2019. március 24., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 24 - VASÁRNAP - 5 Mózes 10


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 18. fejezet 1350. nap

18. Munka a pogányok között

Pál és Barnabás a pisidiai Antiókhiából Ikóniumba mentek és ott, ugyanúgy, mint Antiókhiában, saját népük zsinagógájában kezdték el munkájukat. Jó eredményük volt, "ugyanannyira, hogy mind zsidóknak, mind görögöknek nagy sokasága lőn hívővé". Azonban Ikóniumban, valamint más helységekben is, ahol munkálkodtak, "akik a zsidók közül nem hivének, felindíták és megharagíták a pogányoknak lelkét az atyafiak ellen."
Az apostolok azonban nem engedték magukat misszióútjuktól eltéríteni, mivel sokan fogadták el Krisztus evangéliumát. Minden irigység, ellenállás és előítélet ellenére, folytatták működésüket, "bátran prédikálván az Úrban, ki bizonyságot tesz vala az ő kegyelmének beszéde mellett és adja vala, hogy jelek és csodák történjenek az ő kezeik által." Az isteni jóakarat ezen megnyilatkozása mély benyomást keltett mindazokban, kik nem zárkóztak el jobb meggyőződésük és lelkiismeretük elől. Így növekedett a megtértek száma.

Amilyen mértékben növekedett az apostolok által hirdetett üzenet népszerűsége, annál inkább irigykedtek és gyűlölködtek a hitetlen zsidók. Elhatározták, hogy azonnal véget vetnek Pál és Barnabás működésének. Hamis és túlzott jelentésekkel akarták megfélemlíteni a felsőbb hatóságokat, hogy az egész várost a lázadás veszélye fenyegeti. Azt híresztelték, hogy nagy tömeg csatlakozott az apostolokhoz. Úgy állították be működésüket, hogy titkos és veszedelmes dologra készülnek.

E vádak alapján a hatóság néhányszor beidézte az apostolokat; védekezésük azonban olyan világos, értelmes volt és tanaikat oly nyugodtan és érthetően magyarázták, hogy nagy rokonszenvet keltettek. Annak ellenére, hogy a hamis vádak következtében, melyeket az apostolokról terjesztettek, a hatóságok előítélettel viseltettek irántuk, elítélni még sem merték őket.

Belátták, hogy Pál és Barnabás tanainak célja az, hogy az embereket erkölcsös és törvénytisztelő polgárokká tegyék. Az erkölcsiség és a rend csak javulhat a városban, ha az apostolok tanait elfogadják.

Mai Bibliai szakasz: 5 Mózes 10

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Isten a Tízparancsolatot kőbe véste; mi legjobb szándékunk szerint is csak papírra írunk. Miért éppen a követ választotta? Mert a Tízparancsolatot örök érvényűnek szánta. Isten szeretettörvényét a bukott emberiséghez szabja, és nem fogja megváltoztatni. Nekem és neked arra van szükségünk, hogy a Szentlélek a szívünkbe írja (Ez 36:26). Ez komoly imacél, igaz?

Mózes ötödik könyve tartalmának nagy részével már találkoztunk a korábbi könyvekben, de van egy különbség: jelen esetben Mózes személyesen szól a néphez. Megfontoltan beszél, és minden szava tele van érzelmekkel. Az egész könyvben a törvénnyel és az engedelmességgel foglalkozik.

Érdekes, hogy amikor Mózes a törvény részleteiről és lényegéről beszél, Jézus jut eszünkbe, aki több alkalommal is Mózes szavaira utal. Az emberek által megélt törvény kedvessé, jóindulatúvá, értelmessé, szeretővé és szerethetővé teszi őket. 

"Istenem, kérlek vedd el kőkemény, önző szívemet, és írd be szeretet- törvényedet mélyen a szívembe és elmémbe, hogy szavaim és viselkedésem ma is összhangban legyenek a Te akaratoddal!"

John Ash 
 
190. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  18. fejezetéhez (március 24-30.).

Nem könnyű beismerni, de ki merészelné megjegyezni, hogy Pál, a nagy apostol, bár hűséges és szenvedélyes volt, nem a megfelelő evangelizációs stratégiát használta, amikor első botladozó missziós lépéseit tette Ázsia pogányai közt? Biztos volt benne, hogy a pogányok apostolaként kapott elhívást. Örömmel kiegyezett azzal, amire az egyház kérte, hogy tegye meg.

Azonban az események, amelyek megestek az első missziós útján megmutatták, hogy a cselekedetei nem felelnek meg annak, amire a Szent Lélek elhívta. Pál a saját feje után ment a kezdeményezésben, még Barnabást is nyomás alá helyezte, és előnyben részesítette, hogy a zsidóknak prédikálják az üzenetet. Ez nem egyezett meg azzal a paranccsal, amit a Szentlélektől kapott. Pál cselekedetei kétségkívül az erős kulturális és lelki gyökereiből adódtak, mégis a pogányoknak történő evangéliumhirdetésére kihatott az, hogy Pál hajlamos volt elsőként a zsidókat meggyőzni. A stratégiája befolyásolta a zsidókat, ami később súlyos problémákat idézett elő.

Ennek ellenére gyülekezeteket alapítottak meg, főképp olyan hívők, akik a pogányságból jöttek:, Antiókhiában, Ikóniumban, Lisztrában és Derbében. Végül a Szentlélek céljai, és a hit ajtaja megnyílt a pogányok számára. Sürgősen meg kell kérdeznem magamtól, hiszen Krisztus munkatársa vagyok, hogy vagyok-e olyan közel a Szentlélekhez, hogy tisztán halljam tőle, milyen irányba tartsak a misszióban, amit Ő adott nekem.

Jorge Torreblanca
Fordította: Gősi Csaba

1 megjegyzés: