Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Az apostolok története 16. fejezet 1337. nap
Itt, a népes Antiókhiában, Pál kitűnő munkaterületet
talált. Tanultsága, bölcsessége és nagy buzgalma hatalmas befolyást gyakorolt e
kultúrhely lakóira és látogatóira; valóban olyan segítségnek bizonyult, mint
amelyre Barnabásnak szüksége volt. A két tanítvány egy teljes esztendőn át
munkálkodott együtt egyetértésben, hűségesen az Úr szolgálatában. Sok lélek
ismerte meg általuk a názáreti Jézust, a világ Megváltóját.
Antiókhiában nevezték a tanítványokat először
keresztényeknek (= krisztusiaknak). Azért kapták ezt a nevet, mert
prédikációiknak, tanításuknak és társalgásuknak központja és lényege Krisztus
volt. Mindig és újból elbeszélték azokat az eseményeket, amelyek földi tanítói
működése alatt történtek, amikor a tanítványok még személyes jelenlétének
örvendezhettek. Sohasem unták meg, hogy tanairól és csodatevő gyógyításairól
beszéljenek.
Remegő ajakkal, könnyes szemekkel szóltak a
Getsemáne-kertben vívott lelki gyötrelmeiről, elárultatásáról, kihallgatásáról
és keresztre feszítéséről; valamint türelméről, és alázatosságáról, amellyel
ellenségei által okozott gyalázatot és kínszenvedést elviselte; isteni
irgalmasságáról, amellyel üldözőiért imádkozott. Viszont boldog örömmel
beszéltek feltámadásáról és mennybemeneteléről, valamint mennyei közbenjárói
tisztségéről, mint a bukott emberiség egyetlen Szószólójáról. A pogányok
jogosan nevezték őket keresztyéneknek, hiszen Krisztust prédikálták és Általa
küldték fel imáikat Istenhez.
Isten volt az, aki nekik a keresztény nevet adta. Királyi
név! Megadja mindazoknak, akik Krisztussal egyesülnek. Erről a névről írta
később Jakab: "Avagy nem a gazdagok hatalmaskodnak-é rajtatok, és nem ők hurcolnak-é
titeket a törvény elé? Nem ők káromolják-é azt a szép nevet, amelyről
neveztettek?" (Jakab 2, 6. 7.) És Péter kijelentette: "Ha pedig mint
keresztény szenved, ne szégyellje, sőt dicsőítse azért az Istent."
"Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket, mert megnyugszik
rajtatok a dicsőségnek és az Istennek Lelke." (1. Pét. 4, 16. 14.)
Az antiókhiai hívők felismerték, hogy Isten végzi bennük
"mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből." (Fil. 2, 13.) Miután
olyan nép között éltek, mely vajmi keveset törődött az örökkévaló dolgokkal,
igyekeztek az őszinték figyelmét felhívni és határozott bizonyságot tenni Róla,
akit szerettek és akit szolgáltak. Szolgálatukban alázatosak voltak, mert
megtanultak bízni a Szentlélek erejében, amely hatásossá teszi az Élet Igéit.
És így naponta bizonyságot tettek Krisztusba vetett hitükről, az élet
legkülönbözőbb megnyilvánulásai közepette.
Mai Bibliai szakasz: 4
Mózes 33
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Isten
utasítása választott népe számára az volt, hogy irtsanak ki MINDEN népet és
MINDENFÉLE bálványimádást az ígéret földjén. Nem azt mondta, hogy űzzetek ki
néhány lakost, és romboljatok le néhány bálványt. Az utasításai pontosak és
egyértelműek voltak. Szabaduljatok meg mindentől!
Isten
utasításának figyelmen kívül hagyása eljövendő bajt okoz. Jó előre megmondta
ezt nekik. „De ha nem űzitek ki onnan az ország
lakosait és megengeditek, hogy néhányan veletek éljenek, akkor folyton bajt
okoznak majd nektek, és elfordítják a szíveteket tőlem. Olyan irritálóak
lesznek számotokra, mint egy tüske a szemetekben és tövis az oldalatokban” (lásd
4Móz 33:55).
Isten soha
nem elégszik meg egy félig átadott szívvel és laodíceai hozzáállással. A bűn
iránti toleranciája egyenlő a nullával. A bűn vagy bűn, vagy nem az, nincs
köztes állapot. Vagy azt választjuk, hogy cselekedjük a bűnt, vagy azt, hogy
nem. „Nem lehetünk félig az Úréi és félig a világéi. Nem vagyunk Isten
gyermekei, ha nem vagyunk 100 százalékig azok.” Végül, mikor Isten eltörli a
bűnt, ugyanezzel a hozzáállással teszi majd, amit itt 4Móz 33-ban kifejez. A
megtisztítás folyamata teljes lesz, a legkisebb nyoma sem maradhat a bűnnek. „A
bűnnel szemben, bárhol van is, ’a mi Istenünk megemésztő tűz’ (Zsid 12:29).
Mindazokban, akik alávetik magukat hatalmának, Isten Lelke megemészti a bűnt.
De ha az ember ragaszkodik a bűnhöz, azonosul is vele. Azután pedig Isten
dicsősége, amely elpusztítja a bűnt, el kell, hogy pusztítsa a bűnöst is”
(Ellen White: Jézus élete. Budapest, 1989. Advent Kiadó. 79. oldal).
Ezek a szavak ugyanazt fejezik ki számunkra, amit Isten kifejezett választott
népe számára Mózes negyedik könyve 33. fejezetében. A fejezet szavait nem lehet
félreérteni vagy félremagyarázni. Ugyanakkor akárhányszor Isten utasítást ad,
mindig van választási lehetőség. Vajon akik hallják az utasítást, Isten útját
választják, vagy a saját fejük után mennek? „A bűn, bármilyen kicsinek is
látszik, ha tápláljuk, az örök veszteség veszélyét rejti magában. Amit nem
győzünk le, az minket győz le, és a rombolásunkra szolgál.”
Ahogy
Izrael fiai átkeltek a Jordánon, és elkezdték megtisztítani a földet, nem
követték Isten kifejezett utasításait. Megtettek valamennyit, de nem MINDENT. „Magasztos
küldetésükkel mit sem törődve a kényelem útját és saját vágyuk kielégítését
választották, és elszalasztották a föld elfoglalására adott alkalmat. Sok
nemzedéket kínzott a bálványimádó népek maradéka, mely a prófétai jövendölés
szerint ’szálka’ volt a szemükben és ’tövis’ az oldalukban”(Ellen G. White: Pátriárkák
és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 508. oldal).
Fred Knopper
188. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE 16. fejezetéhez (március 10-16.).
Hogyan lehetséges, hogy
az apostolok, Pál, Barnabás és a többi tanítvány nyíltan beszéltek Krisztusról?
A Szentlélekkel rendelkeztek, aki megbízta őket, hogy hirdessék a Jó Hírt. Így
aztán az evangéliumi üzenet Jeruzsálem területén túl is terjedt zsidók és
pogányok számára, az első századot követően egészen a mi időnkig.
Isten azért
ajándékozott nekünk tálentumokat és képességeket, hogy a megváltás jó hírének
ügye előre haladhasson. Az idő villámgyorsan telik, Krisztus hamarosan eljön,
és sok a teendő Isten szőlőskertjében. Mégis, rengeteg egyháztag hűvös,
közömbös, és lekötik őket a jelentéktelen ügyek. Helmut Haubeil ezeket az
egyháztagokat testi keresztényeknek nevezi Lépések a személyes ébredésért c.
könyvében. Amint átadjuk Istennek, mindazt, akik vagyunk, és amink van, a Szent
Lélek megkeresztel minket és lelki keresztények leszünk, akik hatékonyan
használhatók mások szolgálatára Isten dicsőségére.
Az egyház Isten
választott edénye és állólámpája arra a célra, hogy a Megváltó szeretetüzenetét
adja át. Mit, hogyan és mikor fogom én átadni ezt a szeretetüzenetet? Lukács
8:50-ben azt olvasom, hogy a félelem hasztalan, és csak hinnem kell. Nem szabad
a saját értelmemre és felfogóképességemre támaszkodnom, hanem a Szentlélek
kell, hogy vezessen. Hála Istennek, amiért nem vagyok egyedül az érte végzett
munkámban!
Myrna Colon
Antillák Adventista
Egyetem, Mayaguez, Puerto Rico
Fordította: Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés