Higgyetek az Ő prófétáinak - május 4 - CSÜTÖRTÖK - Jób 40

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Jób 40 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b%2040&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=J%C3%B3b%2040&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

 

1.   Isten tovább finomítja Jób saját helyzetének megértését és Istenhez való viszonyulását. Amikor Jób észrevételezte Isten eljárását, és úgy gondolta, hogy csinálhatta volna jobban is, amikor saját igazát kereste, ezzel bűnösnek mondta Istent. Isten felhívta erre Jób figyelmét. Bár ez óriási tévedés, Isten mégsem haragudott meg Jóbra, mert végül azt mondta, hogy Jób igazán beszélt Róla. Isten szerette volna megvédeni Jóbot attól, hogy olyan útra tévedjen, amely végzetes lehet. Isten csírájában akarta visszafogni azt a folyamatot, amely Jób lelkében elindult. Nem baj, ha kérdéseket teszünk fel, még azt sem, ha kemény kérdéseket teszünk fel. Ha azonban ez érlelődik az ember lelkében, lázadássá növekedhet. Isten feltett kérdéseivel megállította Jóbot a vesztébe vezető úton.

2.   Isten neveli Jóbot. A jó és istenfélő embert is lehet és kell is nevelni. Isten megértette Jóbbal, hogy a legbölcsebb korábbi kijelentéseinek visszavonása. Jób bánta tévedését, ami abban állt, hogy számon kérte Istenét és megtörte a teremtésbeli viszonyt, ami Isten és ember között áll. Elcsendesedve, Isten teremtői hatalmának megnyilvánulására tekintve tudatosodott Jóbban, hogy egy teremtett lény nem mérheti magát Istenhez, aki a Teremtő. Egy teremtmény nem irányíthatja Istent, hanem alázattal el kell fogadnia az Ő irányítását. Jób belátta Isten igazát, de az Úr még folytatta oktatását    

Olvasmány – E.G. White A NAGY KÜZDELEM  8. fejezet

8. fejezet – LUTHER AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELŐTT (5. rész)

Luther eddig németül beszélt. Most el kellett ismételnie szavait latinul. A megerőltetéstől kimerülten bár, de eleget tett e kérésnek, és ismét elmondta beszédét, ugyanolyan világosan és lendületesen, mint először. A gondviselő Isten segítette. Számos fejedelmet annyira elvakított a tévelygés és a babona, hogy az első alkalommal nem fogták fel Luther okfejtését, de amikor elismételte beszédét, tökéletesen megértették.

Luther szavai felbőszítették azokat, akik konokul behunyták szemüket a világosság előtt, és szántszándékkal nem engedték, hogy az igazság meggyőzze őket. Amikor Luther elhallgatott, a gyűlés szóvivője indulatosan mondta: "Nem válaszoltál a feltett kérdésekre... Világos és pontos választ kérünk! Visszalépsz vagy nem? "

A reformátor így válaszolt: "Mivel császári felséged és ti, kegyelmes urak világos, egyszerű és pontos választ kívántok, megadom. Ez a válaszom: hitemet nem rendelhetem alá sem a pápának, sem a tanácsoknak, mivel a napnál is világosabb, hogy a pápa és a zsinatok sokszor tévednek, és egymásnak ellentmondanak. Ezért hacsak a Szentírásból vett bizonyítékokkal, vagy a legvilágosabb érvekkel, és az általam idézett szakaszok alkalmazásával meg nem győznek, és hacsak így fel nem szabadítják Isten szavának elkötelezett lelkiismeretemet, nem tudom és nem is akarom visszavonni tanaimat, mert a keresztény ember számára veszélyes dolog a lelkiismeretével ellentétesen szólni. Itt állok, másként nem tehetek, Isten engem úgy segéljen. Ámen. "

Ez az igaz ember tehát Isten Igéjének biztos alapján állt. A menny fénye ragyogott arcán. Amikor a tévelygés hatalmát leleplezte, és a világot legyőző hit hatalmáról beszélt, nemes és tiszta jelleme, szívének békessége és öröme nem maradt rejtve senki előtt.

Egy darabig az egész gyülekezet szótlan volt a csodálkozástól. Luther először halkan, tisztelettudóan, szinte engedékenyen beszélt. A pápa hívei ezt úgy értelmezték, hogy kezdi elhagyni a bátorsága. Amikor halasztást kért, azt gondolták, hogy ezzel csak meghátrálását akarja bevezetni. Károly, aki félig-meddig megvetéssel figyelte a szerzetes megviselt külsejét, dísztelen öltözetét és beszédének egyszerűségét, így szólt: "Ez a barát soha nem fog belőlem eretneket csinálni. " Bátorságán és határozottságán, amelyről utóbb tett bizonyságot, valamint érvelésének erején és tisztaságán mindegyik párt végtelenül meglepődött. A császár elcsodálkozva kiáltott: "Ez a barát rettenthetetlen szívvel és rendületlen bátorsággal beszél. " Számos német fejedelem büszkén és örömmel szemlélte nemzetének e képviselőjét.

Róma hívei vereséget szenvedtek. Ügyük nagyon rosszul állt. Igyekeztek megőrizni hatalmukat, de nem a Szentírásra hivatkozva, hanem fenyegetéssel, Róma szokásos eszközével. Az országgyűlés szóvivője így szólt: "Ha nem vonod vissza tanaidat, a birodalom császára és országai megtanácskozzák, mit csináljanak egy megrögzött eretnekkel. "

Luther barátai, akik nagy örömmel hallgatták a reformátor nagyszerű védekezését, megrettentek e szavak hallatán. De a doktor nyugodtan válaszolt: "Legyen Isten a segítőm, mert nem tudok visszavonni semmit!"

Luther nem maradhatott benn az országgyűlésen a fejedelmek tanácskozása alatt. Nagy válság előszelét lehetett érezni. Luther állhatatos ellenállása századokon át kihatással lehet az egyház történelmére. Az országgyűlés úgy döntött, hogy még egy alkalmat ad neki tanai visszavonására. Utoljára vitték a gyűlés elé. Újra elhangzott a kérdés, hogy megtagadja-e tanait. "Nincs más válaszom - mondta -, mint az, amit már adtam. " Nyilvánvaló volt, hogy sem ígérettel, sem fenyegetéssel nem lehet rábírni arra, hogy meghódoljon Róma végzése előtt.

A pápai vezetőket bosszantotta, hogy hatalmukat, amelytől királyok és nemesek megremegtek, egy jelentéktelen barát ennyire semmibe veszi. Luther halálra gyötrésével szerették volna éreztetni haragjukat. De Luther, aki tudta, hogy veszélyben van, mindenkihez keresztény méltósággal és nyugalommal beszélt. Szavai mögött nem volt gőg, indulat, sem megtévesztő szándék. Nem gondolt önmagára és a körülötte levő hírességekre. Úgy érezte, mintha egyedül lenne a pápáknál, a főpapoknál, a királyoknál és a császároknál mérhetetlenül nagyobb Valakinek a jelenlétében. Luther ékes bizonyságtevése által Krisztus szólalt meg hatalommal. Egy pillanatra tisztelet és csodálat ébredt mind barátban, mind ellenségben. Isten Lelke jelen volt a tanácskozáson, és érintette a birodalom nagyjainak szívét. Számos fejedelem bátran elismerte Luther ügyének igaz voltát. Sokan meggyőződtek az igazságról. Egyeseknél azonban nem volt tartós ez a hatás. Voltak olyanok is, akik ugyan nem tettek vallást meggyőződésükről, de később, miután a Szentírást maguk is tanulmányozták, bátran a reformáció mellé álltak.

Frigyes választófejedelem, aki szorongva gondolt Lutherre, amikor a barát az országgyűlés elé készült, most mély megindultsággal hallgatta beszédét. Örömmel és büszkeséggel figyelte a doktor bátorságát, állhatatosságát és nyugodtságát, s eltökélte, hogy még határozottabban fogja védeni. Összehasonlította egymással a versengő pártokat, és látta, hogy a pápák, királyok és főpapok bölcsessége eltörpül az igazság hatalma előtt. A pápaság olyan vereséget szenvedett, amely érezhető lesz mindig és mindenhol.

Amikor a nuncius felfogta, hogy Luther beszéde milyen hatást váltott ki, félteni kezdte - ahogy eddig még soha - Róma hatalmát, és elhatározta, hogy az összes rendelkezésére álló eszközt felhasználja, hogy eltapossa a reformátort. Minden szónoki képességét és diplomáciai érzékét - amelyről olyan híres volt - felhasználva ecsetelte az ifjú császár előtt, hogy milyen könnyelmű és veszélyes dolog feláldozni egy jelentéktelen szerzetes ügyéért a Szentszék barátságát és támogatását.

Szavai nem maradtak hatástalanok. A Luther válaszadása utáni napon Károly az országgyűlés előtt kihirdettette azt az elhatározását, hogy elődei politikáját követve fogja a katolikus vallást őrizni és védelmezni. Mivel pedig Luther nem hajlandó megtagadni tévedéseit, a legerőteljesebb intézkedéseket kell vele és az általa tanított eretnekségekkel szemben alkalmazni. "Egyetlen szerzetes, akit saját ostobasága tévesztett meg, felkelt a keresztény világ hite ellen. Hogy ezt az istentelenséget megállítsam, kész vagyok feláldozni királyságom, kincseim, barátaim, testem, vérem, lelkem és életem. Az Ágoston-rendi Luthert elengedem, de megtiltom, hogy a legkisebb zavart is keltse a nép között; azután kiközösítéssel, egyházi átokkal és az elpusztításukra alkalmas minden eszközzel eljárok ellene és hívei, a nyakas eretnekek ellen. Az államok minden tagját felszólítom, hogy hithű keresztényhez méltóan viselkedjen. "25 Azt azonban kijelentette a császár, hogy Luther menlevelét tiszteletben kell tartani, és az eljárást csak akkor szabad megindítani ellene, ha már sértetlenül hazaért.