Higgyetek az Ő prófétáinak - május 29 - HÉTFŐ - Zsoltárok 23

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Zsoltárok 23 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zsolt%C3%A1rok%2023&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Zsolt%C3%A1rok%2023&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

 

1.    Isten a jó Pásztor: A Közel-Keleti ember számára ez az üzenet teljesen érthető volt és az egyik legteljesebb képet biztosította Istenről, aki teljes gondoskodást, védelmet, békét, megnyugvást tud biztosítani. Ha van egy jó pásztor, akkor semmi sem hiányzik.   

2.    Isten gondoskodik a fizikai szükségletekről. A pásztor gondoskodik a létszükségletekről, itt a táplálékról és a vízről olvasunk, de Jézus hozzáteszi azt, hogy arról sem kell aggódnunk, hogy mibe öltözködünk, mert a mi mennyei Atyánk tudja, hogy ezekre szükségünk van

3.    Isten gondoskodik az örömünkről. A zsoltár azt mondja, hogy megvidámítja a lelkünket. Ez is egy létszükséglet, még akkor is, ha sokszor nem gondolunk rá. A Bibliában azt olvassuk, hogy a vidám elme orvosság.

4.    Isten gondoskodik vezetésről. A bárány nem tudja, hol van az eledel és hol van a víz, ha a pásztor oda nem vezeti. A bárányhoz hasonlóan nekünk is szükségünk van vezetésre, mert magunktól inkább a veszély útját választjuk. Nem tudjuk, hol lehetünk sikeresek és nem tudjuk hol lehetünk biztonságban, de a jó Pásztor tudja.      

5.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.    akinek botja és vesszeje vígasztal. Nem azért, mert bánt vele, hanem azért, mert azzal véd meg a farkastól

b.    aki jelenlétéről és közelségéről biztosít – a jó pásztor juhai között van

c.    akinek a jelenlétében leülhetünk nyugodtan ebédelni, még akkor is, ha az ellenség a közelünkben van

d.    aki helyet ad nekünk házában, ahol az Ő jelenlétében teljes biztonságban vagyunk

e.    aki lelkünket is gondozza

Olvasmány – E.G. White A NAGY KÜZDELEM 12. fejezet

12. fejezet – A FRANCIA REFORMÁCIÓ (2. rész)

Ezek a lelkek olyan örömmel üdvözölték a menny üzenetét, mint a szomjúságtól haldokló vándorok az élő vízforrást. A munkások a mezőn, a kézművesek a műhelyben a Biblia drága igazságainak megbeszélésével derűt vittek napi munkájukba. Esténként nem a borkimérésekbe mentek, hanem egymáshoz, hogy Isten Igéjét olvassák, imádkozzanak és Istent dicsőítsék. Csakhamar nagy változás mutatkozott ezekben a közösségekben. Bár a legalsóbb néposztályba tartoztak, a tanulatlan és keményen dolgozó parasztok közé, az isteni kegyelem megújító, megjobbító hatalma látható volt életükben. Alázatuk, szeretetük, szent életük tanúsította, hogy mit tehet az evangélium azokban, akik őszintén befogadják.

Messzire sugározta fényét az a világosság, amely Meaux-ban gyúlt fel. Nap mint nap szaporodott a megtértek száma. A király, aki megvetette a szerzetesek szűklátókörűségét, egy ideig határt szabott a papság dühének, de a pápai vezetők végül diadalmaskodtak. Már állt is a máglya. Meaux püspöke, akinek választani kellett a máglya és hite megtagadása között, a könnyebb utat választotta. A nyáj azonban vezére bukása ellenére is rendületlen maradt. Sokan a lángok között tettek bizonyságot az igazságról. Ezek az egyszerű keresztények a máglyánál tanúsított bátorságukkal és állhatatosságukkal ezreknek prédikáltak; azoknak, akik a nyugalmas napokban nem hallgatták meg bizonyságtevésüket.

Nem csak az egyszerű és szegény emberek mertek szenvedés és gúny közepette bizonyságot tenni Krisztusról. A kastélyok és paloták nagyúri csarnokaiban is voltak nemes lelkek, akik az igazságot többre értékelték a gazdagságnál és rangnál, sőt még az életüknél is. A nemesi vért alatt emelkedettebb és állhatatosabb lelkület rejtőzött, mint a püspöki talár és süveg alatt. Louis de Berquin nemesi születésű ember volt, bátor figyelmes, tanulásra kész, jó modorú, feddhetetlen erkölcsű lovag. "A pápai határozatok buzgó követője volt, a misék és a szentbeszédek hű hallgatója... Érdemeit a lutherizmus elleni páratlan gyűlöletével koronázta. " De mint oly sokan mások, gondviselésszerűen ő is találkozott a Bibliával, és csodálkozva "nem Róma, hanem Luther tanait találta meg benne". Ettől kezdve teljesen az evangélium ügyének szentelte magát.

"Franciaország nemesei közül a legműveltebb" Berquin volt. Lángesze, szónoki képessége, fékezhetetlen bátorsága, hősies buzgósága és az udvarnál való befolyása miatt - mert a király egyik kedvence volt - sokan hazája majdani reformátorát látták benne. Beza ezt mondta: "Berquin második Luther lett volna, ha I. Ferencben második választófejedelemre talál. " "Rosszabb, mint Luther" - kiáltották a katolikusok. Franciaország katolikusai valóban jobban féltek tőle. Eretnekként börtönbe vetették, de a király szabadon bocsátotta. A harc évekig tartott. I. Ferenc, aki Róma és a reformáció között ingadozott, hol eltűrte, hol pedig korlátozta a szerzetesek szenvedélyes buzgóságát. Berquint a pápai hatóságok háromszor vetették börtönbe, de a lángelméjét és nemes jellemét csodáló király, aki nem volt hajlandó feláldozni a papok gyűlöletének, kiszabadította.

Berquint többször figyelmeztették a veszélyre, amely Franciaországban fenyegeti, és arra buzdították, hogy kövesse azokat, akik önkéntes száműzetésben kerestek oltalmat. A félős és megalkuvó Erasmus, akinek ragyogó műveltségéhez nem társult az az erkölcsi nagyság, amely az életet és dicsőséget alárendeli az igazságnak, ezt írta Berquinnek: "Kérd magad követnek valamelyik idegen országba! Menj, és utazd be Németországot! Ismered Bedát, és tudod, hogy milyen: ezerfejű szörnyeteg, aki mérgét mindenfelé fröcsköli. A te ellenségeidet légiónak hívják. Még ha ügyed jobb is lenne, mint Jézus Krisztusé, addig ki nem engednek a kezükből, amíg nyomorultul el nem pusztítanak. Ne bízz túlságosan a király védelmében! Bármi történjék is, ne hozz rám bajt a teológusok tanszékén."

A veszély sűrűsödésével azonban Berquin szilárdsága egyre nőtt. Ahelyett, hogy elfogadta volna Erasmus számító és megalkuvó tanácsát, még bátrabb lépésekre határozta el magát. Nemcsak az igazságot védelmezte, hanem a tévelygést is leleplezte. Az eretnekség vádját, amellyel Róma barátai meg akarták bélyegezni, visszafordította rájuk. Legaktívabb és legelkeseredettebb ellenfelei a város és a nemzet egyik legnagyobb egyházi tekintélyének, a nagy párizsi egyetem teológiai tanszékének tudós doktorai és szerzetesei voltak. E doktorok írásaiból Berquin tizenkét állítást emelt ki, amelyeket nyilvánosan "bibliaellenes"-nek és "eretnek"-nek nevezett, és kérte a királyt, hogy vállalja a bíró szerepét a vitában.

A király, aki örült, hogy alkalma nyílik megalázni a gőgös szerzeteseket, készséggel összemérte a két szembenálló fél erejét és eszességét. Arra szólította fel a katolikusokat, hogy védjék meg ügyüket a Bibliából. A katolikusok jól tudták, hogy e fegyvert aligha tudják használni. Bebörtönzés, kínvallatás és a máglya olyan fegyverek voltak, amelyekhez jobban értettek. Most fordult a kocka, és már abban a veremben látták magukat, amelybe Berquint szerették volna taszítani. Rémülten kerestek valamilyen kibúvót.

"Éppen ebben az időben történt, hogy az egyik utcasarkon álló Szűz Mária szobrot valaki megcsonkította. " Volt nagy izgalom a városban! Tömegek sajnálkozva és felháborodva özönlöttek a tetthelyre. A király is mélyen megrendült. A szerzeteseknek pedig éppen jól jött ez a dolog. Siettek is kihasználni. "Ez Berquin tanításainak gyümölcse - kiabálták. - Ez a lutheránus összeesküvés mindent romba dönt: vallást, törvényeket, még a trónt is. "

Berquint ismét letartóztatták. A király nem volt Párizsban, és a szerzetesek azt csinálhatták, amit akartak. A reformátor felett törvényt ültek, és halálra ítélték. Még aznap végrehajtották az ítéletet, nehogy Ferenc közbelépjen, és megmentse. Berquint délben kivezették a kivégzés helyére. Hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy tanúja legyen az eseménynek. Sokan megdöbbentek és nyugtalankodni kezdtek, amikor látták, hogy az áldozat Franciaország legjobb és legkiválóbb nemesi családjából való. Csodálkozás, felháborodás, megvetés és keserű gyűlölet árnyékolta be a kavargó tömeg arcát. Csak egy arcra nem borult árnyék. A mártír gondolatai a kavargástól messze távol jártak. Csak arra gondolt, hogy Ura jelen van.

A rozzant taliga, amelyen vitték, üldözőinek fenyegető tekintete, a reá váró rettenetes halál - mindez nem érdekelte. Ő, aki halott volt, de él, és élni fog örökké, akinél a halál és pokol kulcsa van, mellette volt. Berquin arcán a menny fénye és békéje ragyogott. Szépen volt öltözve: "bársonyköpeny, szaténból és damasztból készült zeke és aranyszínű térdnadrág" volt rajta." Hitéről készült bizonyságot tenni a Királyok Királya és a tanúskodó világegyetem előtt. A gyász semmilyen jele sem árnyékolta be örömét.

Amint a menet lassan haladt a zsúfolt utcákon, az emberek csodálkozva látták Berquin tekintetén és viselkedésén a felhőtlen békét és örömöt. "Úgy néz ki - mondták -, mint aki templomban ül, és szent dolgokon elmélkedik."