MEGHALLGATHATOD itt: https://drive.google.com/folderview?id=0B6R9KENCNxRZSmE2MmpVU19jMzA&us+p=sharing
Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 7. fejezet 213. nap
Isten
megparancsolta Noénak "[...] Menj be te, és egész házadnépe a bárkába:
mert téged láttalak igaznak előttem ebben a nemzedékben" (1Móz 7:1). A világ
elvetette Noé figyelmeztetését, de befolyása és intése saját családjára áldást
hozott. Lelkiismeretességének és becsületességének jutalmaként Isten
megmentette vele együtt családjának minden tagját. Micsoda bátorítás ez a
hűséges szülőknek!
Az
irgalom már nem járt közbe a bűnös emberiség érdekében. A mező vadjai és a
levegőben röpködő madarak bevonultak a menekülés helyére. Noé és családja a
bárkán belül volt, "[...] és az Úr bezárá utána az ajtót" (1Móz
7:16). Vakító fény lobbant. Villámlásnál ragyogóbb és fényesebb felhő szállt
alá a mennyből, és a bárka bejárata előtt lebegett. A súlyos ajtót, amelyet a
bent levők nem tudtak becsukni, láthatatlan kezek lassan a helyére fordították.
Noé be volt zárva; Isten kegyelmének elutasítói pedig ki voltak zárva. A menny
pecsétje volt azon az ajtón. Isten zárta be azt, és csak Isten nyithatta ki.
Mielőtt Krisztus eljön az ég felhőiben, a bűnös emberért való közbenjárása
megszűnik és ugyanígy fog a kegyelem ajtaja bezáródni. Isten kegyelme nem
fékezi többé a gonoszokat és Sátán fogja teljesen uralni a kegyelem
elutasítóit. Megkísérlik elpusztítani Isten népét, de miként Isten bezárta Noét
a bárkába, akként az igazakat hatalma fogja oltalmazni.
Noé és
családja bement a bárkába, de hét napig semmi jele nem volt a közelgő viharnak.
Ezalatt hitük próbára lett téve. A kinti világnak ez az örvendezés ideje volt.
A látszólagos késedelem megerősítette őket abban a hitben, hogy Noé üzenete csalás,
és hogy soha nem lesz özönvíz. Az általuk látott ünnepélyes jelenetek ellenére
- hogy a szárazföldi állatok és a madarak bementek a bárkába; hogy Isten
angyala bezárta az ajtót - tovább tréfálkoztak és tivornyáztak. Még Isten e
feltűnő megnyilatkozásaiból is tréfát űztek. Csoportokba verődtek a bárka
körül, és olyan vakmerő hévvel gúnyolták lakóit, amilyenre soha azelőtt nem
merészkedtek.
A
nyolcadik napon azonban sötét felhők lepték el az eget. Majd mennydörgött és
villámlott. Nemsokára nagy cseppekben kezdett esni az eső. A világ soha nem
látott ilyet, és az emberek szívét félelem töltötte el. Mindnyájan titokban ezt
kérdezték: "Lehetséges, hogy Noénak igaza volt, és a világ pusztulásra van
ítélve?" Az ég egyre sötétebb lett, és egyre sűrűbben esett az eső. Az
állatok vad rémülettel kószáltak, üvöltéseikkel mintha az ember sorsát siratták
volna. Majd "[...] felfakadának [...] a nagy mélység minden forrásai, és
az ég csatornái megnyilatkozának" (1Móz 7:11). A felhők hatalmas
zuhatagokban öntötték a vizet. A folyók kiléptek medrükből és elárasztották a
völgyeket. A földből leírhatatlan erővel törtek fel a vízsugarak, többszáz
méternyire a levegőbe dobva súlyos sziklákat, amelyek visszahullva a föld
mélyébe temetődtek.
Az
emberek először csak nézték saját kezük munkájának pusztulását. Pompás
építményeiket, a gyönyörű kerteket és ligeteket, ahova bálványaikat helyezték,
elpusztították az égből lesújtó villámok, a romok pedig szerteszét szóródtak.
Összeomlottak az oltárok, amelyeken áldoztak. Az élő Isten hatalma
megremegtette a bálványimádókat és ráébresztette őket, saját romlottságuk
okozta pusztulásukat.
A vihar
egyre vadabbul dühöngött és minden irányba fák, épületek, sziklák és
földdarabok repültek. Leírhatatlan volt az emberek és állatok rémülete. A vihar
üvöltését túlharsogta az Isten tekintélyét semmibe vevő emberek jajveszékelése.
Sátán maga is, aki kénytelen volt a háborgó elemek között maradni, féltette
életét. Gyönyörűséggel irányította a hatalmas embertömeget, és szerette volna,
ha életben maradva, folytatják szentségtelen dolgaikat és az ég Ura elleni
lázadásukat. Sátán most átkokat szórt Istenre, igazságtalansággal és
kegyetlenséggel vádolta őt. Sátánhoz hasonlóan sokan káromolták Istent, és ha
tehették volna, lerántják hatalma trónjáról. Mások magukon kívül voltak
félelmükben, és kezüket a bárka felé nyújtva könyörögtek bebocsátásért. De
hiába esedeztek. Végre felébredt lelkiismeretük. Megtudták, hogy van Isten, aki
uralkodik a mennyben. Komolyan kiáltottak hozzá, de füle nem volt nyitva kiáltásukra.
Ebben a rettenetes órában meglátták, hogy Isten törvényének áthágása okozta
végromlásukat. A büntetéstől való félelem miatt beismerték ugyan bűneiket, de
nem igazán bánták meg azokat, nem utálták meg a gonoszságokat. Az ítélet
megszűntével újra dacoltak volna a mennyel. Épp úgy, ahogyan a tűz általi
pusztulás előtt Isten ítélete a földre sújt, a megátalkodottak pontosan tudni
fogják, hol, miben vették semmibe Isten törvényét. De bűnbánatuk nem lesz
őszintébb, a régi világénál.
Mai Bibliai szakasz: Bírák 3
A Bírák könyvének 3. fejezete emlékeztet
minket Isten végtelen, mindenre kiterjedő hatalmára. Ebben a fejezetben egy
olyan Istent láthatunk, aki nem nézi tétlenül, közönyösen, elidegenedetten és
passzívan az Ő népének döntéseit. Nem csak egyszerűen megengedi az okozatot és
a következményt Izrael döntéseiben, hogy minden a természetes rendjén haladjon,
hanem egy olyan Istent látunk, aki aktívan tesz egyrészt azért, hogy
fegyelmezze, másrészt azért, hogy megszabadítsa az Ő népét. Amellett, hogy
egészen valószínűtlen módon támaszt olyan szabadítókat, mint Othniel, Ehud és
Sámgár; Isten az, aki Kusán-Risathaimnak kezére adva folyamatosan munkálkodva
fegyelmezi Izráelt. Isten ténylegesen megerősíti Eglon kezeit azután, hogy
Izráel ismét gonoszságot művel Isten szeme láttára.
Felismerve azt, hogy Isten szándékosan
erősítette meg az Ő népének ellenségeit, hogy végső célként visszatérítse az
akaratos népet önmagához, az jut eszembe, mennyire nem „bedobozolható” a mi
Istenünk. Mi nem tudjuk Őt belerakni egy dobozba, és korlátozni azt, hogy mit
tud, vagy mit nem tud tenni. Különös, kifürkészhetetlen tettek mutatkoznak meg
itt tökéletes összhangban az Ő céljaival és útjaival. Ezeket a leírásokat
olvasva érzem, hogy csendes tiszteletre hív engem, és bizalomteljes
engedelmességre az Egyetlen iránt, akinek a tervei és cselekedetei felettem
állnak. Hogyan munkálkodik ma Isten a mi életünkben? Lehetséges, hogy Ő olyan
módon próbál meg, fegyelmez, vagy ment meg minket, amit abban a pillanatban nem
értünk? Mindenképpen megbízol Istenben?
Brennon
Kirstein
28. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 7.
fejezetéhez (feb. 7-13).
Ellen White
Biblia-magyarázata szerint az özönvíz előtti világ sokkal szebb volt, mint
most; annak ellenére, hogy az a bűn átka alatt volt. Az emberek szellemi
kapacitása is nagyobb volt, és csodás eszközöket alkottak – de gonosz célra
használták azokat. Ez annyira bántó volt Isten számára, hogy kihirdette, hogy
elpusztítja a világot egy özönvíz által. Ugyanakkor Isten gondoskodott a megváltásról
egy bárka által, amelyet azok építettek, akik megőrizték az Isten igaz
ismeretét.
Noé éveken keresztül prédikálta a
figyelmeztetés és remény üzenetét, és ha az emberek őszintén megbánták volna
bűneiket, Isten megakadályozta volna az özönvizet. Ezzel szemben azonban sokan
vitatták, hogy az özönvíz általi ítélet lehetséges lenne, hiszen korábban sosem
történt ilyen. Noé szilárdan kitartott, bár a többség fanatikusnak bélyegezte
meg őt. Amikor Isten bezárta a bárka ajtaját, a megmentettekre bezárult az
ajtó, az elveszettek pedig ki lettek zárva. Aztán az áradás olyan erővel
tombolva tört elő, hogy még Sátán is féltette az életét.
Ahogy Noé napjaiban volt, úgy van ma is –
Isten egy népet nevelt, hogy hirdesse az evangéliumot az ítélettel karöltve. Amikor
a kegyelmi idő ajtaja bezárul, azok, akik elfogadják az Isten kegyelmét, be
lesznek zárva Istennel örök biztonságra.
Martin Hanna
Andrews University Theological Seminary
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése