Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Az apostolok története 17. fejezet 1349. nap
Pál hitben tört előre és állandóan azon fáradozott, hogy
Isten országát felépítse azok között, kiket Izráel tanítói elhanyagoltak.
Állandóan Jézus Krisztust magasztalta, mint "a királyok Királyát és az
urak Urát" (1. Tim. 6, 15.) és intette a hívőket, hogy
"meggyökerezvén és tovább épülvén Ó benne" megerősödjenek a hitben.
(Kol. 2, 7.)
Akik hisznek, azoknak Krisztus a biztos alap. Erre az élő
Kőre egyaránt építhetnek zsidók és pogányok. Elég nagy mindenki számára és elég
erős, hogy az egész világ súlyát és terhét viselje. Ezt a tényt Pál maga is
világosan felismerte.
Mielőtt tanítói működését befejezte, a pogányok közül
megtért hívők egyik csoportjához fordult, akik szilárdan kitartottak az
evangéliumi igazság iránti szeretetükben. Így írt nekik: "Ti, kik
fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő
maga Jézus Krisztus." (Ef. 2, 19. 20.)
Mialatt az evangélium üzenete Pisidiában terjedt, az
antiókhiai hitetlen zsidók, előítéletüktől elvakultan, fellázították "az
istenfélő és tisztességbeli asszonyokat és a városnak eleit és üldözést
támaszfának Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket határukból."
Ez a bánásmód nem tántorította el az apostolokat;
emlékeztek Mesterük szavaira: "Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és
háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem.
Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben; mert így
háborgatták a prófétákat is, akik előttetek voltak". (Máté 5, 11. 12.)
Az Evangélium szépen haladt előre; az apostoloknak volt rá
okuk, hogy bizakodók legyenek. A pisidiaiak között Antiókhiában folytatott
munkájuk gazdagon gyümölcsözött. Az ott visszahagyott hívők is, noha időnként
egyedül folytatták a munkát, "betelnek vala örömmel és Szent
Lélekkel".
Mai Bibliai szakasz: 5
Mózes 9
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Elérkezett a nap, hogy a nép átkeljen a
Jordánon és bevonuljon Kánaánba. Az első generáció kihalt és Mózes halála is
közel volt már. Pillanatnyi büszkesége nagyon nem volt jellemző rá. De Istennek
foglalkoznia kellett Mózes büszkeségével azért, hogy ne terjedjen tovább
Izraelben. Itt volt a hazatérés ideje: Mózes számára a menny, Izraelnek pedig
az ígéret földje. Az ott lakó emberek erősebbek és hatalmasabbak voltak
Izraelnél. Ott voltak az Anákok, azok az óriások, akiktől Izrael megijedt
negyven évvel korábban. Egy kérdés jól ismert volt abban az időben: „Ki állhat
meg az Anák fiai előtt?” Mielőtt a mai Izrael bevonulna a mennyei Kánaánba, hasonló
kérdés merül fel: „Kicsoda hasonló e
fenevadhoz? kicsoda viaskodhatik ő vele?” (Jel 13:4). A végidei óriás az a
globális szövetség lesz (Jel 13:1-4), amelyet a Föld királyai támogatnak (Jel
17:12-13). A történelem megismétlődik, de ahogy Mózes mondta: „Istened, az Úr vonul előtted mint emésztő
tűz, ő pusztítja el, ő alázza meg őket előtted” (3. vers új prot. ford.),
ugyanúgy az utolsó időben is a végidei óriások „a Bárány ellen fognak harcolni, a Bárány azonban legyőzi őket, mert
uraknak Ura és királyoknak Királya; és akik vele vannak, azok az elhívottak, a
választottak és hűségesek” (Jel 17:14 – új prot. ford.). A két Kánaánba
(földi és mennyei) való bevonulás előtt legyőzi az óriásokat az Ő népe
előtt.
A két történet között van egy különbség. Az
ősi Izrael az Egyiptomból való kivonulás óta makacs és lázadó nép volt.
