Higgyetek az Ő prófétáinak - május 22 - HÉTFŐ - Zsoltárok 16

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Zsoltárok 16 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zsolt%C3%A1rok%2016&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zsolt%C3%A1rok%2016&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

 

1.    Istenhez menekülhet mindenki, aki benne bízik. Dávid a sorscsapások idején a Mindenhatónál talált biztonságra. Hozzá folyamodott, nem bálványokhoz. Készséggel és hódolattal ismeri el, hogy rajta kívül nincs, ami jó neki. „… rajtad kívül nincs, ami jó nekem.” (3. v.)   

2.    Isten a kezében tart, semmi sem ismeretlen előtte. Sorsunk és életünk minden ideje az Ő kezében van. Amit Ő ad örökségül, az páratlan, olyan tág térhez hasonlít, ahonnan mi is mindent beláthatunk. Felülemel, túlláthatunk bajon, nehézségen.

3.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    aki áldásra méltó, mert éjjel-nappal tanácsol

b.    aki a jobbomon van, vagyis fogja kezem

c.    aki erősebb a halálnál is, hiszen Ő maga az élet Forrása

d.    aki megismerteti velem az élet útját, és mellette áldás és örökké tartó gyönyörűség van

Olvasmány – E.G. White A NAGY KÜZDELEM 11. fejezet

11. fejezet – A FEJEDELMEK TILTAKOZÁSA (2. rész)

A papok követelték, hogy a reformációt elfogadó államok fenntartás nélkül engedelmeskedjenek a római törvénykezésnek. A reformátorok viszont a korábban élvezett szabadságot igényelték, és nem egyezhettek bele abba, hogy Róma ismét fennhatósága alá vonja azokat az államokat, amelyek oly nagy örömmel fogadták Isten szavát.

Végül is elhangzott az a középutas javaslat, hogy ott, ahol a reformáció nem vert gyökeret, a Wormsi Ediktumot szigorúan érvényesíteni kell; és hogy "ott, ahol a nép eltért attól, és ahol a zendülés veszélye nélkül nem tudnak alkalmazkodni hozzá, ott ne foganatosítsák a legkisebb új reformot sem, ne érintsenek semmilyen vitás pontot, ne ellenezzék a mise celebrálását, és egyetlen római katolikusnak se engedjék meg a lutheránizmus követését". Ezt az intézkedést az országgyűlés elfogadta, a katolikus papok és főpapok nagy megelégedésére.

E rendelet érvényre juttatása megakadályozta volna "a reformáció kiterjesztését azokra a területekre, ahol még ismeretlen volt, gátolta volna megszilárdítását, ahová már eljutott". Tehát nincs szólásszabadság, és tilos áttérni. E megszorítások és tilalmak haladéktalan elfogadására voltak a reformáció hívei kötelezve. Úgy tűnt, hogy a világ reménysége kialvóban van. "A római hierarchia visszaállítása... szükségszerűen visszahozná a régi visszaéléseket" és hamar alkalom kínálkozna annak a munkának az elpusztítására, amelyet már hevesen megrázott "a fanatizmus és a széthúzás".

A tanácskozásra összegyűlt lutheránus-pártiak megdöbbenve néztek egymásra. "Mit tegyünk?" kérdezgették egymástól. Az egész világot érintő súlyos kérdések forogtak kockán. "Behódoljanak-e a reformáció vezérei, és elfogadják-e a rendeletet? Ebben a válságos helyzetben, amely csakugyan súlyos volt, milyen könnyű lett volna érvelni a téves út mellett! Mennyi jól hangzó ürügyet és "elfogadható" indokot találhattak volna a behódolásra! Hiszen a lutheránus fejedelmek garanciát kaptak vallásuk szabad gyakorlására. Ez a kedvezmény kiterjedt azokra az alattvalókra is, akik az intézkedés foganatosítása előtt magukévá tették a reformált nézeteket. Vajon ennyi nem elég? Mennyi veszélyt elkerülhetnének, ha most behódolnak! És mennyi ismeretlen bajt és viszályt zúdíthatnak magukra az ellenállással! Ki tudja, milyen lehetőségeket tartogat a jövő? Fogadjuk el a békét, ragadjuk meg a Róma által felkínált olajágat, és kötözzük be Németország sebeit! Ilyen érvekkel igazolhatták volna annak az intézkedésnek az elfogadását, amely minden bizonnyal csakhamar ügyük bukásával végződött volna.

"Szerencsére megvizsgálták ennek az egyezségnek az indítékát, és hitben cselekedtek. Mi volt ez az indíték? Az, hogy Rómának joga van a lelkiismeret elfojtására és a szabad vizsgálódás megtiltására. Vajon ők maguk és protestáns alattvalóik nem élvezhetnek vallásszabadságot? De igen. De csak mint az egyezményben kikötött egyik különleges kedvezményt, nem pedig jog szerint. Az egyezményen kívül pedig a tekintély nagy hatalmú elve volt az úr. A lelkiismeret nem volt perdöntő. Róma csalhatatlan bíró, akinek engedelmeskedni kell. A felkínált egyezmény elfogadása tulajdonképpen annak az elismerése lett volna, hogy a vallásszabadság csak a protestáns szászokra korlátozódik. A többi keresztény pedig bűnt követ el a szabad vizsgálódással és a protestáns hit megvallásával, amelyért börtön és máglya jár. Beleegyezhetnek-e vajon a vallásszabadság lokalizálásába? Annak meghirdetésébe, hogy a reformáció több hívet már nem szerezhet magának? Hogy egy talpalatnyi földet sem hódíthat már meg? És ahol ebben az órában Róma az úr, ott uralma állandó lesz? Ártatlannak mondhatnák-e a reformátorok magukat annak a sok száz és ezer embernek a vérétől, akik az egyezmény értelmében áldozzák fel életüket a pápaság országaiban? E sorsdöntő órában ez az evangélium ügyének és a kereszténység szabadságának az elárulása lett volna. " Inkább "feláldoznak mindent, még országukat, koronájukat és életüket is".