Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Az apostolok története 16. fejezet 1342. nap
Ha az Isten művében dolgozó munkás abban a hitben él, hogy
ő - senki mástól - csak közvetlenül Istentől kaphat világosságot, ezzel kaput
nyit az ellenségnek, aki könnyűszerrel elcsábítja és legyőzi. Az Úr úgy
rendezte bölcsen, hogy a hívőket szoros kapcsolat fűzze össze; keresztényt
kereszténnyel, gyülekezetet gyülekezettel. Így lehetséges csak, hogy az ember
Istennel együtt dolgozhasson. Így rendelnek alá minden eszközt a Szentléleknek
és valamennyi hívő rendszeres, jól irányzott törekvésben egyesülve közölheti a
világgal Isten kegyelmének örömhírét.
Miközben az evangélium fénye világított Antiókhiában, a
Jeruzsálemben maradt apostolok szintén párhuzamosan fejlesztették tovább
megkezdett művüket. Az ünnepekre évente minden tartományból sok zsidó jött fel
Jeruzsálembe, hogy ott a templomban imádkozzék. E zarándokok között sokan
voltak, kik őszinte életszentségre törekedtek és komolyan kutatták a
próféciákat. Vágyva várták a megígért Messiás eljövetelét, Izráel reménységét.
Ha Jeruzsálem megtelt ilyen idegenekkel, akkor az apostolok tántoríthatatlan
bátorsággal prédikálták Krisztust, noha tudták, hogy életük ezáltal állandó
veszélyben forog. Azután Isten Lelke nyomta rá pecsétjét munkájukra: sokan
megtértek és hívővé lettek. Ezek, amikor visszatértek hazájukba, a világ
különböző részén elhintették az igazság magvát, minden nép és társadalmi
osztály körében.
Azon apostolok közül, kik e munkára szentelték életüket,
különösen kitűnt Péter, Jakab és János. Szilárd volt abbeli meggyőződésük, hogy
őket bízta meg Isten, hogy otthon, a hazájukban saját népüknek Krisztust
hirdessék. Igyekeztek hűen és bölcsen bizonyságot tenni azokról a dolgokról,
amelyeket láttak és hallottak és a "biztos prófétai beszéd"-re (2.
Pét. 1, 19) hivatkoztak azon erőfeszítésükben, hogy meggyőzzék "Izráelnek
egész házát...", hogy azt a Jézust, akit a zsidók megfeszítettek,
"Úrrá és Krisztussá tette Őt az Isten." (Apcs. 2, 36.).
Mai Bibliai szakasz: 5
Mózes 2
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Isten azt mondta Mózesnek, hogy az ígéret földje felé való
vándorlásuk során most már ideje északnak fordulniuk. Először azon a területen
vágtak át, amelyet Isten egykor Ézsaunak adott. Habár Ézsau és leszármazottai
elhagyták Istent, Ő mégis betartotta ígéretét, és földterületet adott nekik.
Ugyanezt tette Moábbal és Ammonnal, Lót leszármazottaival is. Ez reményt adott
az izraelitáknak is arra nézve, hogy a nekik adott ígéretet is ugyanígy
teljesíti az Úr. Isten azt mondta az izraelitáknak, hogy Ézsau utódai „félnek tőletek” (5Móz 2:4b). A
történelem ismételte önmagát. Amikor az izraeliták távoztak Egyiptomból, az ott
lakókat megszállta a tőlük való félelem (Zsolt 105:38). Isten így szólt
hozzájuk: „Ne tartsatok tőlük, mert ők félnek tőletek!” Micsoda bátorítás!
Pénzen kellett élelmet és vizet vásárolniuk rokonaiktól, de
Isten biztosította számukra az anyagiakat. Amikor távoztak Egyiptomból, „kérének az Egyiptombeliektől ezüst
edényeket és arany edényeket, meg ruhákat” (2Móz 12:35). A pusztai
vándorlás negyven éve alatt is végig velük volt Isten, és semmiben sem
szűkölködtek (lásd: 5Móz 2:7b). Krisztus – aki ekkor még nem öltött emberi
testet – maga kísérte őket jelenlétével (1Kor 10:4). Ő adott nekik mannát (2Móz
16), vizet (2Móz 17:1-6; Zsolt 78:15), ruhájuk és sarujuk nem kopott el (5Móz
29:5). Ezek az egyiptomiaktól kapott ruhák voltak (2Móz 12:35). Szem előtt kell
tartanunk, hogy Isten sohasem változik (Mal 3:6) és „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz” (Zsid 13:8).
Krisztus megígérte, hogy soha nem hagy el, sem el nem távozik tőlünk (Zsid
13:5), hanem velünk lesz a világ végezetéig (Mt 28:20). A mennyei Kánaán felé
tartó zarándokutunkon tehát ugyanígy visel gondot rólunk, mert így szól az
ígéret: „Az én Istenem pedig be fogja
tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus
Jézusban” (Fil 4:19).
Az emoreusok ugyanolyan óriások voltak termetüket és létszámukat
tekintve, mint az anákok, de Isten kiűzte őket Lót leszármazottai elől, ami
szégyent jelent Izrael többségére, azokra, akik negyven évvel korábban annyira
rettegtek az anák óriásoktól. Ám ekkorra az a hitetlen nemzedék már kihalt, és
egy új generáció állt az ígéret földjének határán. Ők hittel indultak előre, és
teljesen megsemmisítették az emoresuokat és azok minden városát. Jogosan
jelentették ki: „egy város sem volt,
amivel amellyel ne bírtunk volna. Mindazokat az Úr, a mi Istenünk adta a mi
kezünkbe” (5Móz 2:36b).
A végidei Izrael előtt nincsenek meghódítandó városok, de vannak
ellenségeink, akik kikényszerítik majd a vasárnap-törvényt és a halálbüntetés
elrendelését (Jel 13:15). Isten bennünket is dicsőségesen megszabadít majd (Dán
12:1). „Mindezek pedig példaképpen estek
rajtuk; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége
elérkezett” (1Kor 10:11). Krisztus így biztat bennünket: „… nézzetek fel és emeljétek fel a ti
fejeteket, mert elközelget a ti
váltságtok” (Lk 21:28b). Isten soha nem veszített csatát szövetséges
népe vezéreként, és soha nem is fog.
Norman
Gulley
188. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE 16. fejezetéhez (március 10-16.).
Hogyan lehetséges, hogy
az apostolok, Pál, Barnabás és a többi tanítvány nyíltan beszéltek Krisztusról?
A Szentlélekkel rendelkeztek, aki megbízta őket, hogy hirdessék a Jó Hírt. Így
aztán az evangéliumi üzenet Jeruzsálem területén túl is terjedt zsidók és
pogányok számára, az első századot követően egészen a mi időnkig.
Isten azért ajándékozott
nekünk tálentumokat és képességeket, hogy a megváltás jó hírének ügye előre
haladhasson. Az idő villámgyorsan telik, Krisztus hamarosan eljön, és sok a
teendő Isten szőlőskertjében. Mégis, rengeteg egyháztag hűvös, közömbös, és
lekötik őket a jelentéktelen ügyek. Helmut Haubeil ezeket az egyháztagokat
testi keresztényeknek nevezi Lépések a személyes ébredésért c. könyvében. Amint
átadjuk Istennek, mindazt, akik vagyunk, és amink van, a Szent Lélek
megkeresztel minket és lelki keresztények leszünk, akik hatékonyan használhatók
mások szolgálatára Isten dicsőségére.
Az egyház Isten
választott edénye és állólámpája arra a célra, hogy a Megváltó szeretetüzenetét
adja át. Mit, hogyan és mikor fogom én átadni ezt a szeretetüzenetet? Lukács
8:50-ben azt olvasom, hogy a félelem hasztalan, és csak hinnem kell. Nem szabad
a saját értelmemre és felfogóképességemre támaszkodnom, hanem a Szentlélek
kell, hogy vezessen. Hála Istennek, amiért nem vagyok egyedül az érte végzett
munkámban!
Myrna Colon
Antillák Adventista
Egyetem, Mayaguez, Puerto Rico
Fordította: Gősi Csaba
Ámen
VálaszTörlésÁmen
VálaszTörlés