Olyannyira, hogy öntött borjú istent készítettek maguknak, hogy azt imádják. Ez
az esemény Isten jelenlétében történt, amikor Mózesnek adta a két kőtáblát,
amelyekre saját ujjával írta fel törvényeit. Izrael oly mértékig lázadt, hogy
Isten azt mondta, el fogja pusztítani őket. „De
téged (Mózest) náluk nagyobb és erősebb néppé teszlek” (14. vers). Mózes
azonban esedezett Isten előtt, hogy mentse meg őket, mert ha elpusztítja őket, Isten
ellenségei ezt mondanák: „Nézd, Isten megszabadította Izraelt Egyiptomból csak
azért, hogy elpusztítsa őket a sivatagban! Képzeld már el! Megígérte nekik,
hogy nekik adja az ígéret földjét, de nem tette meg. Miféle Isten az ilyen?”
Mózes nem kereste a dicsőséget, hanem azt akarta, hogy Isten dicsőüljön meg.
Arcra borulva töltött negyven napot és negyven éjjelt, ugyanannyit, mint
amennyit korábban a Sínai-hegyen töltött Istennel. Nyolcvan napot élelem
nélkül, de Isten megtartotta őt! Milyen nagyszerű Istenünk van!
Isten figyelmeztette Izraelt, hogy nem azért
fogják legyőzni ellenségeiket, mert ők igazak, hanem azért, mert az ellenségeik
gonoszak. A végidőben az új Izrael nem magának tulajdonítja az óriás fölötti
győzelmét, aki el akarta őket törölni a föld színéről (Jel 13:15), hanem
egyedül Istent dicsőíti a diadalért. Mózes és a Bárány énekét fogják énekelni: „Nagyok és csodálatosak a te dolgaid,
mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a te útaid, óh szentek Királya! Ki
ne félne téged, Uram! és ki ne dicsőítené a te nevedet? mert csak egyedül vagy
szent. Mert eljönnek mind a pogányok és lehajolnak előtted; mert a te ítéleteid
nyilvánvalókká lettek” (Jel 15:3-4). Isten igazolást nyer. Micsoda
kiváltság számunkra, hogy az utolsó időben élhetünk és megláthatjuk a
világméretű szabadulást, amely sokkal nagyobb lesz, mint a Vörös-tengernél
történt szabadulás. Az utolsó időben az új Izrael Jézusra fog hasonlítani (1Jn
3:2) és Tőle fog függni végső harcában. Kapaszkodjunk Belé ma, hogy tőle
függjünk majd akkor!
Norman
Gulley
189. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE 17. fejezetéhez (március 17-23.).
A hírnökök olyan
személyek voltak, akiknek a feladatuk az volt, hogy nyilvánosan kihirdessék a
közösség felé, amit a parancsolóik megkívántak tőlük. A mai világunkban, ahol a
modern eszközök vették át a személyes hírvivők helyét, hihetetlen kiváltságnak
tartom, hogy Isten békehírnöke lehetek a példaadásommal és az evangélium
igazságának közhírré tételével. Engedelmeskedvén Mennyei Parancsolómnak,
kiváltság számomra, hogy hirdethetem a jó hírt, hogy létezik ingyen megváltás
Jézusban bárki számára, aki el akarja fogadni. És hűséges akarok maradni, hogy
teljesíthessem ezt a küldetést, bárhová is küld engem.
Nem mindig könnyű,
azonban bátorságot és erőt meríthetek tőle. Egyre mélyül a meggyőződésem, hogy
az én felelősségem, hogy hűséges maradjak a feladatomban – bízzak, ne magamban,
hanem Istenben, és az ő erejének hatalmában. Meg vagyok győződve arról, hogy
amikor elhív, képessé is tesz. Szükségem van arra a Valakire, aki elküldött,
hogy segítsen nem a saját kényelmemre és jólétemre gondolni elsőként. Szükségem
van rá, hogy segítsen, mint Barnabásnak tette, hogy ne legyen szigorú a
munkában leggyengébbekkel, hanem türelmes legyen, és mindig legyen hajlandó
nekik újabb esélyt adni.
Az a vágyam, hogy
Jézus, aki a világosság, bennem éljen és dicsőséget adjak neki azáltal, hogy
ragyogó jelzőfénnyé leszek, amely hirdeti a reményt és a megváltást azok
számára, akik a modern élet baljós tengerének viharos vizeivel küzdenek.
Marco T. Terreros
Puerto Rico
Fordította: Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésÁmen
VálaszTörlés