Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 8. fejezet 934. nap
Visszatértek Jeruzsálembe és folytatták a keresést. Másnap,
amint a hívők között jártak-keltek a templomban, ismerős hangra lettek
figyelmesek. Nem tévedhettek, egyetlen hang sem hasonlított az Ő komoly és
ünnepélyes, mégis zengő hangjához.
A rabbik iskolájában találták meg Jézust. A nagy öröm
ellenére sem feledkeztek meg bánatukról és aggódásukról. Amikor Jézus újra
velük volt, anyja hangjába dorgálás vegyült: "Fiam, miért cselekedted ezt
velünk? Ímé, atyád és én nagy bánattal kerestünk téged" (Lk 2:48).
"Mi dolog, hogy engem kerestek? - válaszolta Jézus;
Avagy nem tudjátok-e, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az
én Atyámnak dolgai?" (Lk 2:49) Mivel úgy látszott, hogy nem értik szavait,
fölfelé mutatott. Arcán fényesség ragyogott, amelyet megcsodáltak. Isteni
mivolta átvillant az emberi természeten. Amikor szülei megtalálták a
templomban, hallották, hogy mi folyik közte és a rabbik között, megdöbbentek
kérdésein és válaszain. Szavai olyan gondolatokat ébresztettek bennük,
amelyeket soha többé nem felejtettek el.
Jézus kérdésében tanulság rejlik. "Nem tudjátok -
mondta -, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, amelyek az én Atyámnak
dolgai?" (Lk 2:49) Jézus azzal a munkával volt elfoglalva, amelynek
elvégzéséért e világra jött. József és Mária viszont elhanyagolták munkájukat.
Isten megtisztelte őket azzal, hogy rájuk bízta Fiát. Szent angyalok
irányították József útját, hogy megóvhassa Jézus életét. De ők egy teljes napra
szem elől vesztették Jézust, akiről egyetlen pillanatra sem feledkezhettek
volna meg. Amikor azonban aggodalmuk eloszlott, nem magukat hibáztatták, hanem
Jézust okolták.
Jézus szülei számára természetes volt, hogy a Megváltót
saját gyermeküknek tekintik. Nap mint nap velük volt, élete sok tekintetben
hasonlított más gyermekekéhez, és nehéz volt megérteniük, hogy Ő Isten Fia. Az
a veszély fenyegette őket, hogy nem értékelik eléggé az áldást, amelyet a világ
Üdvözítője jelenlétében kapnak. A bánat, amit a tőle való elszakadás okozott, a
szelíd feddés, amely szavaiban rejlett, arra szolgált, hogy mélyebben átérezzék
megbízatásuk szentségét.
Anyjának adott válaszában Jézus először bizonyította, hogy
megértette Istenhez való viszonyát. Születése előtt az angyal azt mondta
Máriának: "Ez nagy lészen, és a Magasságos Fiának hívattatik; és néki adja
az Úr Isten a Dávidnak, az Ő atyjának királyi székét; és uralkodik a Jákób
házán mindörökké" (Lk 1:32-33). Mária szívből töprengett ezeken a
szavakon, és bár hitte, hogy gyermeke Izrael Messiása, mégsem értette
küldetését. Most sem fogta fel Jézus szavait, de látta, hogy nem ismeri el
Józseffel való rokonságát, és kijelenti istenfiúságát.
Mai Bibliai szakasz: Máté
7
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A zsidó szóbeli
hagyomány őrzi ezt a történetet. Egyszer egy bizonyos pogány ember megjelent
Sámmáj rabbi előtt és ezt mondta: „Megtéríthetsz engem azzal a feltétellel,
hogy megtanítod velem az egész Tórát (törvényt), amíg én fél lábon állok.”
Sámmáj rabbi a kezében levő lapáttal elzavarta az embert. Ezután a pogány
elment Hillélhez, akinek elmondta ugyanezt: „Meg tudod nekem tanítani az egész
Tórát, miközben fél lábon állok?” Hillél ránézett és ezt mondta: „amit te magad
is gyűlölsz, ne tedd a felebarátoddal. Ez az egész Tóra, a többi csak
magyarázat; menj el és tanuld meg.”
A Hegyi beszédben Jézus
bemutatta ezt az általános igazságot: „Amit
tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt
cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták” (Mt
7:12 új prot. ford.). Érdekes, hogy az ezt megelőző versek arról beszélnek,
hogy mennyire szeretünk másokat bírálgatni és kritizálni. Máté 7 első mondata
is azt mondja, hogy „Ne ítéljetek!” Érdekes lehet számunkra az a tény, hogy ez
nem egy felhívás, vagy kérés. A kijelentés sokkal erősebb. Ez egy parancs!
Sokunknak olyan könnyű
bírálgatni és kritizálni akkor, amikor bennünket viszont nem kritizálnak vagy
bírálgatnak. Ezért van az, hogy a legdurvább kritika mindig pletyka formájában,
zárt ajtók mögött hangzik el. Jézus viszont arra bátorít, hogy szabaduljunk meg
attól a próbálkozásunktól, hogy mások életét éljük. Azt akarja, hogy a saját
életünket éljük, saját kapcsolatinkra összpontosítsuk Vele és
embertársainkkal.
John Stott a 20.
századi angol prédikátor egyszer ezt mondta: „A Hegyi beszéd valószínűleg a
legismertebb része Jézus tanításainak, de kétségtelenül a legkevésbé megértett
és minden bizonnyal a legkevésbé megtartott része.”
Tagadhatatlan tény,
hogy Jézusnak ezen tanításai szemben állnak saját természetünkkel, de
figyelmünket összpontosítsuk a Törvény és Próféták legfontosabb tanítására,
amit Jézus kiemelt: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek
cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük.”
Oleg Kostyuk
130. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
8. fejezetéhez
(január 28 - február 3.).
Mária és József szem
elől tévesztették Jézust. Érthetetlen – de igaz.
Ami még rosszabb, hogy
mennyire sok időbe telt nekik, hogy észrevegyék ezt. Csak akkor kezdték keresni
Őt, amikor már sötétedett. Nyilvánvalóan senki sem hiányolta Őt korábban. Három
nappal később találták meg, a templomban, a törvény tanítóinak lábainál ülve.
Szem elől téveszteni
Jézust könnyebb, mint gondolnád.
A legjobb törekvésünk
ellenére, valahol a telezsúfolt életünk egy rejtett zugába is kerülhet a
Megváltó. Néha sötétségre van szükségünk ahhoz, hogy észrevegyük, amit a
világosban nem láttunk. A sötétség képes arra, hogy eltávolítsa mindazt, ami
elterelte a figyelmünket, s ráébresszen arra, hogy szükségünk van Istenre.
Közvetlenül Isten jelenlétébe is hozhat minket.
Mózes a hegyoldalban, a
panaszkodó tömeg pedig lejjebb, a puszta talajon vert tábort. Jahve pedig
felhőbe és tűzbe burkolózva jelenik meg, hogy találkozzon népével, akik
rettegnek. Mózes azonban nem így tesz. „Távol álla azért a nép, Mózes pedig
közelebb méne a felhőhöz, melyben az Isten vala.” (2Móz 20:21)
Ez olyan sötétség,
amely fényt lehel ki. Olyan sötétség, ahol Istent váratlan módon hallhatjuk.
„Amit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és amit fülbe súgva
hallotok, a háztetőkről hirdessétek.” (Mt 10:27)
Mit súg Isten a füledbe
ebben a sötétségben?
Karen J. Pearson
Meridian/Parma
hetednapi adventista körzet
Idaho, USA
Fordította Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése