Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Az apostolok története 17. fejezet 1347. nap
Ezután így folytatta: "És mi hirdetjük néktek az
atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte nékünk, az ő fiaiknak
feltámasztván Jézust; mint a második zsoltárban is meg van írva: Én Fiam vagy
te; ma nemzettelek téged. Hogy pedig feltámasztotta őt halottaiból, úgy, hogy
az nem is fog többé az enyészetbe visszatérni, így mondta: Néktek adom a Dávid
biztos szent javait". "Azért mondja másutt is: Nem engeded, hogy a te
Szented rothadást lásson. Mert Dávid, minekutána a saját idejében szolgált az
Isten akaratának, elaludt és helyezteték az ő atyáihoz, és rothadást látott. De
akit Isten feltámasztott, az nem látott rothadást."
Miután Pál világosan beszélt a Messiásra vonatkozó
próféciák beteljesedéséről, megtérést és bűneik bocsánatát prédikálta, Jézusnak,
a Messiásnak érdemeiért: "Azért legyen néktek tudtotokra atyámfiai,
férfiak, hogy ez által hirdettetik néktek a bűnöknek bocsánata; és mindenekből,
amikből a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattok."
Pál szavait Isten Lelke ihlette, úgyhogy érintette a
hallgatóság szívét. Az apostolnak az ótestamentumi próféciákra való
hivatkozása, valamint az a kijelentése, hogy ezek beteljesedtek a názáreti
Jézus tanításaiban: sok lelket meggyőzött, akik várták a megígért Messiás
eljövetelét. A szónok határozottan kijelentette: az üdvígéret zsidónak és
pogánynak egyaránt szól; s ez reménnyel és örömmel töltötte el azokat is, akik
test szerint nem tartoztak Ábrahám leszármazottaihoz.
"Mikor pedig kimentek a zsidók zsinagógájából, kérék a
pogányok, hogy a következő szombaton prédikálják nekik ezen beszédeket."
Az istentisztelet befejezése után, "sokan a zsidók közül és az istenfélő
prozelitusok közül követék Pált és Barnabást; akik szólván hozzájuk, bíztatók
őket, hogy maradjanak meg Isten kegyelmében."
Az az érdeklődés, amelyet Pálnak a pisidiai Antiókhiában
tartott beszéde felkeltett, a következő szombaton "majdnem az egész
várost" összehozta Isten Igéjének meghallgatására. "Mikor pedig a
zsidók látták a sokaságot, betelének irigységgel és ellene mondának azoknak, miket
Pál mond vala, ellenkezve és káromlást szólva."
"Amikor Pál és Barnabás nagy bátorsággal szólva,
mondának: Szükséges volt, hogy először néktek hirdettessék az Isten Igéje; de
mivelhogy ti megvetitek azt és nem tartjátok méltónak magatokat az örök életre,
ímé a pogányokhoz fordulunk. Mert így parancsolta nékünk az Úr: Rendeltelek
téged világosságul a pogányoknak, hogy légy üdvösségükre a földnek
széléig."
Mai Bibliai szakasz: 5
Mózes 7
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Istennek Izrael iránti szeretete abban is
megmutatkozott, hogy teljes győzelmet arattak hét – náluknál erősebb – nemzet
fölött. Egyes keresztények megkérdőjelezik a parancsot, ami ezután következik:
„Pusztíts el minden férfit, asszonyt, és gyermeket!” Miért adott Isten ilyen
utasítást? Vajon olyan mészárlás volt ez, mint amit a keresztények vittek
véghez a sötét középkor évszázadai alatt? Nem, egyáltalán nem. Ők saját
keresztény testvéreik ellen támadtak, Izrael azonban pogányok ellen háborúzott.
Isten tudta, hogy ha egy pogány is élve marad, máris romlást hozhat Izrael
hitére. A pogányok faragott bálványokat imádtak, és arra csábították Izraelt,
hogy csússzanak vissza a bálványimádás rút szokásaiba, ahogy tették azt
Egyiptomban is. Izrael számára az egyetlen védelem a teljes elkülönülés volt.
Isten arra kérte Izraelt, hogy rombolják le a pogány oltárokat, döntsék le a
bálványokat, hogy egyedül a világegyetem egy igaz Istenét imádják, aki él, és
naponkénti győzelmeket ad nekik fizikai és lelki téren egyaránt.
Isten
hívta ki Izraelt Egyiptomból, messze a bálványimádástól, mert azt szerette
volna, hogy Vele legyenek. Semmi haszna nem lett volna annak, ha kihívja őket,
majd beengedi őket az új területre, ahol szintén pogányok között kellett volna
élniük. Isten ismerte gyengeségüket, és minden szempontból megfelelő
környezetet akart nekik biztosítani, hogy teljesen Neki szentelt nép legyenek.
Milyen csodálatos kijelentést tett nekik! „Mert
az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy te; téged választott az Úr, a te
Istened, hogy saját népe légy néki, minden nép közül e föld színén. Nem azért
szeretett titeket az Úr, sem nem azért választott titeket, hogy minden népnél
többen volnátok; mert ti minden népnél kevesebben vagytok; Hanem mivel
szeretett titeket az Úr, és hogy megtartsa az esküt, amellyel megesküdt volt a
ti atyáitoknak; azért hozott ki titeket az Úr hatalmas kézzel, és szabadított
meg téged a szolgaságnak házából, az egyiptombeli Faraó királynak kezéből”
(6-8. vers).
Ezekről az igeversekről egy szerelmes fiatalember juthat
eszünkbe, aki éppen feleséget választ magának, és azt szeretné, ha választottja
biztonságban lenne nála. Az igazi házasság két személy között köttetik, és
kizár minden más betolakodót. Isten szeretete is kizárólagos: ő sem tűrt meg
szerettei körül versenytársakat. Örökre meg akarta tartani szövetségét, a
házassági köteléket. Isten a következőket akarta tenni menyasszonyáért:
megáldani minden nemzet fölött, megóvni a meddőségtől, a betegségtől, Egyiptom
szörnyű kórjaitól, az őt fenyegető nagy nemzetektől való félelemtől. A
csodálatos Isten akart velük lakozni, és apránként kiűzni előlük a népeket,
hogy a körülöttük élő mezei vadak túlságosan el ne szaporodjanak. Isten ma is
vágyik veled lenni, hogy hűséges maradj Hozzá és házastársadhoz; vágyik elűzni
félelmeidet és legmerészebb elképzeléseidet is felülmúlva megáldani téged. Ő féltőn
szerető Isten, aki lelked legmélyén szeretne munkálkodni, hogy megszabadítson
éned rabságából – ami a legnagyobb emberi bálvány –, hogy végül gond nélkül
örülhess túláradó szeretetének!
Norman
Gulley
189. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE 17. fejezetéhez (március 17-23.).
A hírnökök olyan
személyek voltak, akiknek a feladatuk az volt, hogy nyilvánosan kihirdessék a
közösség felé, amit a parancsolóik megkívántak tőlük. A mai világunkban, ahol a
modern eszközök vették át a személyes hírvivők helyét, hihetetlen kiváltságnak
tartom, hogy Isten békehírnöke lehetek a példaadásommal és az evangélium
igazságának közhírré tételével. Engedelmeskedvén Mennyei Parancsolómnak,
kiváltság számomra, hogy hirdethetem a jó hírt, hogy létezik ingyen megváltás
Jézusban bárki számára, aki el akarja fogadni. És hűséges akarok maradni, hogy
teljesíthessem ezt a küldetést, bárhová is küld engem.
Nem mindig könnyű,
azonban bátorságot és erőt meríthetek tőle. Egyre mélyül a meggyőződésem, hogy
az én felelősségem, hogy hűséges maradjak a feladatomban – bízzak, ne magamban,
hanem Istenben, és az ő erejének hatalmában. Meg vagyok győződve arról, hogy
amikor elhív, képessé is tesz. Szükségem van arra a Valakire, aki elküldött, hogy
segítsen nem a saját kényelmemre és jólétemre gondolni elsőként. Szükségem van
rá, hogy segítsen, mint Barnabásnak tette, hogy ne legyen szigorú a munkában
leggyengébbekkel, hanem türelmes legyen, és mindig legyen hajlandó nekik újabb
esélyt adni.
Az a vágyam, hogy
Jézus, aki a világosság, bennem éljen és dicsőséget adjak neki azáltal, hogy
ragyogó jelzőfénnyé leszek, amely hirdeti a reményt és a megváltást azok
számára, akik a modern élet baljós tengerének viharos vizeivel küzdenek.
Marco T. Terreros
Puerto Rico
Fordította: Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés