekorlátozni önmagunkat az
alapvető, létfontosságú tevékenységekre, hanem bővítenünk kell a különböző
szakterületeken tudásunkat, hogy a legjobbat nyújthassuk a társadalomnak.
Néhány lévita pénztárosként dolgozott. Ők
azon fáradoztak, hogy az emberek ajándékait és a háborús zsákmányokat
megfelelően használják fel, amelyeket az Úrnak szenteltek. Azok, akik ezt a
feladatot látták el, Mózes fiainak, Gersómnak és Eliézernek a leszármazottjai
voltak.
Hatezer lévitát alkalmaztak
adminisztrátorként és bíraként. Ők foglalkoztak a vallással kapcsolatos
kérdésekkel a templomban, és a világi ügyekkel a polgári közigazgatásban.
Országszerte ők voltak felelősek a nép vallási oktatásáért és az egész
királyságban a bölcs útmutatásért.
Bármely ügy sikere a kitartó és hűséges
munkatársak teljesítményétől függ. Dávid a léviták közül felszentelt embereket,
akik segítettek neki, hogy az izraeli nemzet virágzó és igazságos királyság
legyen. Isten ma is keres megbízható embereket, akiket fel tud használni, hogy
általuk áldhassa meg az emberiséget.
„Királyok királya, használd az életem, hogy
országod hűséges polgára és szolgálattevője legyek!”
Jobson Santos
49. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 34. és 35.
fejezeteihez (júl. 3-9.).
Micsoda felelősség
nyugodott a tizenkét kém vállán! A „helyi gyülekezetük” választotta meg őket,
hogy jelentsenek arról, vajon mennyire megvalósítható a küldetés, amelyre Isten
hívta őket, és ez valamennyi kémnek lehetőséget adott, hogy vagy reményt és bátorságot
ösztönözzön, vagy kétségbeesést és elbukást terjesszen.
Keresztényekként, te és én is minden nap
hasonló lehetőségekre ébredünk. Bátorítani fogunk-e másokat, hogy bízzanak
jobban Jézusban és ne féljenek az ellenségtől, vagy az elbátortalanítás, panaszkodás
és keserűség szavait ontjuk feléjük?
Mivel az izraeliták többségét ennyire könnyen
elbizonytalanította a tíz kém borúlátó jelentése, a felnőttek már nem léphettek
be az Ígéret Földjére. Elszánták magukat, hogy Isten áldása nélkül is
meghódítják Kánaánt, fejest ugrottak a katasztrófába és vereségbe. Isten nevét
megszégyenítették, és a kánaánitákat felbátorították.
Sajnálatos módon a lázadás és bírálat
szelleme még nem volt kioltva. Épp úgy mint Lucifer, Kóré is titokban
szembeszállt Mózes és Áron tekintélyével. Amikor végül is nyíltan beszélt
vakmerő tervéről, hogy megdöntse mind a polgári, mint a vallási vezetést, sok
támogatóra lelt.
Kóré és társa addig mondták maguknak a
hazugságaikat, amíg végül magukat is meggyőzték arról, hogy Istennek tesznek
szívességet az Úr szolgáinak bírálatával és a dolgok új rendje melletti
érveléssel. Azonban az Isten aki mindent hall és mindent lát megengedte, hogy a
lázadók szörnyű végzetre jussanak.
Ha felkérnek valamilyen gyülekezeti vagy
hivatali vezető pozícióra, az osztályrészed gyakran a magány lesz és a
kihívások. Azonban amikor Isten szavát szólod majd, bármennyire is
népszerűtlen, Isten végül téged fog igazolni!
Cindy Tutsch
Nyugalmazott
társigazgató
Ellen G. White Intézet
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése